Is­ten és a pénz

Sok­szor esik szó je­len­tős gaz­da­sá­gi vál­to­zá­sok­ról, tá­mo­ga­tá­sok­ról, fel­len­dü­lés­ről vagy ép­pen vál­ság­ról. Sok em­ber ag­gó­dik a jö­vő­je fe­lől. Míg egye­sek csu­pán anya­gi bő­sé­gük meg­tar­tá­sa mi­att szo­ron­ga­nak, ad­dig má­sok na­gyon erő­sen ta­pasz­tal­ják a ne­ga­tív gaz­da­sá­gi vál­to­zá­sok ki­ha­tá­sa­it a min­den­na­pi élet meg­szo­rí­tá­sa­i­ban. Mi­vel a pénz nem csak úgy el­tű­nik, kell hogy le­gye­nek né­há­nyan, akik a már amúgy is ha­tal­mas va­gyo­nu­kat még to­vább hal­moz­zák…

Ez a gya­ko­ri ta­pasz­ta­lat ösz­tön­zés le­het az ar­ról való el­gon­dol­ko­dás­ra, mi az, ami va­ló­ban fon­tos az éle­tünk­ben. A pénz és az anya­gi ja­vak nem tud­nak min­ket be­töl­te­ni. Éle­tünk ér­tel­mét csak Is­ten­ben, Te­rem­tőnk­ben ta­lál­hat­juk meg, aki sze­ret min­ket, és át akar, át is fog se­gí­te­ni ben­nün­ket bár­mi­lyen vál­ság kü­lön­fé­le meg­pró­bál­ta­tá­sa­in, ha rá­bíz­zuk ma­gun­kat.

1 Be­ve­ze­tés­ként

Gon­do­lat­éb­resz­tő­ként gyűj­töt­tünk né­hány bib­li­ai igét, ame­lyek rá­vi­lá­gí­ta­nak min­den föl­di ér­ték mu­lan­dó­sá­gá­ra, és meg­mu­tat­ják lé­te­zé­sünk egyet­len biz­tos alap­ját: Is­tent.

Né­hány igé­ből az is jól lát­szik, hogy a pénz és a va­gyon mennyi­re össze­kap­cso­ló­dik az igaz­ság­ta­lan­ság­gal, és hogy Is­ten aka­ra­ta nem a gaz­dag­ság, ha­nem a sze­re­tet.

Ez a sze­re­tet azok kö­zött va­ló­sul meg, akik Is­ten­re ha­gyat­koz­nak. Ez­ál­tal sza­bad­dá vál­nak vá­gya­ik­tól és kí­ván­sá­ga­ik­tól az Ő aka­ra­ta sze­rin­ti élet­re sze­re­tet­ben, alá­zat­ban, há­la­adás­ban és sze­rény­ség­ben, aho­gyan az első ke­resz­té­nyek éle­té­ben lát­juk.

Ezek a sza­vak arra is rá­mu­tat­nak, hogy leg­mé­lyebb vál­sá­gunk nem egy eset­le­ges gaz­da­sá­gi vál­ság, ha­nem sa­ját bű­ne­ink, ame­lyek el­vá­lasz­ta­nak min­ket Is­ten­től, és el­ide­ge­ní­te­nek em­ber­tár­sa­ink­tól, va­la­mint ön­ma­gunk­tól.

Egy rö­vid ma­gya­rá­zat­tól el­te­kint­ve a bib­li­ai idé­ze­te­ket gon­do­la­ta­ink hoz­zá­fű­zé­se nél­kül ír­tuk le. A leg­több ige ön­ma­gá­ért be­szél. Sze­ret­nénk min­den­kit arra bá­to­rí­ta­ni, hogy bíz­za ma­gát Is­ten igé­jé­re. A Bib­lia kri­ti­ká­ja a „gaz­da­gok­ról”, nem csak má­sok­ról, ha­nem mind­annyi­unk­ról szól.

2 Jé­zus sza­vai

Ne gyűjt­se­tek ma­ga­tok­nak kin­cse­ket a föl­dön, ahol a moly és a rozs­da meg­emész­ti, és ahol a tol­va­jok ki­ás­sák és el­lop­ják, ha­nem gyűjt­se­tek ma­ga­tok­nak kin­cse­ket a menny­ben, ahol sem a moly, sem a rozs­da nem emész­ti meg, és ahol a tol­va­jok sem ás­sák ki, és nem lop­ják el. Mert ahol a kin­csed van, ott lesz a szí­ved is. […] Sen­ki sem szol­gál­hat két úr­nak, mert vagy az egyi­ket gyű­lö­li, és a má­si­kat sze­re­ti, vagy az egyik­hez ra­gasz­ko­dik, és a má­si­kat meg­ve­ti: nem szol­gál­hat­tok Is­ten­nek és a mam­mon­nak. Ezért mon­dom nek­tek: ne ag­gód­ja­tok éle­te­te­kért, hogy mit egye­tek, és mit igya­tok, se tes­te­te­kért, hogy mi­vel ru­ház­kod­ja­tok. Nem több‑e az élet a táp­lá­lék­nál, és a test a ru­há­zat­nál? Néz­zé­tek meg az égi ma­da­ra­kat: nem vet­nek, nem is arat­nak, csűr­be sem ta­kar­nak, és mennyei Atyá­tok el­tart­ja őket. Nem vagytok‑e ti sok­kal ér­té­ke­seb­bek ná­luk? Ag­gó­dá­sá­val pe­dig ki tud­ná kö­zü­le­tek meg­hosszab­bí­ta­ni éle­tét csak egy arasz­nyi­val is? Mit ag­gód­tok a ru­há­za­tért is? Fi­gyel­jé­tek meg a me­zei li­li­o­mo­kat, ho­gyan nö­ve­ked­nek: nem fá­ra­doz­nak, és nem fon­nak, de mon­dom nek­tek, hogy Sa­la­mon tel­jes di­cső­sé­gé­ben sem öl­töz­kö­dött úgy, mint ezek kö­zül akár csak egy is. Ha pe­dig a mező fü­vét, amely ma van, és hol­nap a ke­men­cé­be ve­tik, így öl­töz­te­ti az Is­ten, nem sok­kal in­kább ti­te­ket, ki­csiny­hi­tű­ek? Ne ag­gód­ja­tok te­hát, és ne mond­já­tok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit ölt­sünk ma­gunk­ra? Mind­ezt a po­gá­nyok kér­dez­ge­tik; a ti mennyei Atyá­tok pe­dig tud­ja, hogy szük­sé­ge­tek van mind­er­re. De ke­res­sé­tek elő­ször az ő or­szá­gát és igaz­sá­gát, és ezek is mind rá­adá­sul meg­adat­nak nek­tek. (Máté 6:19–21.24–33)

Aki­nél pe­dig tö­vi­sek közé hul­lott, hall­ja az igét, de e vi­lág gond­ja és a gaz­dag­ság csá­bí­tá­sa meg­fojt­ja az igét, és nem hoz ter­mést. (Máté 13:22)

Ami­kor út­nak in­dult, oda­fu­tott hoz­zá egy em­ber, és térd­re bo­rul­va előt­te, azt kér­dez­te tőle: „Jó Mes­ter, mit te­gyek, hogy el­nyer­jem az örök éle­tet?” Jé­zus így szólt hoz­zá: „Mi­ért mon­dasz en­gem jó­nak? Sen­ki sem jó az egy Is­te­nen kí­vül. Tu­dod a pa­ran­cso­la­to­kat: Ne ölj, ne pa­ráz­nál­kodj, ne lopj, ne ta­nús­kodj ha­mi­san, ne ká­ro­síts meg sen­kit, tisz­teld apá­dat és anyá­dat.” Az pe­dig ezt mond­ta neki: „Mes­ter, mind­eze­ket meg­tar­tot­tam if­jú­sá­gom­tól fog­va.” Jé­zus mi­u­tán rá­te­kin­tett, meg­ked­vel­te, és ezt mond­ta neki: „Egy va­la­mi hi­ány­zik még be­lő­led: menj, add el, amid van, és oszd szét a sze­gé­nyek kö­zött, ak­kor kin­csed lesz a menny­ben; az­után jöjj, és kö­vess en­gem.” A vá­lasz mi­att el­bo­rult az em­ber arca, és szo­mo­rú­an tá­vo­zott, mert nagy va­gyo­na volt. Jé­zus ek­kor kö­rül­né­zett, és így szólt ta­nít­vá­nya­i­hoz: „Mi­lyen ne­he­zen men­nek be Is­ten or­szá­gá­ba a gaz­da­gok!” A ta­nít­vá­nyok meg­döb­ben­tek sza­va­in, Jé­zus azon­ban is­mét meg­szó­lalt, és ezt mond­ta ne­kik: „Gyer­me­ke­im, mi­lyen ne­héz az Is­ten or­szá­gá­ba be­jut­ni! Könnyebb a te­vé­nek a tű fo­kán át­men­ni, mint gaz­dag­nak az Is­ten or­szá­gá­ba be­jut­ni.” Ők még job­ban meg­rö­kö­nyöd­tek, és ezt kér­dez­get­ték egy­más közt: „Ak­kor ki üd­vö­zül­het?” Jé­zus rá­juk te­kin­tett, és ezt mond­ta: „Az em­be­rek­nek le­he­tet­len, de az Is­ten­nek nem, mert az Is­ten­nek min­den le­het­sé­ges.” Pé­ter meg­szó­lalt, és ezt mond­ta neki: „Íme, mi el­hagy­tunk min­dent, és kö­ve­tő­id let­tünk.” Jé­zus így szólt: „Bi­zony, mon­dom nék­tek: sen­ki sincs, aki el­hagy­ta há­zát vagy test­vé­re­it, any­ját vagy ap­ját, gyer­me­ke­it vagy szán­tó­föld­je­it énér­tem és az evan­gé­li­u­mért, és ne kap­na szá­zannyit: most eb­ben a vi­lág­ban há­za­kat és test­vé­re­ket, anyát, gyer­me­ket, és szán­tó­föl­de­ket ül­döz­te­té­sek­kel együtt, a jö­ven­dő vi­lág­ban pe­dig örök éle­tet. El­len­ben sok el­ső­ből lesz utol­só, és sok utol­só­ból lesz első.” (Márk 10:17–31)

Ő pe­dig ta­nít­vá­nya­i­ra né­zett, és így szólt: „Bol­do­gok vagy­tok, sze­gé­nyek, mert ti­é­tek az Is­ten or­szá­ga. Bol­do­gok vagy­tok, akik most éhez­tek, mert majd meg­elé­gít­tet­tek. Bol­do­gok vagy­tok, akik most sír­tok, mert ne­vet­ni fog­tok. Bol­do­gok vagy­tok, ami­kor gyű­löl­nek ti­te­ket az em­be­rek, és ami­kor ki­kö­zö­sí­te­nek, gya­láz­nak ben­ne­te­ket, és ki­tör­lik ne­ve­te­ket mint go­nosz ne­vet, az Em­ber­fi­á­ért. Örül­je­tek azon a na­pon, és uj­jong­ja­tok! Íme, nagy a ti ju­tal­ma­tok a menny­ben, mert ugyan­ezt tet­ték atyá­ik a pró­fé­ták­kal. De jaj nek­tek, gaz­da­gok, mert meg­kap­tá­tok vi­gasz­ta­lás­to­kat! Jaj nek­tek, akik most jól­lak­ta­tok, mert éhez­ni fog­tok! Jaj, akik most ne­vet­tek, mert gyá­szol­ni és sír­ni fog­tok! Jaj, ami­kor jót mond ró­la­tok min­den em­ber, mert ugyan­ezt tet­ték atyá­ik a ha­mis pró­fé­ták­kal!” (Lu­kács 6:20–26)

Nem maga a sze­gény­ség tesz min­ket bol­dog­gá. Jé­zus itt ta­nít­vá­nya­i­hoz be­szélt, akik hí­vá­sá­ra ma­guk mö­gött hagy­ták föl­di ja­va­i­kat.

Ek­kor így szólt hoz­zá va­la­ki a so­ka­ság­ból: „Mes­ter, mondd meg a test­vé­rem­nek, hogy ossza meg ve­lem az örök­sé­get!” De ő így vá­la­szolt: „Em­ber, ki tett en­gem bí­ró­vá vagy osz­tó­vá köz­te­tek?” Az­után ezt mond­ta ne­kik: „Vi­gyáz­za­tok, és őriz­ked­je­tek min­den kap­zsi­ság­tól, mert ha bő­ség­ben él is va­la­ki, éle­tét ak­kor sem a va­gyo­na tart­ja meg.” Az­tán pél­dá­za­tot mon­dott ne­kik: „Egy gaz­dag em­ber­nek bő ter­mést ho­zott a föld­je, ek­kor így gon­dol­ko­zott ma­gá­ban: Mit te­gyek? Nincs hova be­ta­ka­rí­ta­nom a ter­mé­se­met. Majd így szólt: Ezt te­szem: le­bon­tom a csű­re­i­met, na­gyob­ba­kat épí­tek, oda ta­ka­rí­tom be min­den ga­bo­ná­mat és ja­va­mat, és ezt mon­dom a lel­kem­nek: Én lel­kem, sok ja­vad van sok évre fél­re­té­ve, pi­henj, egyél, igyál, vi­ga­doz­zál! Is­ten azon­ban azt mond­ta neki: Bo­lond, még ez éj­jel el­ké­rik tő­led a lel­ke­det, kié lesz ak­kor mind­az, amit fel­hal­moz­tál? Így jár az, aki ma­gá­nak gyűjt, és nem Is­ten sze­rint gaz­dag.” (Lu­kács 12:13–21)

3 Az első ke­resz­té­nyek éle­té­ből és ta­ní­tá­sá­ból

Mind­azok pe­dig, akik hit­tek, együtt vol­tak, és min­de­nük kö­zös volt. Va­gyo­nu­kat és ja­va­i­kat el­ad­ták, szét­osz­tot­ták min­den­ki­nek: aho­gyan ép­pen szük­ség volt rá. Nap­ról nap­ra áll­ha­ta­to­san, egy szív­vel, egy lé­lek­kel vol­tak a temp­lom­ban, és ami­kor há­zan­ként meg­tör­ték a ke­nye­ret, öröm­mel és tisz­ta szív­vel ré­sze­sül­tek az étel­ben […] (Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 2:44–46)

A hí­vők egész gyü­le­ke­ze­te pe­dig szí­vé­ben és lel­ké­ben egy volt. Sen­ki sem mon­dott va­gyo­ná­ból bár­mit is a ma­gá­é­nak, ha­nem min­de­nük kö­zös volt. Az apos­to­lok pe­dig nagy erő­vel tet­tek bi­zony­sá­got az Úr Jé­zus fel­tá­ma­dá­sá­ról, és nagy ke­gye­lem volt mind­nyá­ju­kon. Nem volt kö­zöt­tük egyet­len szű­köl­kö­dő sem, mert akik­nek föld­jük vagy há­zuk volt, el­ad­ták azo­kat, az el­adott ja­vak árát pe­dig el­hoz­ták, és le­tet­ték az apos­to­lok lába elé, az­után szét­osz­tot­ták min­den­ki­nek úgy, aho­gyan szük­sé­ge volt rá. Jó­zsef pél­dá­ul, aki­nek az apos­to­lok a Bar­na­bás mel­lék­ne­vet ad­ták, ami azt je­len­ti: Vi­gasz­ta­lás fia, egy cip­ru­si szár­ma­zá­sú lé­vi­ta, mi­vel föld­je volt, szin­tén el­ad­ta, el­hoz­ta a pénzt, és le­tet­te az apos­to­lok lába elé. (Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 4:32–37)

Va­ló­ban nagy nye­re­ség a ke­gyes­ség meg­elé­ge­dés­sel, mert sem­mit sem hoz­tunk a vi­lág­ba, nem is vi­he­tünk ki sem­mit be­lő­le. De ha van élel­münk és ru­há­za­tunk, elé­ged­jünk meg vele. Akik pe­dig meg akar­nak gaz­da­god­ni, kí­sér­tés­be meg csap­dá­ba, sok esz­te­len és ká­ros kí­ván­ság­ba es­nek, ame­lyek az em­be­re­ket pusz­tu­lás­ba és rom­lás­ba dön­tik. Mert min­den rossz­nak gyö­ke­re a pénz sze­rel­me, amely után só­vá­rog­va egye­sek el­té­ve­lyed­tek a hit­től, és sok fáj­dal­mat okoz­tak ön­ma­guk­nak. Te pe­dig, Is­ten em­be­re, ke­rüld eze­ket. El­len­ben tö­re­kedj igaz­ság­ra, ke­gyes­ség­re, hit­re, sze­re­tet­re, áll­ha­ta­tos­ság­ra, sze­líd­lel­kű­ség­re. (1 Ti­mó­te­us le­vél 6:6–11)

Azok­nak pe­dig, akik e vi­lág­ban gaz­da­gok, pa­ran­csold meg, hogy ne le­gye­nek gő­gö­sek, és ne a bi­zony­ta­lan gaz­dag­ság­ban re­mény­ked­je­nek, ha­nem Is­ten­ben, aki meg­él­he­té­sünk­re min­dent bő­sé­ge­sen meg­ad ne­künk. A gaz­da­gok te­gye­nek jót, le­gye­nek gaz­da­gok a jó cse­le­ke­de­tek­ben, ada­koz­za­nak szí­ve­sen, ja­va­i­kat osszák meg má­sok­kal, gyűjt­se­nek ma­guk­nak jó ala­pot a jö­ven­dő­re, hogy el­nyer­jék az iga­zi éle­tet. (1 Ti­mó­te­us le­vél 6:17–19)

Ne le­gye­tek pénz­só­vá­rak, ér­jé­tek be az­zal, ami­tek van, mert ő mond­ta: „Nem ma­ra­dok el tő­led, sem el nem hagy­lak té­ged.” Ezért bi­za­kod­va mond­juk: „Ve­lem van az Úr, nem fé­lek, em­ber mit árt­hat ne­kem?” (Zsi­dó le­vél 13:5–6)

Test­vé­re­im, ami­kor di­cső­sé­ges Urunk­ba, a Jé­zus Krisz­tus­ba ve­tett hi­te­tek sze­rint él­tek, ne le­gye­tek sze­mély­vá­lo­ga­tók. Mert ha be­lép hoz­zá­tok a gyü­le­ke­zet­be fé­nyes ru­há­ban egy arany­gyű­rűs fér­fi, és ugyan­ak­kor egy sze­gény is be­lép ko­pott ru­há­ban, és ti arra fi­gyel­tek, aki a fé­nyes ru­hát vi­se­li, sőt ezt mond­já­tok neki: „Te ülj ide ké­nyel­me­sen”, a sze­gény­hez pe­dig így szól­tok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsá­mo­lyom­hoz”, nem kerültetek‑e el­lent­mon­dás­ba ön­ma­ga­tok­kal, és nem lettetek‑e go­nosz szán­dé­kú bí­rák­ká? Fi­gyel­je­tek csak ide, sze­re­tett test­vé­re­im: va­jon nem Is­ten választotta‑e ki azo­kat, akik a vi­lág sze­mé­ben sze­gé­nyek, hogy hit­ben gaz­da­gok le­gye­nek, és örö­köl­jék azt az or­szá­got, ame­lyet Is­ten az őt sze­re­tők­nek ígért. De ti meg­szé­gye­ní­tet­té­tek a sze­gényt. Va­jon nem a gaz­da­gok hatalmaskodnak‑e raj­ta­tok, nem ők hurcolnak‑e ti­te­ket tör­vény elé? Nem ők káromolják‑e azt a szép ne­vet, amely­ről ti­te­ket el­ne­vez­tek? Ha el­len­ben be­töl­ti­tek a ki­rá­lyi tör­vényt az Írás sze­rint: „Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat!” – he­lye­sen cse­le­kesz­tek. (Ja­kab le­vél 2:1–8)

Te­hát, ti gaz­da­gok, sír­ja­tok és jaj­gas­sa­tok a be­kö­vet­ke­ző nyo­mo­rú­sá­ga­i­tok mi­att! Gaz­dag­sá­go­tok meg­rot­hadt, ru­há­i­to­kat meg­rág­ta a moly, ara­nyo­tok és ezüs­tö­tök meg­rozs­dá­so­dott, és rozs­dá­ja el­le­ne­tek ta­nús­ko­dik, és meg­emész­ti tes­te­te­ket, mint a tűz. Kin­cse­ket gyűj­töt­te­tek még az utol­só na­pok­ban is. Íme, a föld­je­i­te­ket le­ara­tó mun­ká­sok bére, ame­lyet vissza­tar­tot­ta­tok, égre ki­ált, és az ara­tók pa­na­sza el­ju­tott a Se­re­gek Urá­nak a fü­lé­be. Dő­zsöl­te­tek a föl­dön és tob­zód­ta­tok, hiz­lal­tá­tok a szí­ve­te­ket, mint az ál­do­za­ti ál­lat le­vá­gá­sá­nak nap­ján. El­ítél­té­tek, meg­öl­té­tek az iga­zat, s ő nem állt el­len nek­tek. (Ja­kab le­vél 5:1–6)

Mi­vel ezt mon­dod: Gaz­dag va­gyok, meg­gaz­da­god­tam, és nincs szük­sé­gem sem­mi­re; de nem tu­dod, hogy te vagy a nyo­mo­rult, a szá­nal­mas és a sze­gény, a vak és a me­zí­te­len: ta­ná­cso­lom ne­ked, végy tő­lem tűz­ben iz­zí­tott ara­nyat, hogy meg­gaz­da­godj, és fe­hér ru­hát, hogy fel­öl­tözz, és ne lás­sék szé­gyen­le­tes me­zí­te­len­sé­ged; és végy gyó­gyí­tó írt, hogy be­kend a sze­med, és láss. (Je­le­né­sek 3:17–18)

4 Az Ószö­vet­ség­ből

Ne fá­radj azon, hogy meg­gaz­da­godj, a ma­gad be­lá­tá­sá­ból hagyd abba! (Pél­da­be­szé­dek 23:4)

Ha sza­po­rod­nak a ja­vak, sza­po­rod­nak a fo­gyasz­tói is; mi hasz­na van hát be­lő­lük a gaz­dá­nak? Leg­fel­jebb annyi, hogy szem­lél­he­ti. (Pré­di­ká­tor 5:10)

Aho­gyan vi­lág­ra jött any­ja mé­hé­ből, me­zí­te­le­nül, úgy megy el is­mét, ahogy jött; sem­mit sem kap fá­ra­do­zá­sá­ért, amit ma­gá­val vi­het­ne. Ez is fáj­dal­ma­san rossz do­log, hogy aho­gyan jött, ugyan­úgy kell el­men­nie. Mi hasz­na van cél­ta­lan fá­ra­do­zá­sá­ból? (Pré­di­ká­tor 5:14–15)

Mi­ért fél­jek a go­nosz na­po­kon, ha kö­rül­vesz az alat­to­mo­sok bűne, akik va­gyo­nuk­ban bíz­nak, és nagy gaz­dag­sá­guk­kal di­csek­sze­nek? Hi­szen sen­ki sem vált­hat­ja meg ma­gát, nem ad­hat ma­gá­ért vált­ság­dí­jat Is­ten­nek. Mert olyan drá­ga az élet vált­sá­ga, hogy vég­képp le kell ten­nie róla, még ha örök­ké élne is, és nem lát­ná meg a sír­göd­röt. (Zsol­tár 49:6–10)

Ez az az em­ber – mond­ják –, aki­nek nem kel­lett Is­ten ol­tal­ma, ha­nem nagy gaz­dag­sá­gá­ban bí­zott, és a meg­ron­tás­ban volt erős. (Zsol­tár 52:9)

Ne bíz­za­tok zsa­rolt ja­vak­ban, rab­lott hol­mi­val ne kér­ked­je­tek! Ha gya­rap­szik is va­gyo­no­tok, ne bi­za­kod­ja­tok el! (Zsol­tár 62:11)

Min­den gaz­dag­ság­nál na­gyobb öröm, ha in­tel­me­id sze­rint él­he­tek. (Zsol­tár 119:14)

Nem hasz­nál a va­gyon a ha­rag nap­ján, az igaz­ság azon­ban meg­ment a ha­lál­tól. (Pél­da­be­szé­dek 11:4)

El­bu­kik, aki gaz­dag­sá­gá­ban bí­zik, de az iga­zak vi­rul­nak, mint a lomb. (Pél­da­be­szé­dek 11:28)

A gaz­dag­nak a va­gyon az erős vá­ro­sa, ma­gas vár­fal­nak kép­ze­li. (Pél­da­be­szé­dek 18:11)

Tör­vényt tart az ÚR népe vé­nei és ve­zé­rei fö­lött: Le­ta­rol­tá­tok a sző­lőt, sze­gé­nyek­től ra­bolt hol­mi van a há­za­tok­ban! Hogy me­ri­tek össze­zúz­ni né­pe­met, össze­tör­ni a nyo­mo­rul­ta­kat?! – Az ÚR­nak, a Se­re­gek URá­nak sza­va ez. (Ézsa­i­ás 3:14–15)

Jaj azok­nak, akik jog­ta­lan ren­de­le­te­ket hoz­nak, és ira­ta­ik csak ter­he­ket ró­nak ki. Mert el­nyújt­ják a nincs­te­le­nek pe­rét, meg­foszt­ják jo­ga­ik­tól né­pem nyo­mo­rult­ja­it. Az öz­ve­gye­ket ki­zsák­má­nyol­ják, és az ár­vá­kat ki­foszt­ják. De mit tesz­tek majd a meg­tor­lás nap­ján, ami­kor meg­jön messzi­ről az íté­let­idő? Ki­hez fut­tok majd se­gít­sé­gért, hol hagy­já­tok kin­cse­i­te­ket? (Ézsa­i­ás 10:1–3)

Mint a ma­dár­ral teli ko­sár, úgy tele van há­zuk alat­to­mos­ság­gal: így let­tek ha­tal­ma­sok és gaz­da­gok. Meg­híz­tak, kö­vé­rek, go­nosz be­szé­dük­ben nem is­mer­nek ha­tárt, nem hoz­nak íté­le­tet az ár­vák ügyé­ben, hogy bol­do­gul­has­sa­nak, a sze­gé­nyek iga­zát nem vé­dik meg. Ne to­rol­jam meg eze­ket – így szól az ÚR –, és ne áll­jak bosszút az ilyen né­pen?! (Je­re­mi­ás 5:27–29)

Aki tör­vény­te­le­nül gyűjt gaz­dag­sá­got, olyan, mint a ma­dár, amely ide­gen to­já­so­kon ül. Éle­te de­re­kán itt kell hagy­nia, és a vé­gén bo­lond­nak tart­ják. (Je­re­mi­ás 17:11)

5 Be­fe­je­zé­sül

Nem az ÚR keze rö­vid ah­hoz, hogy meg­se­gít­sen, nem az ő füle sü­ket ah­hoz, hogy meg­hall­gas­son, ha­nem a ti bű­ne­i­tek vá­lasz­tot­tak el ti­te­ket Is­te­ne­tek­től, a ti vét­ke­i­tek mi­att rej­tet­te el or­cá­ját elő­le­tek, és nem hall­ga­tott meg. (Ézsa­i­ás 59:1–2)

Ezért ha va­la­ki Krisz­tus­ban van, új te­rem­tés az: a régi el­múlt, és íme: új jött lét­re. (2 Ko­rin­thus le­vél 5:17)

Ha te­hát fel­tá­mad­ta­tok a Krisz­tus­sal, azo­kat ke­res­sé­tek, amik oda­fent van­nak, ahol a Krisz­tus van, aki az Is­ten jobb­ján ül. Az oda­fenn­va­lók­kal tö­rőd­je­tek, ne a föl­di­ek­kel. (Ko­los­sé le­vél 3:1–2)