IV. rész: A pá­pai cí­mek és a té­ved­he­tet­len­ség

Mit ta­kar­nak az egyes pá­pai ti­tu­lu­sok (Szent­atya, Krisz­tus föl­di hely­tar­tó­ja, Is­ten szol­gá­i­nak szol­gá­ja stb.)? Össz­hang­ban áll­nak ezek a ti­tu­lu­sok Jé­zus sza­va­i­val? Va­ló­ban té­ved­he­tet­len a pápa? Ezek­ről írunk a pá­pa­ság­ról szó­ló so­ro­za­tunk je­len­le­gi ré­szé­ben.

1 A pá­pai ti­tu­lu­sok

1.1 Pápa – Szent­atya

A ma­gyar pápa szó a la­tin papa, il­let­ve a gö­rög pap­pas sza­vak­ból ered, me­lyek­nek je­len­té­se apa/​atya. A pá­pát ál­ta­lá­ban Szent­atya­ként szó­lít­ják meg.

Ez a cím nyílt el­lent­mon­dás­ban van Jé­zus sza­va­i­val:

Atyá­tok­nak se szó­lít­sa­tok sen­kit a föl­dön, mert egy a ti Atyá­tok, aki a menny­ben van. (Máté 23:9)

A Bib­li­á­ban csak Is­tent il­le­ti meg a szent Atya meg­szó­lí­tás. Jé­zus imád­ko­zott így a Já­nos 17:11-ben:

[…] Szent Atyám, tartsd meg őket a te ne­ved ál­tal, ame­lyet ne­kem ad­tál, hogy egyek le­gye­nek, mint mi!

Jé­zus Máté 23:9‑beli sza­vai ter­mé­sze­te­sen nem arra vo­nat­koz­nak, hogy va­la­ki bio­ló­gi­ai édes­ap­ját nem ne­vez­he­ti apá­nak. Jé­zus val­lá­si ti­tu­lu­sok­ról be­szélt.

Ez­zel szem­ben fel le­het­ne hoz­ni azt, hogy Pál is időn­ként úgy be­szélt ma­gá­ról, mint atyá­ról:

Ha ta­ní­tó­mes­te­re­tek sok ezer vol­na is Krisz­tus­ban, atyá­tok azon­ban nincs sok: mert az evan­gé­li­um ál­tal én va­gyok a ti atyá­tok Krisz­tus Jé­zus­ban. (1 Ko­rin­thus le­vél 4:15)

Amint­hogy azt is tud­já­tok, hogy mint gyer­me­ke­it az apa, min­den­kit egyen­ként in­tet­tünk és buz­dí­tot­tunk, és kér­ve kér­tünk ti­te­ket: él­je­tek Is­ten­hez mél­tó mó­don, aki az ő or­szá­gá­ba és di­cső­sé­gé­be hív ti­te­ket. (1 Thessza­lo­ni­ka le­vél 2:11–12)

Kér­lek pe­dig té­ged az én fi­a­mért, akit a fog­ság­ban szül­tem, Onész­i­mo­szért […] (Fi­le­mon le­vél 10)

To­váb­bá:

Ti­mó­te­us­nak, igaz fi­am­nak a hit­ben: Ke­gye­lem, ir­ga­lom, bé­kes­ség Is­ten­től, a mi Atyánk­tól és Krisz­tus Jé­zus­tól, a mi Urunk­tól. (1 Ti­mó­te­us le­vél 1:2)^[1]

[…] gyer­me­ke­im, aki­ket újra fáj­dal­mak kö­zött szü­lök meg, amíg ki­for­má­ló­dik ben­ne­tek Krisz­tus. (Gala­ta le­vél 4:19)

Ezek­ben az ige­sza­ka­szok­ban nem bio­ló­gi­ai apa­ság­ról van szó, de nem is ti­tu­lus­ról. Pál nem vár­ta el a ko­rin­thu­si­ak­tól, hogy „Pál atyá­nak” szó­lít­sák. Nem is fo­gad­ta vol­na el. A ko­rin­thu­si­ak Pál­tól hal­lot­ták az evan­gé­lu­mot, ál­ta­la tér­tek meg, te­hát tőle kap­ták szel­le­mi (hit­be­li) éle­tü­ket. Így vált aty­juk­ká. Ugyan­ez igaz a thessza­lo­ni­ka­i­ak­ra, Ti­mó­te­us­ra, Ti­tusz­ra és Oné­zi­musz­ra is.

A Gala­ta le­vél 4:19-ben em­lí­tett fáj­dal­mas szü­lés in­kább anyai kap­cso­lat­ra utal épp­úgy, ahogy az 1 Thessza­lo­ni­ka le­vél 2:7–8, ahol Pál egy gyer­me­ke­it daj­ká­ló anyá­hoz ha­son­lít­ja ma­gát.

Pál nem ne­vez­tet­te ma­gát „atyá­nak”, még­is mond­hat­juk, hogy szü­lő­aty­ja volt mind­azok­nak, akik ál­ta­la ta­lál­tak örök éle­tet Jé­zus Krisz­tus­ban.

1.2 Vi­ca­ri­us Jesu Ch­ris­ti (Jé­zus Krisz­tus hely­tar­tó­ja)

Jé­zus ezt mond­ta:

Mert ahol ket­ten vagy hár­man össze­gyűl­nek az én ne­vem­ben, ott va­gyok kö­zöt­tük. (Máté 18:20)

[…] ta­nít­va őket, hogy meg­tart­sák mind­azt, amit én pa­ran­csol­tam nek­tek; és íme, én ve­le­tek va­gyok min­den na­pon a vi­lág vé­ge­ze­té­ig. (Máté 28:20)

Ak­kor van szük­ség hely­tar­tó­ra, ha a kép­vi­selt sze­mély nincs je­len. Jé­zus azon­ban je­len van ta­nít­vá­nyai kö­zött. Nincs szük­sé­ge hely­tar­tó­ra.

De ho­gyan ért­sük eb­ben az össze­füg­gés­ben Pál kö­vet­ke­ző sza­va­it?

Te­hát Krisz­tu­sért jár­va kö­vet­ség­ben, mint­ha Is­ten kér­ne ál­ta­lunk: Krisz­tu­sért ké­rünk, bé­kül­je­tek meg Is­ten­nel! (2 Ko­rin­thus le­vél 5:20)

Itt Pál „Krisz­tus kö­vet­sé­gé­ről” be­szél. Nem em­lí­ti vi­szont Pé­tert mint Krisz­tus hely­tar­tó­ját. Töb­bes szám első sze­mély­ben Krisz­tus kö­ve­te­i­ről be­szél, amely­be be­le­tar­to­zik elő­ször is ő maga, az­tán min­den apos­tol, de ugyan­így min­den ke­resz­tény is, akik ál­tal Is­ten má­so­kat int és meg­bé­ké­lés­re hív. Ezek a sza­vak mu­tat­ják, mi­lyen nagy fe­le­lős­sé­get je­lent, ami­kor ke­resz­té­nyek in­tik egy­mást. Min­den ke­resz­tény­nek, aki má­so­kat int vagy meg­bé­ké­lés­re hív, tu­da­tá­ban kell len­nie an­nak, hogy Krisz­tus most ál­ta­la akar mun­kál­kod­ni. Ez az ige­sza­kasz te­hát nem Krisz­tus hely­tar­tó­já­nak a hi­va­ta­lá­ról szól, ha­nem ar­ról, hogy Is­ten min­den test­vé­ren ke­resz­tül mun­kál­kod­ni akar. Pál eb­ben maga adott pél­dát az­zal, hogy a ko­rin­thu­si­a­kat in­tet­te – de az in­tés nem csak ne­kik szólt. Az Is­ten­nel való meg­bé­ké­lés­re való fel­hí­vás min­den em­ber­nek szól, aki Is­tent még nem is­me­ri. Ami­kor ke­resz­té­nyek má­sok­nak hir­de­tik az evan­gé­li­u­mot, ak­kor Is­ten sze­ret­ne raj­tuk ke­resz­tül szól­ni.

1.3 Pon­ti­fex ma­xi­mus

A Ró­mai Bi­ro­da­lom­ban ere­de­ti­leg a pon­ti­fex ma­xi­mus (la­tin: „a leg­na­gyobb híd­épí­tő”^[2]) volt a rang­el­ső a pon­ti­fex-ek papi tes­tü­le­té­ben, és ez­zel a leg­főbb ró­mai pap. Au­gus­tus óta min­den ró­mai csá­szár pon­ti­fex ma­xi­mus volt. Ami­kor a csá­szá­rok fel­vet­ték a ke­resz­tény­sé­get, ez a po­gány cím el­vesz­tet­te ere­de­ti je­len­té­sét. Gra­ti­a­nus (csá­szár 375 és 383 kö­zött) óta a csá­szá­rok nem vi­sel­ték a pon­ti­fex ma­xi­mus cí­met.^[3]

A ke­resz­tény­ség­gel össze­füg­gés­ben elő­ször Ter­tul­li­a­nus em­lí­ti meg ezt a cí­met, ami­kor vagy I. Cal­lix­tus ró­mai püs­pö­köt, vagy kár­thá­gói Ag­rip­pi­nus püs­pö­köt iro­ni­ku­san pon­ti­fex ma­xi­mus-nak ne­ve­zi:

A leg­na­gyobb pon­ti­fex, azaz a püs­pö­kök püs­pö­ke így nyi­lat­ko­zik: „Meg­bo­csá­tom a há­zas­ság­tö­rés és a pa­ráz­na­ság bű­nét azok­nak, akik bűn­bá­na­tot tar­tot­tak”.^[4]

Amit Ter­tul­li­a­nus még iró­ni­á­nak szánt és csak ne­ga­tí­van le­he­tett ér­te­ni, az ké­sőbb a pá­pák ki­tün­te­tő címe lett.

Ami­kor The­o­do­si­us csá­szár 380-ban a ka­to­li­kus hi­tet ál­lam­val­lás­nak nyil­vá­ní­tot­ta, I. Damasius‑t^[5] pon­ti­fex-nek (vi­szont nem pon­ti­fex ma­xi­mus-nak) ne­vez­te.

I. Leo (ró­mai püs­pök 440–461) volt az­tán az első, aki pá­pa­ként a pon­ti­fex ma­xi­mus cí­met vi­sel­te. I. Ger­gely (pápa 590–604) óta ez a cím szo­ro­san kap­cso­ló­dik a pá­pa­ság­hoz.

A ró­mai püs­pö­kök olyan cí­met vet­tek fel, ame­lyet a „ke­resz­tény” csá­szá­rok po­gány cím­ként el­ve­tet­tek. Ez­zel ar­ról tet­tek ta­nú­sá­got, hogy va­ló­já­ban a po­gány ró­mai fő­pa­pok utó­dai.

A ke­resz­té­nyek csak egyet­len „nagy híd­épí­tőt” is­mer­nek, aki Is­ten és em­ber kö­zött egy­szer s min­den­kor­ra hi­dat épí­tett; ez pe­dig Jé­zus Krisz­tus.

Mert egy az Is­ten, egy a köz­ben­já­ró is Is­ten és em­be­rek kö­zött, az em­ber Krisz­tus Jé­zus, (1 Ti­mó­te­us le­vél 2:5)

1.4 Ser­vus serv­o­rum Dei (Is­ten szol­gá­i­nak szol­gá­ja)

Ez az I. Ger­gely (pápa 590–604) ál­tal be­ve­ze­tett cím lát­szó­lag mély alá­zat­ról ta­nús­ko­dik. Aki va­ló­ban Is­ten és az Ő szol­gá­i­nak szol­gá­ja, az nem egy olyan ti­tu­lus­sal fog­ja ezt ki­fe­jez­ni, ami az ő kü­lön­le­ges po­zí­ci­ó­já­hoz kö­tő­dik és ki­zá­ró­lag őt il­le­ti meg, ha­nem az­zal, hogy egy­sze­rű, sze­rény és alá­za­tos éle­tet él.

2 Té­ved­he­tet­len a pápa?

A ka­to­li­kus ta­ní­tás sze­rint a pápa hit­ta­ni és er­köl­csi kér­dé­sek­ben té­ved­he­tet­len, ha ex cat­hed­ra ^[6] nyi­lat­ko­zik.^[7] Az biz­to­san Is­ten aka­ra­ta, hogy egy­há­zá­nak ilyen kér­dé­sek­ben vi­lá­gos és ha­tá­ro­zott ál­lás­pont­ja le­gyen. Ép­pen ezért nyi­lat­koz­tat­ta ki Is­ten az Ő igé­jét, amely­ben ki­nyil­vá­ní­tot­ta aka­ra­tát. Mi is tu­da­tá­ban va­gyunk an­nak, hogy van­nak olyan ré­szek a Bib­li­á­ban, ame­lyek nem tel­je­sen vi­lá­go­sak, és hogy van né­hány kér­dés, ami­vel a Bib­lia köz­vet­len mó­don nem fog­lal­ko­zik. Ezért van szük­sé­ge az egy­ház­nak a Szent Szel­lem ál­lan­dó ve­ze­té­sé­re. Az egy­ház csak az Is­ten­től való füg­gés­ben le­het egy­ház.

Pé­ter ezt mond­ta a nagy­ta­nács előtt:

Mi ta­núi va­gyunk ezek­nek az ese­mé­nyek­nek, és ta­nú­ja a Szent­lé­lek, akit azok­nak adott Is­ten, akik en­ge­del­mes­ked­nek neki. (Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 5:32)

Csak ab­ban la­ko­zik a Szent Szel­lem, aki en­ge­del­mes Is­ten­nek. Ho­gyan ál­lít­hat­ja ak­kor va­la­ki, aki ma­gát „szent­atyá­nak” szó­lít­tat­ja, és ez­ál­tal – ahogy fel­jebb mu­tat­tuk – vi­lá­go­san el­lent­mond Jé­zus sza­va­i­nak, hogy té­ved­he­tet­len? Hi­szen Pé­ter sza­vai sze­rint – aki­nek a pápa ma­gát az utód­já­nak tart­ja – nem is él ben­ne a Szent Szel­lem!

Is­ten ve­ze­ti az Ő egy­há­zát; ez az egy­ház vi­szont nem azo­nos a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház­zal, ha­nem azok­ból áll, akik Is­ten­nek en­ge­del­mes­ked­nek, vi­lá­go­san el­ha­tá­ro­lód­nak a bűn­től és az Is­ten ál­tal el­várt szent­ség­re tö­rek­sze­nek.^[8] Nem egy ha­lan­dó em­ber te­kin­té­lyén ke­resz­tül ve­ze­ti őket Is­ten. Jé­zus azt ígér­te ta­nít­vá­nya­i­nak, hogy Ő maga lesz ve­lük^[9] és el­kül­di ne­kik a Szent Szel­le­met. Is­ten te­hát azo­kat ve­ze­ti, akik Neki en­ge­del­me­sek az­ál­tal, hogy együtt ku­tat­ják az Ő igé­jét és ké­szek arra, hogy be­is­mer­jék bű­ne­i­ket, hi­bá­i­kat, té­ve­dé­se­i­ket és azok­ból vi­lá­go­san meg­tér­je­nek.