I. rész: Is­ten­ér­vek – A lé­te­zés

Mi­ért a „va­la­mi” van, és nem a „sem­mi”? Mi­ért lé­te­zik vi­lág­egye­te­münk, és mi­ért ép­pen olyan, ami­lyen? Eze­ket a kér­dé­se­ket fe­sze­get­jük az is­ten­ér­vek­ről szó­ló so­ro­za­tunk kez­dő ré­szé­ben.

1 Aqui­nói Ta­más öt érve

Aqui­nói Ta­más a kö­vet­ke­ző öt ér­vet hasz­nál­ta. Ezek rész­le­te­sen ol­vas­ha­tók írá­sa­i­ban (Sum­ma Theo­log­i­ca I:2:3; Cont. Gent., I, XIII.):

1. A „moz­du­lat­lan moz­ga­tó”. A moz­gás, ahogy az a ter­mé­szet­ben tör­té­nik fel­té­te­lez egy első moz­du­lat­lan moz­ga­tót (pri­mum mo­vens im­mo­bi­le), aki Is­ten. Kü­lön­ben moz­ga­tók vég­te­len so­rá­ra van szük­sé­günk, ami nem lo­gi­kus ma­gya­rá­zat.

2. Min­dent va­la­mi okoz. Ha az uni­ver­zum­ban zaj­ló ese­mé­nyek so­ro­za­tát kö­vet­jük, és min­dig ke­res­sük a meg­elő­ző oko­kat, ak­kor el­ke­rül­he­tet­le­nül egy olyan első oko­zó lé­te­zé­sé­re kell kö­vet­kez­tet­nünk, amely nem oko­zat.

3. Min­den lé­te­ző do­log a vi­lág­ban va­la­mi­kor lét­re­jött, és egy­szer el fog múl­ni. Egyi­kük sem tel­je­sen füg­get­len más dol­gok­tól. Ezt ne­ve­zik eset­le­ges­ség­nek. A kon­tin­gens vi­lág­min­den­ség ma­gá­ban rej­ti egy szük­sé­ges lé­te­ző lé­tét, aki Is­ten.

4. A tö­ké­le­tes­ség kü­lön­bö­ző fo­kai csak egy ab­szo­lút tö­ké­le­tes­ség­gel össze­ha­son­lít­va ér­tel­mez­he­tők. Ez a tö­ké­le­tes­ség Is­ten.

5. A vi­lág­egye­tem­ben meg­fi­gyel­he­tő cso­dá­la­tos rend és össz­hang bi­zo­nyí­té­ka egy in­tel­li­gens al­ko­tó lé­té­nek. Ez nem más, mint Is­ten, aki min­dent cél­irá­nyo­san ve­zet. (Ezt te­leo­ló­gi­ai érv­nek is ne­ve­zik.)

Mind­ezek és még né­hány más érv is va­ló­já­ban nem egy­más­tól füg­get­len és el­ha­tá­rol­ha­tó ér­vek, ha­nem csu­pán kü­lön­fé­le meg­fo­gal­ma­zá­sai az ál­ta­lá­nos ok­sá­gi érv­nek. Ez az érv azon alap­szik, hogy a fent em­lí­tett je­len­sé­ge­ket nem le­het ki­elé­gí­tő­en meg­ma­gya­ráz­ni anél­kül, hogy el­fo­gad­nánk a lé­te­zés­nek és cse­lek­vés­nek ön­ma­gá­ban lé­te­ző és ön­ma­gát in­dok­ló okát. Min­den erre az egy okra mu­tat rá.

Az aláb­bi­ak­ban a lé­te­zés­ből vett ér­ve­lés­sel fog­lal­ko­zunk. Ab­ból a leg­alap­ve­tőbb meg­fi­gye­lés­ből in­du­lunk ki, hogy mi és a vi­lág­egye­tem lé­te­zünk. Mi en­nek az oka?

Két kü­lön­fé­le mó­don fo­gunk vá­la­szol­ni, de vá­la­sza­ink va­ló­já­ban ugyan­azon a gon­do­lat­me­ne­ten alap­sza­nak.

2 A füg­get­len lé­te­zés érve

2.1 Be­ve­ze­tés

Ami­kor azt mond­juk: Is­ten, olyan lényt ér­tünk alat­ta, aki­nek nincs kez­de­te és vége, és aki soha nem vál­to­zik. Az Ő lé­te­zé­se tel­je­sen füg­get­len min­den egyéb­től. A kö­vet­ke­ző szö­veg­nek cél­ja, hogy meg­mu­tas­sa: lé­tez­nie kell egy, a fent em­lí­tett jel­lem­zők­kel bíró lény­nek, ha vi­lá­gunk­nak van ér­tel­me. Mind­ezek­kel még nem ír­tuk le Is­ten min­den fon­tos tu­laj­don­sá­gát, ezek azon­ban még­is na­gyon alap­ve­tő­ek.

2.2 A lé­te­zés aján­dék

A leg­kö­ze­leb­bi pél­da sa­ját éle­tünk. Egy­szer meg­szü­let­tünk, és egy­szer meg fo­gunk hal­ni. Élünk, de az éle­tünk sok kö­rül­mény­től függ. Nem mi dön­töt­tük el, hogy él­jünk, és azt sem dönt­het­jük el, hogy meg akarunk‑e hal­ni, vagy nem. Lé­te­zé­sünk­nek sok fel­té­te­le és kül­ső oka van, más szó­val: lé­te­zé­sünk nem fog­lal­ja ma­gá­ban okát is. Nem va­gyunk füg­get­le­nek. Azt kér­dez­zük: „Mi­ért lé­te­zek?”, és a vá­laszt ma­gun­kon kí­vül kell ke­res­nünk. Ha­son­ló­an van ez a vi­lág­egye­tem más lé­te­ző­i­vel is. So­kuk ese­té­ben köz­vet­le­nül meg­fi­gyel­het­jük kez­de­tü­ket és vé­gü­ket: jön­nek és el­tá­voz­nak, lét­re­jön­nek, ke­let­kez­nek és el­múl­nak. Más dol­gok ese­té­ben vál­to­zé­kony­sá­gu­kat fi­gyel­het­jük meg. Min­den ami vál­to­zik, alá van vet­ve a vál­to­zá­sok­nak, és nem tel­je­sen füg­get­len lé­te­zé­sé­ben. Léte kü­lön­bö­ző sza­ka­szok­ból áll, ezek jön­nek-men­nek, el­kez­dőd­nek és el­múl­nak. Így azt fi­gyel­jük meg, hogy nem csak mi, de min­den do­log a vi­lág­min­den­ség­ben kí­vül­ről kap­ta lé­te­zé­sét. Ez aján­dék.

2.3 A vi­lág­egye­tem

Mi­kor a kis­gyer­me­kek is­mer­ked­nek a dol­gok­kal, azt kér­de­zik: „Mi­ért?”, „Hon­nan?”. Ha meg­pró­bá­lunk vá­laszt adni, vá­la­szunk­ra újabb kér­dé­sek me­rül­het­nek fel. Le­he­tet­len olyan vá­laszt ta­lál­ni, ami nem szül újabb kér­dé­se­ket. Előbb vagy utóbb fel­ad­juk. Két le­he­tő­sé­günk van. Lé­te­zik vég­ső vá­lasz, de az túl össze­tett, vagy vég­ső vá­lasz nem lé­te­zik a vi­lág­egye­tem ke­re­te­in be­lül, mert azt kí­vül­ről hív­ták lét­re. A ke­resz­té­nyek hi­szik, hogy a má­so­dik vá­lasz az igaz, ezért gyak­ran az a vád éri őket, hogy az egy­sze­rűbb meg­ol­dást vá­laszt­ják. En­nek a hit­nek nem az az alap­ja, hogy ez az egy­sze­rűbb meg­ol­dás. Tény, hogy a vi­lág­egye­tem nem le­het több, mint az azt al­ko­tó ré­szek, ugyan­úgy az em­be­ri­ség sem több, mint az em­be­rek összes­sé­ge, akik al­kot­ják. Ha a vi­lág­egye­tem­ben min­den úgy kap­ta lé­te­zé­sét, mint aján­dé­kot, ho­gyan ál­lít­hat­nánk va­la­mi mást róla? A vi­lág­egye­tem nem több, mint al­ko­tó­ele­me­i­nek összes­sé­ge.

2.4 Ki az ado­má­nyo­zó?

Hisszük, hogy a vi­lág­egye­te­met kí­vül­ről hív­ták lét­re, és lét­re­hí­vó­ja min­den egyéb­től füg­get­len kell, hogy le­gyen. Vál­to­zat­lan, idő és tér fö­lött álló. A Bib­lia ilyen­nek írja le Is­tent.

Az Is­ten, aki te­rem­tet­te a vi­lá­got és mind­azt, ami ben­ne van, aki menny­nek és föld­nek Ura, nem la­kik em­ber­kéz al­kot­ta temp­lo­mok­ban, nem szo­rul em­be­ri kéz szol­gá­la­tá­ra, mint­ha hi­ányt szen­ved­ne va­la­mi­ből, hi­szen ő ad min­den­ki­nek éle­tet, le­he­le­tet és min­dent. (Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 17:24–25)

Én va­gyok az Alfa és az Óme­ga, így szól az Úr Is­ten, aki van, és aki volt, és aki el­jö­ven­dő: a Min­den­ha­tó. (Je­le­né­sek 1:8)

Ezt mond­ja az ÚR, Iz­rá­el ki­rá­lya és meg­vál­tó­ja, a Se­re­gek URa: Én va­gyok az első és az utol­só, raj­tam kí­vül nincs is­ten. (Ézsa­i­ás 44:6)