Krisztus egyháza látható vagy láthatatlan?

Elhívott szentek közössége vagy hívők és hitetlenek „vegyes teste”?

PDF letöltése eBook (ePub) letöltése 

Alábbi írásunk arról szól, hogy a keresztény gyülekezet hívő emberek közössége, amely a világ számára látható, és amely bizonyságot tesz Isten szeretetéről, tisztaságáról és szentségéről.

1 Bevezetés

Sokan tudatában vannak annak, hogy a vasárnapi istentiszteleten részt vevők között nem mindenki „valódi” keresztény. „Névleges keresztényeknek” tartják őket, akiknek nincsen kapcsolatuk Jézussal. Ezek a „vasárnapi keresztények” általában részt vesznek a gyülekezeti alkalmakon, együtt imádkoznak, énekelnek, úrvacsoráznak a többiekkel, noha életüket nem adták át Jézusnak. Ezt az állapotot sok felekezet biblikusnak tartja és a „láthatatlan egyház” tanításával magyarázza.

Eszerint a tanítás szerint van látható és láthatatlan egyház. A látható egyházat a különböző felekezetek és egyházszervezetek képviselik (pl. római katolikus, református, evangélikus, baptista, ill. sok más nagy- és kisegyház világszerte). Ezeknek a látható gyülekezeteknek vannak mind hívő (újjászületett keresztény) mind hitetlen (névleges keresztény) tagjai. „Láthatatlan egyház”-ból azonban csak egy van: ebbe tartoznak azok a „megtért” keresztények, akik szerte a világban a látható egyházakban együtt vannak a hitetlenekkel. A „láthatatlan egyház” nem látható szervezet vagy felekezet; tagjait hitük köti össze anélkül hogy ismernék egymást vagy személyes közösségük lenne egymással. Feladatuknak látják, hogy a helyi látható egyházakban levő hitetlenek számára világítsanak, és így mintegy belső (egyházon belüli) missziót töltsenek be.1

Az Újszövetség teljesen más képet mutat az egyházról.

2 A gyülekezet az első században

A Péter pünkösdi beszéde után létrejött első jeruzsálemi gyülekezetről ezt olvashatjuk:

Az apostolok által sok jel és csoda történt a nép között. Mindnyájan a Salamon csarnokában tartózkodtak egy akarattal, de mások közül senki sem mert hozzájuk csatlakozni. A nép azonban magasztalta őket. Az Úrban hívők száma egyre növekedett, férfiak és nők tömegével. (Apostolok cselekedetei 5:12–14)

Az apostolok által történt csodák, a keresztények Isten iránti odaadása és egymás iránti szeretete tiszteletet és félelmet váltott ki a zsidókban. Megértették, hogy a gyülekezethez való csatlakozás azt jelenti, hogy az ember mindent felad Krisztusért. Azok, akikben megvolt a vágy arra, hogy Istent teljes szívvel szolgálják, hittek és csatlakoztak a gyülekezethez. A többiek, akik nem akartak  így élni, nem mertek csatlakozni.

Ha hitetlen jött el a gyülekezetbe, akkor mindenki megvizsgálta „szívének titkait”:

Ha tehát összejön az egész gyülekezet, és mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják‑e mondani, hogy őrjöngtök? De ha valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy be nem avatott, annak mindenki a lelkére beszél, azt mindenki megvizsgálja, és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja az Istent, és hirdeti, hogy az Isten valóban közöttetek van. (1 Korinthus levél 14:23–25)

Az egész gyülekezet igyekezett, hogy a „látogató” megértse, miből kell megtérnie. Ez a folyamat kinél hosszabb, kinél rövidebb ideig tartott. Ha azonban az illető nem akart megtérni a keresztények szavait hallva, akkor nyilván nem volt alap arra, hogy megkereszteljék vagy csatlakozzon, és részt vegyen a közösségben.

Előfordult, hogy az apostolok igehirdetése során mégis csatlakoztak olyanok is, mint Simon mágus. Amikor Fülöp a szamaritánusoknak hirdette az evangéliumot, sokan hittek közülük és megkeresztelkedtek. Simon is megkeresztelkedett, bár a gondolkozását nem változtatta meg. Mivel egyszerre nagyon sokan tértek meg, Fülöp számára nem volt könnyű felismerni, hogy egy közülük nem volt őszinte. Egy ideig Simonnak sikerült megtévesztenie a többi keresztényt is. Azonban hamissága hamar lelepleződött, és Péter apostol, aki Jeruzsálemből érkezett, nagy határozottsággal lépett fel vele szemben:

Amikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik, és így szólt: „Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket.” Péter azonban ezt mondta neki: „Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát! Nem részesülhetsz, és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem egyenes az Isten előtt. Térj meg tehát e gazságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát. Mert látom, hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél.” Simon így válaszolt: „Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se szálljon rám abból, amit mondtatok.” (Apostolok cselekedetei 8:18–24)

Hasonlóan szigorú fellépést tapasztalunk olyan esetekben is, amikor a gyülekezetbe „belopóztak” néhányan, akik másképpen éltek vagy gondolkoztak, mint amit Jézus és az apostolok hirdettek:

Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akik régóta elő vannak jegyezve erre az ítéletre: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják. (Júdás levél 4) 

Júdás célja az volt, hogy kifejezze: ezeknek az embereknek semmi keresnivalójuk nincs a gyülekezetben. Ha elő is fordult tehát, hogy olyanok kerültek a gyülekezetbe, akik nem voltak oda valók, jelenlétük csak rövid ideig volt lehetséges, amíg a gyülekezet felismerte, hogy nem valódi testvérek. Az újszövetségi levelek sok más helyen is arra intik a gyülekezeteket, hogy leplezzék le az ilyen embereket és határolódjanak el tőlük:

Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek! Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék – ha lehet – a választottakat is. Íme, előre megmondtam nektek! Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van, ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban, ne higgyétek! A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben. Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik. Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől. Mert ezek közül valók azok, akik belopakodnak a házakba, és rabul ejtik a bűnökkel terhelt és sokféle vágytól űzött asszonykákat. Ezek mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg. Ahogyan Jannész és Jambrész ellenszegültek Mózesnek, úgy álltak ellent az igazságnak ezek a megromlott értelmű, hit szempontjából megbízhatatlan emberek is. De nem jutnak messzire, mert esztelenségük nyilvánvaló lesz mindenki előtt, mint ahogy amazoké is az lett. Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, most meg is jelent; mégpedig sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.

3 A gyülekezet tisztasága és szentsége

Ha valaki a gyülekezet tagjaként vétkezett olyan mértékben, hogy méltatlanná vált a szentek közösségére, és kitartó segítség és sokszori intés ellenére sem akart bűneiből megváltozni, a gyülekezet megszakította vele a közösséget: Jézus parancsolata alapján kizárták őt.

Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt. Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. (Máté 18:15–18)

A zsidók  nem  vállaltak közösséget  pogányokkal, mert tisztátalannak tartották  őket (Ekkor így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartania, vagy hozzá bemenni. De nekem Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak.”). Hasonlóan gondolkodtak a rómaiakkal megalkuvó vámszedőkről is (És történt, amikor Jézus asztalhoz telepedett a házban, sok vámszedő és bűnös jött oda, és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: „Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?”). Ez a kategorikus elutasítás önmagában véve helytelen volt, mégis ez volt a zsidó gyakorlat. Jézus itt erre alapoz mutatva, hogy mi az elhatárolódás valódi értelme: nem társadalmi vagy nemzetiségi hovatartozása miatt kell távolságot tartani valakitől, hanem amiatt, mert makacsul elutasítja testvérei ismételt féltő intéseit, és meg akar maradni bűnében.

Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő; hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna közületek azt, aki ilyen dolgot cselekedett. Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, átadjuk az ilyet a Sátánnak,2 teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott. (1 Korinthus levél 5:1–7)

Majd néhány verssel később így folytatja Pál:

Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek‑e ti is? A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül! (1 Korinthus levél 5:11–13)

Kérdezhetné valaki: „Hol van itt az irgalom? Hol a tűrés? Pál nem reménykedett abban, hogy Isten talán még megnyitja ennek a bűnösnek a szívét?” De igen! Hiszen a kizárás még rádöbbenthet valakit arra, hogy hogyan is áll Isten előtt, és ez megtérésre indíthatja. De mégha Pál ezt lehetségesnek is tartotta (illetve éppen azért mert lehetségesnek tartotta), a gyülekezethez tartozást világos feltételekhez köti. Isten gyülekezete nem vállalhat közösséget azzal, aki ragaszkodik a bűnhöz, hiszen az ilyen Istent utasítja el és nincsen közössége VELE. A gyülekezet becsapná őt, ha megengedné neki, hogy a közösségben maradjon. Ezen kívül jelenléte „kovászként” is hatna másokra. Fennállna a veszélye annak, hogy a gyülekezet többi tagja sem ítélné meg világosan az ilyen bűnöket, és a maguk életében is elfogadnák azokat. Ha azonban a a kizárt később megtér, visszatérhet a közösségbe, azzal a megújult az elhatározással, hogy Istenhez és az ő gyülekezetéhez méltón akar élni.

Az első keresztény gyülekezetek tehát ilyen módon őrködtek tisztaságuk felett. Így volt lehetséges az, hogy közöttük nem voltak hitetlenek. Ezért szólíthatja Pál levelei címzettjeit szenteknek (pl. Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Szószthenész, a testvér, az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus, a testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és mindazoknak a szenteknek, akik Akhájában vannak: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.).3

Az Újszövetségben a  „szent” fogalom a „keresztény”-nyel  azonos jelentésű kifejezés (Anániás így válaszolt: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben […] Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó […] Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban. Köszöntenek titeket a velem levő testvérek. Köszöntenek titeket a szentek mind, főként pedig a császár udvarából valók. Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra […]). Minden keresztény szent. Csak azok tartozhatnak az egyházhoz, akik hagyják magukat megszentelni, akik hagyják, hogy Isten uralkodjon az életükben (Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában. A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.). Nem bűntelen emberekről van szó (ez különösen jól látszik a korinthusi levelekből), hanem olyanokról, akik „Krisztus Jézusban megszenteltettek”, vagyis, akik elfogadták Jézus megbocsátását, megváltását, és ha elő is fordul, hogy vétkeznek, hallgatnak az intésre, és meg akarnak változni. A gyülekezet minden egyes tagja harcol a bűnök ellen. Egy keresztény nem élhet kettős életet. Nem szolgálhat Istennek úgy, hogy közben a világgal tart (Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. […] és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt. Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok‑e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek. Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Aki azt mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk.  Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt. Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.). Ugyanígy az egyház sem adhat helyet bűnösöknek, akik nem akarnak megváltozni.

Ha a keresztények megengednék, hogy a világ értékrendje szerint élő „vallásos” emberek is részesei legyenek szellemi közösségüknek, becsapnák és félrevezetnék őket, hiszen úgy kezelnék őket mint hívő testvéreiket Krisztusban, noha tudják róluk, hogy nem azok. Ezzel a világ számára is hamis képet mutatnának a gyülekezetről, ami így már nem lenne méltó arra, hogy a szentek közösségének hívják.

Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr. (2 Korinthus levél 6:14–18)

Isten szeretné fiaivá fogadni mindazokat, akik elhatárolódnak a hitetlenektől.4 A görög ekklészia szó jelentése is kihívott gyülekezet. Ez „arra a szokásra mutat vissza, hogy a görög városok hivatalos gyűléseikre a hírnökök a házakból kihívták a polgárokat. Így hívják ki az örömüzenet hírnökei a világból Isten gyülekezetét.” (Dohányos János: Hol van megírva, 163. old.)

Látható a fentiekből, hogy az első keresztény gyülekezetek gyakorlata merőben más volt, mint a mai felekezeteké. Manapság általában mindenki tagja lehet az „egyháznak” (néhány formaság után) és sokan a kizárást sem gyakorolják. Annak megítéléséhez, hogy ki tekinthető a gyülekezet igaz tagjának és kit kell kizárni, intenzívebb közösségre van szükség, több időt kell egymással eltölteni, jobban oda kell figyelni egymásra, jobban részt kell venni egymás életében. Enélkül az odaszánás nélkül testvéreink megszentelődéséért, Krisztus parancsolatát nem lehet betölteni és a gyülekezet tisztaságát nem lehet megőrizni – valójában nem is lehet gyülekezetről beszélni.

Ha a keresztények megengednék, hogy a világ értékrendje szerint élő „vallásos” emberek is részesei legyenek szellemi közösségüknek, becsapnák és félrevezetnék őket, hiszen úgy kezelnék őket mint hívő testvéreiket Krisztusban, noha tudják róluk, hogy nem azok. Ezzel a világ számára is hamis képet mutatnának a gyülekezetről, ami így már nem lenne méltó arra, hogy a szentek közösségének hívják.

4 A búza és a konkoly példázata

A helytelen gyakorlat azonban nem napjainkban vette kezdetét. Már az V.
században (az ún. donatista vitában5) Augustinus a búza és a konkoly példázatát használta fel annak igazolására, hogy az egyházban lehetnek hitetelenek. E példázat alapján mondta ki, hogy a gyülekezet „vegyes test” (corpus permixtum), melyben együtt él a gonosz az igazzal.

Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a zöld vetés szárba szökött, és már magot hozott, megmutatkozott a konkoly is. A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és azt kérdezték tőle: Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnan van akkor benne a konkoly? Ellenség tette ezt! – felelte nekik. A szolgák erre megkérdezték: Akarod‑e, hogy kimenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe. (Máté 13:24–30)

Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot.” Ő pedig így válaszolt nekik: „Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!” (Máté 13:36–43)

A búza és a konkoly példázatában a szántóföld a világ – nem a gyülekezet ([…] a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai […]). A gyülekezet a világban van, abban világít, és ezért nem lehet azonos vele!

[…] feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek. (Filippi levél 2:15–16)

Jézus a búza és a konkoly példázatával korrigálni akarta a zsidók messiásról alkotott felfogását, mely szerint a messiás dicsőséges királyként és igazságos bíróként lép fel, megszabadítja népét az istentelenek elnyomásától és kiirtja a földről a gonoszokat.

Jézus ezzel szemben nem azért jött, hogy földi (politikai értelemben vett) királyként uralkodjon, sem nem azért, hogy megbüntesse a gonoszokat. Az utolsó ítélet második eljövetelekor fog megtörténni. Addig pedig az igazak és a gonoszok együtt élnek a földön. Jézus országa szellemi királyság, amely a világot szellemi értelemben győzte le.

Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. (János 16:33)

Ha a Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt […] az Emberfia mégis az ő országából gyűjti össze a gonosztevőket, akkor itt – az előbbieket figyelembe véve – az Emberfia országát a teremtett világra kell értenünk és nem a gyülekezetre, hiszen Jézus az egész világ ura és hatalma van arra, hogy messiásként uralkodjon fölötte:

A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: „A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké”. (Jelenések 11:15)

Hasonlóképpen értendő a háló példázata is.

Hasonló a mennyek országa a tengerbe kivetett kerítőhálóhoz is, amely mindenféle halfajtát összegyűjt. Amikor megtelik, kivonják a partra, és leülve a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják. Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és a tüzes kemencébe dobják őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. (Máté 13:47–50)

Abból, hogy a mennyek országát hasonlítja a hálóhoz, nem következik szükségszerűen, hogy a háló alatt a gyülekezetet kell értenünk. Más példázatokban a mennyek országát királyhoz6, kereskedőhöz7 stb. hasonlítja, és nyilvánvalóan senki sem gondolja, hogy a király vagy a kereskedő a gyülekezetet jelképezné. A mennyek országa kifejezést Jézus olyankor használta, amikor az Isten országára tartozó dolgokról akart valamit elmagyarázni. Az „Isten országa” (Máténál: „mennyek országa”) a zsidók számára a messiás országát jelentette. Jézus többnyire az ezzel kapcsolatos téves elképzeléseket akarta helyreigazítani példázataival.

5 Egyéb félreértelmezett igehelyek

5.1 2 Timóteus levél 2:16–21

A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély. Közülük való Hümenaiosz és Filétosz, akik az igazság kérdésében eltévelyedtek, amikor azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és ezzel feldúlják egyesek hitét. Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelynek a pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja! Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is; amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók. Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas.

A láthatatlan egyház tévtanításának képviselői a Pál által említett házat (Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is; amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók.) az egyházzal azonosítják, a megbecsült és közönséges használatra való edényeket pedig a gyülekezetben együtt levő hívőkre és a hitetlenekre vonatkoztatják.

A nagy házat helyénvaló az egyházra vonatkoztatni, hiszen a szövegösszefüggésben is a gyülekezet életéről van szó. A „megbecsült” és „közönséges használatra való edények” nem a hívő és hitetlen tagokat jelölik, hanem – a szövegösszefüggést alapul véve – a hitben és helyes tanításban szilárdan álló, illetve a gyengébb, a tévtanítók által könnyebben befolyásolható tagokat. (Voltak gnosztikus tévtanítók a gyülekezeten kívül, akiktől óvakodni kellett, mert tanításuk „rákos fekélyként” terjedt, és némelyeket már megzavartak a hitben.) Az, hogy valaki megtisztítja magát „ezektől”, hasonló gondolat, mint amit a 19. vers is megfogalmaz: „hagyja el a gonoszt mindenki…”. Az „ezek” mutató névmás tehát nem a közönséges edényekre vonatkozik, hanem a tévtanításokra és tévtanítókra. A „közönséges használatra szánt edények” talán már elkezdtek teret adni a gnosztikus befolyásnak; ha azonban elhatárolják magukat ettől, akkor ők is megszentelt, hasznos, szolgálatra alkalmas edényekké válhatnak.

5.2 1 Korinthus levél 15:34

Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik az Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt.

Itt a szövegösszefüggésben a feltámadás helyes értelmezéséről van szó. Úgy tűnik, hogy néhányan a korinthusiak közül – a görög túlvilág-elképzelés által befolyásolva – elbizonytalanodtak azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi is fog történni a testükkel haláluk után és elkezdték megkérdőjelezni a test feltámadásának tanítását. A görögök általában hittek a szellem továbbélésében, de a testi feltámadás elképzelhetetlen volt számukra. Pál ezért egyrészt alaposan elmagyarázza a helyes keresztény tanítást a feltámadásról, másrészt megfeddi a korintusiakat kétkedéseik miatt, ugyanis ezáltal azt kérdőjelezik meg, hogy Istennek van ereje feltámasztani a halottakat. Ezért írja nekik, hogy némelyek közöttük nem ismerik Istent: nem értik, hogy Isten milyen hatalmas, és számára nem nehéz a halottakat halhatatlan testben életre kelteni. Tehát nem arról van szó, hogy némelyek nem voltak keresztények. A levél bevezető köszöntéséből látszik, hogy Pál mindannyiukat szentnek tekintette:

… az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják … (1 Korinthus levél 1:2)

5.3 Máté 25:1–13

Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!” Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: „Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!” Ő azonban így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”

Ez a példázat intés a hívők számára a mindvégig való kitartásra sőt, arra, hogy felkészültek legyenek egy hosszabb várakozási időre is Jézus visszajöveteléig. Azok a hívők, akik nem tartanak ki mindvégig (akiknek nincs elég olajuk), nem juthatnak be az ő mennyei országába (a menyegzőre). Aki Jézus követése mellett dönt, és így Krisztus testének tagjává válik, de később feladja a hitét, elveszíti örök életét.8 Mindig szem előtt kell tartanunk a példázatok korlátait. Jézus kitartásra akart bátorítani, és arra, hogy mindig készen állva várjuk az eljövetelét, és ne cselekedjünk úgy, mint a balga szűzek. Ez a példázat nem a gyülekezeti életet írja le (különben valaki jogosan kérdezhetné, miért nem segítettek hamarabb az okos szűzek a balgáknak), és még kevésbé tekinthető jövendölésnek, hogy a gyülekezet 50 %-a hitetlen lesz. Így nem is alkalmazható érvként arra, hogy a hívők gyülekezetének nem szükséges elhatárolódni a hitetlenektől.

5.4 János 10:14–16

Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.

Jézus jövő időben beszél az egy nyájról. Emiatt vonatkoztatják sokan az egy nyájat azokra a hívőkre, akiket Jézus az utolsó napon különböző látható keresztény felekezetekből össze fog gyűjteni: a sok nyájban szétszórtan élő hívek – szerintük – akkor fognak egy nyájban egyesülni. De miért kellene a jövő időt az utolsó napra vonatkoztatni? Bármilyen más későbbi eseményről is lehet szó. Jézus beszél azokról, akik „ebből az akolból valók”, és azokról, akik nem. Az első akolból már hívta Jézus a juhokat, a többit pedig majd csak később fogja hívni. Azok a juhok, akik hallgatnak a Jó Pásztor szavára, egy nyájat fognak alkotni. A Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. az „ebből az akolból” kifejezésnek Izraelt kell jelképeznie, hiszen Jézus földi munkálkodása alatt Izrael fiait hívta:

Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, és ezt a rendelkezést adta nekik: „Pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz. Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa!” (Máté 10:5–7)

A többi juh alatt így értelemszerűen a pogányokat kell érteni. Jézus a János 10-ben utalni akart arra, hogy a pogányok között is vannak, akik hallgatni fognak hívására. Ezt néhány év múlva meg is tapasztalták a tanítványok, és ezt a tapasztalatot összegzi Pál az Efezus levélben:

Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor „távol” voltatok, „közel” kerültetek a Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. Megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában, és eljött, és békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (Efezus levél 2:11–19)

A két akol juhainak egy nyájban való egyesülése tehát már az első században megtörtént, amikor a zsidó és pogány keresztények egy nyájként egyesültek a gyülekezetben.

6 Összegzés

A „láthatatlan egyház” tanítása nem vezethető le a Bibliából. Ha van is különbség a keresztény egyház tagjai között a hitbeli érettségben vagy az engedelmességben, egy dologban minden tag egyforma: élő kapcsolata van a Fővel, Krisztussal (Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része‑e? És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része‑e? Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? […] hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus. Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.). Ezt az egyházat látja a világ:

Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. (János 13:34–35)

[…] én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és hogy úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. (János 17:23)

Az egyháznak láthatónak kell lennie a világ számára, és szükséges, hogy tudatában legyen ennek a felelősségének. Az a közösség, amely „vegyes testként” él, nem Krisztus teste, és nem tölti be azt a szerepet, amit Jézus az ő egyházának szánt. A keresztények Krisztus tanításaira épülő, mély közösségben élnek egymással. Csak így lehet hiteles a bizonyságtételük a világ előtt Krisztus szeretetéről.

 

Kapcsolódó írások

Oldal tetejére ↑

Ha vannak gondolataid vagy kérdéseid az írásunkkal kapcsolatban, örülünk, ha megírod nekünk e‑mailben!

    Végjegyzet
    1. A református Ravasz László így fogalmazza meg ezeket: „Az Egyház szükségképpen látható és láthatatlan. […] A láthatatlan egyház tehát azoknak a kiválasztottaknak közössége, akik meghallották az elhívást, hittek, újjászülettek és megtértek. Azonban azt, hogy kik ezek, egyedül Isten tudja, mert a hit és a Szentlélekben való élet emberi szem számára nem ismereti tárgy. Igaz, hogy ennek megvannak a maga bizonyos jegyei, de mivel a képmutatók és kételkedők ezt utánozhatják, vagy színlelhetik, benne csak Isten tud ítéletet mondani, ki a szíveket és a veséket vizsgálja. A látható Egyházat azoknak társasága adja, akik az Ige hirdetése és hallgatása, a szakramentumokkal való élés és a fegyelem gyakorlása által egy külső társasággá egyesültek. […] A látható Egyház tagjai között lehetnek (s vannak!) hitetlenek, tévelygők, kételkedők, sőt egyenesen istentelenek” (Ravasz László: Kis dogmatika, Kálvin János Kiadó). ↩
    2. Nem arról van szó, hogy a Sátánnak különleges hatalma lenne arra, hogy a bűnöst kínozza, hanem arról, hogy aki nincs a gyülekezetben, az a világban van, amelyben Jézus szavai szerint a Sátán a fejedelem (János 14:30). A világgal való szembesülés jó esetben a test pusztulásához, vagyis az istentelen, bűnös lelkület feladásához vezet. ↩
    3. Más levelekben is látunk hasonló megszólítást: Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért. Az ő Fiáról szól ez az evangélium, aki test szerint Dávid utódaitól származott, a Szentlélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk, aki által kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet: akik közé tartoztok ti is, mint Jézus Krisztus elhívottai. Mindazoknak Rómában, akik az Isten szerettei, akiket ő elhívott és megszentelt: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, mindazoknak a Krisztus Jézusban hívő szenteknek, akik Filippiben vannak, püspökeikkel és diakónusaikkal együtt […] Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér, a Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól. Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által: Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében. Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban. ↩
    4. Lásd még Péter pünkösdi beszédét: Apostolok cselekedetei 2:40: „Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: „Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!” ↩
    5. A donatisták (akiket vezetőjükről, Donatusról, Karthágó püspökéről neveznek így) úgy vélték, hogy az egyház szentek és nem bűnösök közössége. Következésképpen érvénytelennek tartották azokat a szentségeket (pl. keresztség), amelyeket olyan püspökök szolgáltattak ki, akik a Diocletianus (III–IV. századi római császár) alatti üldözés idején megtagadták hitüket. Augustinus nem értett egyet ezzel a nézettel és elszántan küzdött a donatisták ellen. ↩
    6. Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. ↩
    7. Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt. ↩
    8. Lásd pl. Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit, de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt. Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer az Istentől; amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz; és a vége: megégetés. Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap. Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket. Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja? Mert ismerjük azt, aki így szólt: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” És ismét: „Az Úr megítéli az ő népét.” Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni. és még sok más ige, amelyeket Az elbukásról c. írásunkban tárgyalunk. ↩