I. rész: Is­ten és a tu­do­mány

A nap­ra­for­gó mag­ja­i­nak el­ren­de­zé­se egy­szer­re geo­met­ri­kus és gyö­nyö­rű, és egyi­ke a sok jel­nek, amely arra utal, hogy az anya­gi vi­lág mö­gött mély gon­do­la­tok hú­zód­nak meg. Ez a rend ma­te­ma­ti­ka­i­lag is le­ír­ha­tó: az ókor óta is­mert Fi­­bo­­na­c­­ci-szám­­so­­ro­­zat^[1] a ter­mé­szet kü­lön­bö­ző nö­ve­ke­dé­si fo­lya­ma­ta­i­ban és struk­tú­rá­i­ban is meg­ta­lál­ha­tó, és az arany­met­szés­sel^[2] áll össze­füg­gés­ben. A Mi­ért higgyek Is­ten­ben? so­ro­za­tunk első ré­szé­ben ar­ról írunk, hogy a tu­do­mány va­jon kizárja‑e Is­ten lé­te­zé­sét.

1 Nem vá­la­szol­ta meg a tu­do­mány Is­ten lé­te­zé­sé­nek kér­dé­sét?

Alap­ve­tő­en két­fé­le­kép­pen te­he­tünk fel kér­dé­se­ket és ke­res­het­jük rá­juk a vá­laszt. Meg­kér­dez­het­jük pél­dá­ul, ho­gyan mű­köd­nek a dol­gok. A tu­do­mány na­gyon hasz­nos az ilyen jel­le­gű kér­dé­sek meg­vá­la­szo­lá­sá­ban. De ami­kor egy fes­tő fest egy ké­pet, nem az a lé­nyeg, hogy tu­do­má­nyo­san meg­ért­sük, ho­gyan is jött lét­re a kép. Ál­ta­lá­ban in­kább azt kér­dez­zük, hogy mi­ért fes­tet­te azt a ké­pet. Ami­kor a ter­mé­sze­tet lát­juk, ha­son­ló hely­zet­ben va­gyunk: sok­szor le­nyű­göz ben­nün­ket an­nak szép­sé­ge és össze­tett­sé­ge. Tu­do­má­nyos ma­gya­rá­za­to­kat ke­res­ve meg­is­mer­het­jük a fo­to­szin­té­zist, a csil­lag­hal­ma­zo­kat vagy az ener­gia meg­ma­ra­dá­sá­nak tör­vé­nyét. De ha ké­pe­sek is len­nénk min­dent tu­do­má­nyo­san meg­ma­gya­ráz­ni a leg­ap­róbb rész­le­te­kig, a kér­dés ak­kor is meg­ma­rad­na: „Mi­ért lé­tez­nek ezek a dol­gok? Mi­ért olyan szép és vál­to­za­tos mind­ez?” A ma­te­ri­a­lis­ta erre azt vá­la­szol­ja: „Hát, ez egy­sze­rű­en csak így van”.

2 A tu­do­má­nyos ma­gya­rá­za­tok kor­lá­tai

A hívő em­ber szá­má­ra a tu­do­má­nyos ma­gya­rá­za­tok nem ele­gen­dő­ek. Ha nem tesszük fel és nem vá­la­szol­juk meg a mi­ér­te­ket, ak­kor ki­zár­juk a vá­lasz­ke­re­sé­sünk egy na­gyon lé­nye­ges ré­szét. Ezt a kö­vet­ke­ző kis tör­té­net­tel sze­ret­nénk il­luszt­rál­ni.

Élt egy­szer két egér egy zon­go­rá­ban. Az ege­rek min­den nap gyö­nyö­rű zon­go­ra­mu­zsi­kát hall­gat­tak. Egy na­pon egyi­kük így szólt:
– Azt hi­szem, van egy zon­go­ris­ta.
– Mi az a zon­go­ris­ta? – kér­dez­te a má­sik – Hon­nan tu­dod, hogy lé­te­zik? Lát­tad már őt va­la­ha? Én nem hi­szek az ilyes­mi­ben.
– Nem lát­tam őt, de meg va­gyok győ­ződ­ve ar­ról, hogy a szép zene nem le­het csak vé­let­len. Kell, hogy le­gyen mö­göt­te va­la­ki, aki na­gyon mu­zi­ká­lis. – vá­la­szol­ta az első egér.
– Te csak ta­lál­gatsz. Nincs rá bi­zo­nyí­ték. El­in­du­lok, hogy tu­do­má­nyos ma­gya­rá­za­tot ta­lál­jak erre a ze­né­re. – mond­ta a má­sik.
Egy idő múl­va az egér vissza­tért, és így szólt:
– Meg­ta­lál­tam a ma­gya­rá­za­tot a ze­né­re. A zon­go­rá­ban sok ka­la­pács és fém­húr van. Min­den al­ka­lom­mal, ami­kor egy ka­la­pács meg­üt egy húrt, hang ke­let­ke­zik. Így ké­szül a zene.

A „miért”-kérdések a min­ket kö­rül­ve­vő és az éle­tün­ket al­ko­tó dol­gok ér­tel­mé­re irá­nyul­nak. A Bib­lia ép­pen ezek­kel a kér­dé­sek­kel fog­lal­ko­zik, nem pe­dig a te­rem­tés tu­do­má­nyos ér­tel­me­zé­sé­vel – még ha bi­zo­nyos ré­sze­it né­há­nyan tu­do­má­nyos ma­gya­rá­za­tok­nak akar­ják is te­kin­te­ni, és szem­be­ál­lít­ják a tu­do­mánnyal. A Szent­írás üze­ne­te azon­ban nem mond el­lent a ter­mé­szet­tu­do­mány­nak, és nem is akar vele ver­seny­re kel­ni. In­kább arra ad vá­laszt, hogy mi­ért lé­te­zik a vi­lá­gunk, és hogy mind­an­nak, ami lé­te­zik, mi a je­len­tő­sé­ge az éle­tünk­re néz­ve.

3 A te­rem­tett vi­lág cél­ja

A ma­te­ri­a­lis­ták szá­má­ra a ter­mé­szet és a vi­lág­egye­tem egy­sze­rű­en a „min­den”, amin kí­vül nem lé­te­zik sem­mi más. A ha­tal­mas he­gyek vagy egy gyö­nyö­rű nap­le­men­te lát­vá­nya azon­ban cso­dá­lat­tal és öröm­mel tölt el min­ket. Há­lá­sak va­gyunk az édes mál­ná­ért vagy egy ten­ger­par­ti sé­tá­ért – de ki­nek kel­le­ne va­ló­já­ban há­lás­nak len­nünk mind­ezért? Ki az, aki meg­ér­dem­li a há­lán­kat?

A ter­mé­szet szép­sé­ge fe­lül­múl­ja a ter­ve­zők és mű­vé­szek min­den re­mek­mű­vét, aki­ket gyak­ran a ter­mé­szet­ben lá­tot­tak vagy hal­lot­tak ih­let­tek. Ami­kor va­la­ki rá­néz Vin­cent van Gogh „Nap­ra­for­gók” című fest­mé­nyé­re vagy meg­hall­gat­ja Vi­val­di „Tavasz”-át a Négy év­szak­ból, két­ség­te­le­nül az em­be­ri aka­rat­nak és szel­lem­nek tu­laj­do­nít­ja őket. Mi­ért kel­le­ne ak­kor a nap­ra­for­gók szép­sé­gét és a ma­da­rak éne­két, ame­lyek­ből ezek a mű­vé­szek ih­le­tet me­rí­tet­tek, az ér­tel­met­len vé­let­len pusz­ta ter­mé­ke­i­nek te­kin­te­nünk?

A hívő em­ber meg­lát­ja Is­ten cél­ját és mun­ká­ját a lát­ha­tó vi­lág mö­gött, a vi­lá­got be­töl­tő le­nyű­gö­ző dol­gok és élő­lé­nyek mö­gött. Szá­má­ra mind­ez Is­ten sze­re­te­té­nek és di­cső­sé­gé­nek ki­fe­je­ző­dé­se. De ki Is­ten egy­ál­ta­lán, és mit tud­ha­tunk róla? Ezek­re a kér­dé­sek­re vá­la­szo­lunk az írá­sunk foly­ta­tá­sá­ban: Ki Is­ten egy­ál­ta­lán? Mit tud­ha­tunk róla?