III. rész: Pé­ter – az első pápa?

Az írá­sunk elő­ző ré­szé­ben meg­ál­la­pí­tot­tuk, hogy Pé­ter­nek ve­ze­tő sze­re­pe volt az ős­egy­ház­ban. Ak­kor hát mi­ért nem le­het­ne még­is­csak azt mon­da­ni, hogy ha­son­ló te­kin­té­lye volt, mint a pá­pák­nak? Mi­ért nem le­het Pé­ter pá­pák elő­ké­pe? Ezek­ről a kér­dé­sek­ről írunk a pá­pa­ság­ról szó­ló so­ro­za­tunk har­ma­dik ré­szé­ben.

1 Pé­ter sze­re­pe az ős­egy­ház­ban

1.1 Ál­ta­lá­ban

Jé­zus föl­di szol­gá­la­ta ide­jén Pé­ter egyi­ke volt an­nak a há­rom ta­nít­vány­nak, akik Jé­zus­hoz a leg­kö­ze­lebb áll­tak. Az „apos­tol­lis­ták­ban” min­dig az első he­lyen sze­re­pel Pé­ter neve. Jé­zus fel­tá­ma­dá­sa után ő volt az, aki Jú­dás he­lyett egy má­sik apos­tol vá­lasz­tá­sát kez­de­mé­nyez­te.^[1] Az Apos­to­lok cse­le­ke­de­te­i­nek első fe­je­ze­te­i­ben újra és újra Pé­ter­rel ta­lál­ko­zunk mint aki a nyil­vá­nos­ság előtt bi­zony­sá­got tett. A sa­má­ri­a­i­ak és po­gá­nyok gyü­le­ke­zet­be való fel­vé­te­lé­vel kap­cso­lat­ban be­töl­tött fon­tos sze­re­pé­re már utal­tunk. Ak­kor te­hát még­is­csak ő volt az, aki min­dent a ke­zé­ben tar­tott, vagy­is az első pápa?

Sze­ret­nénk fel­hív­ni a fi­gyel­met né­hány rész­let­re, ame­lyek ezt ké­pet he­lyes­bí­tik:

• Egy Jú­dás he­lyé­be lépő új apos­tol vá­lasz­tá­sát Pé­ter kez­de­mé­nyez­te, vi­szont a két je­löl­tet az össze­gyűlt ta­nít­vá­nyok együtt ál­lí­tot­ták ki. A vég­ső dön­tést sem Pé­ter hoz­ta meg.
• Az öz­ve­gyek­ről való gon­dos­ko­dás kér­dé­sé­ben^[2] is a „ti­zen­ket­tő” együtt ta­lál­ta meg a meg­ol­dást.
• A sa­má­ri­a­i­ak kö­zöt­ti ige­hir­de­tést Fü­löp kez­de­mé­nyez­te, aki nem volt apos­tol.^[3]
  

  Ami­kor meg­hal­lot­ták a Je­ru­zsá­lem­ben levő apos­to­lok, hogy Sa­má­ria be­fo­gad­ta az Is­ten igé­jét, el­küld­ték hoz­zá­juk Pé­tert és Já­nost. (Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 8:14)

  Pé­tert és Já­nost az apos­to­lok küld­ték, nem Pé­ter dön­tött sa­ját telj­ha­tal­má­ból adó­dó­an, és kö­ve­tet (nun­ci­us-t^[4]) sem kül­dött.

• Kor­né­li­usz­hoz^[5] sem a sa­ját kez­de­mé­nye­zé­sé­ből uta­zott el Pé­ter. Ami­kor Kor­né­li­usz le akart bo­rul­ni előt­te, nem en­ged­te meg.
  

  Amint Pé­ter be akart lép­ni, Kor­né­li­usz elé­je ment, és a lá­bá­hoz bo­rul­va hó­dolt előt­te. Pé­ter azon­ban fel­emel­te, és így szólt hoz­zá: Állj fel, én ma­gam is csak em­ber va­gyok! (Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 10:25–26)

  Ami­kor vissza­tért Je­ru­zsá­lem­be, a gyü­le­ke­zet kér­dő­re von­ta, és Pé­ter­nek ma­gya­rá­za­tot kel­lett ad­nia, mi­ért cse­le­ke­dett úgy, ahogy cse­le­ke­dett. Ma­gya­rá­za­tá­ban rész­le­te­sen el­mond­ta a tör­tén­te­ket, és nem az apos­to­li (vagy pá­pai) te­kin­té­lyé­vel ér­velt.

• A zsi­dó tör­vény tar­tá­sát meg­vi­ta­tó apos­to­li gyű­lé­sen Pé­ter­nek köz­pon­ti sze­re­pe volt. A vég­szót azon­ban Ja­kab mond­ta ki.^[6]
• Ami­kor Pál a Gala­ta le­vél 2:9‑ben ugyan­eb­ben az össze­füg­gés­ben a gyü­le­ke­zet osz­lo­pa­i­ról (Ja­kab, Ké­fás és Já­nos) ír, Ja­ka­bot, és nem Pé­tert em­lí­ti első he­lyen.
• A Gala­ta le­vél 2:11–14 sze­rint Pál az an­ti­o­chi­ai gyü­le­ke­zet előtt meg­in­tet­te Pé­tert. Pé­ter el­fo­gad­ta ezt az in­tést.^[7]
• Az 1 Pé­ter le­vél 5:1–4-ben Pé­ter ma­gát csak „pres­bi­ter­társ­nak” ne­ve­zi. A fő­pász­tor Jé­zus.
  Pé­ter­nek fon­tos sze­re­pe volt, de csak egy volt az apos­to­lok kö­zül. A hely­re­iga­zí­tást, kri­ti­kát alá­za­to­san el­fo­gad­ta. Nem igé­nyelt sem té­ved­he­tet­len­sé­get, sem jog­ha­tó­sá­gi el­ső­sé­get (pri­ma­tus iu­ris­dic­tio­nis^[8]). Az Apos­to­lok cse­le­ke­de­te­i­nek köny­ve azt a be­nyo­mást adja, hogy aho­gyan a gyü­le­ke­zet erő­sö­dött, Pé­ter egy­re in­kább a hát­tér­be ke­rült.

1.2 Ró­má­ban

Mi­vel a pápa ma­gát Róma püs­pö­ke­ként Pé­ter utó­dá­nak te­kin­ti, Pé­ter Ró­má­ban be­töl­tött sze­re­pé­vel is fog­lal­koz­nunk kell.

A ró­mai gyü­le­ke­ze­tet fel­te­he­tő­leg azok a zsi­dók hoz­ták lét­re, akik a Kr. u. 30. év pün­kösd­jén Jé­zus­ban hí­vők­ké let­tek.^[9] Pé­ter a gyü­le­ke­zet lét­re­jöt­té­ben úgy vett részt, hogy ő volt az, aki pün­kösd­kor Je­ru­zsá­lem­ben az igét hir­det­te.

Kér­dé­ses, hogy Pé­ter a bör­tön­ből való cso­dá­la­tos sza­ba­du­lá­sa^[10] után Ró­má­ba ment‑e, aho­gyan azt töb­ben – nem­csak ka­to­li­ku­sok – fel­té­te­le­zik. Az a mon­dat, hogy „Az­után ki­ment, és más hely­re tá­vo­zott.” ^[11] min­den le­he­tő­sé­get nyit­va hagy.

Pál 57-ben a ró­ma­i­ak­nak írt le­ve­lé­ben nem em­lí­ti Pé­tert, ami arra en­ged kö­vet­kez­tet­ni, hogy Pé­ter ab­ban az idő­ben nem volt Ró­má­ban. Ugyan­így Lu­kács sem be­szél Pé­ter­ről, ami­kor a fo­goly Pál Ró­má­ba ér­ke­zé­sé­ről tu­dó­sít Kr. u. 60-ban.^[12] Nagy va­ló­szí­nű­ség­gel ez is azt je­len­ti, hogy Pé­ter ek­kor sem volt Ró­má­ban.

Az 1. Pé­ter le­vél 5:13-ban ezt ol­vas­suk:

Kö­szönt ti­te­ket a ve­le­tek együtt ki­vá­lasz­tott ba­bi­lo­ni gyü­le­ke­zet és Márk, az én fiam.

Van­nak pro­tes­tán­sok, akik itt a me­zo­po­tá­mi­ai Ba­bi­lon­ra vagy egy ilyen nevű Egyip­tom­ban ta­lál­ha­tó ró­mai gyar­mat­vá­ros­ra gon­dol­nak; még­is min­den jel in­kább arra vall, hogy ezt a le­ve­let Pé­ter Ró­má­ból írta, és a Ba­bi­lon ne­vet – a Je­le­né­sek köny­vé­hez ha­son­ló­an – szim­bo­li­ku­san^[13] vagy fe­dő­név­ként^[14] hasz­nál­ta. A le­vél meg­írá­sa­kor Pé­ter Ró­má­ban tar­tóz­ko­dott. Fel­te­he­tő­leg nem sok­kal Kr. u. 62 után ér­ke­zett oda.

Az 1. Ke­le­men le­vél 5. ré­sze^[15] Pé­tert a Néró-féle ke­resz­tény­ül­dö­zés^[16] ál­do­za­tai kö­zött em­lí­ti, ami­ből arra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy Ró­má­ban halt meg.

Pé­ter te­hát föl­di éle­tét Ró­má­ban fe­jez­te be. Ez azon­ban nem azt je­len­ti, hogy Róma püs­pö­ke volt. Apos­tol­ként sza­va­i­nak biz­to­san volt sú­lya a ró­mai gyü­le­ke­zet­ben, de ez nem egyen­lő az­zal, hogy a gyü­le­ke­zet ve­ze­tő­je volt. Mi­vel a ró­mai gyü­le­ke­zet már sok év­vel Pé­ter oda­ér­ke­zé­se előtt lét­re­jött, meg­volt a ki­ala­kult struk­tú­rá­ja; ebbe Pé­ter – aki ma­gát „pres­bi­ter­társ­nak” te­kin­tet­te – nem avat­ko­zott bele.

1.3 Az apos­to­li utód­lás kér­dé­se

1.3.1 Le­het Pé­ter­nek utód­ja?

Ahogy már em­lí­tet­tük, az Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 1:15–26-ban Jú­dás he­lyett más apos­tolt vá­lasz­tot­tak. A 21–22. ver­sek­ben ezt ol­vas­suk:

Szük­sé­ges te­hát, hogy azok kö­zül a fér­fi­ak kö­zül, akik egész idő alatt együtt vol­tak ve­lünk, amíg kö­zöt­tünk járt az Úr Jé­zus, kezd­ve Já­nos ke­reszt­sé­gé­től ad­dig a na­pig, ame­lyen fel­vi­te­tett tő­lünk, még va­la­ki ta­nú­ja le­gyen ve­lünk együtt az ő fel­tá­ma­dá­sá­nak.

Szük­sé­ges volt, hogy a meg­vá­lasz­tan­dó új apos­tol Jé­zus fel­tá­ma­dá­sá­nak ta­nú­ja le­gyen. Ezért le­he­tett Pál is – aki­nek a fel­tá­ma­dott Jé­zus meg­je­lent – apos­tol.

Nem va­gyok sza­bad? Nem va­gyok apos­tol? Nem lát­tam Jé­zust, a mi Urun­kat? Nem az én mun­kám ered­mé­nye vagytok‑e ti az Úr­ban? (1 Ko­rin­thus le­vél 9:1)

Ami­kor I. He­ró­des Ag­rip­pa (aki Jú­dea ki­rá­lya volt 41 és 44 kö­zött) le­fe­jez­tet­te Ja­ka­bot, Já­nos test­vé­rét,^[17] nem vá­lasz­tot­tak a he­lyé­be utó­dot.

A már em­lí­tett Efe­zus le­vél 2:20 és Je­le­né­sek 21:14 is az apos­to­li hi­va­tal egy­sze­ri vol­tát hang­sú­lyoz­zák.

Fi­gye­lem­re mél­tó­ak Pé­ter sza­vai is a 2 Pé­ter 1:12–15-ben:^[18]

Ezért ezek­re min­dig em­lé­kez­tet­ni fog­lak ti­te­ket, bár is­me­ri­tek mind­ezt, és a meg­is­mert igaz­ság­hoz szi­lár­dan ra­gasz­kod­tok. De he­lyes­nek tar­tom, hogy míg eb­ben a föl­di por­sá­tor­ban va­gyok, em­lé­kez­te­tés­sel éb­reszt­ges­se­lek ti­te­ket. Mert tu­dom, hogy ha­mar le­te­szem por­sá­to­ro­mat, amint a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus is ki­je­len­tet­te ne­kem. Igyek­szem azon­ban, hogy el­köl­tö­zé­sem után is min­dig meg­em­lé­kez­hes­se­tek ezek­ről.

Pé­ter nem be­szél ar­ról, hogy ha­lá­la után a ke­resz­té­nyek Lin­us­hoz, il­let­ve Róma püs­pö­ké­hez for­dul­ja­nak. A maga ta­ní­tá­sá­ra em­lé­kez­te­ti őket, és a le­ve­let is azért írta, hogy arra az alap­ra hív­ja fel a fi­gyel­mü­ket, ame­lyet ta­ní­tá­sá­val ő fek­te­tett le kö­zöt­tük.

Ha be­szél­he­tünk Pé­ter, il­let­ve az apos­to­lok „utód­já­ról”, ak­kor csak az Új­szö­vet­ség írá­sa­it ért­het­jük ez alatt. Ezek az írá­sok ha­mi­sí­tat­la­nul tar­tal­maz­zák az apos­to­lok ta­ní­tá­sát.

1.3.2 Mi­ó­ta van Ró­má­ban egy­sze­mé­lyű püs­pö­ki hi­va­tal?

Egy­sze­mé­lyű (mo­nar­chi­kus) püs­pö­ki hi­va­tal alatt azt az egy­ház­szer­ke­ze­tet ért­jük, amely­ben egy gyü­le­ke­zet­nek egyet­len ve­ze­tő­je van. Ez a szer­ke­zet is­me­ret­len az Új­szö­vet­ség­ben. Elő­ször An­ti­o­chi­ai Ig­nác (meg­halt 110 kö­rül) le­ve­le­i­ben ta­lál­ko­zunk vele.

Az apos­to­lok utá­ni kor első sza­ka­szá­ból (Kr. u. I. szá­zad vége-II. szá­zad ele­je) ren­del­ke­zé­sünk­re áll há­rom írás, ame­lyek bi­zo­nyos be­te­kin­tést ad­nak a ró­mai gyü­le­ke­zet ak­ko­ri szer­ke­ze­té­be.

1.3.2.1 Ke­le­men első le­ve­le

Ezt a le­ve­let ál­ta­lá­ban az I. szá­zad 90-es éve­i­re, gyak­ran 96-ra da­tál­ják. Ko­moly ér­vek van­nak azon­ban amel­lett, hogy már 69-ban meg­író­dott. Min­den­kép­pen ez a le­vél te­kint­he­tő a ró­mai ke­resz­tény gyü­le­ke­zet­től szár­ma­zó első írás­nak. A le­ve­let a ró­mai gyü­le­ke­zet írja a ko­rin­thu­si gyü­le­ke­zet­nek. Az írás oka, hogy a ko­rin­thu­si­ak nem hall­gat­tak gyü­le­ke­ze­tük vé­ne­i­re, és he­lyet­tük má­so­kat vá­lasz­tot­tak. A töb­bessz­ám első sze­mély­ben író­dott le­vél nem em­lít szer­zőt. A ha­gyo­mány ró­mai Ke­le­men­nek tu­laj­do­nít­ja.

Ez a le­vél nem is­me­ri az egy­sze­mé­lyű püs­pö­ki hi­va­talt. Arra inti a ko­rin­thu­si ke­resz­té­nye­ket, hogy a vé­nek­nek (töb­bessz­ám) ad­ják vissza a ko­ráb­bi bi­zal­mat. A 44. fe­je­zet^[19] az epis­ko­pos (gö­rög: elöl­já­ró – püs­pök) és presbyte­ros (gö­rög: vén) sza­va­kat fel­cse­rél­he­tő­en (szi­no­ni­ma­ként) hasz­nál­ja.^[20]

A hosszú le­vél­ben Ró­má­ra vo­nat­ko­zó­an sincs sem­mi olyan uta­lás, amely­ből egy­sze­mé­lyű püs­pök­ség­re le­het­ne kö­vet­kez­tet­ni.

1.3.2.2 Her­mász: A pász­tor

Ez a Ró­má­ban az I. szá­zad vé­gén vagy a II. szá­zad ele­jén ke­let­ke­zett^[21] írás sem is­me­ri az egy­sze­mé­lyű püs­pök­sé­get. Nem téma ki­fe­je­zet­ten az egy­ház­szer­ke­zet, vi­szont a má­so­dik lá­to­más­ban (4:3) ezt ol­vas­suk:

Két köny­vecs­két fogsz majd meg­ír­ni, az egyi­ket el­kül­död Ke­le­men­nek, a má­si­kat pe­dig Gra­p­té­nak. Ke­le­men a vá­ro­son kí­vül­re fog­ja azt el­jut­tat­ni, neki az a meg­bí­za­tá­sa; Gra­p­té az öz­ve­gye­ket és ár­vá­kat fog­ja in­te­ni; te pe­dig eb­ben a vá­ros­ban ol­va­sod majd fel a pres­bi­te­rek­kel, az egy­ház elöl­já­ró­i­val együtt.^[22]

Nincs szó mo­nar­chi­kus püs­pök­ről. Fel­té­te­lez­het­jük te­hát, hogy a mű ke­let­ke­zé­se­kor (egé­szen bi­zo­nyo­san Pé­ter ha­lá­la után) Ró­má­nak nem volt mo­nar­chi­kus püs­pö­ke, ha­nem csu­pán pres­bi­te­rek (vé­nek) egy cso­port­ja.

1.3.2.3 Ig­nác le­ve­le a ró­ma­i­ak­hoz

Ig­nác a szí­ri­ai An­ti­o­chia^[23] püs­pö­ke volt, és Tra­i­a­nus alatt ál­lat­vi­a­dal­ra ítél­ték. Fel­te­he­tő­leg 110 kö­rül halt meg Ró­má­ban. Róma felé utaz­va hét le­ve­let írt, me­lyek­ben a püs­pök­nek való alá­ren­de­lés a fő téma. Ig­nác nagy erő­vel igye­ke­zett azon, hogy az ak­kor épp ki­ala­ku­ló­ban lévő mo­nar­chi­kus püs­pök­ség in­téz­mé­nyét tá­mo­gas­sa.^[24]

An­nál fel­tű­nőbb, hogy a ró­ma­i­ak­hoz írt le­ve­lé­ben a mo­nar­chi­kus püs­pö­ki hi­va­tal­ra csak a szí­ri­ai gyü­le­ke­zet­tel kap­cso­lat­ban tesz uta­lást; Ró­má­val kap­cso­lat­ban nem.

Ig­nác ró­ma­i­ak­hoz írt le­ve­lé­nek 9. fe­je­ze­té­ből idé­zünk:

Imá­i­tok­ban em­lé­kez­ze­tek meg a Szí­ri­á­ban levő egy­ház­ról, mely­nek pász­to­ra he­lyet­tem Is­ten! Egye­dül Jé­zus Krisz­tus ügyel rá és a ti sze­re­te­te­tek. Szé­gyen­ke­zem, hogy kö­zü­lük va­ló­nak mon­da­nak, mert nem va­gyok mél­tó hoz­zá­juk én, kö­zü­lük az utol­só, torz­szü­lött. Ha azon­ban ir­gal­mat ta­lá­lok, le­szek va­la­ki, amennyi­ben Is­ten­hez ju­tok. Kö­szönt ti­te­ket az én Lel­kem és ama egy­há­zak sze­re­te­te, me­lyek en­gem Jé­zus Krisz­tus ne­vé­ben, nem is mint át­uta­zót, be­fo­gad­tak. Még azok az egy­há­zak is elém­be jöt­tek, me­lyek nem es­tek test sze­rint meg­tett utam­ba.^[25]

Az a meg­fo­gal­ma­zás az 1. vers­ben, hogy Ig­nác he­lyett most Is­ten a gyü­le­ke­zet pász­to­ra, azt mu­tat­ja, hogy a mo­nar­chi­kus püs­pök­ség még kez­de­ti stá­di­um­ban volt, és nem volt ma­gá­tól ér­te­tő­dő, hogy Ig­nác he­lyé­be más püs­pök­nek kell lép­nie. Lát­ha­tó, hogy a bi­ro­da­lom ke­le­ti ré­szé­ben egy­re job­ban el­ter­jedt a mo­nar­chi­kus püs­pö­ki in­téz­mény. Ró­má­ban azon­ban to­vább élt a ko­rai, apos­to­lok­ra vissza­nyú­ló struk­tú­ra, mely­ben nem egy ve­ze­tő, ha­nem több vén együtt vi­selt gon­dot a gyü­le­ke­zet­re.

Leg­alább 110-ig te­hát – de le­het, hogy to­vább is – nem volt egy­sze­mé­lyű püs­pök Ró­má­ban. Ha már­most több mint 40 év­vel Pé­ter ha­lá­la után még nem volt ró­mai püs­pök, hogy ál­lít­hat­ja bár­ki is, hogy Pé­ter he­lyé­be utó­dot vá­lasz­tot­tak?

Nor­bert Brox-ot, a ka­to­li­kus egy­ház­tör­té­nészt idéz­zük:

A mo­nar­chi­kus püs­pö­ki tiszt­sé­get nem min­den egy­ház­ban ve­zet­ték be egy­szer­re. Ig­nác épp a Ró­má­ba írt le­ve­lé­ben nem fel­té­te­lez­te […], hogy az ot­ta­ni egy­ház­nak már volt mo­nar­chi­kus püs­pö­ke — szem­be­tű­nő el­len­tét­ben a kis-ázsi­ai gyü­le­ke­ze­tek­kel, ame­lyek­nek írt, és ame­lyek mind­egyi­ké­ben tu­dott egy­sze­mé­lyű püs­pö­kök­ről, aki­ket név sze­rint meg is em­lí­tett […]. És 140^[26] kö­rül a ró­mai egy­ház ve­ze­té­sé­nek kol­le­gi­á­lis for­má­ját még egy ott írt könyv is do­ku­men­tál­ja (Past Herm Vis. II,4,3; III,1,8; 5,1; Sim. IX, 27,2). Ez idő tájt még min­dig a pres­bi­te­rek vol­tak a ró­mai egy­ház fe­le­lő­sei (Epip­ha­ni­us, pan. 42,2,2). Amit Ig­nác sze­rint 110 kö­rül má­sutt már be­ve­zet­tek, ne­ve­ze­te­sen, hogy egyet­len püs­pök állt a gyü­le­ke­zet élén, az Róma ese­té­ben nem ta­lál­ha­tó meg 140–150 előtt. Csak a szá­zad kö­ze­pé­től, Ani­ke­tus (155–166) és So­ter (166–175) püs­pö­kök óta fel­té­te­lez­het­jük két­ség nél­kül en­nek az új hi­va­tal­nak a meg­lé­tét Ró­má­ban is. […] A kö­vet­kez­mé­nyek a pá­pai tör­té­ne­lem­re néz­ve nyil­ván­va­ló­ak. A 140/​150 előt­ti idő­szak­ra vo­nat­ko­zó­an nem in­dul­ha­tunk ki ab­ból, hogy Ró­má­ban vol­tak egy­sze­mé­lyű, egy­más után kö­vet­ke­ző püs­pö­kök, akik az egész egy­ház pá­pá­i­nak te­kint­het­ték ma­gu­kat. Kö­vet­ke­zés­kép­pen a pá­pa­ság a ko­rai idő­szak­ban még nem lé­te­zett.^[27]

1.3.3 Az apos­to­li utód­lás for­rá­sa­i­nak össze­ha­son­lí­tá­sa

A kö­vet­ke­zők­ben azok­kal a szö­ve­gek­kel fog­lal­ko­zunk, ame­lyek Pé­ter apos­tol­nak mint Róma püs­pö­ké­nek az utó­da­i­ról be­szél­nek. Ezek kö­zül az el­ső­re alap­szik a pá­pák hi­va­ta­los lis­tá­ja. Más szö­ve­gek azon­ban más ké­pet mu­tat­nak.

1.3.3.1 Ly­o­ni Iré­ne­usz (135 k. – 200 k.)

Mi­vel azon­ban na­gyon unal­mas len­ne, ha egy ilyen kö­tet­ben, mint ez, az összes gyü­le­ke­zet apos­to­li utód­lá­sát fel­so­rol­nánk, most […] ki­mu­tat­juk: az apos­to­lok­tól ered a ha­gyo­mány, a fe­let­te ha­tal­mas, na­gyon ősi, és ál­ta­lá­no­san is­mert egy­ház [kép­vi­se­lő­i­től], amit Ró­má­ban a két leg­di­csőbb apos­tol, Pé­ter és Pál ál­tal ala­pí­tot­tak és szer­vez­tek; to­váb­bá ki­mu­tat­va a hi­tet, mely hir­det­te­tett az em­be­rek­nek, amely a fel­vi­gyá­zók utód­lá­sán ke­resz­tül ju­tott el a mi időnk­be. […] Az ál­dott apos­to­lok, mi­u­tán meg­ala­pí­tot­ták és fel­épí­tet­ték az gyü­le­ke­ze­tet, Lin­us ke­zé­be ad­ták át a fel­vi­gyá­zó­ság (püs­pök­ség) hi­va­ta­lát. Er­ről a Lin­us­ról tesz em­lí­tést Pál Ti­mó­the­us­hoz írt le­ve­lé­ben. Neki Anak­le­tus lett az utód­ja; és őu­tá­na, az apos­to­lok­tól szá­mít­va har­ma­dik­ként Ke­le­men­re bíz­ták a fel­vi­gyá­zó­sá­got. Er­ről az em­ber­ről, mi­vel még lát­ta az ál­dott apos­to­lo­kat és be­szél­ge­tett ve­lük, azt mond­hat­juk, hogy az apos­to­lok hir­de­té­se még ott vissz­hang­zott [a fü­lé­ben], és ha­gyo­má­nyuk a sze­me előtt volt […]

En­nek a Ke­le­men­nek Eva­ris­tus lé­pett a he­lyé­be. Ale­xan­der kö­vet­te Eva­ris­tust; utá­na, ha­to­dik­ként az apos­to­lok után, Six­tus lett ki­je­löl­ve; utá­na Te­le­spho­ros, aki di­cső vér­ta­nú volt; Majd Hy­gi­nus; utá­na Pius; őu­tá­na Ani­ke­tus. So­ter volt az, aki Ani­cet­ust kö­vet­te, és a fel­vi­gyá­zó­ság osz­tály­ré­sze az apos­to­lok­tól szá­mít­va a ti­zen­ket­te­dik­ként Ele­ut­he­ri­us­nál van je­len­leg. Eb­ben a sor­rend­ben és ez­zel az utód­lás­sal ju­tott el hoz­zánk az apos­to­lok­tól szár­ma­zó egy­há­zi ha­gyo­mány és az igaz­ság hir­de­té­se. És ez a leg­tel­je­sebb bi­zo­nyí­ték arra, hogy az Egy­ház­ban az apos­to­lok­tól mos­ta­ná­ig az egye­dü­li és élet­adó hit ugyan­ab­ban a for­má­ban őr­ző­dött meg, és igaz­ság­ban ha­gyo­má­nyo­zó­dott.^[28]

Iré­ne­usz a II. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben írt a gnó­zis tév­ta­na­i­val szem­ben, ame­lyek ak­kor­tájt ter­je­dő­ben vol­tak. A ró­mai püs­pö­kök lis­tá­já­val azt akar­ta fel­mu­tat­ni, hogy egy­ház – el­len­tét­ben a gnosz­ti­ku­sok­kal – az apos­to­lok­ra ve­zet­he­tő vissza.

Eb­ben az ön­ma­gá­ban véve jo­gos tö­rek­vés­ben azon­ban fi­gyel­men kí­vül ha­gyott tör­té­nel­mi té­nye­ket. Ahogy fel­jebb ar­ról már szó volt, a ró­mai gyü­le­ke­ze­tet nem Pé­ter és Pál ala­pí­tot­ták. Le­het­sé­ges, hogy Iré­ne­usz ezt az „ala­pí­tást” igen ál­ta­lá­no­san ér­tet­te, úgy, hogy Pé­ter és Pál is vol­tak a ró­mai gyü­le­ke­zet­ben és ott fe­jez­ték be éle­tü­ket.

1.3.3.2 Ter­tul­li­a­nus (150 után – 220 után)

Ha vi­szont egyes eret­nek­sé­gek me­ré­szen be­ha­tol­nak az apos­to­li kor­szak­ba, és ezért úgy akar­nak tűn­ni, mint­ha az apos­to­lok­tól szár­maz­ná­nak, hi­szen már az apos­to­lok ide­jé­ben is lé­tez­tek, ak­kor erre ezt vá­la­szol­hat­juk: Be­szél­je­tek egy­há­za­i­tok ere­de­té­ről, ve­zes­sé­tek le püs­pö­ke­i­tek egy­más­utá­ni­sá­gát, mely a kez­de­tek­től fog­va fo­lya­ma­tos […] Mert az apos­to­li egy­há­zak így bi­zo­nyít­ják ere­de­tü­ket; mint pél­dá­ul a szmir­nai egy­ház ar­ról szá­mol be, hogy Po­li­kárp­ját Já­nos ál­lí­tot­ta fel, a ró­mai egy­ház pe­dig ar­ról, hogy Ke­le­men­jét Pé­ter szen­tel­te fel.^[29]

Ter­tul­li­a­nus­nak, a 200 kö­rül élt egy­há­zi író­nak, ugyan­az volt a cél­ja, mint Iré­ne­usz­nak. A kü­lönb­ség ket­tő­jük kö­zött az, hogy Ter­tul­li­a­nus sze­rint Ke­le­ment köz­vet­le­nül Pé­ter ne­vez­te ki. Iré­ne­usz sze­rint Ke­le­men Pé­ter után csak a har­ma­dik volt.

1.3.3.3 Sza­la­miszi Epip­ha­ni­us (el­hunyt 403)

Pé­ter Ke­le­ment he­lyez­te hi­va­tal­ba, aki a bé­kes­ség ked­vé­ért Lin­us­nak en­ged­te át he­lyét.^[30]

Az idé­zet­ből úgy tű­nik, hogy Epip­ha­ni­us tu­da­tá­ban volt az Iré­ne­usz­nál és Ter­tul­li­a­nus­nál ta­lál­ha­tó egy­más­tól el­té­rő ada­tok­nak, és meg­pró­bál­ta fel­ol­da­ni az el­len­té­tet.

1.3.3.4 Je­ro­mos (347–420)

Ke­le­men […] Pé­ter után Róma vá­ros ne­gye­dik püs­pö­ke, a má­so­dik Lin­us volt, a har­ma­dik Anak­le­tus, bár a la­ti­nok több­sé­ge sze­rint Pé­ter apos­tol után a má­so­dik le­he­tett Ke­le­men.^[31]

A IV‑V. szá­zad­ban Je­ro­mos szá­má­ra is is­mer­tek vol­tak a kü­lön­bö­ző ha­gyo­má­nyok.

1.3.3.5 Ágos­ton (354–430)

Pé­tert kö­vet­te ugyan­is Lin­us, Lin­ust Ke­le­men, Ke­le­ment Anak­le­tus, Anak­le­tust Eva­ris­tus, Eva­ris­tust Ale­xan­der, Ale­xan­dert Six­tus, Six­tust Te­le­spho­rus, Te­le­spho­rust Hy­gi­nus, Hy­gi­nust Ani­ke­tus, Ani­ke­tust Pius, Pi­ust So­ter, So­tert Ele­ute­ri­us, Ele­ute­ri­ust Vik­tor, Vik­tort Cef­ri­nus, Cef­ri­nust Kal­lis­tus, Kal­lis­tust Ur­ba­nus, Ur­ba­nust Pon­ti­anus, Pon­ti­anust An­te­rus, An­te­rust Fa­bi­a­nus, Fa­bi­a­nust Cor­ne­li­us, Cor­ne­li­ust Lu­ci­us, Lu­ci­ust Ist­ván, Ist­vánt Six­tus, Six­tust Di­ony­si­us, Di­o­nyi­si­ust Fe­lix, Felixet Euty­chi­a­nus, Euty­chi­a­nust Ka­jus, Ka­just Mar­cel­lin­us, Mar­cel­lin­ust Mel­chia­des, Mel­chia­dest Szil­vesz­ter, Szil­vesz­tert Márk, Már­kot Ju­li­us, Ju­li­ust Li­be­ri­us, Li­be­ri­ust Da­ma­sus, Da­ma­sust Si­ri­ci­us, Si­ri­ci­ust Ana­sta­si­us.^[32]

Ágos­ton sa­ját ko­rá­ig ve­ze­ti vé­gig a püs­pök­jegy­zé­ket. Az első püs­pö­kök te­kin­te­té­ben az ő jegy­zé­ke sem egye­zik pon­to­san a töb­bi­e­ké­vel.

1.3.3.6 Össze­fog­la­lás

A kü­lön­bö­ző ha­gyo­má­nyok kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek el­ső­sor­ban a köz­vet­len Pé­ter után kö­vet­ke­ző sze­mé­lye­ket érin­tik. Lin­us vagy Ke­le­men volt Róma püs­pö­ke Pé­ter után? Anak­le­tus Ke­le­men előtt vagy után volt?

Az 1.3.2-ben fel­so­rolt szö­ve­gek ta­nú­sá­ga sze­rint Pé­ter ha­lá­la után Ró­má­nak egy­ál­ta­lán nem volt mo­nar­chi­kus püs­pö­ke. Volt több vén, akik kö­zül né­há­nyat (Ke­le­ment, Lin­ust és Anak­le­tust) név sze­rint is­me­rünk. Együtt a töb­bi vén­nel ők hor­doz­ták a fő fe­le­lős­sé­get a ró­mai gyü­le­ke­zet­ben. Ami­kor a II. szá­zad­ban Ró­má­ban is be­ve­zet­ték az egy­sze­mé­lyű püs­pö­ki hi­va­talt, meg­pró­bál­ták ezek­nek az egy­idő­ben szol­gá­ló vé­nek­nek a ne­vét eről­te­tett mó­don idő­ren­di sor­rend­be he­lyez­ni. Így az­tán ké­sőbb min­den­ki azt gon­dol­ta, hogy egy­más után kö­vet­kez­tek. Lát­ha­tó, hogy vol­tak vé­le­mény­kü­lönb­sé­gek Róma első püs­pö­ké­nek a sze­mé­lyét il­le­tő­en. Ha Pé­ter után va­ló­ban lett vol­na Ró­má­nak püs­pö­ke, a for­rá­sok egyez­né­nek.