III. rész: Is­ten­ér­vek – Cél­irá­nyos­ság és ter­ve­zett­ség

Hon­nan ered a vi­lág­egye­tem rend­je és har­mó­ni­á­ja? Le­het­sé­ges az, hogy min­den csak vé­let­le­nül ke­let­ke­zett és fej­lő­dött? Va­jon ta­lál­ha­tó ér­te­lem a min­ket kö­rül­ve­vő ter­ve­zett­ség és cél­irá­nyos­ság mö­gött? Eze­ket a kér­dé­se­ket jár­juk kö­rül az is­ten­ér­vek­ről szó­ló so­ro­za­tunk har­ma­dik ré­szé­ben.

1 Be­ve­ze­tés

Kant, jól­le­het el­uta­sí­tot­ta az Is­ten lé­tét ha­gyo­má­nyo­san bi­zo­nyí­tó ér­ve­ket, egy ko­rai mű­vé­ben el­is­me­ri:

Ez az érv min­dig rá fog szol­gál­ni arra, hogy tisz­te­let­tel bán­ja­nak vele. Ez a leg­ősibb, a leg­vi­lá­go­sabb és az em­be­ri ér­te­lem szá­má­ra leg­in­kább meg­fe­le­lő […] Nem mond­hat­nánk sem­mit az ilyen irá­nyú ér­ve­lés éssze­rű­sé­ge és hasz­nos­sá­ga el­len, sőt el­len­ke­ző­leg, sze­ret­nénk aján­la­ni és tá­mo­gat­ni azt.

A kö­vet­ke­zők­ben le­írt is­ten­érv egy min­den idő­ben meg­ér­tett, igen alap­ve­tő és nyil­ván­va­ló meg­fi­gye­lé­sen ala­pul: a ter­mé­szet­ben rend és har­mó­nia ural­ko­dik.

2 Rend és har­mó­nia

Bár­mer­re né­zünk, egy na­gyon össze­tett, jól il­lesz­ke­dő el­ren­de­zést lát­ha­tunk. A vi­lág­egye­tem­ben min­den olyan cso­dá­la­tos mó­don tör­té­nik, hogy na­gyon ba­rát­sá­gos kör­nye­ze­tet biz­to­sít har­mo­ni­kus szer­ke­ze­tek­nek, az élet és az em­ber szá­má­ra. Cso­dá­la­tos egy­sé­get és össz­han­got ta­pasz­ta­lunk a ter­mé­szet­ben. Az egész vi­lág­egye­tem egy össze­tett rend­szer, amely egy­más­hoz ren­de­ző­dött és szo­ro­san kap­cso­ló­dó ré­szek­ből áll. Ezek a ré­szek pon­tos tör­vé­nyek­nek van­nak alá­ren­del­ve. Egy­más­sal köl­csö­nös füg­gés­ben fej­lőd­nek egy meg­ha­tá­ro­zott cél irá­nyá­ban.

Túl hosszú len­ne itt fel­so­rol­ni azo­kat a te­rü­le­te­ket (még rész­le­tek el­ha­gyá­sá­val is), ahol a tu­do­mány vi­lá­gos bi­zo­nyí­té­ka­it mu­tat­ja a sza­bály­sze­rű­ség­nek, rend­nek és har­mó­ni­á­nak. Van­nak más köny­vek, de in­kább könyv­tá­rak, me­lyek be­töl­tik ezt a fel­ada­tot. Aki ez­zel fog­lal­ko­zik, fel fog­ja is­mer­ni a ren­det a tá­vo­li mak­rouni­ver­zum min­den ré­szé­ben és a mik­ro­vi­lág rej­té­lyes vi­sel­ke­dé­sé­ben, va­la­mint a szer­ves és szer­vet­len anyag komp­lex szer­ke­ze­te­i­ben. Rend ural­ko­dik a sej­tek vi­lá­gá­ban, a bio­ló­gi­ai fo­lya­ma­tok­ban. Ugyan­úgy rend ta­lál­ha­tó az ál­la­tok vi­sel­ke­dé­sé­ben, a mé­hek tán­cá­ban, az em­be­ri szem szer­ke­ze­té­ben vagy más szer­vek jól ko­or­di­nált mű­kö­dé­sé­ben.

Van­nak akik el­len­ke­ző irány­ból szem­lé­lik a vi­lá­got, és in­kább disz­har­mó­ni­át, tö­ké­let­len­sé­get, össze­fér­he­tet­len­sé­get, a go­nosz fi­zi­kai meg­lé­tét és a ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fá­kat lát­ják. Má­sok evo­lú­ci­ós szem­pont­ból azt a kö­vet­kez­te­tést von­ják le, hogy a ter­mé­sze­tet a túl­élé­sért foly­ta­tott ke­gyet­len küz­de­lem ural­ja, és a fej­lő­dés a gyen­ge el­nyo­má­sá­val le­het­sé­ges csak. A mér­leg má­sik ol­da­la azon­ban még min­dig töb­bet nyom: a sza­bály­sze­rű­ség, rend és har­mó­nia nyil­ván­va­ló­an je­len van a vi­lág­egye­tem­ben. Az élet és az em­ber még ke­mény kö­rül­mé­nyek kö­zött is a leg­jobb me­ne­dék­re ta­lál ben­ne.

3 Vé­let­len cél­irá­nyos­ság?

A vi­lág­egye­tem cél­irá­nyos­sá­gát nem le­het sem a vé­let­len­nel, sem a ter­mé­szet tör­vé­nye­i­vel ma­gya­ráz­ni. A „vé­let­len” egye­zé­sek túl jól han­gol­tak ah­hoz, hogy a „vé­let­len­nel” ma­gya­ráz­hat­nánk azo­kat. A vé­let­len nem ma­gya­rá­zat, ha­nem a ma­gya­rá­zat­ról való le­mon­dás. A ter­mé­szet­tu­dó­sok úgy ma­gya­ráz­zák a je­len­sé­ge­ket, hogy fel­té­te­le­zik: a ha­tá­sok­nak van­nak oko­zói. Ál­ta­lá­ban nin­cse­nek két­sé­gek en­nek az alap­elv­nek a fel­hasz­ná­lá­sá­val kap­cso­lat­ban olyan je­len­sé­gek ese­té­ben, ame­lyek­re az em­ber már ta­lált va­la­mi­lyen ma­gya­rá­za­tot. De van­nak ne­héz kér­dé­sek, ame­lyek­re a tu­do­mány még nem ta­lált vá­laszt. Ha ezek össze­tett kér­dé­sek, mi­ért kel­le­ne fel­ad­nunk a lo­gi­kus kö­vet­kez­te­tést, hogy ezek­nek bo­nyo­lult ma­gya­rá­za­ta le­het, és nem for­dít­va. A vé­let­len vagy ká­osz az el­fo­ga­dott ma­gya­rá­zat, ami a leg­egy­sze­rűbb?

3.1 Az evo­lú­ci­ós el­mé­let kor­lá­tai

Ad‑e az evo­lú­ci­ós el­mé­let ki­elé­gí­tő ma­gya­rá­za­tot?

So­kan azt ál­lít­ják, hogy Is­ten he­lyett az evo­lú­ció el­mé­le­te adja meg a ma­gya­rá­za­tot a vi­lág­min­den­ség és az élet ki­fej­lő­dé­sé­re. Van azon­ban sok ko­moly tu­dós, aki ép­pen az el­len­ke­ző­jé­ről tesz bi­zony­sá­got. Még evo­lu­ci­o­nis­ta szem­mel néz­ve sem mu­tat a ter­mé­szet ren­de­zet­len­sé­get, ha­nem cso­dá­la­tos ter­ve­zett­sé­get. Ez az őszin­te tu­dóst alá­za­tos cso­dá­lat­ra in­dít­ja, hogy min­den ilyen jól han­gol­tan tör­tént. Oly sok aka­dály és a lé­pé­sek kö­zöt­ti nagy hé­za­gok el­le­né­re le­het­sé­ges volt, hogy lét­re­jöj­jön az élet. Vé­ge­ze­től pe­dig – az evo­lú­ció csú­csán – meg­je­lent az em­ber lel­ki­is­me­ret­tel, aki mind­eze­ket a dol­go­kat cso­dál­ni ké­pes. Nem bi­zo­nyí­té­ka ez in­kább egy fel­sőbb­ren­dű in­tel­li­gens ter­ve­zés­nek?

Vol­taire így foly­tat­ta Wil­li­am Pa­ley^[1] meg­fo­gal­ma­zá­sát egy em­ber­ről, aki ta­lált egy órát, és arra kö­vet­kez­te­tett, hogy van órás­mes­ter is, aki azt ké­szí­tet­te:

Ha az óra bi­zo­nyít­ja egy órás lé­te­zé­sét, az uni­ver­zum azon­ban nem bi­zo­nyít­ja egy nagy épí­tész lé­te­zé­sét, ak­kor el­is­me­rem, hogy bo­lond va­gyok.

Ha ma va­la­ki egy au­to­ma­ti­zált üzem­re buk­kan, amely­ben em­be­ri be­avat­ko­zás nél­kül ké­szül­nek az órák, nem fog‑e még­is arra gon­dol­ni, hogy azt egy ma­ga­sabb ren­dű in­tel­li­gen­cia hoz­ta lét­re? Ugyan­úgy tu­do­má­nyos el­mé­le­tek soha nem fog­ják azt ki­mu­tat­ni, hogy min­den meg tud­ja ma­gya­ráz­ni ön­ma­gát. In­kább azt fog­ják vi­lá­go­sab­bá ten­ni, hogy mi­lyen cso­dá­la­tos ez a vi­lág, és min­den jól il­lesz­ke­dik, és ez meg­kö­ve­te­li egy in­tel­li­gen­sebb, vi­lág fe­let­ti Te­rem­tő lé­tét.

De ha ta­lá­lunk is ki­elé­gí­tő ma­gya­rá­za­tot arra, hogy va­la­mi ho­gyan ment vég­be, ez még nem je­len­ti azt, hogy ma­gá­tól tör­tént. Még a leg­jobb tu­do­má­nyos ma­gya­rá­za­tok, vagy­is a leg­át­fo­góbb és ál­ta­lá­nos el­mé­let sem ma­gya­ráz­ná meg, mi­ért ép­pen ilye­nek a ter­mé­szet tör­vé­nyei, és mi­ért ép­pen ezek­nek a fo­lya­ma­tok­nak kell le­ját­szód­ni­uk. A tu­do­mány sok min­dent ké­pes meg­ma­gya­ráz­ni a vi­lág­egye­tem­ből, de nem ra­gad­hat meg olyan kér­dé­se­ket, ame­lyek meg­ha­lad­ják kor­lá­ta­it.

3.2 Az in­tel­li­gens Ter­ve­ző

A fen­ti­ek mi­att a vi­lág­min­den­ség cél­irá­nyos­sá­ga egy vi­lág fe­let­ti in­tel­li­gens Ter­ve­ző lé­té­vel ki­elé­gí­tő mó­don ma­gya­ráz­ha­tó, aki­ben hi­he­tünk, és nem hagy te­ret más ma­gya­rá­zat szá­má­ra.

A ter­mé­sze­ti je­len­sé­gek nem bír­nak in­tel­li­gen­ci­á­val, szán­dé­kos cse­lek­vé­sük­ről sem be­szél­he­tünk. Ezért terv­sze­rű fo­lya­ma­ta­i­kat csak egy sza­bad aka­ra­tú, bölcs lény irá­nyí­tá­sa­ként fog­hat­juk fel. Ez az érv ön­ma­gá­ban nem bi­zo­nyít­ja a Te­rem­tő vég­te­len vol­tát és tö­ké­le­tes­sé­gét, de annyit min­den­eset­re meg­mu­tat, hogy a vi­lág fe­lett áll, és egy fel­sőbb­ren­dű ér­te­lem, aki min­dent egy bi­zo­nyos cél be­tel­je­se­dé­se felé irá­nyít. Va­la­mit er­ről a cél­ról is meg­tud­ha­tunk, még­pe­dig, hogy min­den úgy ala­kult, hogy ér­te­lem­mel, sza­bad aka­rat­tal és sze­re­tet­re való ké­pes­ség­gel ren­del­ke­ző em­be­rek jö­hes­se­nek lét­re.

Tu­do­mányt csak olyan em­be­rek te­remt­het­nek, akik mé­lyen át van­nak itat­va az igaz­ság és meg­ér­tés irán­ti vággyal. Ez az ér­zés­for­rás azon­ban a val­lás szfé­rá­já­ból ered. Hoz­zá­tar­to­zik eh­hez an­nak a le­he­tő­sé­gé­be ve­tett hit is, hogy a lé­te­ző vi­lág sza­bá­lyai ra­ci­o­ná­li­sak, vagy­is az ér­te­lem szá­má­ra fel­fog­ha­tó­ak. Nem tu­dok el­kép­zel­ni egy iga­zi tu­dóst enél­kül a mély hit nél­kül. A hely­ze­tet ki­fe­jez­he­ti egy kép: a tu­do­mány a val­lás nél­kül moz­gás­kép­te­len, a val­lás a tu­do­mány nél­kül vak. (Al­bert Eins­tein)