V. rész: Né­hány pápa éle­té­ről…

A pá­pa­ság­ról szó­ló so­ro­za­tunk most kö­vet­ke­ző ré­szé­ben né­hány pápa pél­dá­ján ke­resz­tül sze­ret­nénk meg­mu­tat­ni, hogy egyes ró­mai püs­pö­kök mennyi­re nem kö­vet­ték Jé­zus Krisz­tust ta­ní­tá­suk­ban és/​​vagy éle­tük­ben, és így nem is le­het­nek Pé­ter utó­dai. Sze­ret­nénk min­den­kit arra buz­dí­ta­ni, hogy le­gyen va­ló­ban Pé­ter kö­ve­tő­je. Eb­ben az össze­füg­gés­ben sze­ret­nénk meg­em­lí­te­ni egy hely­ze­tet Jé­zus éle­té­ből, amely­ben el­len­fe­lei arra hi­vat­koz­tak, hogy Áb­ra­hám utó­dai. Jé­zus vá­la­sza ez volt:

Ezt mond­ták neki: A mi atyánk Áb­ra­hám. Jé­zus így szólt hoz­zá­juk: Ha Áb­ra­hám gyer­me­kei vol­ná­tok, Áb­ra­hám cse­le­ke­de­te­it ten­né­tek. (Já­nos 8:39)

Ha a pá­pák Pé­ter utó­dai len­né­nek, úgy él­né­nek, ahogy Pé­ter.

1 Pél­dák a tör­té­ne­lem­ből

Nem áll szán­dé­kunk­ban a pá­pa­ság tel­jes tör­té­ne­tét be­mu­tat­ni vagy pá­pa­élet­raj­zo­kat kö­zöl­ni, ha­nem sze­ret­nénk né­hány konk­rét, vi­lá­gos tény­ről írni, ame­lyek mu­tat­ják, ho­gyan kell meg­ítél­ni eze­ket az em­be­re­ket. A pá­pák bi­zo­nyá­ra jó dol­go­kat is tet­tek vagy mond­tak. Azon­ban az alább idé­zett ki­je­len­té­se­ket és tet­te­ket az I. szá­za­di gyü­le­ke­zet­ben még egy egy­sze­rű ke­resz­tény is el­fo­gad­ha­tat­lan­nak tar­tot­ta vol­na. Ho­gyan le­het­tek ak­kor ilyen em­be­rek a ke­resz­tény­ség ve­ze­tői, té­ved­he­tet­len ta­ní­tók, Jé­zus Krisz­tus föl­di hely­tar­tói?

A ró­mai ka­to­li­kus egy­ház ál­tal szent­ként tisz­telt pá­pák ne­vei elé zá­ró­jel­ben oda­ír­tuk a „Szt.” jel­zőt.

1.1 Ókor és kö­zép­kor

1.1.1 (Szt.) I. Vik­tor (Róma püs­pö­ke 189–199)

A ka­to­li­kus Nor­bert Brox-tól idé­zünk:

[…] I. Vik­tor (189–198) a hús­vét ün­nep­lé­sé­nek idő­pont­ját az egész egy­ház szá­má­ra egy­sé­ges­sé akar­ta ten­ni, és az ún. hús­vét vi­tá­ban ki­át­koz­ta a kis-ázsi­ai egy­há­za­kat és mind­azo­kat, akik nem ren­del­ték alá ma­gu­kat az ő egy­sé­ge­sí­té­si el­kép­ze­lé­se­i­nek (Eu­szé­bi­osz: Egy­ház­tör­té­net V:23–24). „Nem min­den püs­pök­nek tet­szett azon­ban az, aho­gyan Vik­tor el­járt,” írja er­ről Eu­szé­bi­osz, aki még 100 év­vel ké­sőbb is rosszal­lá­sát fe­je­zi ki a ró­mai püs­pök te­kin­tély­el­vű el­já­rá­sá­val kap­cso­lat­ban, és min­de­nek­előtt ar­ról tu­dó­sít, hogy még a ki­kö­zö­sí­tés­ben nem érin­tett püs­pö­kök is szem­be sze­gül­tek Vik­tor­ral (V:24:9–17). Úgy érez­ték, meg­za­var­ja a püs­pö­ki egy­há­zak kö­zös­sé­gé­nek bé­kés egy­sé­gét, hogy egyet­len püs­pök a töb­bi szá­má­ra elő­ír va­la­mit, és meg­kö­ve­te­li an­nak be­tar­tá­sát. […] Tud­juk […], hogy kö­ve­te­lé­sét nem fo­gad­ta el a püs­pö­kök tes­tü­le­te, bár­mennyi­re is ro­kon­szen­vez­tek a ró­mai egy­ház­zal (mint pl. Iré­ne­usz). Kü­lön meg­jegy­zi, hogy ez a vi­sel­ke­dés új­sze­rű és ide­gen (V:24:15–17; Iré­ne­usz tö­re­dék).^[1]

1.1.2 (Szt.) I. Cal­lix­tus (Róma püs­pö­ke 217–222)

El­len­fe­le, Hip­po­lü­tosz (akit egyéb­ként szin­tén „szent­ként” tisz­tel­nek) a kö­vet­ke­ző­ket írta róla:

[…] Csa­ló és csel­szö­vő volt, és idő­vel so­ka­kat ma­gá­val rán­tott. Mé­lyen a szí­vé­ben hor­doz­ta mér­gét, és min­den té­ren ha­mis né­ze­te­ket val­lott; ugyan­ak­kor félt ki­mon­da­ni az igaz­sá­got; […] Az volt a vé­le­mé­nye, hogy a püs­pö­köt nem kell le­vál­ta­ni, ha bűnt kö­vet el, még ak­kor sem, ha ha­lá­los bűn­ről van szó. Et­től fog­va el­kezd­ték fel­szen­tel­ni a két­szer vagy há­rom­szor há­za­so­dott püs­pö­kö­ket, pa­po­kat és di­a­kó­nu­so­kat. […] Azt ál­lít­ja, hogy a kon­koly­ról szó­ló pél­dá­zat^[2] er­ről szól: „Hadd nő­jön a kon­koly a bú­zá­val”, vagy­is a bű­nö­sök az egy­ház­ban. Azt mond­ta, hogy Noé bár­ká­ja is az egy­há­zat pél­dáz­za, amely­ben ku­tyák, far­ka­sok és hol­lók, min­den tisz­ta és tisz­tá­ta­lan meg­ta­lál­ha­tó volt, és így kell en­nek len­nie az egy­ház­ban is. Amit csak ta­lált ez­zel a té­má­val kap­cso­lat­ban, így ér­tel­mez­te, és hall­ga­tói, akik­nek tet­szet­tek ezek a né­ze­tek, tö­me­ge­sen özön­löt­tek ebbe az is­ko­lá­ba, be­csap­ván ma­gu­kat és má­so­kat is. Pon­to­san azok mi­att a kí­ván­sá­gok mi­att, ame­lye­ket Krisz­tus nem en­ge­dett meg, egy­re gya­ra­pod­tak a kö­ve­tők, és még büsz­kék is vol­tak nagy lét­szá­muk­ra. Meg­ve­tik Krisz­tust, és nem til­ta­nak meg sem­mi­lyen bűnt, azt ál­lít­va, hogy ő meg­bo­csát a jó­aka­ra­tú­ak­nak. Olyan ma­gas ran­gú nők­nek, akik még fi­a­tal ha­ja­do­nok vol­tak, és bár há­za­sod­ni vágy­tak, tör­vé­nyes há­zas­ság ré­vén nem akar­ták el­ve­szí­te­ni rang­ju­kat, meg­en­ged­te, hogy tet­szé­sük sze­rint él­je­nek egy ágyas­társ­sal, le­gyen az rab­szol­ga vagy sza­bad fér­fi, és hogy az il­le­tőt fér­jük­nek te­kint­sék, tör­vé­nyes há­zas­ság nél­kül is. És így az úgy­ne­ve­zett ke­resz­tény nők el­kezd­tek fo­gam­zás­gát­ló­kat szed­ni és mód­sze­re­ket al­kal­maz­ni a mag­zat el­haj­tá­sá­ra, mert elő­ke­lő szár­ma­zá­suk és ha­tal­mas va­gyo­nuk mi­att nem akar­tak gyer­me­ket rab­szol­gá­tól vagy köz­em­ber­től. Néz­zé­tek, mi­lyen messzi­re ment ez az al­jas em­ber is­ten­te­len­sé­gé­ben! Egy­szer­re ta­nít há­zas­ság­tö­rést és gyil­kos­sá­got. És mind­ezek mel­lett nem átall­ják ma­gu­kat ezek a szé­gyen­te­le­nek „ka­to­li­kus egy­ház­nak” ne­vez­ni. So­kan özön­le­nek hoz­zá­juk úgy vél­ve, hogy he­lye­sen cse­le­ked­nek. Eb­ben az idő­ben me­ré­szel­tek elő­ször má­so­dik ke­reszt­sé­get ki­szol­gál­tat­ni. Eze­ket tet­te Cal­lis­tus^[3], aki­nek is­ko­lá­ja ma is lé­te­zik őriz­ve ha­gyo­má­nya­it; anél­kül, hogy meg­ítél­nék, ki­vel le­het­nek kö­zös­ség­ben, min­den­ki­nek meg­íté­lés nél­kül tag­sá­got kí­nál­nak. Cal­lis­tus­ról kap­ták ne­vü­ket is, és ala­pí­tó­juk után cal­lis­ti­á­nu­sok­nak hív­ják őket.^[4]

Né­hány do­log eb­ben az idé­zet­ben a mai „ka­to­li­kus egy­ház­ra” em­lé­kez­tet.

1.1.3 (Szt.) I. Da­máz (Róma püs­pö­ke 366–384)

A tör­té­nész, Bern­hard Schim­melp­fen­nig a kö­vet­ke­ző­ket írja Da­máz 366. évi ró­mai püs­pök­ké vá­lasz­tá­sá­val kap­cso­lat­ban:

A győz­tes je­lölt, Da­máz ol­da­lán át­lag­pol­gá­rok, mű­vé­szek vagy sír­ásók […] és gla­di­á­to­rok fur­csa ke­ve­ré­két ta­lál­juk. En­nek a cso­por­to­su­lás­nak volt is ere­je: Az el­len­je­lölt, Ur­si­nus több mint száz tá­mo­ga­tó­já­nak éle­té­vel kel­lett fi­zet­nie erő­fe­szí­té­se­i­ért, ami­kor a da­má­zi­á­nu­sok rá­juk gyúj­tot­ták az Es­qui­lin­us-he­gyi ba­zi­li­kát, amit Li­be­ri­us épí­tett.^[5]

1.1.4 (Szt.) I. Leó (pápa 440–461)

Ő volt az első, aki a ró­mai csá­szá­rok ál­tal el­ve­tett pon­ti­fex ma­xi­mus cí­met vi­sel­te; bár Krisz­tust ne­vez­te az iga­zi, leg­főbb pon­ti­fex-nek.

1.1.5 (Szt.) I. Ger­gely (pápa 590–604)

Uta­sí­tást adott 599-ben arra, hogy a Szar­dí­ni­án élő po­gá­nyo­kat a ke­resz­tény hit fel­vé­te­lé­re kény­sze­rít­sék.

Ha úgy ta­lál­já­tok, hogy nem haj­lan­dók meg­vál­toz­tat­ni ma­ga­tar­tá­su­kat, azt pa­ran­csol­juk, hogy a leg­na­gyobb buz­ga­lom­mal ül­döz­zé­tek őket. Ha nem sza­ba­dok, fe­nyít­sé­tek meg őket ve­rés­sel és kín­zás­sal, és így kény­sze­rít­sé­tek őket a vál­to­zás­ra. Ha azon­ban sza­ba­dok, ak­kor a leg­szi­go­rúbb be­bör­tön­zés­sel té­rít­sé­tek ész­hez őket, aho­gyan az he­lyén­va­ló, hogy azok, akik nem haj­lan­dók el­fo­gad­ni az üd­vös­ség igé­it, ame­lyek meg­ment­he­tik őket a ha­lál ve­sze­del­mé­től, fi­zi­kai kín­zá­sok ál­tal jus­sa­nak el a kí­vánt egész­sé­ges hit­re.^[6]

1.1.6 I. Ho­no­ri­us (pápa 625–638)

Ho­no­ri­us az egyet­len olyan pápa, akit egy zsi­nat, ne­ve­ze­te­sen a III. Kons­tan­ti­ná­po­lyi Zsi­nat (680–681), il­let­ve az egyik utó­da (II. Leó, 682–683) eret­nek­nek nyil­vá­ní­tott. A mo­not­he­lé­tiz­mus-vi­tá­ban^[7] Ho­no­ri­us azt az ál­lás­pon­tot tá­mo­gat­ta, mely sze­rint Jé­zus Krisz­tus­nak csak egy aka­ra­ta volt. Ez­zel Jé­zus va­ló­sá­gos em­be­ri vol­tát kér­dő­je­lez­te meg.

Az I. va­ti­ká­ni zsi­na­ton ügye is­mét elő­ke­rült. Ho­gyan le­het té­ved­he­tet­len egy eret­nek­ként el­ítélt pápa? A zsi­nat az ex cat­hed­ra for­mu­lá­val pró­bál­ta meg­ol­da­ni a prob­lé­mát, ami azt je­len­ti, hogy egy pápa csak ak­kor té­ved­he­tet­len, ha „leg­főbb ta­ní­tói te­kin­téllyel” be­szél. Ho­no­ri­us, ál­lí­tot­ták, nem hir­det­te dog­ma­ként a ta­ní­tá­sát. Kor­tár­sai azon­ban annyi­ra sú­lyos­nak lát­ták azt, aho­gyan ki­állt emel­lett a ta­ní­tás mel­lett, hogy szük­sé­ges­nek tar­tot­ták a poszt­hu­musz^[8] eret­nek­ké nyil­vá­ní­tást.

1.1.7 VI. Ist­ván (pápa 896–897)

Előd­je, For­mo­sus (pápa 891–896) bom­ló holt­tes­tét ki­ásat­ta, pá­pai ru­há­ba öl­töz­tet­te, és ál­lí­tó­la­gos vissza­élé­sek mi­att bí­ró­ság elé ál­lít­tat­ta („hul­la­zsi­nat”)^[9]. For­mo­sust utó­la­go­san meg­fosz­tot­ták pá­pai cí­mé­től, és min­den hi­va­ta­los in­téz­ke­dé­sét ér­vény­te­len­nek nyil­vá­ní­tot­ták. Holt­tes­tét elő­ször el­te­met­ték, de az­tán újra ex­hu­mál­ták és a Ti­be­ris­be dob­ták. Ist­ván után rö­vid ide­ig Ro­ma­nus volt a pápa, aki a hul­la­zsi­na­tot sem­mis­nek nyil­vá­ní­tot­ta. Az őu­tá­na kö­vet­ke­ző II. The­o­do­rus (897-ben szin­tén mind­össze csak 20 na­pig volt pápa) re­ha­bi­li­tál­ta For­mo­sust.

Hogy le­het­sé­ges az, hogy Jé­zus ál­lí­tó­la­gos hely­tar­tó­ja előd­jét, aki ugyan­azt a „té­ved­he­tet­len” hi­va­talt töl­töt­te be, így ke­ze­li? Most ak­kor me­lyi­kük kép­vi­sel­te Jé­zust? Ki volt mind­annyi­uk kö­zül té­ved­he­tet­len?

1.1.8 XII. Já­nos (pápa 955–963)

Éle­tét a né­met Le­xi­kon für Theo­lo­gie und Kirche (Teo­ló­gi­ai és Egy­há­zi Le­xi­kon) ezek­kel a sza­vak­kal fog­lal­ja össze:

[…] könnyel­mű, ki­csa­pon­gó, a va­dá­szat és a há­bo­rú ba­rát­ja […]^[10]

A pápa ró­mai el­len­fe­lei pa­nasz­kod­tak „fi­a­tal fő­pász­to­ruk ér­zé­ki, er­kölcs­te­len éle­té­re, nő­ügye­i­re, az ivá­sza­tok­ra, is­ten­te­len ká­rom­ko­dá­sa­i­ra és a val­lás­hoz mél­tat­lan meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ra.”^[11] Au­gust Fran­zen ka­to­li­kus egy­ház­tör­té­nész az „egy­ház leg­na­gyobb el­len­sé­gé­nek”^[12] ne­vez­te.

A ka­to­li­kus „Ka­th­pe­dia” en­cik­lo­pé­dia ezt írja róla:

[…] Já­nos ki­csa­pon­gó éle­tet élt, és a ko­ra­be­li be­szá­mo­lók sze­rint a La­te­ránt bor­dély­ház­zá vál­toz­tat­ta. Az ő ide­jén érte el csúcs­pont­ját az úgy­ne­ve­zett por­nok­rá­cia. Mind­azon­ál­tal Já­nos olyan em­ber volt, aki meg­szi­lár­dí­tot­ta a pá­pa­ság te­kin­té­lyét […]^[13]

Egy pápa aki egy­részt „az egy­ház leg­na­gyobb el­len­sé­ge”, más­részt „meg­szi­lár­dí­tot­ta a pá­pa­ság te­kin­té­lyét”. Min alap­szik ez a te­kin­tély?

1.1.9 (Szt.) VII. Ger­gely (pápa 1073–1085)

Az 1075-ben meg­fo­gal­ma­zott „Dic­ta­tus Pa­pae” című írá­sá­ban töb­bek kö­zött ezt ol­vas­suk a pápa ha­tal­má­ra vo­nat­ko­zó­an:

8. Egye­dül ő [a pápa] hasz­nál­hat csá­szá­ri jel­vé­nye­ket.

9. Egye­dül a pápa lá­ba­it kö­te­le­sek az összes fe­je­del­mek meg­csó­kol­ni.

10. Egye­dül az ő ne­vét em­lí­tik az egy­há­zak­ban.

11. Az egész vi­lá­gon csak őt il­le­ti meg a pápa név.

17. Te­kin­té­lyé­nek tá­mo­ga­tá­sa nél­kül sem­mi­fé­le ca­pi­tu­lum^[14] és sem­mi­fé­le könyv nem te­kint­he­tő ká­no­ni­nak.

18. Íté­le­tét sen­ki meg nem vál­toz­tat­hat­ja, míg ő egye­dül min­den íté­le­tet meg­má­sít­hat.

22. A ró­mai Egy­ház soha nem té­ve­dett, és a Szent­írás ta­nú­sá­ga sze­rint nem is fog soha té­ved­ni.

23. A ró­mai pápa, ha a ká­no­nok­nak meg­fe­le­lő­en vá­lasz­tot­ták, Szent Pé­ter ér­de­me­i­re való te­kin­tet­tel két­ség­kí­vül szent lesz.^[15]

A „Dic­ta­tus pa­pae” nem volt az egy­ház­jog sze­rint ér­vé­nyes do­ku­men­tum, de so­kat el­árul ar­ról, hogy „Is­ten szol­gá­i­nak szol­gá­ja” ho­gyan ér­tel­mez­te pá­pai hi­va­ta­lát.

1.1.10 (Bol­dog) II. Or­bán (pápa 1088–1099)

Ő hir­det­te meg az első ke­resz­tes had­já­ra­tot 1095-ben.

1.1.11 III. Lu­ci­us (pápa 1181–1185)

Az „Ad abo­len­dam” (1184) kez­de­tű ren­de­let ve­tet­te meg az eret­ne­kek el­le­ni harc alap­ja­it. Az eret­ne­ke­ket nem­csak ki­át­koz­ni kel­lett, ha­nem át kel­lett őket adni a „vi­lá­gi kar­ha­ta­lom­nak”, hogy meg­kap­ják „mél­tó bün­te­té­sü­ket”.

1.1.12 III. Ince (pápa 1198–1216)

Az 1199-ben ke­let­ke­zett „Cum ex ini­unc­to” kez­de­tű le­ve­lé­ben a Bib­lia anya­nyel­ven tör­té­nő ol­va­sá­sa el­len írt.

A je­zsu­i­ta Fried­rich Kempf ar­ról ír, ho­gyan har­colt a pápa a gnosz­ti­kus al­bi­gen­sek és a bib­li­ai sze­gény­ség­re és egy­sze­rű­ség­re tö­rek­vő val­den­sek el­len:

Ince min­den ere­jé­vel szem­be­szállt ez­zel a ve­széllyel (az eret­ne­kek­kel). Már 1199 már­ci­u­sá­ban ke­mény bün­te­tő­in­téz­ke­dé­se­ket ho­zott, majd Lom­bar­di­á­ba vi­zi­tá­to­ro­kat, Dél-Fran­cia­or­szág­ba pe­dig le­gá­tu­so­kat és pré­di­ká­to­ro­kat kül­dött. Mi­vel minden­nek nem volt gyü­möl­cse, 1209-ben meg­in­dí­tot­ta az al­bi­gen­sek el­le­ni ke­resz­tes had­já­ra­tot, amely az­tán Ar­nauld de Ci­teaux le­gá­tus és Si­mon de Mont­fort ka­to­nai pa­rancs­nok fa­na­ti­kus ve­ze­té­se alatt bor­zal­mas irányt vett. Vé­gül a IV. La­te­rá­ni Zsi­na­ton az eret­ne­kek el­len irá­nyu­ló át­fo­gó dek­ré­tum­mal (c. 3) biz­to­sí­tot­ta az eret­ne­kek­kel szem­be­ni vé­de­ke­zést. Ez a dek­ré­tum gon­do­san meg­kü­lön­böz­te­ti a no­tó­ri­us^[16] eret­ne­ke­ket, az eret­nek­ség­gel gya­nú­sí­tot­ta­kat és a szim­pa­ti­zán­so­kat vagy se­gí­tő­ket, és mind­há­rom cso­port ese­té­ben pon­to­san meg­ha­tá­roz­za, ho­gyan kell fel­lép­ni el­le­nük. Ezen kí­vül kö­te­le­zi az egy­há­zi és vi­lá­gi ha­tal­ma­kat az eret­nek­ség ki­ir­tá­sá­ra. Az ezt el­mu­lasz­tó püs­pö­kök el­ve­szí­tik hi­va­ta­lu­kat, a fe­je­del­mek­re pe­dig elő­ször ki­át­ko­zás, majd, ha egy éven be­lül sem te­szik jóvá a mu­lasz­tást, in­fá­mia^[17] vár. A pápa eb­ben az eset­ben fel­ment­het­te hű­bé­re­se­i­ket a hű­ség­es­kü alól, és föld­je­i­ket igaz hitű urak bir­to­ká­ba ad­hat­ta^[18].

Ez­zel Ince az el­nyo­más ki­fi­no­mult rend­sze­rét épí­tet­te ki és meg­te­rem­tet­te az ink­vi­zí­ció alap­ja­it.

Az arles‑i püs­pök­nek, Ym­ber­tus­nak cím­zett le­ve­lé­ben a ke­reszt­ség ön­kén­tes fel­vé­te­lé­vel kap­cso­lat­ban ezt írta:

[…] Akit meg­fé­lem­lí­tés­sel és bün­te­tés­sel, arra kény­sze­rí­te­nek, hogy fel­ve­gye a ke­reszt­ség szent­sé­gét, és így el­ke­rül­je a bün­te­tést, az meg­kap­ja a ke­resz­tény­ség pe­csét­jét, és a ke­resz­tény hit meg­tar­tá­sá­ra is kö­te­lez­ni kell, hi­szen be­le­egye­zé­sét adta. Ez ér­vé­nyes arra is, aki kép­mu­ta­tás­ból ke­resz­tel­ke­dik meg […] Aki azon­ban soha nem adja be­le­egye­zé­sét, ha­nem tel­jes­ség­gel el­lent­mond, az nem ré­sze­sül sem a szent­ség ha­tá­sá­ban sem an­nak pe­csét­jé­ben.^[19]

1.1.13 IX. Ger­gely (pápa 1227–1241)

IX. Ger­gely to­vább­fej­lesz­tet­te a kú­ria eret­ne­kek­kel kap­cso­lat­ban ho­zott tör­vé­nye­it […] és 1231 feb­ru­ár­já­ban be­épí­tet­te azo­kat sa­ját „Ex­com­mu­ni­ca­mus” kons­ti­tú­ci­ó­já­ba. Így et­től kezd­ve az „ani­mad­vers­io de­bi­ta”^[20] az egy­ház­jog­ban nem je­len­tett mást, mint mág­lya­ha­lál­bün­te­tést […] A la­i­ku­sok kö­zöt­ti nyil­vá­nos és ma­gán­jel­le­gű hit­vi­tá­kat meg­til­tot­ták […] A fal (azaz a bűn­bá­nó eret­ne­kek élet­fogy­tig­la­ni bör­tön­bün­te­té­se), a to­váb­bi ha­tó­sá­gok­hoz való fel­leb­be­zés ti­lal­ma, a vád­lott­nak nyúj­tott min­den­fé­le jogi se­gít­ség meg­til­tá­sa és vé­gül az el­ítél­tek le­szár­ma­zot­ta­i­nak tár­sa­dal­mi boj­kott­ja […] e jog­sza­bály lé­nye­ges ele­mei közé tar­to­zott.^[21]

1.1.14 IV. Ince (pápa 1243–1254)

Az „Ad ex­tir­pan­da” (1252) című ren­de­le­té­ben ala­pot ve­tett a kín­zás al­kal­ma­zá­sá­nak ink­vi­zí­ci­ós pe­rek­ben.

1.1.15 VIII. Bo­ni­fác (pápa 1294–1303)

Ő a szer­ző­je az írá­sunk első ré­szé­ben idé­zett „Unam Sanc­tam” bul­lá­nak.

1.1.16 VI. Sán­dor (pápa 1492–1503)

Nem té­rünk ki a pápa ál­ta­lá­no­san is­mert er­kölcs­te­len élet­mód­já­ra, „mert ami­ket ti­tok­ban tesz­nek, azok­ról még be­szél­ni is szé­gyen” (Efe­zus le­vél 5:12). A pápa er­kölcs­te­len élet­vi­te­lét nyíl­tan bí­rá­ló Gi­rol­a­mo Sa­vo­na­ro­lát^[22] mint „eret­ne­ket, sza­ka­dárt és a Szent­szék becs­mér­lő­jét” ki­kö­zö­sí­tet­te. Sa­vo­na­ro­la le­tar­tóz­ta­tá­sa és 1498-as ki­vég­zé­se mö­gött is a pápa állt.

1.2 Új­kor

1.2.1 X. Leó (pápa 1513–1521)

A ka­to­li­kus egy­ház­tör­té­nész, Er­win Iser­loh a kö­vet­ke­ző­ket írta róla:

[…] A szó­ra­ko­zás, va­dá­sza­tok, ko­mé­di­ák, ban­ket­tek és régi kéz­ira­tok gyűj­té­se mel­lett tel­jes mér­ték­ben le­fog­lal­ta a szen­ve­dé­lyes köl­te­ke­zé­se­i­hez szük­sé­ges pénz elő­te­rem­té­se […]^[23]

[…] A ve­len­cei kö­vet ró­mai be­szá­mo­ló­ja sze­rint X. Leó ál­lí­tó­lag ezt mond­ta test­vé­ré­nek meg­vá­lasz­tá­sa után: „Hadd él­vez­zük a pá­pa­sá­got, hi­szen Is­ten ado­má­nyoz­ta ne­künk”. Sem­mi sem jel­lem­zi job­ban a Me­di­ci-ház­ból szár­ma­zó pápa er­kölcs­te­len vi­lá­gi­as­sá­gát és fék­te­len könnyel­mű­sé­gét, mint ezek a sza­vak.^[24]

Ez a jel­lem­zés jól mu­tat­ja, hogy mennyi­re tá­vol volt ez az em­ber a ke­resz­tény élet leg­alap­ve­tőbb nor­má­i­tól is. Az „Ex­sur­ge Do­mi­ne” című, Lu­ther el­len irá­nyu­ló bul­lá­já­ban el­ítél­te Lu­ther aláb­bi ál­lí­tá­sát:

33. Az eret­ne­kek meg­ége­té­se el­len­ke­zik a Lé­lek aka­ra­tá­val.^[25]

X. Leo szá­má­ra te­hát az eret­ne­kek meg­ége­té­se meg­egye­zett a Szent­lé­lek aka­ra­tá­val. Ez is mu­tat­ja a pápa és az ál­ta­la ve­ze­tett egy­ház em­ber­gyű­lö­le­tét.

1.2.2 IV. Pál (pápa 1555–1559)

IV. Pál kü­lö­nös fi­gyel­met szen­telt az ink­vi­zí­ci­ó­nak. Bí­bo­ros­ként 1542 óta állt an­nak élén, pá­pa­ként pe­dig ez az in­téz­mény volt a leg­ked­ve­sebb szá­má­ra. […] A pápa jel­le­mé­hez il­lett, hogy az ad­dig vi­szony­lag mér­sé­kel­ten és eny­hén al­kal­ma­zott bün­te­té­se­ket a leg­na­gyobb szi­gor­ral hajt­tat­ta vég­re.^[26]

„Cum ni­mis ab­sur­dum” (1555) című bul­lá­já­ban a ró­mai zsi­dó­kat arra kö­te­lez­te, hogy get­tó­ban él­je­nek.

1.2.3  (Szt.) V. Pius (pápa 1566–1572)

Pá­pá­vá vá­lasz­tá­sa előtt nagy ink­vi­zí­tor­ként sok „eret­nek” ha­lá­lá­ért volt fe­le­lős. Pá­pa­ként szá­mos el­nyo­mó in­téz­ke­dést ho­zott a zsi­dók el­len.

Pél­da­ké­pé­hez, IV. Pál­hoz ha­son­ló­an elő­sze­re­tet­tel vett részt sze­mé­lye­sen az ink­vi­zí­ció ülé­se­in, amely­nek ször­nyű ke­mény­ség­gel kel­lett gya­ko­rol­nia a ha­tal­mát. Az ő meg­bí­zá­sá­ból ez a ha­tó­ság a leg­na­gyobb szi­gor­ral lé­pett fel min­de­nütt, ahol „a tév­ta­nok pes­ti­sé­nek” gya­nú­ja me­rült fel. Így Itá­li­á­ban az erő­szak leg­ke­mé­nyebb esz­kö­ze­i­vel – bör­tön­bün­te­té­sek­kel és ki­vég­zé­sek­kel – kí­mé­let­le­nül ül­döz­tek min­den pro­tes­táns moz­gal­mat.^[27]

1.2.4 XIII. Ger­gely (pápa 1572–1585)

Ki­fe­je­zet­ten üd­vö­zöl­te a „Szent Ber­ta­lan éj­sza­ká­ján” tör­tént mé­szár­lá­so­kat, ame­lyek so­rán 1572. au­gusz­tus 23-ról 24-re vir­ra­dó éj­sza­ka Fran­cia­or­szág­ban 5000–15000 hu­ge­not­tát (pro­tes­tánst) öl­tek meg.^[28]

1.2.5 XI. Ke­le­men (pápa 1700–1721)

Az „Uni­ge­ni­tus Dei Fi­li­us” (1713) című kons­ti­tú­ci­ó­ban töb­bek kö­zött a kö­vet­ke­ző ál­lí­tá­so­kat ítél­te el:

74. Az Egy­ház­nak, vagy­is a tel­jes Krisz­tus­nak a meg­tes­te­sült Ige a feje, de az összes szent tag­ja […]

77. Aki nem él Is­ten gyer­me­ké­hez és Krisz­tus tag­já­hoz mél­tó éle­tet, an­nak Is­ten nem le­het az aty­ja és Krisz­tus nem le­het a feje […]

79. Min­den idő­ben, min­den he­lyen és min­den em­ber­cso­port szá­má­ra hasz­nos és szük­sé­ges a Szent­írás szel­le­mé­nek, ke­gyes­sé­gé­nek és tit­ka­i­nak ta­nul­má­nyo­zá­sa és meg­is­me­ré­se.

80. A Szent­írás ol­va­sá­sá­hoz min­den­ki­nek joga van.

81. Is­ten Igé­jé­nek szent ho­má­lyos­sá­ga a la­i­ku­sok szá­má­ra nem ok, hogy an­nak ol­va­sá­sa alól fel­ment­sék ma­gu­kat.

82. A va­sár­na­pot a ke­resz­té­nyek­nek jám­bor ol­va­sás­sal, kü­lö­nö­sen a Szent­írás ol­va­sá­sá­val kell meg­szen­tel­ni­ük. Ká­ros, ha egy ke­resz­tényt el akar­nak tán­to­rí­ta­ni et­től […]

84. Az Új­szö­vet­sé­get ki­ra­gad­ni a ke­resz­té­nyek ke­zé­ből, il­let­ve az Új­szö­vet­ség­től őket meg­fosz­ta­ni az­ál­tal, hogy el­vesszük tő­lük a le­he­tő­sé­get an­nak meg­ér­té­sé­re, egyen­lő Krisz­tus szá­já­nak a be­tö­mé­sé­vel.

85. Meg­til­ta­ni a ke­resz­té­nyek­nek, hogy a Szent­írást, kü­lö­nö­sen az Evan­gé­li­u­mot ol­vas­sák, annyi, mint meg­til­ta­ni a vi­lá­gos­ság fi­a­i­nak, hogy él­je­nek a vi­lá­gos­ság­gal; ez egy­faj­ta ki­kö­zö­sí­tés szá­muk­ra.^[29]

1.2.6 VI. Pius (pápa 1775–1799)

„Quod ali­qu­an­tum” (1791) című bré­vé­jé­ben (pá­pai tör­vényt tar­tal­ma­zó ok­mány) szem­be­for­dult a fran­cia Em­be­ri és Pol­gá­ri Jo­gok Nyi­lat­ko­za­tá­val és az ab­ban meg­fo­gal­ma­zott gon­do­lat­tal, mi­sze­rint min­den em­ber sza­bad és egyen­lő.

1.2.7 XVI. Ger­gely (pápa 1831–1846)

A „Mi­ra­ri Vos” (1832. au­gusz­tus 15.) kez­de­tű en­cik­li­ká­ban Ger­gely […] a lel­ki­is­me­re­ti sza­bad­sá­got is el­ítél­te, amit „igen ká­ros té­ve­dés­nek”, il­let­ve az egy­re ter­je­dő és mind az egy­ház­ra, mind az ál­lam­ra ve­szé­lyes sza­bad vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás kö­vet­kez­mé­nyé­nek ne­ve­zett. Azt a fel­té­te­le­zést, hogy ez a sza­bad­ság a val­lás ja­vá­ra vál­hat, mint „leg­na­gyobb ar­cát­lan­sá­got” in­dok­lás nél­kül el­uta­sí­tot­ta. A pápa ugyan­így el­ítél­te az egy­ház és az ál­lam kü­lön­vá­lasz­tá­sát, va­la­mint a köny­vek ter­jesz­té­sé­nek sza­bad­sá­gát […]^[30]

1844-ben meg­ír­ta az „In­ter Pra­e­ci­pu­as” című en­cik­li­kát a bib­lia­tár­su­la­tok el­len, ame­lyek arra tö­re­ked­tek, hogy az em­be­rek szá­má­ra hoz­zá­fé­rést biz­to­sít­sa­nak a Szent­írás­hoz kü­lön­bö­ző nép­nyel­ve­ken is. A pápa szá­má­ra ez a ka­to­li­kus igaz­ság el­le­ni tá­ma­dás volt.^[31]

1.2.8 (Bol­dog) IX. Pius (pápa 1846–1878)

Ő volt az utol­só pápa, aki egy­ben a pá­pai ál­lam fe­je­del­me is volt.

1858-ban a pá­pai rend­őr­ség­gel el­ra­bol­tat­ta a hat­éves zsi­dó Ed­gar­do Mortarát, akit egy ka­to­li­kus cse­léd­lány ti­tok­ban meg­ke­resz­telt. Ka­to­li­kus fel­fo­gás sze­rint a tit­kos ke­resz­te­lés a zsi­dó gyer­me­ket ke­resz­ténnyé vál­toz­tat­ta, és nem volt meg­en­ged­he­tő, hogy zsi­dók ne­vel­je­nek egy ka­to­li­kust. A pápa emi­att rend­őrök­kel ve­tet­te el a szü­lők­től sa­ját gyer­me­kü­ket.

A „Syl­la­bus er­ro­rum­ban” el­ítél­te töb­bek kö­zött a kö­vet­ke­ző té­te­le­ket (mint „té­ve­dé­se­ket”):

24. Az Egy­ház­nak se a ké­pes­sé­ge nincs meg a po­li­ti­kai ha­ta­lom al­kal­ma­zá­sá­hoz, se nem ren­del­ke­zik sem­mi­lyen evi­lá­gi köz­vet­len vagy köz­ve­tett hi­va­ta­li ha­ta­lom­mal […]

77. A mi ko­runk­ban töb­bé nem he­lyes a ka­to­li­kus val­lást úgy te­kin­te­ni, mint egye­dü­li ál­lam­val­lást, ki­re­keszt­ve min­den más val­lás­gya­kor­la­tot.

78. Ezért di­csé­re­tes, hogy bi­zo­nyos ka­to­li­kus or­szá­gok­ban az ot­ta­ni be­ván­dor­lók­nak tör­vénnyel biz­to­sít­ják sa­ját val­lá­suk nyil­vá­nos gya­kor­lá­sát.^[32]

Az ő kez­de­mé­nye­zé­sé­re hív­ták össze az I. Va­ti­ká­ni Zsi­na­tot, amely ki­mond­ta a pápa té­ved­he­tet­len­sé­gét.

1.2.9 (Szt.) II. Já­nos Pál pápa (pápa 1978–2005)

1999. má­jus 14-én meg­csó­kol­ta a Ko­ránt, egy olyan köny­vet, amely nyil­ván­va­ló­an ke­resz­tény­ség­el­le­nes ki­je­len­té­se­ket tar­tal­maz.^[33] Kö­rül­be­lül tíz hó­nap­pal ké­sőbb, 2000. már­ci­us 21-én nyil­vá­no­san így imád­ko­zott a Jor­dán fo­lyó­nál:

Ke­resz­te­lő Szent Já­nos […] véd­je meg az isz­lá­mot és Jor­dá­nia egész né­pét!^[34]

Ő kez­de­mé­nyez­te a „Vi­lág­ta­lál­ko­zó a bé­ké­ért” el­ne­ve­zé­sű ren­dez­vé­nye­ket is, ame­lye­ken (elő­ször 1986-ban) más val­lá­sok kép­vi­se­lő­i­vel együtt imád­ko­zott a bé­ké­ért. Még ha ezek az imák nem is vol­tak „kö­zös” imák ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy a kü­lön­bö­ző val­lá­sok kép­vi­se­lői ugyan­azt a rí­tust vé­gez­ték vol­na, a val­lá­sok kö­zöt­ti ha­tá­rok el­mo­sód­tak. Igaz­ság nél­kül nem le­het béke. Má­sok meg­győ­ző­dé­sé­nek a tisz­te­let­ben tar­tá­sa nem azt je­len­ti, hogy he­lye­sel­jük mind­azt, amit tesz­nek és gon­dol­nak.

To­gó­ban 1985 au­gusz­tu­sá­ban részt vett egy po­gány, ani­mis­ta kul­tusz­szer­tar­tá­son.

[…] Tog­ovil­le-be ér­ke­zé­se után Já­nos Pál első gesz­tu­sa az ősök előt­ti hó­do­lat volt. Egy víz­zel és ku­ko­ri­ca­liszt­tel töl­tött, szá­rí­tott tö­köt hoz­tak neki. A pápa a ke­zé­be vet­te, eny­hén meg­ha­jolt, majd kör­kö­rös moz­du­la­tok­kal ki­lo­csol­ta be­lő­le a vi­zet. Ugyan­ezt már reg­gel, a mise ce­leb­rá­lá­sa előtt is meg­tet­te […]^[35]

1.2.9.1 Va­ló­di bo­csá­nat­ké­rés?

Ál­ta­lá­ban po­zi­tí­vum­ként ér­té­ke­lik, hogy II. Já­nos Pál 2000. már­ci­us 12-én bo­csá­na­tot kért az „egy­há­zi em­be­rek” bű­ne­i­ért. Kö­ze­lebb­ről meg­vizs­gál­va azon­ban saj­nos vi­lá­gos­sá vá­lik, hogy eze­ket a „bo­csá­nat­ké­ré­se­ket” nem le­het olyan po­zi­tí­van lát­ni. Pél­da­ként idé­zünk „Az igaz­ság szol­gá­la­tá­ban el­kö­ve­tett bű­nök meg­val­lá­sa” című do­ku­men­tum­ból:^[36]

Jo­seph Rat­zin­ger:^[37]

Kö­nyö­rög­jünk, hogy mind­egyi­künk kö­vet­ni tud­ja a sze­líd és alá­za­tos szí­vű Úr Jé­zust, be­is­mer­ve, hogy a hit és az er­kölcs ne­vé­ben oly­kor egy­há­zi em­be­rek is nem-evan­gé­li­u­mi mód­sze­re­ket al­kal­maz­tak, jól­le­het az igaz­sá­got akar­ták meg­vé­de­ni.

II. Já­nos Pál pápa:

Urunk, min­den em­ber Is­te­ne, a tör­té­ne­lem bi­zo­nyos kor­sza­ka­i­ban a ke­resz­té­nyek oly­kor en­ged­tek a tü­rel­met­len­ség mód­sze­re­i­nek, nem kö­vet­ték a sze­re­tet nagy pa­ran­csát, s így el­tor­zí­tot­ták Je­gye­sed, az Egy­ház ar­cát. Légy ir­gal­mas bű­nös gyer­me­ke­id­hez és fo­gadd el el­ha­tá­ro­zá­sun­kat, hogy az igaz­sá­got a sze­re­tet édes­sé­gé­vel akar­juk ke­res­ni és elő­moz­dí­ta­ni, tud­ván, hogy az igaz­ság csak a sa­ját ere­jé­vel ér­vé­nye­sül. Krisz­tus, a mi Urunk ál­tal.

„…hogy a hit és az er­kölcs ne­vé­ben oly­kor egy­há­zi em­be­rek is nem-evan­gé­li­u­mi mód­sze­re­ket al­kal­maz­tak, jól­le­het az igaz­sá­got akar­ták meg­vé­de­ni.” – Va­jon az ink­vi­zí­ci­ó­ra való uta­lás ez? Arra az ink­vi­zí­ci­ó­ra, amely nem „oly­kor”, ha­nem év­szá­za­do­kon ke­resz­tül kö­vet­ke­ze­te­sen azon mun­kál­ko­dott, hogy el­nyom­ja a más­ként gon­dol­ko­dó­kat? Itt nem egyes „egy­há­zi em­be­rek” hi­bá­i­ról van szó, és nem is ar­ról, hogy „a ke­resz­té­nyek oly­kor en­ged­tek a tü­rel­met­len­ség mód­sze­re­i­nek”, ha­nem ar­ról, hogy a ró­mai ka­to­li­kus szer­ve­zet leg­fel­sőbb ve­ze­tői az ál­lí­tó­la­go­san Is­ten­től ka­pott te­kin­té­lyük­re hi­vat­koz­va el­ren­del­ték a más­ként gon­dol­ko­dók vé­res ül­dö­zé­sét. Aki nem akart „tü­rel­met­len” len­ni, azt ma­gát is eret­nek­nek te­kin­tet­ték, és töb­bé nem le­he­tett biz­tos az éle­te fe­lől.

Ha a pápa va­ló­ban ko­mo­lyan gon­dol­ta vol­na a bo­csá­nat­ké­rést, ak­kor ar­ról is gon­dos­kod­nia kel­lett vol­na, hogy a „szent­ként” tisz­telt ink­vi­zí­to­ro­kat (mint V. Pius pá­pát és a zsi­dó­gyű­lö­lő Ka­piszt­rán Já­nost) an­nak ne­vez­zék, amik va­ló­já­ban vol­tak: gyil­kos bű­nö­zők­nek. Biz­to­sí­ta­nia kel­lett vol­na, hogy töb­bé ne tisz­tel­jék őket szent­ként.^[38] Mind­ez azon­ban nem tör­tént meg. El­len­ke­ző­leg: 2000. szep­tem­ber 3‑án, alig hat hó­nap­pal a „bo­csá­nat­ké­rés” után, II. Já­nos Pál bol­dog­gá avat­ta a gyer­mek­rab­ló IX. Pi­ust.

Az is ide­tar­to­zott vol­na, hogy meg­ne­vez­ze­nek és hi­va­ta­lo­san vissza­von­ja­nak min­den olyan pá­pai és egyéb ta­ní­tó­hi­va­ta­li do­ku­men­tu­mot, amely a más­ként gon­dol­ko­dók ül­dö­zé­sé­re és el­nyo­má­sá­ra szó­lí­tott fel. Az ilyen irá­nyú zsi­na­ti do­ku­men­tu­mo­kat (mint pél­dá­ul a IV. La­te­rá­ni Zsi­nat eret­nek­ül­dö­zés­re való fel­hí­vá­sát) egy újabb zsi­na­ton sem­mis­nek kel­lett vol­na nyil­vá­ní­ta­ni. Ezek­ből sem­mi sem tör­tént meg.^[39]

1.2.10 Fe­renc (pápa 2013–2025)

2014. jú­ni­us 9‑én Fe­renc egy zsi­dó és egy mu­zul­mán po­li­ti­kus­sal együtt imád­ko­zott a bé­ké­ért. Ez­zel foly­tat­ta előd­je irány­vo­na­lát.

2015. jú­ni­us 6‑án a musz­li­mok is­te­nét egy szint­re he­lyez­te a ke­resz­tény Is­ten­nel, ami­kor egy sza­ra­je­vói lá­to­ga­tás so­rán a kö­vet­ke­ző imát mond­ta:

[…] Mi, Áb­ra­hám le­szár­ma­zot­tai a ben­ned, az egy Is­ten­ben való hit sze­rint, zsi­dók, ke­resz­té­nyek és mu­zul­má­nok, alá­zat­tal ál­lunk előt­ted […]^[40]

A kü­lön­bö­ző val­lá­sok tag­jai kö­zöt­ti bé­kés együtt­élés­re irá­nyu­ló tö­rek­vés min­den­kép­pen üd­vöz­len­dő. De Jé­zus Krisz­tus Is­te­ne és Aty­ja nem azo­no­sít­ha­tó az­zal az is­ten­nel, aki­ről a Ko­rán azt mond­ja, hogy nem nem­zett sen­kit és őt sem nem­zet­te sen­ki. A bé­kés, tisz­te­let­tel­jes együtt­élés nem egyen­lő a val­lá­si szink­re­tiz­mus­sal!

Egy rész­let a ró­ma­i­ak­hoz írt le­vél­ből, amely­ben Pál kora kép­mu­ta­tó val­lá­si ve­ze­tő­it bí­rál­ta, jól jel­lem­zi ezek­nek a pá­pák­nak a hoz­zá­ál­lá­sát (és más pá­pá­két is, akik nem sze­re­pel­nek eb­ben a fel­so­ro­lás­ban), és rá­mu­tat arra a szel­le­mi kár­ra is, amely a ke­resz­tény­sé­get ezek mi­att a mél­tat­lan em­be­rek mi­att érte:

Ha pe­dig te zsi­dó­nak ne­ve­zed ma­ga­dat, aki a tör­vény­re ha­gyat­ko­zol, és Is­ten­nel di­csek­szel, és is­me­red az ő aka­ra­tát, és el tu­dod dön­te­ni, mi a he­lyes, hi­szen meg­ta­nul­tad a tör­vény­ből; és meg vagy győ­ződ­ve ar­ról is, hogy te a va­kok ve­ze­tő­je vagy, a sö­tét­ben já­rók vi­lá­gos­sá­ga, az ok­ta­la­nok ne­ve­lő­je, a kis­ko­rú­ak ta­ní­tó­ja, mert tied a tör­vény­ben meg­tes­te­sült is­me­ret és igaz­ság: ha te­hát mást ta­ní­tasz, ön­ma­ga­dat nem ta­ní­tod? Aki hir­de­ted: ne lopj, lopsz? Aki azt mon­dod: ne pa­ráz­nál­kodj, pa­ráz­nál­kodsz? Aki utá­lod a bál­vá­nyo­kat, temp­lom­rab­ló vagy? Aki a tör­vénnyel di­csek­szel, tör­vény­sze­gé­sed­del meg­gya­lá­zod Is­tent? Bi­zony „mi­at­ta­tok gya­láz­zák Is­ten ne­vét a né­pek kö­zött”, amint meg van írva. (Róma le­vél 2:17–24)