Megszentelődés

A megszentelődésre való törekvés a keresztény élet fontos része; ez teszi lehetővé, hogy kapcsolatunk legyen Istennel, aki szent. Ebben az írásban ezért a következő kérdéseket szeretnénk megválaszolni: Mit jelent a szent élet? Elvárhatjuk-e magunktól és másoktól, hogy szent életet éljünk? Szabaddá válhatunk-e a bűntől? Mit mond erről a Biblia?

1 „Szentek legyetek, mert én szent vagyok”

[…] – mivel ő a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1 Péter levél 1:15–16)

Az Újszövetségben Pál több helyen is úgy szólítja meg a keresztényeket, mint szentek és szeretettek (például a Kolossé levél 3:12), de a mai fül számára a „szent” szó már szokatlanul, régimódian cseng, a mindennapi használatból kiveszett. Csak olyan emberek megnevezése, akik különösen példaértékűnek tartott életet éltek, ami manapság elérhetetlennek látszik. Ezért sok embernek nem is igazán célja a megszentelődés.

Valóban így van ez? Vagy nem inkább arról beszél a Biblia, hogy éppen a szent élet elválaszthatatlanul összefügg az Istennel való kapcsolattal?!

Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róma levél 12:1–2)

Életünknek Istennek tetsző, szent áldozatnak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy Istent teljes szívünkből és teljes elménkből kell szeretnünk, amihez hozzá tartozik, hogy nem szabad a világhoz szabnunk magunkat. A „szent” szó jelentése az, hogy valami vagy valaki Isten számára el van különítve. Isten a maga hasonlatosságára teremtett bennünket, ezért az a vágy, hogy szentül akarunk élni, nem idegen tőlünk, hanem Isten lényéből és a mi lényünkből is fakad.

A fenti igék (1 János levél 1:5–7; 1 Péter levél 1:15–16) Isten abszolút szentségét és annak szükségét hangsúlyozzák, hogy Ő a teljes életünket megítélhesse, megtisztíthassa, és minden bűnünktől megszabadíthasson. Egy keresztényt az a lelkület jellemez, hogy Istenhez hasonlóan ő is szent akar lenni. A megváltás, a megbocsátás és a bűnbánat segít neki abban, hogy a bűn elleni harcot reménységgel vegye fel.

A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. (2 Timóteus levél 3:16–17)

A Szentírás, különösképpen a próféták, Jézus és tanítványai szavai és élete által megmutatja nekünk az igazságosság útját. Megtanítja, mi a bűn, és hogyan győzhetjük azt le.

2 A bűn elleni harc mint a szent élet feltétele

Az ember Isten képmására teremtetett. Amikor vétkezett, mind maga, mind az Istennel és emberekkel való kapcsolata megromlott. A bűn elválaszt Istentől és önző, magányos élethez vezet. Ezért használ Jézus nagyon szélsőséges képeket arra, hogy a bűntől irtózzunk és utasítsuk el.

Ha megbotránkoztat (értsd: bűnre visz) téged az egyik kezed, vágd le, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kézzel mégy a gyehennára, az olthatatlan tűzre […] És ha az egyik szemed botránkoztat meg (visz bűnre) téged, vájd ki, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemmel vetnek a gyehennára […] (Márk 9:43.47)

Ez nem pusztán Jézus üres figyelmeztetése, hogy félelmet keltsen bennünk, hanem a szellemi valóság leírása: a bűnök átformálnak, becsapnak, megkeményítenek, megfosztanak az Isten utáni és a jóra való vágytól, elválasztanak Istentől. Emiatt az örök élet elnyeréséhez a tisztaság elengedhetetlen. Pál is ezért szólít fel a bűnök elhagyására a Kolossé levél 3:5-ben:

Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás […]

A bűn a lelkületben és a gondolatokban kezdődik. A tettleges bűnök gyökerei is ide nyúlnak vissza.

Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében. (Máté 5:28)

Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére. (Máté 5:21–22)

Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. (Jakab levél 4:17)

Sajnos gyakran a mulasztás bűnét sem bibliai mércével ítélik meg. Többször találkozunk olyan emberekkel, akik lényegtelennek tartják azt a bűnt, ha a testvérekért nem igyekeznek, vagy Isten igéjéről (bibliaolvasás) nem gondolkodnak. Pedig épp ezek a bűnök mutatják nagyon világosan az Istennel való kapcsolat hiányát.

3 A bűn semmilyen kifogással nem magyarázható

Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy elbírjátok azt viselni. (1 Korinthus levél 10:13)

Már az Ószövetség is elvárja és lehetségesnek látja a bűn feletti győzelmet.

Ekkor azt kérdezte Kaintól az ÚR: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta. (1 Mózes 4:6–7)

Isten szereti azokat és irgalmaz mindazoknak, akik azért küzdenek, hogy a bűnöket elutasítva Neki adják az életüket. Azokon azonban, akik a bűnt nem készek bűnnek nevezni (Máté 3:7–8) és gyengeségeikkel szemben elnézőek, Isten haragja van, mert…

Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg. (Ézsaiás 59:1–2)

Tudjuk, hogy Isten minden embert szeret és mindenkit elfogad, aki közeledni szeretne Hozzá, akkor is, ha bűnei még megterhelik. Ismerjük Isten hűségét, hogy Ő senkit sem taszít el, aki Hozzá akar fordulni. Ellenben tudatában kell lennünk annak, hogy a bűnök elválasztanak Tőle. Ne legyen senki közömbös a bűn iránt és ne is játsszon azzal (Zsidó levél 12:16–17)!

A bűnbocsánat nagy ajándék. Fontos, hogy értékét szem előtt tartsuk. Nem tekintjük olcsónak Isten kegyelmét; Jézus az életét adta azért, hogy megváltson minket a bűnökből. Ezért úgy kell élnünk, mint megváltottaknak, és nem szabad a bűnben maradnunk.

[…] tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. (1 Péter levél 1:18–19)

4 Hogyan válhatunk szabaddá a bűneinktől?

A 32. zsoltár 3–5. versében és a Példabeszédek 28:13-ban az áll, hogy a bűn megvallása fontos ahhoz, hogy a megbocsátást és a szabadulást megtapasztaljuk.

Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer. (Példabeszédek könyve 28:13)

Fontos és jó dolog Isten előtt belátnunk a bűneinket, de a valódi bűnbánat jele az, ha emberek előtt is világosságra hozzuk azokat. Ha az igazságban élünk, akkor a testvéreink előtt is világosságban kell járnunk.

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. (1 János levél 1:9)

Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jakab levél 5:16)

Nemcsak a megtérés napján fontos a bűneinket világosságra hozni, és mindent magunk mögött hagyni, ami a világhoz kötött minket. Keresztényként – ahogyan Jakab írja – meg kell vallanunk egymásnak a bűneinket, és imádkoznunk kell egymásért, hogy megszentelődhessünk. Ha bűneinket feltárjuk hívő testvéreink előtt, segítséget és támogatást kaphatunk tőlük a megszentelődésben imádság, de bátorítások és intések által is. A bűnbánat által Isten képes helyreállítani azt, amit bűneinkkel leromboltunk a Vele való kapcsolatban, és megtapasztalhatjuk a megbocsátását. Nem a speciálisan erre kiképzett lelkigondozók feladata, hogy a gyülekezet tagjainak bűnvallomásait meghallgassák, azokért a felelősséget hordozzák, és a bevallott bűnöket a gyónási titoktartás leple alá rejtsék. Ennek a gyakorlatnak nem látjuk alapját a Bibliában. Sokkal inkább a hívő testvéreink iránti mély bizalom és a vágy arra, hogy mások előtt úgy álljunk, ahogyan Isten előtt állunk bizonyítja Isten munkálkodását a gyülekezetben.

Ha megismerjük Isten szentségét, nagyságát és irántunk való szeretetét, vágy támad bennünk arra, hogy közeledjünk Hozzá, és az Iránta és az emberek iránt való szeretet és szolgálat által dicsérjük Őt. A szeretet nem ismer határokat; sohasem mondaná, hogy „most már eleget tettem”. Ezért a megszentelődés számunkra azt jelenti, hogy mindig készek vagyunk arra, hogy Isten megkérdőjelezzen, korrigáljon és megváltoztasson bennünket. Így tud egyre inkább képessé tenni minket, hogy minden helyzetben a jót tegyük.

A János 13:2–17-ben, amikor Jézus megmosta tanítványai lábát, példát adott nekik és nekünk arra, hogyan szolgáljunk egymásnak. Bűnösök előtt alázta meg magát, megmutatva ezzel szeretetét. Nekünk is meg kell tanulnunk tőle, hogy a testvérek előtt alázatosak legyünk, képesek legyünk egymás gyengeségeit szeretetben hordozni, és a megszentelődésben növekedve egymást is erre segíteni. Amikor egymásnak szolgálunk, a másik üdvösségét kell szem előtt tartanunk. Arra legyen gondunk, hogy a testvér növekedjen, éretté váljon a hitben, és ne akadályozza bűn az Istennel való kapcsolatában.

Isten minden egyes keresztényt képessé tett arra, hogy támasz legyen a másik számára. Így növekszik a test szent templommá (Efezus levél 2:21). Ez a felelősség az egész gyülekezeté, ezért…

Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. (Zsidó levél 12:14)

 


Kapcsolódó írások

Oldal tetejére ↑