Borotvával hasítsuk ketté a szükségtelen hipotéziseket! (William Ockham)
II. rész: Istenérvek – Az általános okság érve (kontingencia)
Az általános okság érve azt mondja ki, hogy minden, ami létezik vagy megtörténik, kielégítő magyarázattal kell, hogy rendelkezzen vagy önmagában, vagy valami másban. Hogyan alkalmazható ez a mindennapi életből jól ismert alapelv Isten létezésével kapcsolatban? Erről lesz szó az istenérvekről szóló sorozatunk mostani részében.
1 Bevezető
A kauzalitás, vagy kielégítő ok elvének érvényessége az alapja a logikus gondolkodásnak, amire minden tudomány és emberi tudás épül. Ezért tekintjük a következőkben érvelésünk előtételének. Ez egyike a gondolkodás négy alaptörvényének, melyeket minden ember alkalmaz a mindennapi életben, még ha ez nem is tudatos számára. (A négy alapelv: az azonosság elve, ellentmondás elve, a kizárt középút és a kielégítő ok elve.)
Az alapelv azt mondja ki, hogy minden, ami létezik vagy megtörténik, kielégítő magyarázattal kell, hogy rendelkezzen vagy önmagában, vagy valami másban.
2 Az esetleges és az abszolút létezés
Elméletileg a létezés két kategóriáját tudnánk megkülönböztetni: az abszolút szükségszerű létezést, ami önmaga létezését magyarázza, valamint a kontingens (esetleges) létezést, amely csak egy magán kívül eső okkal magyarázható. Ha megpróbálunk magunk körül mindent besorolni ebbe a két csoportba, előbb vagy utóbb le kell vonnunk a következtetést, hogy a valóságban mindent a kontingens létezők csoportjába kell sorolnunk.
Továbblépve a levont következtetésünkkel kiterjesztjük alapelvünket a világegyetemre. Ha azt állítjuk, hogy egy halmaz elemei kontingensek, akkor az egész halmaz is kontingens. Nem feltételezhetjük, hogy olyan elemek, amelyeknek csak kontingens tulajdonságokat tulajdonítunk, mivel egymással kapcsolatban vannak, abszolút tulajdonságokat adhatnak az általuk képzett halmaznak. Ezért, ha valaki azt feltételezi, hogy, habár a világegyetem minden eleme kontingens, a világegyetem egésze mégis önmagát magyarázó, önmagában létező, azt kell mondjuk: állítása logikátlan, mert figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy csak olyan jellemzőket nevezünk abszolút tulajdonságoknak, melyek nem megelőző folyamatok vagy okok eredményei. Ebben az esetben a feltételezett „abszolút jelleg” függ az egyes kontingens elemek kapcsolatától. Következésképpen az egész, mely kontingens elemekből áll, szintén kontingens kell, hogy legyen. Ez azt jelenti, hogy a világmindenség létrejöttére rajta kívül eső megfelelő magyarázatot kell keresnünk.
2.1 Occam borotvája
William Ockham, 13. századi filozófus megfogalmazott egy alapvető elvet a tudományos kutatásban, amely Occam borotvája néven vált ismertté. Az elv szerint, ha valaki egy még meg nem magyarázott jelenséget vizsgál, a lehető legkevesebb előfeltételezést kell alkalmaznia, amennyi valóban nélkülözhetetlen.
Néhány ateista ezt az ötletet felhasználva arra a következtetésre jutott, hogy alaptalan Isten létezését feltételeznünk csupán azért, mert nem tudjuk megmagyarázni a világmindenség létezését és keletkezését.
Gondolják, sokkal ésszerűbb azt hinni, hogy a kozmosz önmagát indokló. Valójában éppen emiatt az alapelv miatt sokkal logikusabb és kézenfekvőbb egy transzcendens lény létére következtetnünk, aki minden létezés forrása, és természetét tekintve tökéletes tulajdonságokkal bír. Ebből a feltevésből minden egyéb tulajdonságot le lehet vezetni inkább, mint, hogy egymástól független, különféle abszolút jellemzőket tulajdonítsunk a világegyetemnek, mely megfigyelésünk szerint nem bír ezekkel a tulajdonságokkal. A világ elemeit vizsgálgatva a legkisebb jelét sem találjuk annak, hogy az abszolút, vagy önmagát magyarázó tulajdonságokkal bírna. Valóban gyermetegebb dolog egy láthatatlan első ok létét feltételezni, mint láthatatlan abszolút jellemzők meglétét?
Miért nem ellentmondásos, hogy mindennek van egy megelőző oka, de mégis létezik egy nem okozott első okozó?
Amikor azt mondjuk, mindennek kell legyen megelőző oka, akkor a kontingens világunkban létező elemekre gondolunk. Az első okozóról azt állítjuk, hogy transzcendens. Ellentmondás akkor állna elő, ha azt mondanánk, hogy Isten egy, világunk immanens elemei közül. Következésképpen a világ létforrásának nem kell, hogy ugyanolyan tulajdonságai legyenek, mint a világnak.
3 A végső okozó
Sok ember természetes módon, alapos filozófiai vagy teológiai érvelés nélkül jut el arra a gondolatra, hogy a világmindenség hátterében egy végső okozó áll. Számukra a kérdés csupán az, hogy minek nevezzék ezt, és sokszor nem lényeges a pontosabb válasz. Gyakran halljuk, hogy némelyek azt mondják: hívhatnánk, mondjuk Ősanyagnak, Atomnak, Abszolútnak, Ideának, Szellemnek, valakinek vagy valaminek. A javasolt fogalmak közül többről könnyű belátni, hogy azok helytelenek, éppen a használt fogalmak jelentése miatt. Példának okáért, amikor az „anyag” fogalmat használjuk, nem feledkezhetünk el tapasztalatunkról, miszerint minden, ami anyagi kontingens is, kontingens világunk elemei közé tartozik, ezért kell azt feltételeznünk, hogy az első okozó felsőbbrendű létezésének felsőbbrendű tulajdonságai kell, hogy legyenek, nem változó vagy mulandó, mint az anyag, az atomok vagy bármely más eleme az anyagi világnak.
Itt meg kell jegyeznünk, hogy az emberek időnként túlságosan kiterjesztik az evolúció elméletének határait, valamint félreértik célját is. Az evolúciós elmélet nem tudja megmagyarázni a világ végső eredetét, hiszen vizsgált területe a létezők fejlődése, és nem pedig az, hogyan jött létre a létezés a nem-létezésből.
Mások, akik azt állítják, hogy a végső ok szellemi jellegű, mint az Abszolút, az Eszme, a Szellem, gyakran tagadják annak személy voltát.
3.1 A végső okozó egy személyes Isten
Tapasztaljuk, hogy az ember szellemi természete intelligenciájában, szabad akaratában, szeretetre való képességében, önzetlen kapcsolatok építésének képességében nyilvánul meg. Mindezeket a tulajdonságokat beleértjük, amikor a „személy” fogalmát használjuk. Ha az imént említett alapelvből indulunk ki, mégpedig abból, hogy az abszolút és meghatározott okozó jellemzői nem lehetnek alacsonyabb rendűek, mint a kontingens elemeké, következetesen el kell ismernünk, hogy az abszolút és meghatározott okozónak magasabb szinten kell állnia, mint a személytelen létezés.
A személy fogalom félreérthető, ha annak hétköznapi jelentését vesszük. E fogalmat általában nem választjuk el az ember jellemző és meghatározott korlátaitól. Az ember időben és térben él, teste van, korlátolt a kommunikációban és társai iránti szeretete kifejezésének képességében. Természetesen Isten nincs alárendelve ezeknek a korlátoknak. Ezért, amikor a „személy” fogalmat használjuk, olyan lényt értünk alatta, aki intelligens lényekkel személyes kapcsolatot képes létesíteni. Ennélfogva olyan valaki kell, hogy legyen, aki értelemmel, szabad akarattal és öntudattal bír.
Így tehát egy intelligens és szabad első Okozó, egy személyes Isten létezése, aki nem azonos az anyagi világgal és az emberi értelemmel, feltétlen szükségszerűség.
3.1.1 A személyes Teremtő tagadása és ennek következményei
Minden olyan megközelítés, mely tagadja egy független és személyes Teremtő létét, a világ létezését pedig belső okokkal magyarázza oly módon, hogy az anyagnak, a szellemnek vagy bármi másnak ami a kontingens világban előfordul, önmagától való létezést tulajdonít, végső soron közvetett panteizmus különböző formáinak tekinthető. Ez a gondolkodásmód a fogalmak ellentmondásához vezet, mert összekeveri az okot az okozattal, a kontingenst az önmagában létezővel, a végest a végtelennel. Sok ember esetében ennek a gondolkodásmódnak a következménye lemondás és reménytelenség a világgal kapcsolatban, mert aki ezt hiszi, annak a gonoszságot és minden rosszat a világban örök és elkerülhetetlen szükségszerűségnek kell tartania. Ha az ember Istent valami mással helyettesíti, elvesztheti saját emberi értékeit, mint például személyiségét, felelősségét, józan megfontolásait és helyes indítékait a jó magaviselethez.
Aki elfogadja egy személyes és szerető Isten létét, lehetőséget nyer arra, hogy felismerje a kiutat a lemondó és reménytelen gondolkodásmódból, mivel az említett negatívumok nem tartoznak hozzá Isten független és tökéletes természetéhez. Az embernek lehetősége nyílik megítélnie saját hozzájárulását a világ fejlődéséhez ahelyett, hogy a végső okozót tenné felelőssé.
Kapcsolódó írásaink
