Kö­zel van Jé­zus vissza­jö­ve­te­le és a vi­lág vége?

So­kan azt gon­dol­ják, hogy Jé­zus vissza­jö­ve­te­le a kü­szö­bön áll, mert ko­runk­ban ál­lí­tó­lag vi­lá­go­san lát­ha­tók a vég­idők je­lei. De va­ló­ban így van ez? Len­ti írá­sunk­ban ezt a té­ma­kört jár­juk kö­rül bib­li­ai igék alap­ján. El­ma­gya­ráz­zuk, mi­ért nem il­lik egy ke­resz­tény lel­kü­le­té­hez, hogy Jé­zus vissza­jö­ve­te­lé­nek ide­jét pró­bál­ja ki­szá­mí­ta­ni. Jé­zus arra hív min­ket, hogy kö­ves­sük őt, hogy alá­zat­ban és en­ge­del­mes­ség­ben hű­sé­ge­sen szol­gál­juk min­den nap. Tud­juk, hogy el­jön, de an­nak pon­tos ide­je nem fon­tos.

1 Tud­hat­juk, hogy kö­rül­be­lül mi­kor jön vissza Jé­zus?

Az Úr fel­tá­ma­dá­sa után a ta­nít­vá­nyok újra tel­jes re­mény­ség­gel te­kin­tet­tek Is­ten or­szá­gá­nak meg­va­ló­su­lá­sá­ra és ezt kér­dez­ték Jé­zus­tól:

„Uram, a mai idő­ben állítod‑e hely­re Iz­ra­el­nek a ki­rály­sá­got?” Jé­zus ezt fe­lel­te ne­kik: „Az idő­tar­ta­mo­kat és idő­pon­to­kat, me­lye­ket az Atya sa­ját ha­tás­kö­ré­be he­lye­zett, nem a ti dol­go­tok tud­ni, ha­nem az­ál­tal, hogy a Szent Szel­lem rá­tok száll, ha­tal­mat fog­tok kap­ni, s mind Je­ru­zsá­lem­ben, mind Jú­de­á­ban és Sa­má­ri­á­ban el egész a föld szé­lé­ig ta­nú­im lesz­tek.” (Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 1:6–8, CSL)

Jé­zus vá­la­szá­val rá­mu­ta­tott a ta­nít­vá­nyok kül­de­té­sé­re. Más­részt azt is vi­lá­go­san ki­fe­jez­te, hogy nem az ő dol­guk, hogy vissza­jö­ve­te­lé­nek ide­jé­vel bár­mi­lyen mó­don fog­lal­koz­za­nak. Az „idő­tar­ta­mok” és „idő­pon­tok” (gö­rö­gül kh­ro­nosz és ka­i­rosz) a kor­sza­ko­kat és a konk­rét idő­pon­to­kat is ma­guk­ban fog­lal­ják. Ha Jé­zus nem akar­ta, hogy az apos­to­lok vissza­té­ré­sé­nek ide­jé­vel vagy akár konk­rét dá­tu­má­val fog­lal­koz­za­nak, ak­kor ez ma, ránk is ugyan­úgy ér­vé­nyes.

Jé­zus a vissza­jö­ve­te­lé­vel kap­cso­lat­ban már ko­ráb­ban ezt mond­ta ta­nít­vá­nya­i­nak:

Azt a na­pot pe­dig és azt az órát sen­ki nem tud­ja, sem az ég an­gya­lai, sem a Fiú, ha­nem csak az Atya egye­dül. (Máté 24:36)

Te­hát az idő­pon­tot maga a Fiú sem tud­ja. En­nek el­le­né­re né­há­nyan Jé­zus sza­va­i­ra hi­vat­koz­va azt mond­ják, hogy bár a na­pot és az órát nem tud­juk, a kö­rül­be­lü­li idő még­is fel­is­mer­he­tő. Jé­zus azon­ban nem arra gon­dolt, hogy a vég­íté­let ide­jét sem ő, sem az an­gya­lok nem tud­ják pon­to­san^[1], ha­nem arra, hogy egy­ál­ta­lán nem tud­ják. Ezt az éj­je­li tol­vaj­ról mon­dott sza­vai ál­tal is vi­lá­gos­sá te­szi:

Vi­gyáz­za­tok te­hát, mert nem tud­já­tok, hogy me­lyik órá­ban jön el a ti Ura­tok! Gon­dol­ja­tok arra, ha tud­ná a ház ura, hogy mi­kor jön el éj­jel a tol­vaj, ak­kor vir­rasz­ta­na, és nem hagy­ná, hogy be­tör­je­nek a há­zá­ba. Ezért le­gye­tek ti is ké­szen, mert ab­ban az órá­ban jön el az Em­ber­fia, ame­lyik­ben nem is gon­dol­já­tok! (Máté 24:42–44)

Pé­ter (2 Pé­ter le­vél 3:10) és Pál apos­tol is hasz­nál­ja az éj­je­li tol­vaj ha­son­la­tát, mu­tat­va ez­zel, hogy le­he­tet­len elő­re lát­ni Jé­zus vissza­jö­ve­te­lé­nek ide­jét:

Az idő­pon­tok­ról és al­kal­mak­ról pe­dig nem szük­sé­ges ír­nom nek­tek, test­vé­re­im, mert ti ma­ga­tok is jól tud­já­tok, hogy az Úr nap­ja úgy jön el, mint éj­jel a tol­vaj. Ami­kor azt mond­ják: Bé­kes­ség és biz­ton­ság, ak­kor tör rá­juk hir­te­len a vég­ső rom­lás, mint a fáj­da­lom a vá­ran­dós asszony­ra; és nem fog­nak meg­me­ne­kül­ni. Ti azon­ban, test­vé­re­im, nem vagy­tok sö­tét­ség­ben, hogy az a nap tol­vaj­ként lep­het­ne meg ti­te­ket. Hi­szen va­la­mennyi­en a vi­lá­gos­ság és a nap­pal fiai vagy­tok, nem va­gyunk az éj­sza­káé, sem a sö­tét­sé­gé. (1 Thessza­lo­ni­ka le­vél 5:1–5, ÚF)

A Jé­zus sza­va­i­val való pár­hu­zam egy­ér­tel­mű­vé te­szi, hogy a „nap és az óra” egy­sze­rű­en az „idő­pon­tok és az al­kal­mak” egy má­sik meg­fo­gal­ma­zá­sa. Nem tud­juk, és nem is tud­hat­juk, mi­kor jön vissza az Úr. A vi­lá­gos­ság fiai szá­má­ra ez nem is fon­tos. Ehe­lyett öröm­mel vár­ják az Úr nap­ját, hi­szen min­den nap az Ő tet­szé­sé­re él­nek és ké­szen áll­nak a fo­ga­dá­sá­ra.

2 Mi­ért be­szél még­is az Úr fel­is­mer­he­tő je­lek­ről?

Azok­ból, ami­ket Jé­zus a kor­tár­sa­i­nak mon­dott, sok min­den a kö­vet­ke­ző nem­ze­dé­kek­re is tö­ret­len ak­tu­a­li­tás­sal ér­vé­nyes. Azon­ban a Je­ru­zsá­lem le­rom­bo­lá­sá­ról^[2] tett ki­je­len­té­sei el­ső­sor­ban hall­ga­tó­i­nak, az apos­to­lok­nak szól­tak. Ne­kik és a jú­de­ai ke­resz­té­nyek­nek fel kel­lett is­mer­ni­ük a ka­taszt­ró­fát meg­elő­ző je­le­ket, és azok­nak meg­fe­le­lő­en kel­lett cse­le­ked­ni­ük. Meg­véd min­ket az el­ha­mar­ko­dott kö­vet­kez­te­té­sek­től, ha elő­ször át­gon­dol­juk, mit kel­lett meg­ér­te­ni­ük azok­nak, aki­ket Jé­zus köz­vet­le­nül szó­lí­tott meg. Ez kü­lö­nö­sen ér­vé­nyes az úgy­ne­ve­zett vég­idő­ről szó­ló be­szé­dek­re a Máté evan­gé­li­um 24., a Márk evan­gé­li­um 13. és a Lu­kács evan­gé­li­um 21. fe­je­ze­té­ben.

2.1 A ta­nít­vá­nyok kér­dé­se

Ami­kor Jé­zus az Olaj­fák he­gyén ült, oda­men­tek hoz­zá ta­nít­vá­nyai kü­lön, és ezt kér­dez­ték: Mondd meg ne­künk, mi­kor lesz ez, és mi lesz a jele a te el­jö­ve­te­led­nek és a vi­lág vé­gé­nek (az ere­de­ti szö­veg­ben: „kor­szak tel­jes­sé­gé­nek”) ? (Máté 24:3)

Va­ló­ban azt akar­ták meg­tud­ni a ta­nít­vá­nyok, hogy mi­kor jön vissza Uruk a menny­ből? Ez nem azt fel­té­te­lez­né, hogy ek­kor­ra^[3] már meg­ér­tet­ték és el­fo­gad­ták, hogy Jé­zust el fog­ják uta­sí­ta­ni, rosszul bán­nak vele, ki­vég­zik, majd fel­tá­mad, az Atyá­hoz megy és az­után vissza­tér? Bár a gö­rög par­ú­szia szó, ami itt „el­jö­ve­tel­ként” sze­re­pel „vissza­jö­ve­telt” is je­lent­het­ne, az evan­gé­li­u­mok egy­be­hang­zó­an ta­nú­sít­ják, hogy a ta­nít­vá­nyok egy­szer sem ér­tet­ték meg Jé­zus szen­ve­dé­sé­ről tett ki­je­len­té­se­it (Lu­kács 18:31–34). Így te­hát itt nem is gon­dol­hat­tak egy eset­le­ges vissza­jö­ve­tel­re, ami­kor el­jö­ve­te­lé­nek je­lé­ről kér­dez­ték Jé­zust. Kér­dé­sük­ben a ta­nít­vá­nyok Jé­zus el­jö­ve­te­lét ha­tal­má­nak – mint Mes­si­ás­nak, és Iz­rá­el vi­tat­ha­tat­lan ki­rá­lyá­nak – lát­ha­tó kez­de­té­vel kö­töt­ték össze. Ugyan­így a „kor­szak tel­jes­sé­gé­re” vo­nat­ko­zó kér­dés sem a vi­lág vé­gé­hez, ha­nem a meg­ígért ki­rály ural­ko­dá­sá­hoz, az új, mes­si­á­si kor kez­de­té­hez kap­cso­ló­dik.

Vá­la­szá­ban Jé­zus elő­ször a Je­ru­zsá­lem le­rom­bo­lá­sát meg­elő­ző je­lek­ről be­szélt. A jú­de­ai ke­resz­té­nyek­nek ezek­ből kel­lett fel­is­mer­ni­ük, mi­kor jön el az ő nap­ja, vagy­is mi­kor kell el­hagy­ni­uk a vá­rost. Je­ru­zsá­lem le­rom­bo­lá­sa íté­let volt a Mes­si­ást meg­gyil­ko­ló zsi­dó­ság szá­má­ra. Eb­ben az íté­let­ben Jé­zus mint az en­ge­det­len né­pet meg­íté­lő, el­jö­ven­dő bíró je­le­nik meg. Jé­zus eb­ből az ese­mény­ből ki­in­dul­va tér át vissza­jö­ve­te­lé­re, ami­kor ugyan­csak bí­ró­ként jön el. En­nek azon­ban sem­mi­lyen jele nem lesz.

2.2. Az Úr nap­ja

Első pil­lan­tás­ra ért­he­tet­len­nek tűn­het, mi­ért úgy írja le Jé­zus a vá­ros le­rom­bo­lá­sát, mint el­jö­ve­te­lét, il­let­ve az ő nap­ját. En­nek meg­ér­té­sé­ben se­gít­sé­günk­re le­het, hogy oly­kor az ószö­vet­sé­gi pró­fé­ták is ugyan­eze­ket a ki­fe­je­zé­se­ket hasz­nál­ták, ami­kor íté­le­tet hir­det­tek az en­ge­det­len nép fö­lött:

Jaj, mi­cso­da nap! Kö­zel van már az ÚR nap­ja, pusz­tu­lás jön a Min­den­ha­tó­tól! (Jóel 1:15)

Így szól az én Uram, az ÚR: Egyik ve­sze­de­lem jön a má­sik után! Jön a vég, jön a vég! Rád vir­radt, jön már! Jön rá­tok a fel­for­du­lás, or­szág la­kói! Jön már az az idő, kö­zel az a nap, ame­lyen ré­mü­let lesz a he­gye­ken víg ének he­lyett! (Ezé­ki­el 7:5–7)

A vég, ame­lyet Ezé­ki­el hir­de­tett, a vá­ros és a temp­lom vége. Sza­vai ha­ma­ro­san, né­hány év el­tel­te után be­tel­je­sed­tek: Kr. e. 587-ben a ba­bi­ló­ni­a­i­ak le­rom­bol­ták Je­ru­zsá­le­met és az első temp­lo­mot.

A temp­lom le­rom­bo­lá­sá­nak meg­jö­ven­dö­lé­sé­ből ki­in­dul­va Jé­zus a vég­ről is be­szélt ta­nít­vá­nya­i­nak, ami alatt Je­ru­zsá­lem vé­gét ér­tet­te:

Ami­kor pe­dig há­bo­rúk­ról és lá­za­dá­sok­ról hal­lo­tok, ne ret­ten­je­tek meg, mert ezek­nek előbb meg kell tör­tén­ni­ük, de ez még nem a vég. (Lu­kács 21:9)

Ami­kor pe­dig lát­já­tok, hogy Je­ru­zsá­le­met el­len­sé­ges se­re­gek ke­rí­tik be, ak­kor tud­já­tok meg, hogy el­kö­ze­lí­tett an­nak pusz­tu­lá­sa. Ak­kor azok, akik Jú­de­á­ban van­nak, me­ne­kül­je­nek a he­gyek­be, és akik a vá­ros­ban van­nak, men­je­nek ki on­nan, akik pe­dig vi­dé­ken van­nak, ne men­je­nek be oda. Mert ezek a bosszú­ál­lás nap­jai, hogy be­tel­je­sed­jék mind­az, ami meg van írva. (Lu­kács 21:20–22)

Más­hol ugyan­ezt az ese­ményt az Em­ber­fia nap­já­nak ne­ve­zi, és sür­ge­ti a hall­ga­tó­it, hogy me­ne­kül­je­nek, ami­nek a vi­lág vé­gén sem­mi ér­tel­me nem len­ne:

Ugyan­így lesz azon a na­pon is, ame­lyen az Em­ber­fia meg­je­le­nik. Aki azon a na­pon a ház­te­tőn lesz, a hol­mi­ja pe­dig a ház­ban, ne jöj­jön le, hogy el­vi­gye, és aki a me­zőn lesz, az se for­dul­jon vissza! (Lu­kács 17:30–31)

2.3 Je­ru­zsá­lem és a temp­lom pusz­tu­lá­sa mint íté­let

Az iz­rá­e­li­ták gyak­ran el­ve­szí­tet­ték Is­ten vé­del­mét a tör­vény el­le­ni lá­za­dá­suk mi­att. De mi­kor volt va­la­ha is na­gyobb Iz­rá­el Is­ten­nel szem­be­ni el­len­ál­lá­sa, mint ami­kor el­küld­te hoz­zá­juk egyet­len, sze­re­tett fiát, akit el­uta­sí­tot­tak? Ezért ki más lát­hat­ná leg­tisz­táb­ban az el­jö­ven­dő íté­le­tet, mint maga az Em­ber­fia?

Ami­kor kö­ze­lebb ért, és meg­lát­ta a vá­rost, meg­si­rat­ta, és így szólt: Bár­csak fel­is­mer­ted vol­na ezen a na­pon te is a bé­kes­ség­re ve­ze­tő utat! De most már el van rejt­ve a sze­med elől. Mert jön­nek majd rád na­pok, ami­kor el­len­sé­ge­id ost­rom­fa­lat emel­nek kö­rü­löt­ted, kö­rül­zár­nak, és min­den­fe­lől szo­ron­gat­nak, föld­re ti­por­nak té­ged és fi­a­i­dat, akik fa­la­id kö­zött lak­nak, és kő kö­vön nem ma­rad ben­ned, mert nem is­mer­ted fel meg­lá­to­ga­tá­sod ide­jét. (Lu­kács 19:41–44)

Jé­zus más­kor is tett uta­lást erre az ese­mény­re. Így szólt ta­nít­vá­nya­i­hoz:

Ha pe­dig ül­döz­nek az egyik vá­ros­ban, me­ne­kül­je­tek a má­sik­ba! Bi­zony mon­dom nek­tek: még vé­gig sem jár­já­tok Iz­rá­el vá­ro­sa­it, mire el­jön az Em­ber­fia. (Máté 10:23)

Ezt meg­elő­ző­en, a Máté 10:16–22. ver­sek­ben Jé­zus ko­moly ül­dö­zé­sek­ről be­szél ne­kik, ame­lye­ket kü­lö­nö­sen zsi­dó tár­sa­ik tá­masz­ta­nak majd. Az­zal vi­gasz­tal­ja őket, hogy el­jö­ve­te­lé­ig – vagy­is ami­kor Is­ten meg­íté­li né­pét a Mes­si­ás el­uta­sí­tá­sa mi­att – min­dig ta­lál­nak majd me­ne­dé­ket. Ha Jé­zus azt ér­tet­te vol­na ezen, hogy még ta­nít­vá­nyai éle­té­ben vissza fog jön­ni, té­ve­dett vol­na. Ez azon­ban nem té­ve­dés: Jé­zus a temp­lom le­rom­bo­lá­sá­nak je­len­tő­sé­gét hang­sú­lyoz­ta, amit né­há­nyan még a ta­nít­vá­nyok kö­zül is meg­él­tek. Ez az Iz­rá­el fe­let­ti íté­let egy­ben a vég­íté­let elő­hír­nö­ke is, amely min­den­kit utol­ér.

A kö­vet­ke­ző idé­zet ért­he­tő­vé te­szi a két „íté­let­nap” kö­zöt­ti össze­füg­gést:

(27) Mert el­jön az Em­ber­fia az ő Aty­já­nak di­cső­sé­gé­ben an­gya­la­i­val együtt, és ak­kor meg­fi­zet min­den­ki­nek cse­le­ke­de­tei sze­rint. (28) Bi­zony mon­dom nek­tek, hogy van­nak az itt ál­lók kö­zött né­me­lyek, akik nem íz­le­lik meg a ha­lált ad­dig, amíg meg nem lát­ják az Em­ber­fi­át, amint el­jön az ő or­szá­gá­ban. (Máté 16:27–28)

A 27. vers­ben Jé­zus két­ség nél­kül a vissza­jö­ve­te­le­kor be­kö­vet­ke­ző íté­let­ről be­szél. Ezért ké­zen­fek­vő, hogy a 28. vers is egy­faj­ta íté­let­ről szól, ame­lyet né­me­lyek a ta­nít­vá­nyok kö­zül még meg is él­nek. Ez a má­sik íté­let Je­ru­zsá­lem fen­tebb már em­lí­tett le­rom­bo­lá­sa, ami kö­rül­be­lül 40 év­vel ké­sőbb be is kö­vet­ke­zett. Eb­ben az idő­ben né­hány ta­nít­vány már nem élt, de vol­tak, akik még nem íz­lel­ték meg a ha­lált.

3 Az idő tel­jes­sé­ge, utol­só na­pok és utol­só óra

3.1 Az idő tel­jes­sé­ge

Jé­zus már mun­kál­ko­dá­sa ele­jén az idő tel­jes­sé­gé­ről be­szélt, és meg­té­rés­re hív­ta hall­ga­tó­it:

Mi­u­tán Já­nost fog­ság­ba ve­tet­ték, el­ment Jé­zus Ga­li­le­á­ba, és így hir­det­te az Is­ten evan­gé­li­u­mát: Be­tel­je­se­dett az idő, és el­kö­ze­lí­tett az Is­ten or­szá­ga. Tér­je­tek meg, és higgye­tek az evan­gé­li­um­ban! (Márk 1:14–15)

Be­tel­je­se­dett az idő, de nem azért, mert kö­zel volt a vi­lág vége, ha­nem azért, mert Jé­zus­ban Is­ten ke­gyel­me je­lent meg kö­zöt­tük. El­ér­ke­zett az ide­je an­nak, hogy a zsi­dók fel­ad­ják hely­te­len el­kép­ze­lé­sü­ket a Mes­si­ás­ról^[4], és az Is­ten előt­ti kü­lön­le­ges hely­ze­tük­ről^[5]. Ehe­lyett in­kább azt kel­lett meg­ta­nul­ni­uk, hogy az Urat hit­ben, mély bi­za­lom­ban szol­gál­ják.

3.2 Utol­só na­pok

Az Új­szö­vet­ség sze­rint Jé­zus fel­lé­pé­sé­vel kez­de­tü­ket vet­ték az utol­só na­pok:

Ré­gen a pró­fé­ták ál­tal szólt Is­ten az őse­ink­hez. Sok­szor és sok­fé­le­kép­pen meg­szó­lí­tot­ta őket. Most, ezek­ben az utol­só na­pok­ban azon­ban sa­ját Fián ke­resz­tül szólt hoz­zánk, aki ál­tal te­rem­tet­te a vi­lá­got, és aki­nek min­dent örök­sé­gül adott. (Zsi­dó le­vél 1:1–2, EFO)

Ezek­kel a sza­vak­kal kez­dő­dik a zsi­dók­hoz írt le­vél^[6]. Lát­hat­juk eb­ből, hogy nem­csak a 20., il­let­ve 21. szá­za­di em­be­rek, ha­nem már az első ke­resz­té­nyek is az utol­só idő­ben él­tek. Jé­zus tö­ké­le­tes en­ge­del­mes­ség­ben töl­tött éle­te még erő­seb­ben mu­tat­ja szá­munk­ra az utat az Atyá­hoz, mint aho­gyan azt előt­te a pró­fé­ták tet­ték. Ezen fe­lül ő, mint Fiú, Is­ten lé­nyé­nek a kép­má­sa – a leg­tel­je­sebb, és így Is­ten utol­só ki­nyi­lat­koz­ta­tá­sa a tör­té­ne­lem­ben. A kö­vet­ke­ző üdv­tör­té­ne­ti ese­mény Jé­zus má­so­dik el­jö­ve­te­le, azaz vissza­jö­ve­te­le lesz. Az „utol­só na­po­kat” te­hát a kü­lön­fé­le üdv­tör­té­ne­ti kor­sza­kok össze­füg­gé­sé­ben kell ér­tel­mez­ni. Az „utol­só na­pok” az üdv­tör­té­ne­lem utol­só kor­sza­ka, ami a vég­íté­let­tel zá­rul. Ezért maga a ki­fe­je­zés en­nek az idő­szak­nak a hosszá­ról sem­mit sem mond.

Pál apos­tol az utol­só na­pok­ról így ír Ti­mó­te­us­nak:

Azt pe­dig tudd meg, hogy az utol­só na­pok­ban ne­héz idők jön­nek. Az em­be­rek ugyan­is ön­zők, pénz­só­vá­rak lesz­nek, di­csek­vők, gő­gö­sek, is­ten­ká­rom­lók, szü­le­ik­kel szem­ben en­ge­det­le­nek, há­lát­la­nok, szent­ség­te­le­nek, sze­re­tet­le­nek, kér­lel­he­tet­le­nek, rá­gal­ma­zók, mér­ték­te­le­nek, fék­te­le­nek, jóra nem haj­lan­dók, áru­lók, vak­me­rők, fel­fu­val­ko­dot­tak, akik in­kább az él­ve­ze­te­ket sze­re­tik, mint Is­tent. (5) Az ilye­nek a ke­gyes­ség lát­sza­tát meg­őr­zik ugyan, de an­nak az ere­jét meg­ta­gad­ják. For­dulj el te­hát ezek­től. (2 Ti­mó­te­us le­vél 3:1–5)

Saj­nos az em­be­rek több­sé­ge min­den kor­szak­ban önző, pénz­só­vár, di­csek­vő volt, aho­gyan azt már az özön­víz tör­té­ne­te is ta­nít­ja. Pál itt nem egy sok­kal ké­sőbb kez­dő­dő kor­ról be­szél. Nem len­ne ér­tel­me a 21. szá­za­di em­ber rom­lott­sá­gá­ról ír­nia Ti­mó­te­us­nak. Amint az az 5. vers­ből lát­szik, Ti­mó­te­us és a töb­bi­ek már az utol­só na­pok­ban él­tek, mert Ti­mó­te­us­nak tá­vol kel­lett tar­ta­nia ma­gát „ezek­től” (azaz az elő­ző ver­sek­ben em­lí­tett em­be­rek­től).

Jé­zus után so­kan lesz­nek, akik kö­zel ér­zik ma­gu­kat Is­ten­hez, és „a ke­gyes­ség lát­sza­tát meg­őr­zik ugyan, de an­nak az ere­jét meg­ta­gad­ják”. Pál a maga ko­rá­ban ta­pasz­talt fej­lő­dés alap­ján már elő­re lát­ta a kép­mu­ta­tó ál­ke­resz­tény­ség ki­ala­ku­lá­sát. En­nek csí­rái már az első szá­zad­ban meg­vol­tak, ami ki­de­rül az 1 Ti­mó­te­us le­vél 4:1–5. ver­se­i­ből. Pál itt arra fi­gyel­mez­tet, hogy sok hívő vagy hit iránt ér­dek­lő­dő el­for­dul az igaz­ság­tól, és a mon­dák­ra fi­gyel. Ezért fi­gyel­mez­te­ti Ti­mó­te­ust, hogy ra­gasz­kod­jon szi­lár­dan a he­lyes ta­ní­tás­hoz. Az 1 Ti­mó­te­us le­vél 4:1–11-ből, az 1 Ti­mó­te­us le­vél 6:20–21-ből, va­la­mint az Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 20:29–31-ből is lát­ha­tó, hogy ez a hely­zet nem­csak ké­sőbb fog be­kö­vet­kez­ni, ha­nem csí­rá­já­ban már Pál ide­jé­ben is va­ló­ság volt.

3.3 Az utol­só óra és az an­ti­krisz­tus el­jö­ve­te­le

Já­nos apos­tol ír az an­ti­krisz­tus el­jö­ve­te­lé­ről, ami­nek hát­te­ré­ben szin­tén a ke­resz­tény ta­ní­tás meg­ha­mi­sí­tá­sa áll.

Gyer­me­ke­im, itt az utol­só óra, és amint hal­lot­tá­tok, hogy an­ti­krisz­tus jön, és íme, most sok an­ti­krisz­tus je­lent meg: eb­ből tud­juk, hogy itt az utol­só óra. (1 Já­nos le­vél 2:18)

Já­nos ol­va­só­it nem Jé­zus ko­rai vissza­jö­ve­te­lé­re akar­ta rá­han­gol­ni. En­nek le­ve­le hát­ra­lé­vő ré­sze­i­ben sincs sem­mi nyo­ma. Az első tév­ta­ní­tók meg­je­le­né­se az új­szö­vet­sé­gi gyü­le­ke­ze­tek­ben Jé­zus sza­va­i­nak ad hi­telt:

Jé­zus így szólt a ta­nít­vá­nya­i­hoz: Le­he­tet­len, hogy bot­rán­ko­zá­sok ne es­se­nek; de jaj an­nak, aki ál­tal es­nek. Jobb an­nak, ha ma­lom­kö­vet köt­nek a nya­ká­ba, és a ten­ger­be ve­tik, mint­sem egyet is meg­bot­rán­koz­tas­son e ki­csi­nyek kö­zül. (Lu­kács 17:1–2)

Te­hát lesz­nek bot­rán­ko­zá­sok. A ko­rai gyü­le­ke­ze­te­ket leg­fő­képp a ju­da­iz­mus^[7] ha­tá­sa, és a gnó­zis^[8] be­fo­lyá­sa fe­nye­get­te. Sa­já­tos ta­ní­tá­sok már Jé­zus előtt is lé­tez­tek. Jé­zus sza­va­i­nak tisz­ta­sá­ga és az igaz­ság irán­ti ab­szo­lút igé­nye azon­ban oda ve­ze­tett, hogy a tév­ta­ní­tá­sok sok­kal ki­fi­no­mul­tab­bá vál­tak. Já­nos apos­tol rá­mu­tat a le­ve­lé­ben arra, hogy a tév­ta­ní­tók ha­mis­sá­gá­nak – a ta­ní­tás tar­tal­má­ban való kü­lönb­ség mel­lett – min­de­nek­előtt a test­vér­sze­re­tet hi­á­nya a biz­tos jele. Ma is igaz, hogy aki nyi­tott szí­vű, a sok tév­ta­ní­tás el­le­né­re is ké­pes meg­ítél­ni, hogy egy kö­zös­ség hűen követi‑e Jé­zus pa­ran­cso­la­ta­it vagy sem.

4 Jé­zus vissza­jö­ve­te­le

Jé­zus újra és újra hang­sú­lyoz­za, mi­lyen fon­tos az őszin­te­ség és az éber­ség. Egy­szer sincs szó lát­ha­tó je­lek­ről a vissza­jö­ve­te­lé­ről szó­ló evan­gé­li­u­mi igék­ben, ha­nem in­kább a hű­ség­gel és igaz­sá­gos­ság­gal tel­jes élet­ről:

Le­gyen de­re­ka­tok fel­övez­ve, és lám­pá­so­tok meg­gyújt­va. Ti pe­dig le­gye­tek ha­son­lók az olyan em­be­rek­hez, akik vár­ják, mi­kor tér vissza uruk a me­nyeg­ző­ről, hogy ami­kor meg­ér­ke­zik és zör­get, azon­nal aj­tót nyit­has­sa­nak neki. Bol­do­gok azok a szol­gák, aki­ket éb­ren ta­lál az uruk, ami­kor meg­ér­ke­zik. Bi­zony mon­dom nek­tek, hogy fel­öve­zi ma­gát, asz­tal­hoz ül­te­ti őket, oda­megy, és fel­szol­gál ne­kik. És ha éj­fél­kor vagy ha éj­fél után ér­ke­zik is meg, és vir­raszt­va ta­lál­ja őket: bol­do­gok azok a szol­gák! (Lu­kács 12:35–38)

Csak az Úr irán­ti őszin­te sze­re­tet őriz meg min­ket a kép­mu­ta­tó élet­től. Ezt erő­sí­ti meg Jé­zus az éj­je­li tol­vaj­ról (Lu­kács 12:39–40), majd a hű és hűt­len szol­gá­ról mon­dott pél­dá­za­tá­ban:

Bol­dog az a szol­ga, akit ilyen mun­ká­ban ta­lál az úr, ami­kor meg­ér­ke­zik! Bi­zony mon­dom nek­tek, hogy az egész va­gyo­na fölé ren­de­li őt. Ha pe­dig ezt mon­da­ná szí­vé­ben az a szol­ga: Ké­sik az én uram — és kez­de­né ver­ni a szol­gá­kat és szol­gá­ló­le­á­nyo­kat, el­kez­de­ne enni, inni és ré­sze­ges­ked­ni; azon a na­pon jön meg an­nak a szol­gá­nak az ura, ame­lyen nem vár­ja, és ab­ban az órá­ban, amely­ben nem gon­dol­ja: ket­té­vá­gat­ja, és a hűt­le­nek sor­sá­ra jut­tat­ja. (Lu­kács 12:43–46)

Jé­zus ki­fe­je­zet­ten ta­nít­ja, hogy min­dig ügyel­jünk arra, hogy en­ge­del­mes­ség­ben és osz­tat­lan szív­vel szol­gál­junk neki. Nem sza­bad, hogy más dol­gok kös­se­nek le min­ket, kü­lö­nö­sen nem a kí­ván­sá­ga­ink.

Azt is szem előtt kell tar­ta­nunk, hogy a leg­több em­ber ak­kor éli meg a az Úr vissza­té­ré­sé­nek nap­ját, ami­kor meg­hal. A pél­dá­zat hűt­len szol­gá­ja nem az em­be­ri­ség utol­só nem­ze­dé­két kép­vi­se­li. Az ön­meg­ta­ga­dás­ra és az en­ge­del­mes­ség­re való tö­rek­vés min­dig szük­sé­ges, mert az Is­ten tör­vé­nye­i­vel szem­be­ni el­len­ál­lás ha­mar szív­bé­li meg­ke­mé­nye­dés­hez ve­zet. Nem sza­bad „ir­gal­mas­nak” len­nünk ma­gunk­hoz, és azt gon­dol­nunk, ké­sőbb még úgy­is meg­tér­he­tünk. Ez nincs a ke­zünk­ben. Ezért inti Jé­zus a gyü­le­ke­ze­te­ket, és be­szél ne­kik az el­jö­ve­te­lé­ről, füg­get­le­nül at­tól, hogy az már a kü­szö­bön áll‑e:

Éb­redj fel, és erő­sítsd meg a töb­bi­e­ket, akik ha­ló­fél­ben van­nak, mert nem ta­lál­tam cse­le­ke­de­te­i­det tel­jes­nek az én Is­te­nem előtt. Em­lé­kez­zél te­hát vissza, ho­gyan kap­tad és hal­lot­tad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha te­hát nem éb­redsz fel, el­jö­vök, mint a tol­vaj, és nem tu­dod, me­lyik órá­ban jö­vök el hoz­zád. (Je­le­né­sek 3:2–3)

Jé­zus a tol­vaj ha­son­la­tát hasz­nál­ja itt, hogy óva int­se a szár­di­szi gyü­le­ke­zet ma­ga­biz­tos hí­vő­it üd­vös­sé­gük el­vesz­té­sé­től. Ha va­la­ki az in­té­sek el­le­né­re meg­ma­rad az en­ge­det­len­ség­ben, nem ve­het részt Jé­zus­sal a mennyei ün­ne­pen.

4.1 Pár szó a Je­le­né­sek köny­vé­ről

A Je­le­né­sek köny­vé­nek egyik köz­pon­ti üze­ne­te a fel­té­tel nél­kü­li hű­ség­re és en­ge­del­mes­ség­re való buz­dí­tás a sú­lyos ül­dö­zé­sek ide­jén is. Saj­nos ez a könyv év­szá­za­dok óta ki­in­du­ló­pont­ja a vissza­jö­ve­tel ide­jé­vel kap­cso­la­tos szá­mít­ga­tá­sok­nak. Ezért nem vé­let­len, hogy sok ko­ráb­bi és je­len­le­gi írás­ér­tel­me­ző be­le­ma­gya­ráz­za a tör­té­ne­lem egy-egy konk­rét sza­ka­szát a Je­le­né­sek ké­pe­i­be. Na­gyon von­zó le­het ké­pes­nek len­ni meg­jö­ven­döl­ni a jö­vőt, kü­lö­nö­sen a vissza­jö­ve­tel ide­jét.

Krisz­tus azon­ban nem azért adta ne­künk a Je­le­né­sek köny­vét, hogy spe­ku­lá­ci­ók for­rá­sa le­gyen, ha­nem hogy a vi­lág ne té­vesszen meg min­ket. Ez lát­ha­tó ab­ból is, ami­kor Jé­zus di­csé­ri a fi­la­del­fi­ai gyü­le­ke­ze­tet en­ge­del­mes­sé­gé­ért, és meg­ígé­ri ne­kik, hogy meg­tart­ja őket a kí­sér­tés órá­já­ban.

Mi­vel meg­tar­tot­tad áll­ha­ta­tos­ság­ra intő be­szé­de­met, én is meg­tar­ta­lak té­ged a kí­sér­tés órá­já­ban, amely el fog jön­ni az egész vi­lág­ra, hogy meg­kí­sért­se azo­kat, akik a föl­dön lak­nak. El­jö­vök ha­mar: tartsd meg, amid van, hogy sen­ki el ne ve­gye ko­ro­ná­dat. Aki győz, azt osz­lop­pá te­szem az én Is­te­nem temp­lo­má­ban, és ott ma­rad örök­ké, fel­írom rá az én Is­te­nem ne­vét és az én Is­te­nem vá­ro­sá­nak, az új Je­ru­zsá­lem­nek a ne­vét, amely a menny­ből száll alá az én Is­te­nem­től, és az én új ne­ve­met. Aki­nek van füle, hall­ja meg, amit a Lé­lek mond a gyü­le­ke­ze­tek­nek! (Je­le­né­sek 3:10–13)

4.2 „El­jö­vök ha­mar”

Az „el­jö­vök ha­mar” a fen­ti idé­zet­ben, mint ahogy a Je­le­né­sek köny­vé­nek más ver­se­i­ben is (pl. Je­le­né­sek 22:12.20), a hí­vők­nek szánt bá­to­rí­tás arra, hogy min­den kö­rül­mé­nyek kö­zött ki­tart­sa­nak az en­ge­del­mes­ség­ben. A meg­vál­tás ugyan­is min­den hí­vő­höz min­den­kor kö­zel van.

A ki­je­len­tés ér­tel­me­zé­se­kor fon­tos fi­gye­lem­be ven­ni, hogy a Je­le­né­sek köny­ve az első szá­zad má­so­dik fe­lé­ben ke­let­ke­zett, csak­nem 2000 év­vel ez­előtt. Ezért a „ha­mar” a mi ko­runk­ban sem ol­vas­ha­tó úgy, mint­ha Jé­zus vissza­jö­ve­te­le egy­ér­tel­mű­en a küsz­bön áll­na.

Fen­tebb, a 3.2 fe­je­zet­ben em­lí­tet­tük, hogy a zsi­dó­ság üdv­tör­té­ne­ti kor­sza­kok­kal írta le a tör­té­nel­met. Esze­rint volt te­hát pél­dá­ul az ős­atyák kora, a bí­rák, majd a ki­rály­ság ide­je és a töb­bi, egé­szen az utol­só na­pok el­jö­ve­te­lé­ig, ami Jé­zus mun­kál­ko­dá­sá­val vet­te kez­de­tét és az­óta is tart.

Az üdv­tör­té­ne­lem össze­füg­gé­sé­ben a kö­vet­ke­ző, és egy­ben utol­só ese­mény Jé­zus vissza­jö­ve­te­le a fel­tá­ma­dás­sal és vég­íté­let­tel együtt. Mi­vel ez a kö­vet­ke­ző ese­mény, „ha­ma­ro­san” be­kö­vet­ke­zik, füg­get­le­nül at­tól, hogy ad­dig év­ti­ze­dek vagy év­szá­za­dok telnek‑e el. Ezért ír­hat­ta Pál apos­tol is a ró­mai ke­resz­té­nyek­nek, hogy „az éj­sza­ka mú­lik, a nap­pal pe­dig már kö­zel van” (Róma le­vél 13:12).

Azok szá­má­ra, akik sze­re­tik Jé­zust, és va­ló­ban vár­ják az el­jö­ve­te­lét, a hosszú idő is rö­vid, aho­gyan Já­kób is csak né­hány nap­nak élte meg a sok­éves, ne­héz szol­gá­la­tát Rá­he­lért:

Így szol­gált Já­kób hét esz­ten­de­ig Rá­he­lért, de ez csak né­hány nap­nak tűnt neki, annyi­ra sze­ret­te őt. (1 Mó­zes 29:20)

Ugyan­így, irán­tunk való sze­re­te­te mi­att, Jé­zus szá­má­ra is kö­ze­li a vele való ta­lál­ko­zá­sunk nap­ja:

Az én Atyám há­zá­ban sok haj­lék van; ha nem így vol­na, va­jon mond­tam volna‑e nek­tek, hogy el­me­gyek he­lyet ké­szí­te­ni a szá­mo­tok­ra? És ha majd el­men­tem, és he­lyet ké­szí­tet­tem nek­tek, is­mét el­jö­vök, és ma­gam mel­lé vesz­lek ti­te­ket, hogy ahol én va­gyok, ti is ott le­gye­tek. (Já­nos 14:2–3)

5 Zár­szó

Sok más ige­hely van még, ame­lyek­ben Jé­zus és az apos­to­lok arra hív­nak min­ket, hogy őriz­zük meg tisz­tán a ta­ní­tást, és asze­rint él­jünk. Re­mél­jük, hogy rö­vid, és a té­mát csak rész­ben ki­me­rí­tő gon­do­la­ta­ink el­le­né­re se­gít­het­tünk ne­ked mé­lyeb­ben meg­ér­te­ni a vég­idő­ről szó­ló bib­li­ai ré­sze­ket. Há­lá­sak va­gyunk min­den eh­hez kap­cso­ló­dó le­vé­lért, és örü­lünk, ha olyan ér­dek­lő­dő em­be­re­ket is­mer­he­tünk meg, akik akár er­ről, akár a hit más kér­dé­se­i­ről szí­ve­sen ki­cse­ré­lik ve­lünk gon­do­la­ta­i­kat.