II. rész: Pé­ter – ta­nít­vány és apos­tol

A pápa Pé­ter apos­tol utód­já­nak ne­ve­zi ma­gát. De mit is tud­ha­tunk va­ló­já­ban Jé­zus e je­len­tős ta­nít­vá­nyá­ról? Mire vo­nat­koz­nak a Pé­ter­nek adott ígé­re­tek? Eze­ket a kér­dé­se­ket jár­juk kö­rül a pá­pa­ság­ról szó­ló so­ro­za­tunk­nak eb­ben a ré­szé­ben.

1 Si­mon, a ga­li­le­ai ha­lász

Si­mon – ez volt ere­de­ti­leg a neve^[1]  – ha­lász volt, és a Ga­li­le­ai-ten­ger észa­ki part­ján el­he­lyez­ke­dő Bet­sza­i­dá­ból szár­ma­zott.^[2] Fel­te­he­tő­en a há­zas­sá­ga ré­vén köl­tö­zött a kö­ze­li Ka­per­na­um­ba.^[3]

Ami­kor Ke­resz­te­lő Já­nos meg­je­lent, Si­mon a test­vé­ré­vel, And­rás­sal együtt az ő egyik ta­nít­vá­nya lett. And­rás je­len volt, ami­kor Ke­resz­te­lő Já­nos Jé­zust Is­ten Bá­rá­nyá­nak ne­vez­te, és csat­la­ko­zott Jé­zus­hoz. Más­nap And­rás szólt test­vé­ré­nek, Si­mon­nak: „Meg­ta­lál­tuk a Mes­si­ást” ^[4], és el­ve­zet­te őt Jé­zus­hoz. Jé­zus a „Kefa”^[5] új ne­vet adta Si­mon­nak.^[6]

Et­től kezd­ve Pé­ter kö­vet­te Urát, Jé­zust. Lu­kács egy cso­dá­la­tos hal­fo­gás­ról szá­mol be, amely ál­tal Pé­ter szá­má­ra tu­da­tos­sá vált bű­nös­sé­ge. Jé­zus ek­kor el­hív­ta Pé­tert, hogy töb­bé ne ha­la­kat, ha­nem em­be­re­ket fog­jon.^[7]

Ami­kor Jé­zus ta­nít­vá­nyai kö­zül ki­vá­lasz­tott ti­zen­ket­tőt arra, „hogy vele le­gye­nek és az­után el­küld­je őket, hogy hir­des­sék az igét” ^[8], Si­mon egy volt kö­zü­lük. A ti­zen­két ta­nít­vány – más né­ven apos­tol^[9] – ne­vét tar­tal­ma­zó összes új­szö­vet­sé­gi fel­so­ro­lás­ban az ő neve sze­re­pel első he­lyen.^[10]

Jé­zus nyil­vá­nos mű­kö­dé­sé­nek egyes hely­ze­te­i­ben Si­mon egyi­ke volt an­nak a há­rom ta­nít­vány­nak, aki­ket Jé­zus ma­gá­hoz vett; pél­dá­ul Jé­zus szí­ne­vál­to­zá­sa­kor,^[11] amely­re maga Pé­ter is utal má­so­dik le­ve­lé­ben.^[12] Já­nos­sal és Ja­kab­bal együtt lá­to­más­ban lát­hat­ta a Mes­si­ás jö­vő­be­li di­cső­sé­gét.

Ami­kor Jé­zust le­tar­tóz­tat­ták, Si­mon kész volt arra, hogy kard­dal vé­del­mez­ze meg mes­te­rét. Jé­zus nem en­ged­te ezt, és meg­gyó­gyí­tot­ta a Si­mon ál­tal meg­se­be­sí­tett fő­pa­pi szol­ga fü­lét.^[13]

A ta­nít­vá­nyok több­sé­gé­vel el­len­tét­ben ő a meg­pró­bál­ta­tás ide­jén is Jé­zus kö­ze­lé­ben akart len­ni, vi­szont meg­ta­gad­ta őt, ami­kor kér­dő­re von­ták. Köz­vet­le­nül ez­után könnyek kö­zött szem­be­sült tet­té­nek sú­lyos­sá­gá­val, és mé­lyen meg­bán­ta bű­nét.^[14]

Jé­zust ke­reszt­re fe­szí­tet­ték, de nem ma­radt a ha­lál­ban. Pé­ter volt az apos­to­lok kö­zül az első, aki­nek Jé­zus fel­tá­ma­dá­sa után meg­je­lent.^[15]

Pé­ter meg­ta­nul­ta, hogy ne a sa­ját ere­jé­re, ha­nem csak­is Is­ten­re tá­masz­kod­jon. A Szent Szel­lem pün­kös­di ki­ára­dá­sa ál­tal ő is bá­tor­sá­got nyert, és a zsi­dó­kat Jé­zus­hoz való meg­té­rés­re hív­ta.^[16] Így jött lét­re az egy­ház,^[17] amely­ben Pé­ter­nek Já­nos­sal^[18] együtt ve­ze­tő sze­re­pe volt. Az ül­dö­zé­sek ide­jén Pé­ter vál­lal­ta a bör­tönt.^[19]

A Saul (Pál) ál­tal kez­de­mé­nye­zett ül­dö­zés kö­vet­kez­té­ben Je­ru­zsá­le­met el­hagy­ni kény­sze­rü­lő Fü­löp volt az, aki elő­ször hir­det­te az evan­gé­li­u­mot nem zsi­dók­nak, a sza­má­ri­a­i­ak­nak. A meg­tért sza­má­ri­a­i­ak Pé­ter és Já­nos kéz­rá­té­te­le után kap­ták meg a Szent Szel­le­met.^[20]

Pé­ter­től hal­lot­ta és fo­gad­ta el az evan­gé­li­u­mot az első po­gány, Kor­né­li­usz.^[21] Pé­ter­nek ab­ban a dön­tés­ben is lé­nye­ges sze­re­pe volt, hogy a po­gány ke­resz­té­nyek­től ne vár­ják el a tör­vény meg­tar­tá­sát.^[22] Kész volt azon­ban el­fo­gad­ni Pál in­té­sét is az ez­zel kap­cso­la­tos kö­vet­ke­zet­len­sé­gé­ért.^[23]

A ké­sőb­bi idők­ből ke­ve­set tu­dunk róla. Az a köz­pon­ti sze­re­pe, ame­lyet az egy­ház ko­rai éve­i­ben be­töl­tött, a ké­sőb­bi­ek­ben nyil­ván­va­ló­an nem ma­radt meg. Pé­ter első le­ve­lé­ből fel­té­te­lez­het­jük, hogy Kis-Ázsia kü­lön­bö­ző tar­to­má­nya­i­ban hir­det­te az evan­gé­li­u­mot.^[24]

Fel­te­he­tő­leg 62 után ke­rült Ró­má­ba, ahol a Néró csá­szár ál­tal in­dí­tott ke­resz­tény­ül­dö­zés^[25] alatt már­tír­ha­lált halt.^[26]

2 Jé­zus ígé­re­tei Si­mon Pé­ter­nek

2.1 Máté evan­gé­li­um 16:13–23

Ami­kor Jé­zus Cé­zá­rea Fi­lip­pi vi­dé­ké­re ért, meg­kér­dez­te ta­nít­vá­nya­it: Ki­nek mond­ják az em­be­rek az Em­ber­fi­át? Ők így vá­la­szol­tak: Né­me­lyek Ke­resz­te­lő Já­nos­nak, má­sok Il­lés­nek, megint má­sok pe­dig Je­re­mi­ás­nak vagy va­la­me­lyik pró­fé­tá­nak. Ő meg­kér­dez­te tő­lük: Hát ti ki­nek mon­do­tok en­gem? Si­mon Pé­ter így fe­lelt: Te vagy a Krisz­tus, az élő Is­ten Fia. Jé­zus ezt mond­ta neki: Bol­dog vagy, Si­mon, Jóna fia, mert nem test és vér fed­te fel ezt előt­ted, ha­nem az én mennyei Atyám. Én pe­dig ezt mon­dom ne­ked: Te Pé­ter vagy, és én ezen a kő­szik­lán épí­tem majd fel egy­há­za­mat, és a po­kol ka­pui sem fog­nak di­a­dal­mas­kod­ni raj­ta. Ne­ked adom a mennyek or­szá­gá­nak kul­csa­it, és amit meg­kötsz a föl­dön, köt­ve lesz az a mennyek­ben is, és amit fel­ol­dasz a föl­dön, old­va lesz az a mennyek­ben is. Ak­kor meg­pa­ran­csol­ta ta­nít­vá­nya­i­nak: ne mond­ják el sen­ki­nek, hogy ő a Krisz­tus. Et­től fog­va kez­dett Jé­zus nyíl­tan be­szél­ni a ta­nít­vá­nya­i­nak ar­ról, hogy Je­ru­zsá­lem­be kell men­nie, so­kat kell szen­ved­nie a vé­nek­től, fő­pa­pok­tól és írás­tu­dók­tól, meg kell ölet­nie, de har­mad­na­pon fel kell tá­mad­nia. Pé­ter ek­kor fél­re­von­ta őt, és fed­de­ni kezd­te: Is­ten ment­sen, Uram, ez nem tör­tén­het meg ve­led! Ő pe­dig meg­for­dul­va ezt mond­ta Pé­ter­nek: Tá­vozz tő­lem, Sá­tán, kí­sér­tesz en­gem, mert nem Is­ten aka­ra­tá­ra ügyelsz, ha­nem az em­be­re­ké­re. (Máté 16:13–23)

Más em­be­rek­kel el­len­tét­ben, akik azt gon­dol­ták, hogy Jé­zus „Ke­resz­te­lő Já­nos, Il­lés, Je­re­mi­ás vagy más pró­fé­ta”, Si­mon meg­val­lot­ta: „Te vagy a Mes­si­ás, az élő Is­ten Fia!” Ez nem volt egy alap­ve­tő­en új fel­is­me­rés. And­rás már a leg­ele­jén ezt mond­ta test­vé­ré­nek, Si­mon­nak: „Meg­ta­lál­tuk a Mes­si­ást”.^[27] Míg And­rás­nak ez az első val­lo­má­sa Ke­resz­te­lő Já­nos ta­nú­ság­té­te­lén ala­pult, Si­mon az­után val­lot­ta Jé­zust Mes­si­ás­nak, hogy már több mint egy éve együtt volt vele, és lát­nia kel­lett, hogy Jé­zus nem fe­lel meg an­nak a po­li­ti­kai el­kép­ze­lés­nek, amit ő zsi­dó­ként a Mes­si­ás­ról al­ko­tott. Még­is mind­azon ke­resz­tül, amit Jé­zus­tól hal­lott és az éle­té­ből lá­tott, Is­ten bi­zo­nyos­sá­got tu­dott adni, hogy Jé­zus a mes­si­ás. Ezért mond­ja Jé­zus, hogy Pé­ter fel­is­me­ré­se nem test­től és vér­től, ha­nem a mennyei Atyá­tól szár­ma­zik.

Az ez­után ol­vas­ha­tó pár­be­széd­ben Si­mon nem volt haj­lan­dó el­fo­gad­ni, hogy Jé­zus­nak szen­ved­nie kell és meg fog­ják ölni. Emi­att Jé­zus szi­go­rú­an meg­in­tet­te.^[28] Mind­ez mu­tat­ja, hogy még min­dig mi­lyen erő­sen be­fo­lyá­sol­ta Pé­tert az ak­ko­ri zsi­dó el­vá­rás, mely sze­rint a Mes­si­ás­nak győ­ze­del­mes­nek kell len­nie, és le­he­tet­len, hogy szen­ved­jen vagy meg­hal­jon.

2.1.1 A kő­szik­la

Én pe­dig ezt mon­dom ne­ked: Te Pé­ter (pet­rosz) vagy, és én ezen a kő­szik­lán (pet­ra) épí­tem majd fel egy­há­za­mat, és a po­kol ka­pui sem fog­nak di­a­dal­mas­kod­ni raj­ta. (Máté 16:18)

Jé­zus Si­mon val­lás­té­te­lé­re egy rá vo­nat­ko­zó ki­je­len­tés­sel vá­la­szolt. Si­mon azt mond­ta: Te vagy a Mes­si­ás. Jé­zus így vá­la­szolt: Te Pé­ter vagy. Em­lé­kez­tet­te őt arra a név­re, ame­lyet első ta­lál­ko­zá­suk­kor adott neki. Arám nyel­ven – amely Jé­zus anya­nyel­ve volt – a kefa szó­nak ugyan­az a je­len­té­se, mint a gö­rög pet­rosz szó­nak: kő.^[29]

Ru­dolf Pesch^[30] ka­to­li­kus új­szö­vet­ség­ku­ta­tó a kö­vet­ke­ző­ket írja:

Vi­tat­ha­tat­lan, hogy a Ke­fas-Pet­ros az ará­mi kefa szó­ból szár­ma­zik. Akár­csak a gö­rög pet­ros, a kefa szó sem ta­lál­ha­tó meg a ke­resz­tény­ség előt­ti idők­ben sze­mély­név­ként, tu­laj­don­név­ként vagy ra­gad­vány­név­ként. A kefa el­ső­sor­ban kö­vet, go­lyót, cso­mót, gom­bo­lya­got je­lent; a kő­szik­la mel­lék­je­len­tés­ként csak a Tar­gu­mim­ban for­dul elő a hé­ber „sela” for­dí­tá­sá­nál. „Hogy hús­vét előtt egy ará­mi em­ber a Kefa ra­gad­vány­név hal­la­tán nem kő­szik­lá­ra (pet­ra) asszo­ci­ált, ha­nem kőre, go­lyó­ra, cso­mó­ra, kő­tömb­re”,^[31] kü­lö­nö­sen az mu­tat­ja, hogy a ne­vet a pet­ra he­lyett a pet­ros szó­val for­dí­tot­ták gö­rög­re. Míg a pet­ra „szik­la­csú­csot, szik­lás hegy­vo­nu­la­to­kat, szir­te­ket, ma­guk­ban álló szik­la­töm­bö­ket, to­váb­bá szik­la­üre­ge­ket” je­lent, ad­dig a pet­ros „Ho­mé­rosz­tól a Het­ve­nes For­dí­tá­son és Jo­sep­hu­son át az új­szö­vet­sé­gi idő­kig kö­vet je­lent […]; a ka­vics­tól a tűz- és pa­rittya­kö­vön át a na­gyobb, ki­sza­kadt szik­la­da­ra­big.”^[32]

Si­mon egy kő – egy fon­tos kő az egy­ház épü­le­té­ben; vi­szont nem ő a kő­szik­la, ame­lyen az egy­ház fel­épül. Pé­ter val­lás­té­te­le Jé­zus­ról mint a Mes­si­ás­ról, az élő Is­ten Fi­á­ról a gyü­le­ke­zet ál­lan­dó alap­ja.

2.1.1.1 Krisz­tus mint kő­szik­la

Pál ezt írja az 1 Ko­rin­thus le­vél 3:11-ben:

Mert más ala­pot sen­ki sem vet­het a meg­le­vőn kí­vül, aki Jé­zus Krisz­tus.

Az 1 Pé­ter le­vél 2:4‑ben Pé­ter a ke­resz­té­nye­ket arra buz­dít­ja, hogy já­rul­ja­nak Jé­zus­hoz

[…] mint élő kő­höz, ame­lyet az em­be­rek ugyan meg­ve­tet­tek, azon­ban Is­ten előtt „ki­vá­lasz­tott és drá­ga” […]

A ke­resz­té­nyek­nek Őraj­ta kell élő kö­vek­ként lel­ki ház­zá épül­ni­ük.

A to­váb­bi szö­veg­össze­füg­gés­ben Pé­ter több ószö­vet­sé­gi ige­részt kom­bi­nál, ame­lyek­ben kőről/​szikláról van szó (Ézsa­i­ás 28:16; Zsol­tár 118:22 és Ézsa­i­ás 8:14), és eze­ket Jé­zus­ra al­kal­maz­za. A 8. vers­ben Jé­zust meg­üt­kö­zés kö­vé­nek és bot­rán­ko­zás szik­lá­já­nak ne­ve­zi. Pé­ter itt a gö­rög pet­ra szót hasz­nál­ja a szik­lá­ra; ugyan­ezt a szót ta­lál­juk a Máté 16:18-ban is, ame­lyen az egy­ház fel­épül. Pé­ter Jé­zust ne­ve­zi szik­lá­nak. Mi­vel ez a szó­hasz­ná­lat az idé­zett ószö­vet­sé­gi vers­ből szár­ma­zik, ez az érv nyil­ván nem túl erős. Még­is ér­de­kes, hogy Pé­ter eb­ben az össze­füg­gés­ben egyet­len szó­val nem em­lí­ti, hogy ő maga a kő­szik­la, amely­re az egy­ház épül. Ez arra utal, hogy Pé­ter nem így lát­ta ma­gát.

2.1.1.2 Is­ten mint kő­szik­la

Az Ószö­vet­ség szá­mos he­lyen be­szél Is­ten­ről mint szik­lá­ról. Az aláb­bi­ak­ban csak né­há­nyat em­lí­tünk:

Bíz­za­tok az ÚR­ban min­den­kor, mert az ÚR a mi kő­szik­lánk mind­örök­re! (Ézsa­i­ás 26:4)

Az ÚR az én kő­szá­lam, vá­ram és meg­men­tőm, Is­te­nem, kő­szik­lám, nála ke­re­sek ol­tal­mat, paj­zsom, ha­tal­mas sza­ba­dí­tóm, fel­leg­vá­ram! […] Van‑e Is­ten az ÚRon kí­vül? Van‑e kő­szik­la Is­te­nün­kön kí­vül? […] mert el­eped­tek az ide­ge­nek, és resz­ket­ve búj­nak elő rej­te­kük­ből. (Zsol­tár 18:3.32.46)

[…] Van‑e is­ten raj­tam kí­vül? Nin­csen kő­szik­la, nem tu­dok róla! (Ézsa­i­ás 44:8)

To­váb­bi ige­he­lyek: 5 Mó­zes 32:4.18.30; Zsol­tár 19:14; Zsol­tár 28:1; Zsol­tár 42:9; Zsol­tár 78:5; Zsol­tár 144:1; Ézsa­i­ás 17:10 […]

2.1.1.3 Né­hány ige­hely tisz­tá­zá­sa

Van vi­szont egy ige­hely, amely nem Is­tent, ha­nem egy em­bert ne­vez jel­ké­pe­sen kő­szik­lá­nak:

Hall­gas­sa­tok rám, akik igaz­ság­ra tö­re­ked­tek, és az URat ke­re­si­tek! Te­kint­se­tek a kő­szik­lá­ra, mely­ből ki­vá­gat­ta­tok, és a kút üre­gé­re, mely­ből ki­ásat­ta­tok! Te­kint­se­tek atyá­tok­ra, Áb­ra­hám­ra, és Sá­rá­ra, aki szült ben­ne­te­ket! Csak egy­ma­ga volt, ami­kor el­hív­tam, de meg­ál­dot­tam és meg­sza­po­rí­tot­tam. (Ézsa­i­ás 51:1–2)

Itt Áb­ra­hám az a kő­szik­la, mely­ből ki­vá­gat­tak. A kő­szik­lá­nak itt nem fun­da­men­tum funk­ci­ó­ja van, ha­nem arra az „anyag­ra” vo­nat­ko­zik, amely­ből Iz­ra­el népe szár­ma­zott. Ezért ez az ige nem ál­lít­ha­tó pár­hu­zam­ba Jé­zus Pé­ter­hez in­té­zett sza­va­i­val. Ezen kí­vül Iz­ra­el népe so­ha­sem is­mert a ka­to­li­kus „Pé­te­ri Hi­va­tal­hoz” ha­son­ló „Áb­ra­há­mi Hi­va­talt”.

An­nak bi­zo­nyí­tá­sá­ra, hogy a Máté 16:18-ban a „kő­szik­la” Pé­ter­re vo­nat­ko­zik, fel le­het­ne hoz­ni az Efe­zus le­vél 2:20-at és a Je­le­né­sek 21:14-et.

Mert rá­épül­te­tek az apos­to­lok és a pró­fé­ták alap­já­ra, a sa­rok­kő pe­dig maga Krisz­tus Jé­zus, aki­ben az egész épü­let egy­be­il­lesz­ke­dik, és szent temp­lom­má nö­vek­szik az Úr­ban, és aki­ben ti is együtt épül­tök Is­ten haj­lé­ká­vá a Lé­lek ál­tal. (Efe­zus le­vél 2:20–22)

A vá­ros fa­lá­nak ti­zen­két alap­kö­ve volt, és azo­kon a Bá­rány ti­zen­két apos­to­lá­nak ti­zen­két neve.^[33] (Je­le­né­sek 21:14)

Az Efe­zus le­vél 2:20-ban Pál az apos­to­lok egy­ház­ban be­töl­tött egye­dül­ál­ló sze­re­pé­ről ír. Ők vol­tak azok, akik a pró­fé­ták­kal együtt meg­ala­poz­ták az egy­ház ta­ní­tá­sát, amely Jé­zus­ra épül és min­den­ben hoz­zá mint szeg­let­kő­höz iga­zo­dik. Az apos­to­lok és pró­fé­ták ha­lá­la után ta­ní­tá­suk az Új­szö­vet­ség írá­sa­i­ban ta­lál­ha­tó meg (er­ről bő­veb­ben az apos­to­li utód­lás alatt írunk). Ál­lan­dó pé­te­ri vagy apos­to­li hi­va­tal­ról itt nincs szó.

Ugyan­ez a hely­zet a Je­le­né­sek 21:14-ben. Ez az ige­hely is az apos­to­lok örök idők­re szó­ló, egye­dül­ál­ló je­len­tő­sé­gé­ről be­szél, nem pe­dig ar­ról, hogy az apos­to­lok­nak utó­dok­ra len­ne szük­sé­gük, akik­nek ké­sőbb át kel­le­ne ven­ni­ük az alap­kő sze­re­pét. Pé­tert sem az Efe­zus le­vél, sem a Je­le­né­sek köny­ve nem eme­li ki.

2.1.1.4 A Máté 16:18 ér­tel­me­zé­se a tör­té­ne­lem so­rán

Ul­rich Luz, evan­gé­li­kus-ka­to­li­kus új­szö­vet­ség-kom­men­tár­já­ban a sza­kasz­cím­ben em­lí­tett ige­vers­nek há­rom ér­tel­me­zé­sét kü­lön­böz­te­ti meg.^[34]

1. A „ke­le­ti” ér­tel­me­zés: Pé­ter val­lo­má­sa, il­let­ve hite az egy­ház fun­da­men­tu­ma. Ez az ér­tel­me­zés – amit egyéb­ként mi is val­lunk – Luz sze­rint
   

   […] már Óri­ge­nész­nél is meg­ta­lál­ha­tó, és az­tán meg­ha­tá­roz­za gö­rög exe­gé­zis egé­szét. Pé­ter val­lo­má­sa „nem egye­dül Pé­te­ré, ha­nem min­den em­ber ne­vé­ben hang­zott el: Ami­kor Jé­zus Pé­ter val­lo­má­sát kő­szik­lá­nak ne­vez­te, vi­lá­gos­sá tet­te, hogy erre fog­ja fel­épí­te­ni az egy­há­zat” (Mop­sues­ti­ai The­o­do­rus, il­let­ve hoz­zá ha­son­ló­an Eu­sze­bi­osz, Arany­szá­jú Já­nos és má­sok). Ez az ér­tel­me­zés a 18. vers szö­veg­össze­füg­gé­sé­re tá­masz­ko­dik: Vá­lasz­ként Pé­ter val­lo­má­sá­ra Jé­zus bol­dog­nak mond­ta őt, és a 18. vers­ben el­hang­zott ígé­re­tet adta neki. […] Amb­rus, Hi­lá­ri­us és Amb­ro­si­as­ter ré­vén az ér­tel­me­zés Nyu­ga­ton is is­mert­té vált, és az ágos­to­ni ér­tel­me­zés mel­lett az egész kö­zép­kor­ban fenn­ma­radt.

2. Az ágos­to­ni ér­tel­me­zés: Krisz­tus az egy­ház fun­da­men­tu­ma
   

   En­nek az ér­tel­me­zés­nek is Óri­ge­nész­nél (ő volt az első, aki pár­hu­za­mos ige­hely­ként az 1 Ko­rin­tus 10:4‑re hi­vat­ko­zott), Ter­tul­li­a­nus­nál és Eu­sze­bi­osz­nál van­nak a gyö­ke­rei. Vol­ta­kép­pe­ni aty­ja azon­ban Ágos­ton, aki újra és újra kép­vi­sel­te: „Hi­szen nem a Pet­ra kap­ta Pé­ter­től a ne­vét, ha­nem Pé­ter a Pet­rá­tól.” Pé­ter val­lást tett a szik­lá­ról, aki Krisz­tus (1 Ko­rin­thus le­vél 10:4). „Ezen a fun­da­men­tu­mon épül fel maga Pé­ter is. Hi­szen más fun­da­men­tu­mot sen­ki sem vet­het azon kí­vül, amely vet­te­tett, aki Jé­zus Krisz­tus” (1 Ko­rin­thus le­vél 3:11)^[35] […] Nyu­ga­ton az ágos­to­ni ér­tel­me­zés vált az ural­ko­dó ér­tel­me­zés­sé a kö­zép­kor­ban.

3. A ró­mai ér­tel­me­zés: Pé­ter és őu­tá­na a pápa az egy­ház fun­da­men­tu­ma
   

   A leg­fon­to­sabb 5. szá­za­di alap­szö­ve­gek Nagy Leo püs­pök­ké ava­tá­sá­nak év­for­du­ló­ján tar­tott har­ma­dik és ne­gye­dik pré­di­ká­ci­ó­ja. […] Pé­ter­ben nyug­szik a pápa telj­ha­tal­ma, hi­szen min­den, amit a pápa el­ren­del, az Pé­ter­nek tu­laj­do­nít­ha­tó, aki a pá­pán ke­resz­tül most is mun­kál­ko­dik. Pé­ter te­hát nem el­ső­sor­ban az „első pápa”, ha­nem „Pet­rus vi­vus­ként”^[36] je­len van utó­da­i­ban. A ké­sőb­bi idő szem­pont­já­ból fon­tos, hogy szö­ve­günk „pá­pai” ér­tel­me­zé­se fő­leg és szin­te ki­zá­ró­lag dek­ré­tu­mok­ban ta­lál­ha­tó meg. Min­den, amit a pápa el­ren­del, Pé­ter­nek tu­laj­do­ní­tan­dó, aki a pá­pán ke­resz­tül a je­len­ben is hat­ha­tó­san ki­fej­ti mun­kás­sá­gát […] A pá­pai ér­tel­me­zés csak az el­len­re­for­má­ció ide­jén ke­rült bele a ka­to­li­kus exe­gé­zis­be^[37] […]

2.1.1.5 Össze­fog­la­lás

A mai ka­to­li­kus ér­tel­me­zés, mi­sze­rint a kő­szik­la, ame­lyen az egy­ház fel­épül, Pé­ter és a pá­pák, nincs össz­hang­ban az ókor és a kö­zép­kor ér­tel­me­zé­si ha­gyo­má­nyá­val. A ha­gyo­má­nyos ér­tel­me­zés a kő­szik­lá­ban vagy (1) Pé­ter Jé­zus­ról mint mes­si­ás­ról és Is­ten fi­á­ról tett val­lo­má­sát vagy (2) ma­gát Jé­zus Krisz­tust lát­ta. Mind­két ér­tel­me­zés Jé­zus­ra mu­tat, nem a pá­pá­ra, és meg­fe­lel a bib­li­ai szö­veg­össze­füg­gés­nek. A (3) „pá­pai” ér­tel­me­zést az el­len­re­for­má­ció előtt csu­pán a pá­pa­ság alá­tá­masz­tá­sá­ra hasz­nál­ták, nem írás­ma­gya­rá­za­ti (exe­ge­ti­kai) szö­ve­gek­ben.

2.1.2 A menny­or­szág kul­csai

A menny­or­szág kul­csai a jog­ha­tó­sá­gi el­ső­ség­re^[38] vo­nat­koz­nak? Csak Pé­ter­ről van szó vagy az ő utó­da­i­ról is?

Pé­ter éle­té­ben ta­lá­lunk olyan ese­mé­nye­ket, ame­lyek­ben va­ló­ban kulcs­sze­re­pe volt.

• Az Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 8:4–25-ben ol­vas­ha­tunk ar­ról, hogy az egy­ház a zsi­dó­sá­gon kí­vül is el­kezd­te hir­det­ni az evan­gé­li­u­mot. Pé­ter és Já­nos tet­ték rá a ke­ze­i­ket az újon­nan meg­tért sza­má­ri­a­i­ak­ra. Így vált tel­jes­sé fel­vé­te­lük Jé­zus ta­nít­vá­nya­i­nak gyü­le­ke­ze­té­be.
• A gyü­le­ke­zet bő­vü­lé­sé­nek kö­vet­ke­ző lé­pé­sé­ben, ami­kor po­gá­nyok is csat­la­koz­tak, az Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 10–11 sze­rint Pé­ter­nek szin­tén lé­nye­ges sze­re­pe volt.
• A po­gá­nyok fel­vé­te­le to­váb­bi kér­dé­sek­hez ve­ze­tett: Mi az ószö­vet­sé­gi tör­vény je­len­tő­sé­ge a po­gány ke­resz­té­nyek szá­má­ra? Pé­ter­nek fon­tos sze­re­pe volt eb­ben a dön­tés­ben is.^[39]

Az előb­bi­e­ket fi­gye­lem­be véve te­hát ele­gen­dő szá­mú pél­dát ta­lá­lunk, ame­lyek­ben lát­ha­tó, mit je­len­tett a „kul­csok ha­tal­ma”. Pé­ter volt az, aki mint­egy meg­nyi­tot­ta a mennyek or­szá­gát a sza­má­ri­a­i­ak és a po­gá­nyok előtt.^[40] Nem szük­ség­sze­rű kul­csok ha­tal­má­nak Pé­ter fel­té­te­le­zett utó­da­i­ra való ki­ter­jesz­té­se.

2.2 Lu­kács evan­gé­li­u­ma 22:31–34

Si­mon, Si­mon, íme, a Sá­tán ki­kért ti­te­ket, hogy meg­ros­tál­jon, mint a bú­zát, de én kö­nyö­rög­tem ér­ted, hogy el ne fo­gyat­koz­zék a hi­ted: azért, ha majd meg­térsz, erő­sítsd a test­vé­re­i­det! Ő így vá­la­szolt: Uram, kész va­gyok ve­led men­ni akár a bör­tön­be, akár a ha­lál­ba is! Jé­zus azon­ban ezt fe­lel­te: Mon­dom ne­ked, Pé­ter: nem szó­lal meg a ka­kas ma, amíg há­rom­szor meg nem ta­ga­dod, hogy is­mersz en­gem. (Lu­kács 22:31–34)

Jé­zus itt arra buz­dít­ja Pé­tert, hogy ta­ga­dá­sa és az azt kö­ve­tő meg­té­ré­se után lás­sa fe­le­lős­sé­gét a test­vé­re­i­ért és erő­sít­se őket. Az Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei első fe­je­ze­te­i­ben lát­hat­juk, ho­gyan tet­te ezt meg Pé­ter. Sem­mi­lyen utód­ról nincs szó. Tá­gabb ér­te­lem­ben per­sze Jé­zus min­den ta­nít­vá­nya fe­le­lős test­vé­rei erő­sí­té­sé­ért.

2.3 Já­nos evan­gé­li­u­ma 21:15–19

Mi­u­tán et­tek, így szólt Jé­zus Si­mon Pé­ter­hez: Si­mon, Jóna fia, job­ban szeretsz‑e en­gem, mint ezek? Ő pe­dig így fe­lelt: Igen, Uram, te tu­dod, hogy sze­ret­lek té­ged! Jé­zus ezt mond­ta neki: Le­gel­tesd az én bá­rá­nya­i­mat! Má­sod­szor is meg­kér­dez­te: Si­mon, Jóna fia, szeretsz‑e en­gem? Ő is­mét így vá­la­szolt: Igen, Uram, te tu­dod, hogy sze­ret­lek té­ged. Jé­zus erre ezt mond­ta neki: Őrizd az én ju­ha­i­mat! Har­mad­szor is szólt hoz­zá: Si­mon, Jóna fia, szeretsz‑e en­gem? Pé­ter el­szo­mo­ro­dott, hogy har­mad­szor is meg­kér­dez­te tőle: Szeretsz‑e en­gem? Ezért ezt mond­ta neki: Uram, te min­dent tudsz, te tu­dod, hogy sze­ret­lek té­ged. Jé­zus ezt mond­ta neki: Le­gel­tesd az én ju­ha­i­mat! Bi­zony, bi­zony, mon­dom ne­ked: ami­kor fi­a­ta­labb vol­tál, fel­övez­ted ma­ga­dat, és oda men­tél, aho­va akar­tál; de ami­kor meg­öreg­szel, ki­nyúj­tod a ke­ze­det, más övez fel té­ged, és oda visz, aho­va nem aka­rod. Ezt azért mond­ta, hogy je­lez­ze, mi­lyen ha­lál­lal di­cső­í­ti meg majd Is­tent. Mi­u­tán ezt mond­ta, így szólt hoz­zá: Kö­vess en­gem! (Já­nos 21:15–19)

Ezt az ige­részt is a há­rom­szo­ri ta­ga­dás össze­füg­gé­sé­ben kell lát­nunk. Mi­vel Pé­ter Jé­zust há­rom­szor ta­gad­ta meg, Jé­zus há­rom­szor kér­de­zi meg őt, hogy szereti‑e. A há­rom­szo­ri „Le­gel­tesd ju­ha­i­mat!” fel­szó­lí­tás mu­tat­ja, hogy Jé­zus­sal való kap­cso­la­ta tel­je­sen hely­re­állt. Újra bá­to­rí­tást kap arra, hogy gon­dos­kod­jon hit­be­li test­vé­re­i­ről. Az ez­után kö­vet­ke­ző sza­kasz­ból, amely­ben Jé­zus meg­pró­fé­tál­ja Pé­ter már­tír­ha­lá­lát, lát­ha­tó, hogy itt Pé­ter­ről van szó, és nem má­sok­ról, akik majd az utó­dai lesz­nek. A so­ro­za­tunk I. ré­szé­ben idé­zett „Unam Sanc­tam” kez­de­tű bul­la ezért tel­je­sen meg­ala­po­zat­lan.

Jé­zus úgy bíz­ta Pé­ter­re a test­vé­re­i­ről való gon­dos­ko­dás fe­le­lős­sé­gét, hogy az elő­ző­leg több­szö­rö­sen ki­nyil­vá­ní­tot­ta Jé­zus irán­ti sze­re­te­tét. Ez a Jé­zus irán­ti sze­re­tet az elő­fel­té­te­le min­den te­kin­tély­nek az egy­ház­ban. Ha va­la­ki Jé­zust nem sze­re­ti, arra ő nem tud­ja rá­bíz­ni a ta­nít­vá­nya­i­ról való gon­dos­ko­dást. Ezt a sze­re­te­tet nem le­het „hi­va­tal­ként” to­vább­ad­ni.

Pé­ter a ko­rai egy­ház­nak nem az egyet­len pász­to­ra volt. Ő maga írja:

A kö­zöt­te­tek levő pres­bi­te­re­ket te­hát ké­rem én, a pres­bi­ter­társ és Krisz­tus szen­ve­dé­se­i­nek ta­nú­ja, va­la­mint el­jö­ven­dő di­cső­sé­gé­nek is ré­sze­se: le­gel­tes­sé­tek Is­ten kö­zöt­te­tek levő nyá­ját, ne kény­szer­ből, ha­nem ön­ként, ne nye­rész­ke­dés­ből, ha­nem kész­sé­ge­sen, ne is úgy, mint akik ural­kod­nak a rá­juk bí­zot­ta­kon, ha­nem mint akik pél­da­ké­pei a nyáj­nak. És ami­kor meg­je­le­nik a fő­pász­tor, el­nye­ri­tek a di­cső­ség her­vad­ha­tat­lan ko­szo­rú­ját. (1 Pé­ter le­vél 5:1–4)

Pé­ter pres­bi­ter­társ. A fő­pász­tor Jé­zus Krisz­tus.