„Ne ítélj…” – mit mond a Biblia az ítélkezésről és a megítélésről?

Természetszerűleg szeretetlen-e a megítélés? Azonos-e a megítélés az elítéléssel? Láthatja-e bárki is azt, hogy mi van a másik ember szívében és megítélheti-e, illetve meg kell-e ítélnie ez alapján vagy ez egyedül csak Istenre tartozik? A következő írásunkból kiderül, hogy miért hisszük és hogyan értjük, hogy a megítélésnek helye van az Istennel való kapcsolatban és a gyülekezeti életben.

1 Bevezetés

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” – hallani gyakran a különböző, keresztény jellegű felekezetekhez tartozók köreiben: Mindenkinek magának kell megállnia Isten előtt, és ember nem nyilváníthat objektív véleményt mások életéről és tetteiről – főleg üdvösségi vonatkozásban nem. Mások – elsősorban – vallásos élete egyfajta magánterületet képez, amely a kívülállók számára teljesen, vagy jelentős mértékben tabunak minősül. Így tehát bármiféle kritika ítélkezésnek és tolakodásnak, e „szent terület” jogtalan megsértésének színében tűnik fel. Nagyon hasonló a helyzet a különböző vallásos csoportok hitvallásának értékelésével kapcsolatban is, hiszen ha valaki(k) véleményét tévelygésnek mondjuk, szükségszerű következtetés az is, hogy tévúton jár(nak). Az alábbi gondolatokkal arra szeretnénk választ adni, hogyan áll ez a felfogás a jézusi keresztény tanítás és életpélda fényében.

2 Különbség a megítélés és az elítélés között

A megítélést sokan azonosnak tekintik az ítélkezéssel, pedig a két fogalom között nagy különbség van. A megítélés fogalma nem feltétlen negatív jellegű, hiszen önmagában csupán állásfoglalást jelent jó és rossz között: a Bibliában kinyilatkoztatott alapelvek gyakorlati alkalmazását. Ez pedig ugyanúgy fontos a földi dolgokkal kapcsolatban, mint a szellemi életben. Sok emberben a bíráskodás, elítélés, illetve ítélkezés fogalma negatív asszociációkat szül és eleve rossz lelkületet feltételez, amennyiben nem Isten az, aki ítél, elítél stb. A megítélés azonban az igazság és a jó megismerése iránti vágyból fakad, és segíteni akar azzal, míg e cél hiányában teljesen jogos és igaz vélemény is szeretetlen és könyörtelen bíráskodássá válik. A Bibliában több olyan részt lehet találni, melyek az ítélkezés mint önigazult farizeusi magatartás ellen szólnak (pl. Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felkelt, és követte őt. És történt, amikor Jézus asztalhoz telepedett a házban, sok vámszedő és bűnös jött oda, és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: „Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?” Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. stb.). Jézus a következő, jól ismert – és sajnos gyakran rosszul értelmezett – figyelmeztetésével éppen ezt a szeretetlen lelkületet veti el:

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát. (Máté 7:1–5)

A példázat címzettje a gőgös és önmagát igaznak tartó, képmutató ember, aki mások bűneire nagy hangsúlyt fektet anélkül, hogy a maga vétkeit észrevenné. A példázat nem arról szól, hogy ne vehetnénk ki a szálkát a testvérünk szeméből. Jézus, a példázatában körülírt helyzetben csupán ennek módját, az ítélkező lelkületet ítélte el.

Jézus őszinte, alázatos önkritikára és a bűneinkből való megtérésre hívott fel. Így válunk alkalmassá arra, hogy segítsünk a testvéreinknek: „[…] akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.” Maga a példázatban felhozott hasonlat sem felel meg annak az elterjedt gondolkozásnak, miszerint nem szabad egymás „szálkáit”, azaz bűneit háborgatni, hiszen a szálka senki szemében sem kellemes. Szeretetlen és gondatlan lenne benne hagyni.

A Máté 7:1–5 párhuzama a Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek. Példázatot is mondott nekik: A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten verembe? A tanítvány nem feljebb való mesterénél; aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát? Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát atyádfia szeméből. található:

„Ne ítéljetek és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg és nektek is megbocsáttatik.” (Lukács 6:37)

Jézus a fenti igében összeköti az ítélkezés és a kárhoztatás elleni figyelmeztetést, valamint a mások iránti megbocsátó lelkületre való felhívást. Ezek a párhuzamok mutatják, hogy az ítéletre mint kárhoztatásra, a megbocsátás visszatartására gondolt. Két verssel később (39. vers) Jézus felteszi a kérdést, hogy „A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten verembe?” Mondanivalója az, hogy ha valaki nem ismeri be saját bűnösségét, nem nyerheti el Isten megbocsátását. Így képtelen arra, hogy másoknak közvetítse Isten kegyelmét és szeretetét, megmutatva számukra a bűneikből kivezető utat. Ha viszont belátja bűneit, megbocsátást nyer Istentől, aki alkalmassá teszi őt erre. Ezen az alapon segít embertársainak, hogy megbékéljenek Istennel, ami természetes módon fakad a szeretetből:

Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. […] Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád. (Zsoltár 51:4–6.14–15)

Így a Lukács 6:37–42-beli párhuzam még világosabbá teszi, hogy Jézus a Máté 7:1–5-ben is csupán a képmutató és szeretetlen ítélkezés ellen figyelmeztetett.

A Máté és Lukács evangéliumból idézett részek szövegkörnyezetében található egyéb példázatok is (pl. Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket […] Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők! Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Miért mondjátok nekem: URam, URam, ha nem teszitek, amit mondok?) a józan kritikára és megítélésre bátorítanak. Fel kell tennünk a kérdést magunknak: Kik méltatlanok arra, hogy nekik adjuk a gyöngyeinket?1; Kik nem mennek be Isten országába?; Kik a hamis próféták, akikről Jézus azt mondja, hogy a gyümölcseik alapján fogjuk felismerni őket?; Stb. Jézus tehát biztos nem a kritika és megítélés elvetéséről beszélt.

3 A megítélés helye az Istennel való kapcsolatban

A bűntől megromlott világban semmi és senki sem olyan biztos, hogy mélyebb vizsgálódás nélkül rá lehetne hagyatkozni. Pál apostol erőteljesen fejezte ki a megtévesztés veszélyét:

Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz. (2 Korinthus levél 11:14–15)

Isten azonban kegyelméből és szeretetéből kinyilatkoztatta és elérhetővé tette az emberiségnek a Hozzá vezető utat és leleplezte a gonoszságot és a bűnt (János 15:22–24).

Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. (János 15:14–15)

Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is. Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is. (János 15:22–24)

Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” (János 8:31–32)

Csakis úgy lehet Istennel élni, ha az ember elfogadja ezt a kegyelmet és az igazságban akar élni, amit Isten alapként lefektetett (Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.). Az igazság megtalálása (és nem utolsó sorban: gyakorlatba ültetése) és a hamisság leleplezése (illetve az attól való tartózkodás) tehát létszükséglet: ezek hiányában el lehet téveszteni az örök élethez vezető utat.

Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják. (Máté 7:13–14)

[…] De eljön az óra és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk. (János 4:23–24)

Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk a munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok. Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincsen benne Isten; aki megmarad a tanításban, abban benne van az Atya is, meg a Fiú is. (2 János levél 8–9)

A következő hasonlat segíthet megérteni pontosabban, hogy mire gondolunk:

Ha valaki gombapörköltet készít, nem fog először alaposan megvizsgálni minden egyes felhasznált gombát, hogy ehető-e, vagy sem? A válasz egyértelmű. Mennyivel fontosabb hát gondosan megvizsgálni mindent, ami az Istennel való kapcsolatunkat és az üdvösségünket érinti! Ha két különböző, egymásnak ellentmondó véleményt hallunk ugyanarról a kérdésről, nem lehet mindkettő igaz. Ez ugyanúgy érvényes a bibliai tanításra, ahogyan ezt a következő példák is mutatják:

Isten elrendeli-e az ember örök sorsát (predesztináció / eleve elrendelés tanítása), vagy szabad akaratunk van? Létezik-e a pokol, vagy minden ember Istenhez kerül? Személy-e a Szent Szellem, vagy csak személytelen erő? Elveszítheti-e valaki az üdvösségét, vagy ez teljességgel lehetetlen?

Számos példát lehetne még sorolni a különböző vallásos csoportok és egyházak tanításaiból, amelyek – mint ahogy azt az előbbi példák is mutatták – nem csupán elvont, teológiai fejtegetések, hanem gyökeresen befolyásolják az életünket. Az ilyen ellentmondások minden őszinte igazságkereső emberben felvetik, hogy „Mi az igazság?”, „Milyen Isten?”, „Hogyan lehet Számára kedvesen élni?”, „Hogyan találhatok valódi békére és megelégedésre Istenben?” Válaszként számos felszólítást találhatunk a Bibliában arra, hogy mindent és mindenkit vizsgáljunk és ítéljünk meg.

Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. (Efezus levél 5:8–11)

A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok. (1 Thesszalonika levél 5:19–22)

Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket. (Máté 7:15–20)

4 A megítélés helye a gyülekezeti életben

A megítélés a szeretet elengedhetetlen mozzanata: ahhoz, hogy azt a segítséget adjuk, amire Isten szerint valóban szükség van, képet kell alkotnunk mások Istennel való kapcsolatáról – illetve annak hiányosságairól – az életük és a tetteik alapján. Az emberek többsége azonban büszke és emiatt igen érzékenyen fogadják, ha valamiben kritika éri őket. Minden bizonnyal egyszerűbb mindenki számára, ha egy lehetséges konfliktus elkerülése végett lemondunk arról, hogy a másikat szembeállítsuk eltévelyedéseivel, és változásra hívjuk őt. Ez a könnyebb út azonban az első századi keresztény gyülekezeteket több drasztikus változáshoz vezette:

  • A keresztények élete testvéreik számára bezárult és természetellenessé vált a nyílt testvéri közeledés és szeretet. Innentől kezdve senki sem lehet biztos abban, ki hogyan áll Isten előtt.
  • Az intés és a gyülekezeti fegyelem gyakorlásának érzékelhető elmaradozásával párhuzamosan egyre alacsonyabb szintre süllyedt a megszentelődésért vívott harc: a „kisebb” bűnök rejtve maradtak és a gyülekezetek már csak a nyilvánvaló, sokszor világi szintű kihágásoknál nyúltak szigorúbb eszközökhöz.
  • A szükséges segítség, intés és bátorítás, valamint e megkeményedett bűnözők kizárására való készség hiánya a bűnök melegágya lett, és lehetségessé vált a képmutató keresztény élet gyülekezeten belüli megvalósítása, vagyis a gyülekezet felhígult álkeresztényekkel és hitetlenekkel.
  • Tettrekész és jó szervezőképességű emberek, akik alapvetően pozitív benyomást keltenek, nagy befolyásra, „vezetői posztra” tehettek szert a gyülekezetekben anélkül, hogy döntéseiket és tetteiket mások különösebben felülvizsgálták/felülvizsgálhatták volna.
  • Ezeknek következményeként a kereszténység nyitottá vált a tévtanok és hamis istenkép befogadására, és a gyülekezet megszűnt a világot megítélő és életre hívó példa lenni.

Mintegy előre látva ezeket a veszélyeket, a Bibliában sok buzdítást találunk a testvéreink iránt gyakorolt felelősségvállalásra, intésre és bátorításra. Így lehetséges volt, hogy a keresztény gyülekezetekben fennmaradjon az Isten akarata szerinti szeretet, fegyelem és tisztaság.

Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától. (Zsidó levél 3:12–13)

Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt. (Máté 18:15–17)

Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mi közöm ahhoz, hogy a kívülvalókról is ítéletet tegyek? avagy ti nem a belüllévők fölött tesztek-é ítéletet? A kívülvalókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül. (1 Korinthus levél 5:11–13, Károli Gáspár fordítás)

A testvéreink bátorítására való felszólítások mellett sok példát találhatunk arra is, hogy a keresztények hogyan őrködtek az „igazság oszlopának és erős alapjának” (Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja […]), az egyháznak a tanítása felett:

Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba […] Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét. (1 János levél 4:1.6)

Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. (Jelenések könyve 2:2)

A következő részletből jól látszik, hogy az első századi gyülekezetekben teljesen természetes volt, hogy a keresztények megvizsgálták és megítélték azokat, akiket megtérésre akartak segíteni:

De ha valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy be nem avatott, annak mindenki a lelkére beszél, azt mindenki megvizsgálja, és így szívének titkai nyílvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja az Istent, és hirdeti, hogy az Isten valóban közöttetek van. (1 Korinthus levél 14:24–25)

Maga Jézus is világosan rámutatott azokra a dolgokra, amelyek az embereket elválasztották Istentől (például Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni. (Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből mégis hosszasan imádkoztok: ezzel súlyosabb ítéletet vontok magatokra.) Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Jaj nektek, vak vezetők, akik ezt mondjátok: ha valaki a templomra esküszik, az semmi, de ha valaki a templom aranyára esküszik, azt köti az eskü. Bolondok és vakok, mi a nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? Ezt is mondjátok: ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha valaki a rajta levő ajándékra esküszik, azt köti az eskü. Bolondok és vakok, mi a nagyobb: az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az arra is esküszik, ami rajta van. Aki pedig a templomra esküszik, az arra is esküszik, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, az az Isten királyi székére esküszik, és arra is, aki azon ül. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni. Vak vezetők: kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele van rablásvággyal és féktelenséggel. Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen! Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, és felékesítitek az igazak sírköveit, és ezt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vérének kiontásában. Így magatok ellen tanúskodtok azzal, hogy fiai vagytok a próféták gyilkosainak. Éljetek csak ti is atyáitok mértéke szerint! Kígyók, viperák fajzata! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől? Ezért íme, küldök hozzátok prófétákat, bölcseket és írástudókat: egyeseket közülük megöltök és keresztre feszítetek majd, másokat megkorbácsoltok zsinagógáitokban, és városról városra üldöztök, hogy rátok szálljon minden igaz vér, amelyet kiontottak a földön, az igaz Ábel vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, akit a templom és az áldozati oltár között gyilkoltatok meg. Bizony, mondom néktek: mindez megtörténik ezzel a nemzedékkel. és Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: „Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.” Az megkérdezte: „Melyeket?” Jézus így felelt: „Ezeket: ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint magadat!” Az ifjú erre ezt mondta: „Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem?” Jézus így válaszolt neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.” Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.), habár tudta, hogy ezzel ellenségeket is szerez magának. Ha mi is segíteni akarunk másoknak abban, hogy megtalálják Istent, követnünk kell Jézus példáját, még ha ez – úgy mint az ő esetében – konfliktusokkal és elutasítással is jár (Alexandrosz, a rézműves, sok rosszat követett el ellenem. Megfizet neki majd az Úr cselekedetei szerint. Te is őrizkedj tőle, mert igen hevesen ellenállt a mi beszédeinknek.).

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a megítélés bibliai értelemben azt jelenti, hogy szeretetből és Isten igéje alapján, embertársaink számára világossá tesszük Isten akaratát és azt, hogy hol térnek el attól. Nemcsak Jézus maga tette ezt, hanem tanítványait és mindenki mást is erre hívott, aki csak követni akarja őt. Ennek az az alapja, hogy saját életünket is megítéljük a Biblia mércéje szerint, és alázattal, engedelmesen alárendeljük magunkat Istennek. Az Újszövetségben számos igehely támasztja alá ezt a gyakorlatot. A megítélés tehát önmagában semmiképpen sem negatív fogalom, hanem elválaszthatatlanul hozzátartozik a keresztény testvér-, igazság- és emberszeretethez.

 


Kapcsolódó írások

Oldal tetejére ↑


Végjegyzet
  1. Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.