VI. rész: Kö­ves­sük Pé­ter apos­tol pél­dá­ját!

Az elő­ző ré­szé­ben ír­tunk a „Pé­ter trón­ján” ülők ne­ga­tív pél­dá­já­ról. A pá­pa­ság­ról szó­ló so­ro­za­tunk be­fe­je­zé­se­ként és egy­ben bá­to­rí­tá­sul sze­ret­nénk Pé­ter­hez vissza­tér­ni: Pé­ter az egy­sze­rű ta­nít­vány és pres­bi­ter­társ, en­ge­del­mes, szent éle­tet élve bá­to­rí­tot­ta a töb­bi ke­resz­tényt is Jé­zus kö­ve­té­sé­re.

• Pé­ter nem ne­vez­te ma­gát „Szent­atyá­nak”, ha­nem Is­tent ne­vez­te Atyá­nak:
  

  Ha pe­dig mint Atyá­to­kat hív­já­tok őt se­gít­sé­gül, aki sze­mély­vá­lo­ga­tás nél­kül ítél meg min­den­kit cse­le­ke­de­te sze­rint, szent fé­le­lem­mel él­je­tek föl­di ván­dor­lá­so­tok ide­jén […] (1 Pé­ter le­vél 1:17)

• Pé­ter nem te­kin­tet­te ma­gát Jé­zus Krisz­tus „hely­tar­tó­já­nak”, sem „kő­szik­lá­nak”, ha­nem Jé­zus­ra, az élő kőre irá­nyí­tot­ta a ke­resz­té­nyek fi­gyel­mét, aki­hez köz­vet­le­nül já­rul­hat­nak:
  

  Já­rul­ja­tok őhoz­zá, mint élő kő­höz, ame­lyet az em­be­rek ugyan meg­ve­tet­tek, azon­ban Is­ten előtt „ki­vá­lasz­tott és drá­ga” […] (1 Pé­ter le­vél 2:4)

• Pé­ter nem ma­gát, ha­nem Jé­zust ne­vez­te „fő­pász­tor­nak”. Ma­gá­ról csak mint „pres­bi­ter­társ­ról” be­szélt:
  

  Min­den gon­do­to­kat őreá ves­sé­tek, mert neki gond­ja van rá­tok. (1 Pé­ter le­vél 5:7)

• Pé­ter vissza­uta­sí­tot­ta az em­be­ri hó­do­la­tot:
  

  Amint Pé­ter be akart lép­ni, Kor­né­li­usz elé­je ment, és a lá­bá­hoz bo­rul­va hó­dolt előt­te. Pé­ter azon­ban fel­emel­te, és így szólt hoz­zá: Állj fel, én ma­gam is csak em­ber va­gyok! (Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 10:25–26)

• Pé­ter szent éle­tet élt, és a töb­bi hí­vőt is erre szó­lí­tot­ta fel. A pa­ráz­na és ki­csa­pon­gó éle­tet, ami egyes pá­pá­kat jel­lem­zett, nem tar­tot­ta el­fo­gad­ha­tó­nak a gyü­le­ke­zet­ben:
  

  Mi­vel te­hát Krisz­tus test­ben szen­ve­dett, vér­tez­zé­tek fel ma­ga­to­kat az­zal a fel­is­me­rés­sel, hogy aki tes­ti­leg szen­ved, az el­sza­kad a bűn­től, hogy töb­bé ne em­be­ri vá­gyak, ha­nem Is­ten aka­ra­ta sze­rint él­jé­tek le tes­ti éle­te­tek hát­ra­le­vő ide­jét. Bi­zony, elég volt ab­ból, hogy a múlt­ban a po­gá­nyok szo­ká­sa sze­rint ki­csa­pon­gá­sok­ban, kí­ván­sá­gok­ban, ré­sze­ges­ke­dé­sek­ben, dor­bé­zo­lá­sok­ban, ti­vor­nyá­zá­sok­ban és szent­ség­te­len bál­vány­imá­dá­sok­ban él­te­tek. Azért cso­dál­koz­nak raj­ta­tok, sőt ká­ro­mol­nak ti­te­ket, mert nem ro­han­tok ve­lük együtt a ki­csa­pon­gás­nak ugyan­ab­ba a pos­vá­nyá­ba. De szá­mot fog­nak adni an­nak, aki ké­szen áll ítél­ni élő­ket és hol­ta­kat. (1 Pé­ter le­vél 4:1–5)

• Pé­ter egy­sze­rű­en és sze­ré­nyen élt, és nem hal­mo­zott fel sem­mi­lyen föl­di gaz­dag­sá­got. Egy béna kol­dus­nak, akit Jé­zus Krisz­tus ne­vé­ben meg­gyó­gyí­tott, ezt mond­ta:
  

  Pé­ter így szólt hoz­zá: Ezüs­töm és ara­nyam nin­csen, de amim van, azt adom ne­ked: a ná­zá­re­ti Jé­zus Krisz­tus ne­vé­ben kelj fel, és járj! (Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 3:6)

• Pé­ter el­fo­gad­ta ko­rá­nak po­li­ti­kai ve­ze­tő­it, és soha nem kö­ve­tel­te azt, hogy ő ural­kod­has­son fe­let­tük. Irán­tuk való en­ge­del­mes­ség­re és alá­ren­de­lés­re szó­lí­tott fel, ter­mé­sze­te­sen nem ab­szo­lút mó­don, hi­szen Is­ten aka­ra­ta min­dig el­sőbb­sé­get él­vez:
  

  En­ge­del­mes­ked­je­tek min­den em­be­ri rend­nek az Úrért, akár a ki­rály­nak mint a leg­főbb ha­ta­lom­nak, akár a hely­tar­tók­nak mint aki­ket ő küld a go­nosz­te­vők meg­bün­te­té­sé­re és a jót cse­lek­vők meg­di­csé­ré­sé­re. Mert Is­ten aka­ra­ta az, hogy jót cse­le­ked­ve né­mít­sá­tok el az ér­tel­met­len em­be­rek tu­dat­lan­sá­gát mint sza­ba­dok: nem úgy, mint akik a sza­bad­sá­got a go­nosz­ság ta­ka­ró­já­ul hasz­nál­ják, ha­nem mint Is­ten szol­gái. Min­den­ki­nek ad­já­tok meg a tisz­te­le­tet, a test­vé­re­ket sze­res­sé­tek, az Is­tent fél­jé­tek, a ki­rályt tisz­tel­jé­tek. (1 Pé­ter le­vél 2:13–17)

• Pé­ter nem volt té­ved­he­tet­len, és el­fo­gad­ta a hely­re­iga­zí­tást más ke­resz­té­nyek­től:
  

  Ami­kor pe­dig Ké­fás An­ti­ó­khi­ába jött, nyíl­tan szem­be­száll­tam vele, mi­vel okot adott arra, hogy meg­fedd­jem. Mi­előtt ugyan­is oda­jöt­tek né­há­nyan Ja­kab­tól, együtt evett a po­gá­nyok­ból lett hí­vők­kel. Ami­kor pe­dig azok meg­ér­kez­tek, vissza­hú­zó­dott és el­kü­lö­nült, mert félt a zsi­dók kö­zül való hí­vők­től. Kép­mu­ta­tó mó­don vi­sel­ke­dett vele együtt a töb­bi zsi­dó is, úgy­hogy kép­mu­ta­tá­suk­ba még Bar­na­bás is be­le­sod­ró­dott. De ami­kor lát­tam, hogy nem az evan­gé­li­um igaz­sá­gá­nak meg­fe­le­lő egye­nes úton jár­nak, mind­nyá­juk előtt ezt mond­tam Ké­fás­nak: „Ha te zsi­dó lé­ted­re po­gány mód­ra és nem zsi­dó mód­ra élsz, ho­gyan kény­sze­rít­he­ted a po­gá­nyo­kat, hogy zsi­dó szo­kás sze­rint él­je­nek?” (Gala­ta le­vél 2:11–14)

• Pé­ter szá­má­ra tu­da­tos volt, hogy Jé­zus útja az egyet­len út, és nem fo­ga­dott el sem­mi­lyen komp­ro­misszu­mot más val­lá­sok­kal:
  

  Ez lett a sa­rok­kő, ame­lyet ti, az épí­tők meg­ve­tet­te­tek, és nin­csen üd­vös­ség sen­ki más­ban, mert nem is ada­tott az em­be­rek­nek az ég alatt más név, amely ál­tal üd­vö­zül­het­nénk. (Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 4:11–12)

• Ne azo­kat kö­ves­sük, akik ma­gu­kat Pé­ter utó­da­i­nak ne­ve­zik, de va­ló­já­ban nem azok, ha­nem kö­ves­sük Jé­zust, aho­gyan Pé­ter tet­te, és aho­gyan ő is erre bá­to­rí­tot­ta a töb­bi ke­resz­tényt:
  

  Ezért te­hát el­mé­te­ket fel­ké­szít­ve le­gye­tek jó­za­nok, és tel­jes bi­zo­nyos­ság­gal re­mény­ked­je­tek ab­ban a ke­gye­lem­ben, ame­lyet Jé­zus Krisz­tus meg­je­le­né­se­kor kap­tok. Mint en­ge­del­mes gyer­me­kek ne iga­zod­ja­tok azok­hoz a ko­ráb­bi vá­gya­i­tok­hoz, ame­lyek tu­dat­lan­sá­go­tok ide­jén vol­tak ben­ne­tek, ha­nem — mi­vel ő, a Szent hí­vott el ti­te­ket — ti is szen­tek le­gye­tek egész ma­ga­tar­tá­so­tok­ban, mert meg van írva: „Szen­tek le­gye­tek, mert én szent va­gyok.” Ha pe­dig mint Atyá­to­kat hív­já­tok őt se­gít­sé­gül, aki sze­mély­vá­lo­ga­tás nél­kül ítél meg min­den­kit cse­le­ke­de­te sze­rint, szent fé­le­lem­mel él­je­tek föl­di ván­dor­lá­so­tok ide­jén […] (1 Pé­ter le­vél 1:13–17)