PDF letöltése eBook (ePub) letöltése
Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. (Róma levél 7:19)
Széles körben elterjedt az a nézet, hogy Pál a Róma levél 7. fejezetében magáról, illetve egy keresztény életéről beszél. Ez azonban azt jelentené, hogy egy keresztény a bűnnek alávetve nem tehetné a jót. Írásunkkal arra szeretnénk rámutatni, hogy csak akkor juthat valaki ilyen következtetésre, ha Pál magáról tett kijelentéseit, valamint a Róma levél összefüggését, s így végül az Újszövetség alapvető üzenetét figyelmen kívül hagyja.
1 Mit mond az Újszövetség a keresztény életről?
Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek. (Róma levél 6:14)
De hála az Istennek, hogy csak voltatok a bűn szolgái, de szívetek szerint engedelmeskedtetek […] (Róma levél 6:17)
Amikor valaki kereszténnyé válik, teljesen megváltoztatja a gondolkodását, a viselkedését, az akaratát és a tetteit.
Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róma levél 12:1–2)
A Biblia új teremtésről beszél – aki keresztény lesz, új emberré lesz.
Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (2 Korinthus levél 5:17)
Az új ember nem találja többé örömét a világi, bűnös dolgokban, hanem arra vágyik, hogy egész életében Istent dicsérje és teljes szívből Neki engedelmeskedjen. Amíg a világban éltünk, a bűnök szolgái voltunk. Jézus megszabadított minket a bűn hatalmától és képessé tett arra, hogy Isten akaratát tegyük.
Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek. (Róma levél 6:18)
Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (Róma levél 8:12–14)
A fenti igék világossá teszik azt, hogy a Róma levél 7. részében leírt kilátástalan harc nem vonatkoztatható keresztényre. A következő szembeállításból ez még egyértelműbbé válik:
| Mit mond a Biblia egy keresztény életéről? | A Róma levél 7. fejezetében leírt ember állapota |
| Egy keresztényen nem uralkodik a bűn (Róma levél 6:14)1. | Ezzel szemben a Róma levél 7:14 szerint: „Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: ki vagyok szolgáltatva a bűnnek.” |
| Istennek benne lakozó Lelke által képes a jót tenni (Efézus levél 2:102; Titusz levél 2:143. | Ellenben a Róma levél 7:18-ban ez áll: „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs.” |
| A keresztény megszabadult a bűn és a halál törvényétől (Róma levél 8:2)4. | Ez egészen más, mint a Róma levél 7:23: „[…] de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével.” |
Ha a Róma levél 7. fejezetét a Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él. Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek. Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek. Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla! Nem tudjátok, hogy ha valakinek átadjátok magatokat szolgai engedelmességre, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? De hála az Istennek, hogy csak voltatok a bűn szolgái, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére adattatok! Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek. Emberi módon beszélek, mivel erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát átadtátok tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára, úgy most adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek. Mert amikor szolgái voltatok a bűnnek, szabadok voltatok az igazságtól. De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. és Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által. Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért. Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Hiszen meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.” De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. összefüggésében olvassuk, annak jelentése még világosabb.
2 Mit ír Pál a maga életéről?
A 7. fejezetben ez áll:
[…] arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. (Róma levél 7:18–19)
Ha itt Pál magáról mint keresztényről beszélne, abból az következne, hogy képtelen volt a jót tenni, amit lehetetlen volna összeegyeztetni más, róla szóló igékkel. Anélkül, hogy azt állítanánk, Pál bűntelen volt, tudhatjuk, hogy győzött a bűn felett és szent életet élt.
Az 1 Thesszalonika levélben bizonyságul így ír magáról:
Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. (1Thesszalonika levél 2:10)
Egy másik helyen ezt írja:
Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene! (Filippi levél 4:8–9)
Pál bátorítja a keresztényeket, hogy ültessék gyakorlatba mindazokat az erényeket, amelyeket az ő életében láttak. Ha követik a példáját, velük lesz a békesség Istene. Azt is mondja:
Legyetek a követőim (görögül: utánzóim), mint én is követője vagyok a Krisztusnak. (1 Korinthus levél 11:1)
A Róma levél 7:9–ben is az látszik, hogy nem a saját életéről ír, amikor ezt mondja: „Én pedig a törvény nélkül éltem valamikor.” Pál zsidóként született, és már gyermekkorától fogva tanították őt a törvényre. Nem állíthatja azt magáról, hogy a törvény nélkül élt egy ideig.
A Filippi levélben ezt mondja magáról:
[…] nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus […] (Filippi levél 3:5)
3 Ha Pál nem magáról, és nem is egy keresztényről beszél, akkor hogyan értsük ezeket a verseket?
Pál ebben a részben hívőknek ír arról, hogyan ítélhető meg a törvény egy keresztény szemszögéből, aki Jézusban megtapasztalta az üdvösséget. Célja az, hogy rávilágítson arra a nagy különbségre, ami egy törvény alatt élő (zsidó) és egy kegyelem alatt élő (keresztény) ember között van.
Az Vagy nem veszitek tudomásul, testvéreim, pedig a törvényt ismerőkhöz szólok, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él? Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint; de ha meghal a férfi, akkor fel van mentve a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte. Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek számít, ha más férfié lesz, de ha meghalt a férje, megszabadul a törvényes kötöttségtől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz. Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban, amelyek a halálnak termettek gyümölcsöt. Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy az új életben a Lélek szerint szolgálunk, nem pedig az Írás betűje szerint, mint a régiben. Pál leírja, hogy a zsidó-keresztények nincsenek többé a törvényhez kötve, hanem az új életben a Lélek szerint szolgálnak, és már nem az Írás betűje szerint. Ezt a gondolatmenetet vezeti tovább a 8. részben, ahol Istent dicséri a bűnöktől való szabadságért, amit Jézus nekünk akar ajándékozni (Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.). Az 5. versben Pál emlékezteti a zsidó keresztényeket arra az időre, amikor még a törvény alatt éltek („Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban, amelyek a halálnak termettek gyümölcsöt.”). Mindez már a múlté, mert a 6. versben így ír: „MOST azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket […]”.
A Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!” De a bűn a parancsolattól ösztönzést kapott, és felszított bennem mindenféle kívánságot. Mert a törvény nélkül halott a bűn. Én pedig a törvény nélkül éltem valamikor. Amikor azonban jött a parancsolat, életre kelt a bűn, én pedig meghaltam, és kitűnt, hogy éppen az életre adott parancsolat lett halálommá. Mert a bűn, miután ösztönzést kapott a parancsolattól, megcsalt engem, és megölt általa. A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó. Akkor a jó lett halálommá? Szó sincs róla! Ellenben a bűn, hogy meglássék bűn mivolta, a jó által hoz rám halált, így a bűn fokozott mértékben lesz bűnné a parancsolat által. megerősíti, hogy a törvényt Isten adta. A törvény világosan mutatja, mi a bűn, de nem okozója annak, hanem a bűn jellegét teszi nyilvánvalóvá. Amikor jött a parancsolat, megmutatta, hogy a bűn valójában Isten törvényével szembeni ellenségeskedés.
A Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: ki vagyok szolgáltatva a bűnnek. Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének. arról ír Pál, hogy bár a törvény megmondja, mit kell tenni, a bűn szolgaságából nem tud megszabadítani. Amikor a 19. versben azt írja, „Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.”, akkor ezt a gondolatot nem vonatkoztathatjuk abszolút értelemben az Ószövetség idejére, mert a hívők minden időben megtapasztalhatták Isten segítségét a bűn elleni harcban. Ismerünk olyan példákat, mint Ábrahám és Jób, akik hitből éltek, Isten előtt igaz emberek voltak, és őt Megváltójuknak tekintették: „[…] feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.” (Jób 1:8) és „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él […]” (Jób 19:25).
Az Újszövetség a hit példaképeként állítja Ábrahámot a keresztények elé (Róma levél 4. rész, például a 3. vers: „Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.”; Így van megírva: „Ábrahám hitt az Istennek, és Isten őt azért igaznak fogadta el.” Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. Mivel pedig előre látta az Írás, hogy az Isten a pogányokat hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” Eszerint a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal., és azon belül például a 9. vers: „Eszerint a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.”).
A következő zsoltáridézetek bizonyságok arról, hogy ószövetségi emberek megtapasztalták Isten közelségét és kegyelmét:
Fogadd kedvesen számnak mondásait és szívem gondolatait, URam, kősziklám és megváltóm! (Zsoltár 19:15)
Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok. Zsoltár 119:165)
Magukra a pogányokra, akik lelkiismeretük szerint éltek, sem illik az, hogy ne tudták volna tenni a jót. Pál a Róma levélnek a 2. rész 10.14–15 verseiben ezt írja:
[…] viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is! […] Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe.
Pál is a lelkiismerete szerint élt megtérése előtt. Ez fejeződik ki az Apostolok cselekedetei 23:1b-ben („[…] Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istennek, mind e mai napig.”) és a 2 Timóteus levél 1:3a-ban („Hálát adok az Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok […]”). Ezzel azt is világosan mondja, hogy a Róma levél 7. fejezetében nem a saját élettörténetét akarta leírni, és ezek a versek nem is a Krisztussal való találkozás előtti hitéletét tükrözik.
Azt a kifogást lehetne felhozni Pál ellen, hogy ebben a részben „én”-formában ír. Miért írt úgy, mintha róla lenne szó?
Az az irodalmi eszköz, amit Pál választott, hogy egy saját élettörténetét elbeszélő emberként ír, néhányaknak talán szokatlannak tűnik. A tartalmat azonban, amit közvetíteni akar, ez sokkal szemléletesebbé teszi, mint ahogy azt absztrakt megfogalmazással tehette volna. Az emberek helyzetét írja le:
-
Mózes előtt a törvény nélkül (Én pedig a törvény nélkül éltem valamikor.)
-
Mózes után a törvény alatt (Amikor azonban jött a parancsolat, életre kelt a bűn […] Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? […] Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.)
-
Jézus után a törvény nélkül, a Lélektől vezérelve (Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! és Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által. Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért. Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Hiszen meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.” De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.)
Azért használja Pál ezt a stíluseszközt, hogy egyértelművé tegye a törvény alatt lévő emberek megváltásának szükségét. Nem egy konkrét emberről ír, hanem a törvénynek alárendelt életet ítéli meg egy keresztény szemszögéből, és kifejezi háláját a megváltásért.
A 24. versig végletekig kiélezi a probléma leírását. Ehhez tartoznak az olyan kifejezések, mint: „Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.” vagy „Mert tudom, hogy énbennem […] nem lakik jó […]”. Ahogyan fentebb már írtuk, a Róma levél más igéivel összehasonlítva világos, hogy Pál nem akarja az emberről azt tanítani, hogy semmi jóra nem képes. Sokkal inkább olyan ember lelkületét fejezi ki, aki látva bűneit Isten előtt bűntudattal, kétségbeesve keresi a megoldást („Én nyomorult ember! Ki szabadít meg […]”).
A 25. vers első felében már kilátás nyílik a megoldásra, ami Jézus megváltásában van („Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által.” – Károli Gáspár fordítás). A vers második felében még egyszer összefoglalja az egészet, majd a 8:1‑től Jézus győzelméről és ezzel együtt a bűnökből és a halálból való szabadításáról ír.
4 Záró gondolatok
Az Újszövetség világos szavai ellenére, amelyek arról beszélnek, hogy egy keresztény szent életet él, újra és újra találkozunk olyan emberekkel, akik a Róma levél 7. részét egy keresztény belső harcára vonatkoztatják, anélkül, hogy észrevennék, ezáltal olyan emberrel azonosulnak, aki nem él a megváltásban, és nem tapasztalja Isten erejét.
Ez a rész arról az emberről ír, aki akarta ugyan tenni a jót, de nem volt képes rá. Bűneit nem látta elfogadhatónak, hanem szenvedett attól, hogy képtelen a jót tenni. A fejezet verseit a vallásos világban gyakran és szívesen hozzák fel mentségül bűneikre: „Mert hiszen ez Pál életében is így volt…”
Az az értelmezés, mely szerint itt egy keresztényről van szó, teljesen leértékeli a megváltást. Hogyan lehetne megváltásról beszélni, ha az ember képtelen volna a jót tenni, és újra bűnei szolgaságának nyomorúságában találná magát?
Az Újszövetség világosan mondja:
Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. (Galata levél 5:16)
Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” Ők ezt kérdezték tőle: „Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek: hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?” Jézus így válaszolt nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (János 8:31–36)
Kapcsolódó írások
- Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek. ↩
- Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. ↩
- […] aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. ↩
- […] mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. ↩