Bűn­ben élő pa­pok – Is­ten ke­gyel­mé­nek köz­ve­tí­tői?

A ka­to­li­kus egy­ház vá­la­sza erre a kér­dés­re Ágos­ton (4–5. szá­zad) óta az, hogy fel­szen­telt ka­to­li­kus pap ál­tal ki­szol­gál­ta­tott szent­sé­gek (bűn­bo­csá­nat, eu­cha­risz­tia, ke­reszt­ség stb.) ér­vé­nye­sen köz­ve­tí­tik Is­ten ke­gyel­mét a hívő felé füg­get­le­nül at­tól, hogy a pap mi­lyen sú­lyos bű­nök­ben él, hi­szen a „ke­gyel­mi ha­tá­sok a cse­lek­vő sze­mé­lyé­től füg­get­le­nül, ma­gá­ból a szent­sé­gi cse­lek­mény­ből (ex ope­re ope­ra­to) fa­kad­nak”.^[1]

A téma össze­tett, hi­szen sok más alap­ve­tő ka­to­li­kus ta­ní­tás­sal össze­függ (szent­sé­gek, pap­ság…), ame­lyek­re eb­ben az írá­sunk­ban nem té­rünk ki. Az aláb­bi­ak­ban sze­ret­nénk ki­fe­je­zet­ten csak a cím­ben fel­tett kér­dés­re össz­pon­to­sí­ta­ni és azt bib­li­ai ige­he­lyek fé­nyé­ben meg­vizs­gál­ni.^[2]

1 Akadály‑e a bű­nös élet?

Já­nos evan­gé­li­u­má­nak 9. fe­je­ze­te egy va­kon szü­le­tett em­ber meg­gyó­gyí­tá­sá­ról szól. A lá­tá­sát vissza­nyert em­ber éles konf­lik­tus­ba ke­rült a zsi­dók val­lá­sos ve­ze­tő­i­vel, akik be akar­ták bi­zo­nyí­ta­ni, hogy nem tör­tént cso­da. En­nek a vi­tá­nak egy rész­le­tét idéz­zük:

Má­sod­szor is elő­hív­ták te­hát az em­bert, aki vak volt, és azt mond­ták neki: „Add meg a di­cső­sé­get Is­ten­nek! Mi tud­juk, hogy ez az em­ber bű­nös.” Ő azt fe­lel­te: „Hogy bűnös‑e, nem tu­dom. Egyet tu­dok: hogy vak vol­tam, és most lá­tok.” Erre meg­kér­dez­ték tőle: „Mit csi­nált ve­led? Ho­gyan nyi­tot­ta meg a sze­me­det?” Az azt fe­lel­te ne­kik: „Meg­mond­tam már nek­tek, de nem hall­gat­tá­tok meg. Mi­ért akar­já­tok újra hal­la­ni? Csak nem akar­tok ti is a ta­nít­vá­nyai len­ni?” Erre meg­át­koz­ták őt, és azt mond­ták: „Te vagy az ő ta­nít­vá­nya, mi Mó­zes ta­nít­vá­nyai va­gyunk. Mi tud­juk, hogy Mó­zes­hez szólt az Is­ten, róla pe­dig nem tud­juk, hon­nan van.” Az em­ber erre azt fe­lel­te: „Ép­pen az a cso­dá­la­tos, hogy ti nem tud­já­tok, hon­nan való, ne­kem pe­dig meg­nyi­tot­ta a sze­me­i­met. Tud­juk, hogy Is­ten a bű­nö­sö­ket nem hall­gat­ja meg, de aki is­ten­fé­lő, és meg­te­szi az ő aka­ra­tát, azt meg­hall­gat­ja. Mi­ó­ta vi­lág a vi­lág, soha nem le­he­tett hal­la­ni, hogy va­la­ki meg­nyi­tot­ta vol­na egy va­kon szü­le­tett sze­me­it. Ha ő nem Is­ten­től való vol­na, nem te­he­tett vol­na sem­mit.” Azok azt fe­lel­ték neki: „Min­de­nes­től bűn­ben szü­let­tél, és te ok­tatsz min­ket?” És ki­ta­szí­tot­ták őt. (Já­nos 9:24–34)

A teo­ló­gi­a­i­lag kép­zet­len meg­gyó­gyult vak em­ber a maga őszin­te szí­vé­vel és egy­sze­rű, jó­zan eszé­vel tud­ta, hogy Is­ten csak az Őt félő és az Ő aka­ra­tát cse­lek­vő em­bert tud­ja hasz­nál­ni ke­gyel­me köz­ve­tí­té­sé­re. Azt fel­té­te­lez­te, hogy ez min­den más őszin­te em­ber szá­má­ra egy­ér­tel­mű. Az írá­so­kat jól is­me­rő és azok ki­for­ga­tá­sá­ban jár­tas zsi­dó ve­ze­tők erre az egy­sze­rű kö­vet­kez­te­tés­re nem tud­tak, pon­to­sab­ban nem akar­tak el­jut­ni. Pe­dig ezt az ál­ta­luk so­kat em­le­ge­tett ószö­vet­sé­gi szent­írás is több he­lyen meg­fo­gal­maz­za:

Aki el­for­dít­ja fü­lét, hogy ne hall­ja a tör­vényt, an­nak még az imá­ja is vissza­ta­szí­tó. (Pél­da­be­szé­dek 28:9)

Tá­vol tart­ja ma­gát az Úr a go­no­szok­tól, de meg­hall­gat­ja az iga­zak imá­ját. (Pél­da­be­szé­dek 15:29)

Ha go­nosz­ság lett vol­na szí­vem­ben, az Úr nem hall­ga­tott vol­na meg. (Zsol­tá­rok 66:18)

Mi­kor el­jöt­tök, hogy meg­je­len­je­tek szí­nem előtt, ki kí­ván­ta ezt tő­le­tek, hogy így ta­pos­sá­tok ud­va­ra­i­mat? Ne mu­tas­sa­tok be töb­bé ha­zug étel­ál­do­za­tot! A töm­jén­füst utá­lat szá­mom­ra, az új­hold, a szom­bat s az ün­ne­pi össze­jö­ve­tel; nem tű­röm a bűnt és az ün­ne­pi gyü­le­ke­ze­tet. Új­hold­ja­i­to­kat és ün­ne­pe­i­te­ket gyű­lö­löm, ter­hem­re let­tek, be­le­fá­rad­tam, hogy el­vi­sel­jem. Ami­kor ki­nyújt­já­tok ke­ze­te­ket, el­ta­ka­rom sze­me­met elő­le­tek; akár­mennyit is imád­koz­tok, nem hall­ga­tom meg, mert ke­ze­tek csu­pa vér. (Ézsa­i­ás 1:12–15)

Nos te­hát ez a pa­rancs hoz­zá­tok, pa­pok: „Ha nem akar­tok hal­la­ni és nem akar­já­tok meg­szív­lel­ni, hogy meg­ad­já­tok ne­vem­nek a di­cső­sé­get – mond­ja a Se­re­gek Ura –, ak­kor ín­sé­get bo­csá­tok rá­tok és átok­ká vál­toz­ta­tom ál­dá­so­to­kat – bi­zony, átok­ká vál­toz­ta­tom, mert nem szív­lel­té­tek ezt meg!” (Ma­la­ki­ás 2:1–2)

Az utol­só rész­let Ma­la­ki­ás köny­vé­ből az ószö­vet­sé­gi (lé­vi­ta) pa­pok­ról szól, nem pe­dig a ka­to­li­kus egy­ház pap­ja­i­ról, még­is mu­tat­ja, hogy Is­ten nem akar ál­dást adni bűn­ben élő em­be­re­ken ke­resz­tül, akik az Ő ne­vét rossz éle­tük­kel gya­láz­zák és meg­szent­ség­te­le­ní­tik.

2 Vezethet‑e vak vi­lág­ta­lant?

Ha va­la­ki tu­da­to­san bűn­ben él, nem ké­pes má­so­kat sem Is­ten­hez ve­zet­ni:

Ak­kor oda­men­tek a ta­nít­vá­nyai, és azt mond­ták neki: „Ugye tu­dod, hogy a fa­ri­ze­u­sok meg­bot­rán­koz­tak an­nak hal­la­tá­ra, amit mond­tál?” Ő így vá­la­szolt: „Min­den nö­vényt, ame­lyet nem az én mennyei Atyám ül­te­tett, gyö­ke­res­től ki fog­nak tép­ni. Hagy­já­tok őket: va­kok­nak vak ve­ze­tői ők. Ha pe­dig vak ve­ze­ti a va­kot, mind­ket­ten gö­dör­be es­nek.” (Máté 15:12–14)

Jé­zus te­hát nem úgy gon­dol­ta, hogy a bű­ne­i­ben élő (lel­ki ér­te­lem­ben vak) em­ber nincs ha­tás­sal azok­ra, akik­nek lel­ki ve­ze­tő­ként (lel­ki atya­ként, lel­ki­gon­do­zó­ként) „se­gí­te­ni” akar.

Ma­guk az apos­to­lok is ta­pasz­tal­ták, hogy bár Jé­zus ha­tal­mat adott ne­kik a gyó­gyí­tás­ra és ör­dög­űzés­re (Máté 10:1), kis­hi­tű­sé­gük mi­att Is­ten nem tud­ta őket hasz­nál­ni egy hely­zet­ben, ami­kor egy apa két­ség­be esve kér­te őket, hogy fi­á­ból űz­zék ki a go­nosz szel­le­met (Máté 17:19–20). Itt tá­vol­ról sem ar­ról van szó, hogy az apos­to­lok sú­lyos bű­nök­ben él­tek vol­na, ez az eset még­is mu­tat­ja, hogy Is­ten ke­gyel­mé­nek cél­ba éré­se na­gyon is függ an­nak az em­ber­nek a sze­mé­lyes hi­té­től és éle­té­től, akit ke­gyel­me köz­ve­tí­té­sé­re hasz­nál­ni akar.

Ami­kor Pál apos­tol a gyü­le­ke­zet elöl­já­ró­i­ról ír, kü­lö­nö­sen fon­tos­nak tart­ja a fedd­he­tet­len­sé­get:

A di­a­kó­nu­sok ha­son­ló­kép­pen tisz­tes­sé­ges em­be­rek le­gye­nek, nem ket­tős nyel­vű­ek, nem a sok bor hí­vei, nem rút ha­szon­le­sők; olya­nok, akik tisz­ta lel­ki­is­me­ret­tel őr­zik ma­guk­ban a hit tit­kát. Elő­ször eze­ket is pró­ba alá kell vet­ni, s csak ak­kor szol­gál­ja­nak, ha ki­fo­gás­ta­la­nok. (1 Ti­mó­te­us le­vél 3: 8–10)

Ez a sza­kasz az elöl­já­rói fe­le­lős­ség be­töl­té­sé­hez meg­kí­vánt elő­élet­ről szól (hi­szen a ré­sze­ges­ke­dés, ha­szon­le­sés fel­adá­sát min­den ke­resz­tény­től el­vár­ja Is­ten), és jól ki­fe­je­zi, hogy Is­ten előtt nem mind­egy, hogy mi­lyen az éle­te an­nak, aki má­sok hit­éle­té­ért fe­le­lős­sé­get akar vál­lal­ni.^[3]

3 A bűn mint ko­vász

Vé­ge­ze­tül még egy idé­zet Pál egyik le­ve­lé­ből:

[…] Nem tud­já­tok, hogy egy ke­vés ko­vász az egész tész­tát meg­ke­lesz­ti? El a régi ko­vásszal, hogy új tész­tá­vá le­gye­tek, hi­szen ko­vász­ta­la­nok vagy­tok! […] Va­ló­já­ban azt ír­tam nek­tek, hogy ne érint­kez­ze­tek az­zal, akit test­vér­nek ne­vez­nek, de pa­ráz­na vagy kap­zsi, bál­vány­imá­dó vagy át­ko­zó­dó, ré­sze­ges vagy rab­ló; az ilyen­nel még csak ne is ét­kez­ze­tek együtt. Mert ta­lán rám tar­to­zik, hogy a kí­vül le­vők fe­lett ítél­ke­zem? Nem azok fö­lött ítélkeztek‑e ti is, akik be­lül van­nak? A kí­vül le­vő­ket pe­dig Is­ten fog­ja meg­ítél­ni. Ves­sé­tek ki a go­noszt ma­ga­tok kö­zül! (1 Ko­rin­thus le­vél 5:6–7.11–13)

Itt Pál nem ar­ról ír, hogy lehet‑e bűn­ben élő em­ber a gyü­le­ke­zet elöl­já­ró­ja, ha­nem ar­ról, hogy egy­ál­ta­lán tartozhat‑e Is­ten egy­há­zá­hoz va­la­ki, aki sú­lyos bű­nök­ben él. Ha az egy­ház ezt meg­en­ge­di, a bűn ko­vász­ként az egész kö­zös­sé­get meg fog­ja ron­ta­ni. Mennyi­vel sú­lyo­sabb a hely­zet ak­kor, ha az „egy­ház” elöl­já­rói is bű­nök­ben él­nek, „szol­gá­la­tuk” hi­te­les­sé­gét még­is dog­ma­ere­jű^[4] ta­ní­tás védi, és azt kö­zö­sí­tik ki, aki ezt meg­kér­dő­je­le­zi!

Is­ten nem au­to­ma­tá­kon ke­resz­tül osz­to­gat­ja a ke­gyel­mét, ame­lyek gomb­nyo­más­ra ki­ad­ják a kért ter­mé­ket. Ő őszin­te, sze­mé­lyes kap­cso­la­tot akar ve­lünk. Így tud­ja ke­gyel­mét sze­mé­lye­sen kö­zöl­ni, vagy más, Vele mély kap­cso­lat­ban élő em­be­re­ket an­nak köz­ve­tí­té­sé­ben hasz­nál­ni.^[5]