I. rész: A pápaság hatalmi igénye – és amilyennek Jézus akarta az egyházat
A pápaság hatalmi igénye – mit mondanak erről a római katolikus egyház hivatalos dokumentumai? És valójában milyennek akarta Jézus az egyházat? Erről lesz szó a pápaságról szóló sorozatunk első részében.

1 A pápaság hatalmi igénye
Nézzük először a római katolikus egyház hivatalos dokumentumait! Négy dokumentumot választottunk ki:
- VIII. Bonifác pápa 1302-es „Unam Sanctam” kezdetű bullája ugyan egy konkrét politikai helyzetben keletkezett, záró mondata maradandó dogmatikai kijelentést tartalmaz.
- Az I. Vatikáni Zsinat dogmává tette a pápa tévedhetetlenségét.
- A II. Vatikáni Zsinat ugyan nem hirdetett ki dogmát, de teljes mértékben megerősítette az I. Vatikáni Zsinat dogmájának tartalmát.
- Az Egyházi törvénykönyvből kiderül, hogy a pápaság intézménye az egyházjog szerves részét képezi.
Az alábbiakban ezekből a dokumentumokból idézünk kommentár nélkül.
1.1. Az „Unam Sanctam” bulla, 1302
[…] Ezért az egy és egyetlen Egyháznak csak egy teste és egy feje van, nem pedig két feje, mint egy szörnynek; ez pedig Krisztus és Krisztus helyettese, Péter, ill. Péter utódjai, mivel az Úr, amikor Péterhez szólt, maga mondta: „Legeltesd juhaimat” (János 21:17), és a juhokáltalánosságára gondolt, nem bizonyos csoportjára, amiből is megértjük, hogy mindet őrá (Péterre) bízta. Ezért ha a görögök vagy mások azt mondják, hogy ők nincsenek Péterre és utódaira bízva, meg kell vallaniuk, hogy nem tartoznak Krisztus juhai közé, hiszen Urunk azt mondja Jánosnál „egy nyáj van és egy pásztor”.
[…] Ez a hatalom viszont, bár embereknek adatott, és emberek gyakorolják azt, nem emberi, hanem inkább isteni, amelyet az isteni szó adott Péternek és erősített meg, neki és utódainak, Ő, Akit Péter megvallott, maga az Úr, aki így szólt Péterhez: „Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is” (Máté 16:16) stb. Ezért bárki, aki ellenáll ennek a hatalomnak, amit Isten így rendelt, Isten rendelésének áll ellen (Róma levél 13:2)
Továbbá kijelentjük, kihirdetjük és definiáljuk, hogy az üdvösséghez teljességgel szükséges, hogy minden emberi teremtmény alávesse magát a Római Pápának.[1]
1.2. Az I. Vatikáni Zsinat „Pastor aeternus” című első hittani rendelkezése Krisztus Egyházáról, 1870
[3072] Azáltal tehát, hogy a keresztény hit kezdetétől kapott hagyományhoz híven ragaszkodunk, a szent zsinat helyeslésével üdvözítő Istenünk dicsőségére, a katolikus vallás felmagasztalására és a keresztény népek üdvösségére tanítjuk, és kijelentjük, hogy egy, Istentől kinyilatkoztatott dogma:
[3074] Amikor a római püspök „ex cathedra” (tanítói székéből) beszél, azaz, amikor minden keresztények pásztorának és tanítójának a feladatát teljesítve legfelsőbb apostoli akaratának nyilvánításával meghatározza, hogy egy-egy hitbeli vagy erkölcsi tanítást az egyetemes Egyház számára kötelező, akkor Szent Péter személyén át megígért isteni segítség révén azzal a tévedhetetlenséggel bír, amellyel az isteni Megváltó a hitre vagy az erkölcsökre vonatkozó tanítás meghatározására nézve Egyházáét felkészültté akarta tenni; ezért a római pápa ilyen határozatai nem az Egyház beleegyezése miatt, hanem önmagukból kifolyólag megmásíthatatlanok.
[3075] Ha pedig valaki ezen határozatunknak ellentmondani mer, – amitől Isten mentsen – az legyen kiközösítve.[2]
1.3 A II. vatikáni zsinat „Lumen gentium” kezdetű dogmatikus konstitúciója, 1964
A római pápa, a püspöki kollégium feje hivatalból rendelkezik a tévedhetetlenséggel, amikor mint az összes Krisztus-hívő legfőbb pásztora és tanítója, aki megerősíti testvéreit a hitben (vö. Lukács 22:32), hit vagy erkölcs kérdésében végérvényes tételt hirdet ki. Ezek a tanbeli döntések magából a pápából és nem az Egyház egyetértéséből fakadóan megmásíthatatlanok, mert a Szentlélek Szent Péter személyében megígért támogatásával terjesztette elő, és ezért nem szorulnak senki más jóváhagyására és nem tűrnek más ítélőszékhez való fellebbezést. Ilyenkor ugyanis a római pápa nem mint magánszemély nyilvánít véleményt, hanem mint az egyetemes Egyház legfőbb tanítója, akiben egyedülálló módon van meg az Egyház tévedhetetlenségi karizmája, fejti ki vagy védi meg a katolikus hit tanítását.[3]
1.4. Az egyházi törvénykönyv (Codex Iuris Canonici), 1983
331. kán. – A püspökök testületének feje a római egyház püspöke, akiben tartósan jelen van az a tisztség, amelyet az Úr sajátosan Péternek adott meg, aki az első az apostolok között; ez a tisztség utódaira is átszáll. Ez a püspök Krisztus helytartója és ezen a földön az egész egyház pásztora; tehát hivatalánál fogva legfőbb, teljes, közvetlen és egyetemes rendes hatalma van az egyházban, és ezt a hatalmát mindig szabadon gyakorolhatja […]
333. kán. – 1. §. A római pápa hivatalánál fogva nem csupán az egész egyház felett rendelkezik hatalommal, hanem az összes részegyházak és azok csoportjai fölött is legfőbb rendes hatalma van, mely egyszersmind erősíti és védelmezi azt a saját, rendes és közvetlen hatalmat, mellyel a rájuk bízott részegyházban a püspökök rendelkeznek […]
3. §. A római pápa ítélete vagy határozata ellen nincs sem fellebbezés, sem felfolyamodás.[4]
2 Milyennek akarta Jézus az egyházat?
De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. (Máté 20:25–28)
De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik. (Máté 23:8–12)
Jézus azért jött, hogy szolgáljon és odaadja magát az emberekért. Ő ugyanezt az odaadást várja el és munkálja azokban, akik készek elveszíteni önmagukat és őt követni. Jézus tanítványaiként a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Ő képessé tesz minket arra, hogy testvérekként szeressük egymást. Minden olyan különbség, amely ebben a világban az embereket elválasztja egymástól, az egyházban elveszti jelentőségét.
Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. (Galata levél 3:28)
Ez a testvéri kapcsolat azt jelenti, hogy a keresztényeknek csak egy atyjuk van, a mennyei. A Biblia csak egyetlen Szentatyát ismer:
… Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! (János 17:11)
Ha egy ember „Szentatyának” szólíttatja magát,[5] az semmibe veszi mind Jézus szavait mind a Szent Szellemet, aki Isten gyermekei között testvéri szeretet munkál.[6]
Végjegyzetek
- Katolikus honlap: Unam Sanctam (2026. 01. 22.)
- Depositum: Pastor aeternus (4. fejezet – 2025. 01. 22. – A link a szöveget tartalmazó fájl letöltésére mutat.)
- Magyar Katolikus Egyház: Lumen gentium (III. fejezet, 25. – 2026. 01. 22.)
- Az egyházi törvénykönyv: A római pápa (II. könyv, II. rész, I. szakasz, I. fejezet, 1 cikkely – 2026. 01. 22.)
- A katolikusok a Máté 23:9‑re olykor úgy reagálnak, hogy „Te az édesapádat nem hívod apának?” Jézus azonban itt nem arra gondolt, hogy biológiai apánkat ne nevezzük többé apának. A szövegösszefüggésből kiderül, hogy vallási titulusokról beszél. Az a katolikus gyakorlat, hogy egyházi vezetőket „atyának”, „apátnak” vagy „Szentatyának” szólítanak, nyilvánvaló ellentmondásban van Jézus e szavaival. A zsidók körében egyébként messze nem volt annyira elterjedt vallási vezetőket atyának szólítani, mint ahogy az a katolikusoknál megszokott.
- Arról, hogy Isten milyennek akarta az egyházat/gyülekezetet, bővebben a következő írásainkban olvashatsz: Az Újszövetség egyháza, Az első keresztények élete, Az egyház szerkezete: tisztségek vagy szolgálatok?