Megszentelődés

A megszentelődésre való törekvés a keresztény élet fontos része; ez teszi lehetővé, hogy kapcsolatunk legyen Istennel, aki szent. Ebben az írásban ezért a következő kérdéseket szeretnénk megválaszolni: Mit jelent a szent élet? Elvárhatjuk-e magunktól és másoktól, hogy szent életet éljünk? Szabaddá válhatunk-e a bűntől? Mit mond erről a Biblia?

1 „Szentek legyetek, mert én szent vagyok”

[…] – mivel ő a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: "Szentek legyetek, mert én szent vagyok." (1 Péter levél 1:15–16)

Az Újszövetségben Pál több helyen is úgy szólítja meg a keresztényeket, mint szentek és szeretettek (például a Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet.), de a mai fül számára a „szent” szó már szokatlanul, régimódian cseng, a mindennapi használatból kiveszett. Csak olyan emberek megnevezése, akik különösen példaértékűnek tartott életet éltek, ami manapság elérhetetlennek látszik. Ezért sok embernek nem is igazán célja a megszentelődés.

Valóban így van ez? Vagy nem inkább arról beszél a Biblia, hogy éppen a szent élet elválaszthatatlanul összefügg az Istennel való kapcsolattal?!

Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róma levél 12:1–2)

Életünknek Istennek tetsző, szent áldozatnak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy Istent teljes szívünkből és teljes elménkből kell szeretnünk, amihez az is hozzátartozik, hogy nem szabad a világhoz szabnunk magunkat. A „szent” szó jelentése, hogy valami vagy valaki Isten számára el van különítve. Isten a maga hasonlatosságára teremtett bennünket, ezért az a vágy, hogy szentül akarunk élni, nem idegen tőlünk, hanem ahogyan Isten lényéből, úgy a mi lényünkből is fakad.

A fenti igék (1 Péter levél 1:15–16; Róma levél 12:1–2) Isten abszolút szentségét és annak szükségességét hangsúlyozzák, hogy Ő a teljes életünket megítélhesse, megtisztíthassa, és minden bűnünktől megszabadíthasson minket. Egy keresztényt az a lelkület jellemez, hogy Istenhez hasonlóan ő is szent akar lenni. A megváltás, a megbocsátás és a bűnbánat segít neki abban, hogy a bűn elleni harcot reménységgel vegye fel.

A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. (2 Timóteus levél 3:16–17)

A Szentírás, különösképpen a próféták, Jézus és tanítványai szavai és élete által megmutatja nekünk az igazságosság útját. Megtanítja, mi a bűn, és hogyan győzhetjük azt le.

2 A bűn elleni harc mint a szent élet feltétele

Az ember Isten képmására teremtetett. Amikor vétkezett, mind maga, mind az Istennel és emberekkel való kapcsolata megromlott. A bűn elválaszt Istentől és önző, magányos élethez vezet. Ezért használ Jézus nagyon szélsőséges képeket arra, hogy irtózzunk a bűntől és utasítsuk el.

Ha megbotránkoztat (értsd: bűnre visz) téged az egyik kezed, vágd le, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kézzel mégy a gyehennára, az olthatatlan tűzre […] És ha az egyik szemed botránkoztat meg (visz bűnre) téged, vájd ki, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemmel vetnek a gyehennára […] (Márk 9:43.47)

Ez nem pusztán Jézus üres figyelmeztetése, hogy félelmet keltsen bennünk, hanem a szellemi valóság leírása: a bűnök átformálnak, becsapnak, megkeményítenek, megfosztanak az Isten utáni és a jóra való vágytól, elválasztanak Istentől. Emiatt az örök élet elnyeréséhez a tisztaság elengedhetetlen. Pál is ezért szólít fel a bűnök elhagyására a Kolossé levél 3:5-ben:

Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás […]

A bűn a lelkületben és a gondolatokban kezdődik. A tettleges bűnök gyökerei is ide nyúlnak vissza.

Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében. (Máté 5:28)

Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére. (Máté 5:21–22)

Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. (Jakab levél 4:17)

Sajnos gyakran a mulasztás bűnét sem bibliai mércével ítélik meg. Többször találkozunk olyan emberekkel, akik lényegtelennek tartják azt a bűnt, ha nem igyekeznek a testvérekért, vagy nem gondolkodnak Isten igéjéről (bibliaolvasás). Pedig épp ezek a bűnök mutatják nagyon világosan az Istennel való kapcsolat hiányát.

3 A bűn semmilyen kifogással nem magyarázható

Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy elbírjátok azt viselni. (1 Korinthus levél 10:13)

Már az Ószövetség is elvárja és lehetségesnek látja a bűn feletti győzelmet.

Ekkor azt kérdezte Kaintól az ÚR: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta. (1 Mózes 4:6–7)

Isten szereti azokat és irgalmaz mindazoknak, akik azért küzdenek, hogy a bűnöket elutasítva Neki adják az életüket. Azokon azonban, akik a bűnt nem készek bűnnek nevezni (Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és szadduceusok közül sokan jönnek megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt […]” ) és gyengeségeikkel szemben elnézőek, Isten haragja van, mert…

Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg. (Ézsaiás 59:1–2)

Tudjuk, hogy Isten minden embert szeret és mindenkit elfogad, aki közeledni szeretne Hozzá, akkor is, ha bűnei még megterhelik. Ismerjük Isten hűségét, hogy Ő senkit sem taszít el, aki Hozzá akar fordulni. Ellenben tudatában kell lennünk annak, hogy a bűnök elválasztanak Tőle. Ne legyen senki közömbös a bűn iránt és ne is játsszon azzal!1

A bűnbocsánat nagy ajándék. Fontos, hogy értékét szem előtt tartsuk. Nem tekintjük olcsónak Isten kegyelmét; Jézus az életét adta azért, hogy megváltson minket a bűnökből. Ezért úgy kell élnünk, mint megváltottaknak, és nem szabad a bűnben maradnunk.

[…] tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. (1 Péter levél 1:18–19)

4 Hogyan válhatunk szabaddá a bűneinktől?

A Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. és a Példabeszédek 28:13-ban az áll, hogy a bűn megvallása fontos ahhoz, hogy megtapasztaljuk a megbocsátást és a szabadulást.

Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer. (Példabeszédek könyve 28:13)

Fontos és jó dolog Isten előtt belátnunk a bűneinket, de a valódi bűnbánat jele az, ha emberek előtt is világosságra hozzuk azokat. Ha az igazságban élünk, akkor a testvéreink előtt is világosságban kell járnunk.

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. (1 János levél 1:9)

Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jakab levél 5:16)

Nemcsak a megtérés napján fontos a bűneinket világosságra hozni, és mindent magunk mögött hagyni, ami a világhoz kötött minket. Keresztényként – ahogyan Jakab írja – meg kell vallanunk egymásnak a bűneinket, és imádkoznunk kell egymásért, hogy megszentelődhessünk. Ha bűneinket feltárjuk hívő testvéreink előtt, segítséget és támogatást kaphatunk tőlük a megszentelődésben imádság, de bátorítások és intések által is. A bűnbánat által Isten képes helyreállítani azt, amit bűneinkkel leromboltunk a Vele való kapcsolatban, és megtapasztalhatjuk a megbocsájtását. Nem a speciálisan erre kiképzett lelkigondozók feladata, hogy a gyülekezet tagjainak bűnvallomásait meghallgassák, azokért a felelősséget hordozzák, és a bevallott bűnöket a gyónási titoktartás leple alá rejtsék. Ennek a gyakorlatnak nem látjuk alapját a Bibliában. Sokkal inkább a hívő testvéreink iránti mély bizalom és a vágy arra, hogy úgy álljunk mások előtt, ahogyan Isten előtt állunk bizonyítja Isten munkálkodását a gyülekezetben.

Ha megismerjük Isten szentségét, nagyságát és irántunk való szeretetét, vágy ébred bennünk arra, hogy közeledjünk Hozzá, és az Iránta és mások iránti szeretet és szolgálat által dicsérjük Őt. A szeretet nem ismer határokat; sohasem mondaná, hogy „most már eleget tettem”. Ezért a megszentelődés számunkra azt jelenti, hogy mindig készek vagyunk arra, hogy Isten megkérdőjelezzen, korrigáljon és megváltoztasson bennünket. Így tud egyre inkább képessé tenni minket arra, hogy minden helyzetben a jót tegyük.

A És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: „Uram, te mosod meg az én lábamat?” Jézus így válaszolt neki: „Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.” Péter így szólt hozzá: „Az én lábamat nem mosod meg soha.” Jézus így válaszolt neki: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” Simon Péter erre ezt mondta neki: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!” Jézus így szólt hozzá: „Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.” Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: „Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.”, amikor Jézus megmosta tanítványai lábát, példát adott nekik és nekünk arra, hogyan szolgáljunk egymásnak. Bűnösök előtt alázta meg magát, megmutatva ezzel szeretetét. Nekünk is meg kell tanulnunk tőle, hogy a testvérek előtt alázatosak legyünk, képesek legyünk egymás gyengeségeit szeretetben hordozni, és a megszentelődésben növekedve egymást is erre segíteni. Amikor egymásnak szolgálunk, a másik üdvösségét kell szem előtt tartanunk. Arra legyen gondunk, hogy a testvér növekedjen, éretté váljon a hitben, és ne akadályozza bűn az Istennel való kapcsolatában.

Isten minden egyes keresztényt képessé tett arra, hogy támasz legyen a másik számára. Így növekszik a test szent templommá ([…] akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban […]). Ez a felelősség az egész gyülekezeté, ezért…

Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. (Zsidó levél 12:14)

 


Kapcsolódó írások

Oldal tetejére ↑


Végjegyzet
  1. Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste.