Karácsony – de ki gondol Jézusra?

1 Mi jut eszedbe a karácsonyról?

A legtöbb ember számára a karácsony elsősorban családi ünnep. A család tagjai – legalább ezen az estén – megtapasztalják az összetartozás érzését: ünnepi vacsora, ajándékok a fenyőfa alatt, karácsonyi éneklés. Ki ne ismerné azonban a készülődéssel együtt járó stresszt? Sokaknak nincs idejük azon gondolkozni, hogy mivel szerezhetnénk valóban örömöt egymásnak. Amiatt nyugtalankodnak, hogy nehogy valakinek elfelejtsenek karácsonyi és újévi képeslapot küldeni, vagy hogy időben sikerüljön megvenni minden ajándékot.1 Sok a munka: ünnepi ételek készítése, nagytakarítás stb. Többen szakítanak időt elmélkedésre, karácsonyi koncertekre, süteménysütésre, karácsonyfadíszek készítésére, ajándékok beszerzésére, stb. – de mindez miért?

Bizonyos nyelvekben a karácsony szó jelentése mutatja, hogy eredetileg az emberek Jézus tiszteletére jöttek össze ünnepelni.2 Felmerül azonban a kérdés: tanítja-e az Újszövetség, hogy Jézus születését különleges ünnepnek kell tartani. Ha nem, akkor nem tekinthető keresztényinek, és el kell utasítanunk.

2 Az evangéliumok nem tudósítanak Jézus születési idejéről

Jézus nem télen született: sem decemberben, sem januárban. A mezőkön pásztorok tanyáztak a nyájaikkal (Lukács 2:8). Habár a palesztin tél melegebb, mint az európai, a hideg miatt mégis akolban tartják a nyájat október végétől fogva. Jézus szavai is tanúsítják, hogy meglehetősen hideg volt télen Palesztinában:

„Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton menekülnötök.” (Máté 24:20)

Az is igen valószínűtlen, hogy télen tartsanak egy olyan népszámlálást, amely miatt egész családoknak – beleértve a terhes asszonyokat, kisgyermekeket – kell szülőhelyükre visszamenniük.

3 Az első századi keresztények számára a december 25-i karácsonyi ünneplés teljesen ismeretlen volt

A pogány Római Birodalom területén a II-III. században a Mitrász-vallás (perzsa eredetű Napisten-kultusz) volt a legelterjedtebb. Ennek részeként december 25-én ünnepelték a téli napfordulót. Azonban már a Mitrász-kultusz megjelenése előtt is bevett gyakorlat volt, hogy a római császárok templomokat szenteltek a „Sol Invictus”-nak (a legyőzhetetlen Napnak), és az újjáéledő győztes Napot ünnepelték.

Nagy Konstantin (285-337) kísérletet tett arra, hogy a pogány Római Birodalmat különböző keresztény elemek átvételével erősítse meg. Elérte, hogy a Nap-imádat ünnepét Jézus születése ünnepének nyilvánítsák.3

Krisztus magát a világ világosságának vallotta (János 8:12), és a keresztények ekként tisztelik őt – azonban ünnepi szertartások nélkül!

Az egyháztörténelem néhány kiemelkedő alakjának megnyilvánulásai jól bizonyítják az ünnep pogány hátterét. Az egyik egyházatya, Ambróziusz például ezt mondta: „Krisztus a mi új Napunk.” Augusztinusz elrendelte, hogy – ellentétben a pogányokkal – ezen a napon ne a Napot, hanem annak teremtőjét imádják. Nagy Leó azért kritizált némelyeket, mert a karácsonyt Jézus születésének napja helyett a Nap születéseként ünnepelték.

4 Hogyan akarja Jézus, hogy az ő eljövetele feletti örömünket kifejezzük?

Érthető az a vágy, hogy Isten emberré létele feletti örömünket és hálánkat ki szeretnénk fejezni. Fel kell azonban tennünk a kérdést: Jézus hogyan szeretné, hogy ezt tegyük? A Bibliában semmilyen utalás sincs arra, hogy a keresztények különleges formákkal vagy egy konkrét napon ünnepelték volna Jézus születését. Sőt, inkább azt találjuk, hogy az ilyen jellegű ünneplést határozottan elutasították (Galata levél 4:8-11; Kolossé levél 2:16-17).

Jézus így válaszolt: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.” (János 14:23)

A Jézus iránti szeretet abban nyilvánul meg, hogy naponta kapcsolatban vagyunk vele, és komolyan keressük az akaratát életünkre nézve.

Azután így szólt mindnyájukhoz: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi? (Lukács 9:23-25)

Nem az a célunk, hogy megreformáljuk a karácsony hagyományát, hanem hogy mindenkit az igazi kereszténységre hívjunk. Elfogadod ezt a meghívást? Szeretnénk veled együtt követni Krisztust.

Jézus volt Isten legnagyobb ajándéka, akiben legtökéletesebben nyilvánította ki szeretetét. Azért jött, hogy Istent szolgálja, és a legnagyobb ajándékot ígéri nekünk: az örök életet. Szeretetre, megbocsátásra, örömre és békességre akar minket tanítani.

Mit gondolsz erről az ajándékról?

Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. (János 16:33)

Oldal tetejére ↑


Végjegyzet
  1. Nem az ajándékozásra való vágyat akarjuk kritizálni, a középpontban azonban Jézusnak kell lennie. A keleti bölcsek nem egymást, hanem Jézust ajándékozták meg. (Máté 2:11) Mi lehet annál nagyobb ajándék, mint önmagunk odaadása? „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róma levél 12:1-2)  
  2. Christmas – Christ mass: Krisztus mise; Weihnachten – geweihte Nacht: [Krisztusnak] szentelt éjszaka. (Nem így a magyar karácsony szó. Ez szláv eredetű, őse a régi szláv nyelvben szereplő korcsun szó, amely lépőt, átlépőt jelentett. A szó jelentése az újesztendőbe való átlépésre utal.)  
  3. „Konstantin […] élete végéig támogatta a Nap-kultuszt. Két szobrot állíttatott magáról, amelyek a napistent fénylő dicsőségben ábrázolták. A következőket íratta a talapzatra: «Konstantinnak, aki úgy fénylik, mint Héliosz.» Kétségkívül Konstantintól származik a Nap-kultusz és a Krisztus-kultusz összekötésének gondolata, ami a már akkor létező Krisztus-Nap szimbolizmusnak volt köszönhető”. (Oscar Cullmann, Der Ursprung des Weihnachtsfestes, Zürich 1960, Zwingli Verlag Zürich/Stuttgart, S. 28)