Bűnbevallás és bűnbocsánat vagy gyónás és feloldozás?
A bűn eltávolít Istentől és embertársainktól. Megterheli a lelkiismeretet, bűntudatot okoz. Romboljuk vele önmagunkat is. Aki Istent keresi vagy már van kapcsolata Vele, tudja, mit jelent ez. De mit kezdjünk ezzel a teherrel? A Bibliából világos, hogy Isten a maga részéről kész megbocsátani, de hogyan nyerhető el ez a bocsánat? Mit tanít a Szentírás a bűnbocsánatról, és hogyan értékeljük ennek fényében a katolikus tanítást a gyónásról?

1 Isten megbocsát
Isten kész megbocsátani. Az egyetlen feltétel, hogy az ember őszintén megbánja a bűnét és Tőle bocsánatot kérjen. Jó példa erre Dávid imádsága az 51. zsoltárban:
A karvezetőnek. Dávid zsoltára, amikor Nátán próféta eléje járult, miután ő Batsebával vétkezett. Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat! Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem! Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem van szüntelen. Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz, hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igazságosnak a te ítéletedben. […] Fordítsd el bűneimtől arcodat, töröld el minden gonoszságomat! Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől ne vess el engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add vissza nekem üdvösséged örömét, és készséges lélekkel erősíts meg engem! […] A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg. (Zsoltárok 51:1–6.11–14.19, KNB)
2 Elég‑e csak Istennek bevallani a bűneinket?
A Biblia azt tanítja, hogy valljuk meg a bűneinket egymásnak is.
Szenved valaki közületek? Imádkozzék! Vidám valaki? Énekeljen zsoltárokat! Beteg valaki köztetek? Hívassa el az egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr felsegíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer. Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember könyörgése. Illés hozzánk hasonló ember volt, s amikor buzgón imádkozott, hogy ne essék eső a földre, nem is esett három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, s a föld megadta termését. (Jakab levél 5:13–18, KNB)
Azáltal, hogy hívő testvéreinknek is bevalljuk a bűneinket, Isten segít szabaddá válni a bűn terhétől. Testvéreink, akikben bízunk, mert tudjuk, hogy ők is törekednek az Isten előtti engedelmes életre, segíteni tudnak a bűn mélyebb megítélésében és a komolyabb bűnbánat megtalálásában. Így újra megtisztult szívvel és felszabadult lelkiismerettel tudjuk folytatni az utat Istennel, tudva, hogy ebben testvéreink is mellettünk állnak imádságban, és továbbra is segítségünkre lesznek, ha elesünk. Isten azt akarja, hogy a keresztények együtt hordozzák a terheket:
Atyámfiai! ha az ember bűnre ragadtatik is, ti, kik lelkiek vagytok, az olyat oktassátok a szelídség lelkével; magadra ügyelvén, nehogy te is megkísértessél. Egymás terhét viseljétek, és úgy fogjátok teljesíteni Krisztus törvényét. (Galata levél 6:1–2, KNB)
Keresztényként a világosságban kell járnunk. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak Isten előtt tárjuk fel őszintén a bűneinket és gyengeségeinket, hanem hívő testvéreink előtt is. János apostol levelében összeköti a világosságban járást az egymással való közösséggel és Jézus megbocsátásának a megtapasztalásával.
Ez az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk nektek, hogy Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben járunk, hazudunk, és nem cselekszünk igazságot. Ha azonban világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól. (1 János levél 1:5–9, KNB)
3 Kölcsönös bűnbevallás vagy fülbegyónás?
A fentiekből látszik, hogy Isten a keresztényeket élő testvéri kapcsolatra hívta el egy testben, ami az egyház.
[…] De Isten azért alkotta úgy a testet, hogy az alantasabb tagoknak nagyobb tisztesség jusson, hogy ne legyen szakadás a testben, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha tehát az egyik tag szenved, vele együtt szenved valamennyi tag; vagy ha az egyik tag dicsőségben részesül, együtt örvendezik vele valamennyi tag. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai. (1 Korinthus levél 12:24–27, KNB)
A bűnbevallás is ennek a kapcsolatnak a természetes része. A katolikus gyónás is adhat megkönnyebbülést annak, aki egyedül küzd a bűneivel, hiszen önmagában az, hogy valakinek elmondhatja, már nagyban csökkenti a lelki terhet. De vajon a gyónás intézménye és a hozzá kapcsolódó katolikus tanítások megállnak‑e a Biblia mérlegén? Közvetíthetik‑e Isten megbocsátását, és segítik‑e az Istennel való kapcsolat rendezését?
A katolikus egyház tanítása szerint különbség van bocsánatos és súlyos (halálos) bűnök között, mely utóbbiak alól csak felszentelt papoknak van hatalmuk feloldozást adni. A feloldozás mellé a pap elégtételt is kiszab (néhány imaszöveg elismétlése vagy más vallásos cselekedet). A pap személyes engedelmessége nem számít; ő maga élhet akár halálos bűnben is, papi hatalmánál fogva az általa adott feloldozás érvényes.
Mi a probléma ezzel? Először is az, hogy egy őszinte hívő nem kategorizálja a bűneit (bocsánatos/halálos), hanem tudja, hogy minden bűn elválaszt Istentől. Törekszik arra, hogy mindent rendezzen Vele, és testvérei előtt is felvállalja a gyengeségeit. Egy előírt szertartás keretében egyoldalúan elmondani a bűneimet egy (talán teljesen ismeretlen) egyházi vezetőnek – aki nekem a bűneit sosem vallja be, és lehet, hogy erkölcstelen életet él –, inkább egy szervezethez illik, mintsem testvéri közösséghez.
4 Van‑e a papnak feloldozó hatalma?
Csak Istennek van hatalma bűnöket megbocsátani. Keresztényként kölcsönösen segíthetünk egymásnak ennek a bűnbocsánatnak a megtalálásában, és bátoríthatjuk egymást annak elfogadásában. A katolikus egyház szerint viszont Jézus feloldozó hatalmat adott az apostoloknak (és csak nekik!), amit aztán ők továbbadtak a későbbi egyházi elöljáróknak. Ennek alátámasztására az egyházi hagyomány mellett néhány bibliai igeszakaszt is felhoznak. Legfőbb érvként Jézus János evangéliuma végén elhangzott szavait használják.
4.1 „Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek.”
Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, a zsidóktól való félelem miatt zárva volt, Jézus eljött, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” És miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.” (János 20:19–23, KNB)
Első olvasásra tényleg úgy tűnhet, hogy Jézus itt alapította meg a gyónás szentségét, és kizárólag az apostoloknak adta meg a feloldozó hatalmat. Az összefüggés azonban nem erről tanúskodik.
A 21. vers szerint itt Jézus kiküldi (latin: missio) a tanítványait úgy, ahogy Őt elküldte az Atya, hogy az evangéliumot és a bűnök bocsánatát hirdesse (Lukács 4:16–19, KNB). A rájuk leheléssel a Szentlélek pünkösdi eljövetelét vetíti előre, aki által a tanítványok is erőt fognak kapni a bizonyságtételre minden ember előtt. Ez a bizonyságtétel (misszió vagy evangelizáció) minden egyes keresztény feladata (Máté 28:18–20; 1 Péter levél 2:9). Aki hallja ezt a bizonyságtételt az evangéliumról és befogadja, annak Isten megbocsátását hirdethetjük. Aki elutasítja, annak bűnei nem nyernek megbocsátást. Egyébként Lukács evangélista is tudósít Jézusnak ugyanerről a feltámadás utáni megjelenéséről, ami megerősíti a fent mondottakat (Lukács 24:33–36.46–49, KNB).[1] Ezen az estén tehát Jézus nem a gyónás szentségét alapította meg, hanem megbízást adott minden tanítványának (és ezzel minden későbbi kereszténynek) a bűnbocsánat hirdetésére az evangéliumban való hit által.
4.2 A békéltetés szolgálata
Erről a megbízásról beszél Pál apostol is:
Krisztus szeretete ugyanis sürget minket, mivel azt gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. […] Mindez pedig Istentől van, aki Krisztus által megbékéltetett minket önmagával, és nekünk adta a megbékélés szolgálatát. Mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte magával a világot, úgy, hogy nem számította be az emberek bűneit, és ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Mi Krisztus követségében járunk, és maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, béküljetek meg Istennel! (2 Korinthus levél 5:14–15, 18–20, KNB)
Krisztus szeretete minden hívőt arra indít, hogy másokkal is megossza az örömhírt, és így másokat is az Istennel való megbékélésre hívjon. Nemcsak a még nem hívőket, hanem azokat is, akik már hívők, de valamilyen bűn miatt meggyengült a kapcsolatuk Istennel (ahogyan Pál is segített ebben a korinthusiaknak).
4.3 „Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is…”
Végül szeretnénk még egy sokat idézett igeszakaszra kitérni, amellyel a katolikus egyház szintén a feloldozás hatalmát próbálja alátámasztani:
Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem hallgat, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámos. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. Azt is mondom nektek: ha ketten közületek a földön egyetértésben kérnek valamit, bármi legyen is az, megkapják Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18:15–20, KNB)
Nem lehet kiragadni a 18. verset az összefüggésből: Ha a keresztény gyülekezetben egy testvér vétkezik, akkor fontos segíteni neki, hogy megbánja a bűnét és megtérjen belőle. Ha a személyes intésekre nem hallgat, az egész közösség is megpróbálja megtérésre hívni. Ha erre sem hallgat, a gyülekezet kizárja őt. Ez a kötés „hatalma”, amit Jézus a gyülekezetnek adott (nem pedig egy papnak). Ha az illető később mégis megbánja a bűnét, az egyház újra befogadja őt. Ez a kizárás feloldása. Látható, hogy ennek a szakasznak sincs semmi köze a gyónás szertartásához és a papi hatalomhoz.[2]
5 Összegzés
Isten mély kapcsolatot szeretne velünk, amelyben bizalommal fordulhatunk Hozzá mint szerető Atyánkhoz, aki nagylelkű a megbocsátásban:
Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt, amíg közel van! Hagyja el útját az istentelen, és gondolatait a bűnös! Térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, és Istenünkhöz, mert ő nagylelkű a megbocsátásban! (Ézsaiás 55:6–7, KNB)
A testvéri közösség – az egyház – Isten ajándéka; ebben a keresztények Krisztus testének tagjaiként segítik egymást a bűn elleni harcban. Ezért vallják meg egymásnak bűneiket, és segítenek egymásnak megtapasztalni Isten megbocsátását.
Végjegyzetek
- Lukács teljes beszámolóját olvasva látható, hogy ugyanarról az eseményről van szó, mint a János 20-beli igeszakaszban a feltámadás napjának estéjén. A 33. vers szerint nemcsak az apostolok voltak jelen (feltehetőleg Mária Magdolna és más asszonyok is). Nekik mindnyájuknak beszél Jézus a bűnbocsánatról, amelynek ők lesznek a tanúi, miután megkapták a Szentlelket.
- Amikor Jézus Péter apostolnak is hasonló megbízást ad az oldásra és kötésre a Máté evangélium 16. fejezetében, egészen más összefüggésben teszi. Erre a szakaszra most részletesen nem térünk ki, csupán annyi magyarázatot fűzünk hozzá, hogy itt a Péternek adott kulcsok a mennyek országának a pogányok előtt való megnyitására vonatkoznak, amelyben Péternek később nagyon fontos szerepe volt (pl. Apostolok Cselekedetei 15:7 a 10. és 11. fejezetekre hivatkozva).