Együtt on­line… még­is egye­dül?

A tech­ni­ka nap­ja­ink­ban ed­dig soha nem ta­pasz­talt iram­ban fej­lő­dik. A kü­lön­bö­ző esz­kö­zök na­gyon sok te­rü­le­ten meg­könnyí­tik az éle­tet, és olyan dol­go­kat tesz­nek le­he­tő­vé, ame­lyek ko­ráb­ban nem vol­tak le­het­sé­ge­sek. Az in­ter­net és mul­ti­mé­dia ter­mé­sze­tes ré­szé­vé vált hét­köz­nap­ja­ink­nak. Szin­te min­den­ki­nek van már okos­te­le­fon­ja, szá­mí­tó­gé­pe… Min­den elő­nyük el­le­né­re szem­be­sü­lünk azon­ban ne­ga­tív ha­tá­sa­ik­kal is, ame­lyek be­fo­lyá­sol­ják az éle­tün­ket és kap­cso­la­ta­in­kat. Ért­he­tő, ha fel­me­rül a kér­dés: „Ho­gyan jó vi­szo­nyul­ni ezek­hez az esz­kö­zök­höz és al­kal­ma­zá­sok­hoz? Adhat‑e a Bib­lia – egy töb­be­zer éves könyv – el­iga­zí­tást az­zal kap­cso­lat­ban, hogy ho­gyan hasz­nál­juk a tech­ni­ka vív­má­nya­it mo­dern ko­runk­ban? Mi­lyen ve­szé­lyek­kel kell szá­mol­nunk?” Mi­vel ezek a kér­dé­sek min­ket is fog­lal­koz­tat­nak, so­kat gon­dol­koz­tunk ró­luk, és sze­ret­nénk meg­osz­ta­ni a fel­me­rült gon­do­la­to­kat.

1 Mi is tör­té­nik nap­ja­ink­ban?

1.1 Di­gi­tá­lis füg­gés

Az in­ter­net, okos­te­le­fon, tab­let, há­zi­mo­zi ko­rá­ban élünk. Órá­kat tölt­he­tünk el min­den nap ezek­nek az esz­kö­zök­nek a bű­vö­le­té­ben csu­pán szó­ra­ko­zás­ként.

• Sok tv-prog­ram és vi­de­ó­film táp­lál­ja az iz­ga­lom és az ér­zé­ki­ség utá­ni vá­gyat, a né­zők elé erő­sza­kot, sze­xu­á­lis bű­nö­ket, er­kölcs­te­len­sé­get, hi­ú­sá­got tár­va – hogy csak né­há­nyat em­lít­sünk azok­ból, amik­kel vonz­zák né­ző­i­ket.
• A szá­mí­tó­gé­pes já­té­kok kép­zelt vi­lá­gok­ba csá­bít­ják já­té­ko­sa­i­kat, vir­tu­á­lis si­kert ígér­ve. Van­nak já­té­kok, ame­lyek­ben le­he­tő­ség van má­so­kat meg­öl­ni vagy az el­len­sé­gen az ag­resszi­ót, ha­ra­got ki­él­ni.
• Az in­ter­ne­ten óri­á­si in­for­má­ció­tö­meg vár­ja a tu­dás­vágy­tól égő fel­hasz­ná­ló­kat, aki­ket az­tán büsz­ké­vé tesz a sok is­me­ret, ami­re az in­ter­ne­tes ke­re­sők se­gít­sé­gé­vel szert te­het­nek. Ha unat­ko­zol, vagy csak egy­sze­rű­en el aka­rod ütni az időt, ke­res­gél­hetsz a leg­újabb vi­de­ók, ze­nék, al­kal­ma­zá­sok, hí­rek vég­te­len tö­me­gé­ben.
• Az in­ter­ne­ten könnyen hoz­zá­fér­he­tő­ek por­nog­ráf tar­tal­mak. Ezek önző, tel­he­tet­len kí­ván­sá­go­kat táp­lál­nak és le­rom­bol­ják a szív tisz­ta, őszin­te és sze­re­tet­tel­jes kap­cso­la­tok­ra való ter­mé­sze­tes ké­pes­sé­gét. A por­nog­rá­fia meg­fer­tő­zi az em­ber gon­do­lat­vi­lá­gát, a má­sik ne­met kí­ván­sá­gok tár­gyá­vá ala­cso­nyít­ja, és ez­zel akár örök­re tönk­re­te­he­ti az em­ber éle­tét.^[1]
• Az in­ter­ne­ten ter­je­dő bű­nö­zés saj­nos sok eset­ben a fi­a­ta­lo­kat érin­ti leg­in­kább. Füg­gő­sé­gek, erő­szak és akár még ön­gyil­kos­ság­gal is vég­ző­dő ese­tek mu­tat­ják fel­ki­ál­tó­jel­ként, mennyi­re vég­ze­te­sek le­het­nek ezek.

Mind­ezen fe­lül, az okos­te­le­fo­nok ál­tal a fent fel­so­rolt dol­gok egy érin­tés­sel el­ér­he­tő­vé vál­tak – bár­hol és bár­mi­kor. Ha ki­szol­gál­ta­tod ma­gad ne­kik, el­tor­zít­ják jel­le­me­det. Ko­moly do­log­ról van szó: olyan messzi­re vi­het­nek, hogy már arra sem lesz aka­rat­erőd, hogy ki­me­ne­külj be­lő­lük.

Akik ilyen dol­gok füg­gé­sé­be ke­rül­nek, haj­la­mo­sak arra, hogy el­ha­nya­gol­ják te­en­dő­i­ket és kap­cso­la­ta­i­kat. Fenn­áll a ve­szé­lye an­nak, hogy az em­ber kép­te­len meg­bir­kóz­ni a va­ló­ság­gal, és in­kább a sa­ját vi­lá­gá­ba me­ne­kül, ahol azt érez­he­ti, hogy job­ban tud­ja irá­nyí­ta­ni a dol­go­kat. Szak­ér­tők sze­rint új tár­sa­dal­mi prob­lé­má­ról van szó az al­ko­hol, ká­bí­tó­szer, és do­hány­zás mel­lett – olyan­ról, ami ese­ten­ként akár or­vo­si ke­ze­lést is igé­nyel­het.

Az, hogy a mo­dern tech­ni­ka ál­tal gyor­sab­ban és ha­té­ko­nyab­ban le­het el­vé­gez­ni dol­go­kat, csap­dá­vá vál­hat az am­bí­ci­ók­tól fű­tött em­be­rek szá­má­ra. Tel­je­sen le­fog­lal­nak a sa­ját dol­ga­id és már nem tö­rődsz az­zal, mi tör­té­nik má­sok­kal. Be­tölt a tel­je­sít­mé­nyed­ből fa­ka­dó büsz­ke­ség, ön­telt­ség, ön­elé­gült­ség ér­zé­se. Azon­ban nem sza­bad meg­fe­led­kez­nünk Is­ten­ről, aki­től a kre­a­ti­vi­tás ké­pes­sé­gét kap­tuk és egy­ál­ta­lán le­he­tő­vé tet­te, hogy al­kos­sunk, ta­nul­junk, dol­goz­zunk. Az én­köz­pon­tú­ság prob­lé­má­ja, ami ős­idők óta kí­sé­ri az em­bert, nem ol­dó­dott meg a tech­ni­ka fej­lő­dé­sé­vel.

1.2 Vir­tu­á­lis ba­rát­ság

Azt mond­ha­tod, hogy több ba­rá­tot sze­rez­tél az in­ter­net ál­tal, mert a kom­mu­ni­ká­ció gyor­sabb, ol­csóbb és ké­nyel­me­sebb. A tá­vol­ság már nem aka­dály, hi­szen van e‑mail, chat vagy in­ter­ne­tes te­le­fon vi­de­ó­hí­vás­sal. A kö­zös­sé­gi ol­da­la­kon, mint pél­dá­ul a Fa­ce­book, csak egy kat­tin­tás, és meg­van az új ba­rát.

Az in­ter­net va­ló­ban le­he­tő­vé te­szi, hogy meg­is­mer­jünk új em­be­re­ket. Ha he­lye­sen hasz­nál­juk, biz­to­san elő­nyös le­het. Kap­cso­la­tot tart­ha­tunk azok­kal, akik­kel a nagy tá­vol­ság mi­att egyéb­ként nem tud­nánk ta­lál­koz­ni. Aki azon­ban mély kap­cso­la­tot sze­ret­ne, ezt csak át­me­ne­ti és nem ide­á­lis meg­ol­dás­ként tud­ja el­kép­zel­ni, aho­gyan Já­nos apos­tol, Jé­zus ta­nít­vá­nya is írta az egyik le­ve­lé­ben:

Sok ír­ni­va­lóm van nek­tek, de nem akar­tam pa­pí­ron és tin­tá­val írni. Re­mé­lem azon­ban, hogy el­ju­tok hoz­zá­tok, és sze­mé­lye­sen be­szél­he­tünk, hogy örö­münk tel­jes le­gyen. (2 Já­nos le­vél 12. vers)

A kö­zös­sé­gi ol­da­la­kon vagy cse­ve­gő­fó­ru­mo­kon lét­re­jött ba­rát­sá­gok alap­ja ál­ta­lá­ban nem a má­sik­ra való oda­fi­gye­lés és tö­rő­dés, ha­nem in­kább csak szó­ra­ko­zás, eset­leg iz­gal­mas ka­land. Az ilyen kap­cso­la­tok gyak­ran fel­szí­ne­sek és üre­sek. Mint­hogy sok­szor nem le­het tud­ni, ki áll a fel­hasz­ná­ló­név mö­gött, más­nak ad­ha­tod ki ma­ga­dat, olyan jel­lem­vo­ná­sok­kal, amik má­sok szá­má­ra von­zób­bak, ér­de­ke­seb­bek – így az­tán még több „ba­rá­tot” sze­rez­hetsz. Van­nak, akik él­ve­zik, hogy kü­lön­le­ges sze­re­pet játsz­hat­nak egy ano­nim kö­zön­ség előtt, ami egyéb­ként le­he­tet­len len­ne a va­ló­di élet­ben. Mind­ez tele üres fe­cse­gés­sel, fe­le­lőt­len szó­vál­tás­sal. Bi­zal­mas kap­cso­la­to­kat így nem le­het épí­te­ni. Olyan erő­sen be­há­lóz­hat ez a di­gi­tá­lis vi­lág, hogy már ne­héz­zé vá­lik bár­mi más­ra fi­gyel­ned, mint arra, mi­kor jön a kö­vet­ke­ző chat, vagy üze­net a te­le­fo­nod­ra vagy szá­mí­tó­gé­ped­re.

Ha­bár a di­gi­tá­lis, elekt­ro­ni­kus esz­kö­zök nagy tá­vol­sá­go­kat hi­dal­nak át a kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban, még­is le­het, hogy tá­vo­labb ér­zed ma­gad a kö­rü­löt­ted levő em­be­rek­től, mert több időt töl­tesz a vir­tu­á­lis vi­lág­ban, mint ve­lük. A ma­gány nem or­vo­sol­ha­tó az­zal az il­lú­zi­ó­val, hogy sok ba­rá­tod van a kép­er­nyő má­sik ol­da­lán, ha so­ha­sem ta­lál­koz­ta­tok. Ehe­lyett az időn­ket va­ló­di kap­cso­la­tok épí­té­sé­re kell for­dí­ta­nunk.

A jó kap­cso­lat bi­za­lom­ra épül, a bi­za­lom pe­dig őszin­te­ség­re és egy­más­ról való gon­dos­ko­dás­ra. Ez azt je­len­ti, hogy meg­nyí­lunk és meg­en­ged­jük, hogy má­sok is részt ve­hes­se­nek az éle­tünk­ben. Meg­mu­tat­juk, kik és mi­lye­nek va­gyunk va­ló­já­ban és ké­szek va­gyunk arra is, hogy a má­si­kat hor­doz­zuk a gyen­ge­sé­ge­i­vel és hi­á­nyos­sá­ga­i­val együtt. Ez el­kö­te­le­zett­sé­get je­lent amel­lett, hogy a leg­job­bat ke­res­sük egy­más szá­má­ra, és hogy az élet ös­vé­nyén együtt ha­lad­va el­ér­jük örök cé­lun­kat – Is­tent, aki maga a sze­re­tet, aki­től sze­re­te­tet ka­punk, és aki ál­tal ta­nul­ha­tunk sze­ret­ni. Is­ten ilyen kap­cso­la­tot kí­nál ne­künk és arra ta­nít min­ket, hogy egy­más­sal is ilyen kap­cso­la­to­kat épít­sünk.

Ez pe­dig az az üze­net, ame­lyet tőle hal­lot­tunk, és hir­de­tünk nek­tek, hogy az Is­ten vi­lá­gos­ság, és nincs ben­ne sem­mi sö­tét­ség. Ha azt mond­juk, hogy kö­zös­sé­günk van vele, és a sö­tét­ség­ben já­runk, ak­kor ha­zu­dunk, és nem cse­le­ked­jük az igaz­sá­got. Ha pe­dig a vi­lá­gos­ság­ban já­runk, aho­gyan ő maga a vi­lá­gos­ság­ban van, ak­kor kö­zös­sé­günk van egy­más­sal, és Jé­zus­nak, az ő Fi­á­nak vére meg­tisz­tít min­ket min­den bűn­től. (1 Já­nos le­vél 1:5–7)

2 Mi­ért vá­lunk füg­gő­vé ezek­től a dol­gok­tól?

Olyan dol­go­kat te­szünk, amik­ről azt gon­dol­juk, hogy ér­té­ke­sek. Az Is­ten nél­kü­li vi­lág­ban az ér­té­kek nagy­mér­ték­ben az ér­zé­ki örö­mö­kön, önző kí­ván­sá­go­kon és büsz­ke­sé­gen ala­pul­nak. A Bib­lia fi­gyel­mez­tet, hogy ne en­ged­jünk a vi­lág­nak, ami a lel­künk rom­lá­sá­hoz ve­zet.

Mert mind­az, ami a vi­lág­ban van, a test kí­ván­sá­ga, a szem kí­ván­sá­ga és a va­gyon­nal való kér­ke­dés, nem az Atyá­tól, ha­nem a vi­lág­tól van. A vi­lág pe­dig el­mú­lik, és an­nak kí­ván­sá­ga is; de aki Is­ten aka­ra­tát cse­lek­szi, meg­ma­rad örök­ké. (1 Já­nos le­vél 2:16–17)

Az Is­ten nél­kül élő em­ber ér­ték­rend­jét gyak­ran az ha­tá­roz­za meg, hogy má­sok mit gon­dol­nak. Ha a di­vat meg­vál­to­zik, az em­ber ér­ték­rend­je is meg­vál­to­zik. Ha eh­hez iga­zo­dunk, nyo­más alatt érez­zük ma­gun­kat: úgy érez­zük, al­kal­maz­kod­nunk kell má­sok el­vá­rá­sa­i­hoz, mert csak így fog­nak el­fo­gad­ni. Egyéb­ként at­tól kell fél­nünk, hogy le­néz­nek min­ket, mert nem kö­vet­jük a leg­újabb di­va­tot. Az em­be­rek ver­se­nyez­nek egy­más­sal: „Ne­kem van a leg­jobb te­le­fo­nom…”, „Ne­kem volt meg el­ső­nek…”, „Én ezt már ha­ma­rabb tud­tam…” Az éle­tü­ket át­jár­ja a büsz­ke­ség, irigy­ség és má­sok meg­ve­té­se. Ez el­ve­szi a szív bé­kes­sé­gét és a jó aka­ra­tot.

De az, hogy mennyi­re va­gyunk ér­té­ke­sek, nem at­tól függ, hogy má­sok mit gon­dol­nak ró­lunk, sem nem at­tól, hogy mink van, vagy hogy né­zünk ki. Azért va­gyunk ér­té­ke­sek, mert Te­rem­tőnk al­ko­tott min­ket és tö­ké­le­tes sze­re­tet­tel van fe­lénk. Mél­tó­ság­gal akar meg­ko­ro­náz­ni, hogy biz­tos ta­la­jon áll­has­sunk Őben­ne eb­ben a vál­to­zé­kony, csa­lárd vi­lág­ban.

Jé­zus mond­ta:

Aki te­hát hall­ja tő­lem eze­ket a be­szé­de­ket, és cse­lek­szi azo­kat, ha­son­ló a bölcs em­ber­hez, aki kő­szik­lá­ra épí­tet­te a há­zát. És öm­lött a zá­por, és jöt­tek az ár­vi­zek, tom­bol­tak a sze­lek, és ne­ki­ron­tot­tak an­nak a ház­nak, de nem dőlt össze, mert kő­szik­lá­ra volt ala­poz­va. (Máté 7:24–25)

Könnyen ma­guk­kal so­dor­hat­nak a fent em­lí­tett dol­gok, ha nem ta­lál­juk éle­tünk­ben az iga­zi bol­dog­sá­got. Az em­ber­nek biz­ton­sá­got, va­ló­di bol­dog­sá­got és se­gít­sé­get csak Is­ten ad­hat – így te­rem­tett min­ket Is­ten. Ha va­la­ki el­uta­sít­ja Is­tent és tá­vol van tőle, ak­kor egye­dül ma­rad, pót­sze­re­ket ke­res­gél­ve. Saj­nos min­den kor­ban jel­lem­ző volt ez. Az em­be­rek a leg­kü­lön­bö­zőbb dol­gok­ban ke­re­sik a be­töl­te­ke­zést: mér­ték­te­len evés­ben és ivás­ban, al­ko­hol­ban, szó­ra­ko­zás­ban, sze­xu­á­lis er­kölcs­te­len­sé­gek­ben, ex­tá­zis­ban, pénz­ben, a va­gyon hal­mo­zá­sá­ban… Ha­bár min­dig me­rül­nek fel újabb öt­le­tek, ezek so­ha­sem te­het­nek bol­dog­gá – vé­gül csak az üres­ség ma­rad.

Fon­tos meg­áll­ni és át­gon­dol­ni, mi a baj és időt szán­ni arra, hogy va­ló­di meg­ol­dást ta­lálj. A va­ló­ság­gal való szem­be­sü­lés el­ke­rü­lé­se nem meg­ol­dás! A se­ké­lyes öröm, ide­ig-órá­ig tar­tó jó han­gu­lat és fel­do­bott­ság az em­ber bel­ső vá­gyát csak pil­la­nat­nyi­lag töl­ti be – ez­után ha­mar kö­zöm­bös­ség és üres­ség vagy akár két­ség­be­esés kö­vet­ke­zik: ez a bűn ter­mé­sze­te és leg­főbb jel­lem­ző­je. Is­ten nél­kül az em­be­rek­nek szük­sé­gük van va­la­mi­re, ami­be ka­pasz­kod­hat­nak, ami tar­tal­mat és célt ad az éle­tük­nek; de ha meg­áll­nak és el­gon­dol­koz­nak, meg­lát­ják, hogy ezek­nek egy­ál­ta­lán nincs ma­ra­dan­dó ér­té­ke.

De van le­he­tő­ség és szük­sé­ges is ne­met mon­da­ni erre a vi­lá­gi élet­szem­lé­let­re. Ezek a dol­gok nem csak meg­ront­ják az em­ber szí­vét és gon­do­lat­vi­lá­gát, ha­nem Is­ten­től is örök­re el­vá­lasz­ta­nak. Te­rem­tőnk se­gí­te­ni akar ne­künk, hogy sza­bad­dá vál­junk ezek­től és meg­újul­jon a szí­vünk, gon­dol­ko­dá­sunk és éle­tünk.

Mert meg­je­lent Is­ten üd­vö­zí­tő ke­gyel­me min­den em­ber­nek, és arra ne­vel min­ket, hogy meg­ta­gad­va a hi­tet­len­sé­get és a vi­lá­gi kí­ván­sá­go­kat, jó­za­nul, igaz­sá­go­san és ke­gye­sen él­jünk e vi­lág­ban… (Ti­tusz le­vél 2:11–12)

3 Rád is ha­tás­sal van?

Ha a mo­dern tech­ni­ka rád is olyan ha­tás­sal van, ami­ről ed­dig ír­tunk, sze­ret­nénk arra biz­tat­ni, hogy ne en­gedd, hogy a pil­la­nat­nyi­lag iz­gal­mas­nak tűnő dol­gok füg­gé­sé­be vagy csap­dá­já­ba ke­rülj. Ezek olyan dol­gok, amik meg­fosz­ta­nak a sza­bad­sá­god­tól és mél­tó­sá­god­tól, vé­gül pe­dig ki­üre­sí­te­nek. In­kább arra tö­re­kedj, ami örök­re meg­ma­rad.

Lépj ki a vir­tu­á­lis azo­no­sí­tód­ból, zárd be az al­kal­ma­zá­sa­i­dat, kap­csold ki a „kü­tyü­ket”, vedd ki fü­led­ből a fül­hall­ga­tó­dat és nyílj meg arra, hogy fel­fe­dezd ma­gad kö­rül a va­ló­sá­got. A va­ló­di­ból a vir­tu­á­lis vi­lág­ba való me­ne­kü­lés soha nem old­ja meg a prob­lé­má­kat. Ak­kor ta­lá­lod meg a meg­ol­dást, ha szem­be­né­zel a va­ló­ság­gal és fe­le­lős­sé­get vál­lalsz a sa­ját éle­te­dért és má­sok éle­té­ért, még ha ez oly­kor fáj­dal­mas is le­het. Ahe­lyett, hogy vir­tu­á­lis fó­ru­mo­kon ál­név mögé rej­tő­zöl, ke­ress va­ló­di kap­cso­la­to­kat, ame­lyek őszin­te sze­re­tet­ben gyö­ke­rez­nek, és ke­resd a kap­cso­la­tot kü­lö­nö­sen Az­zal, aki a va­ló­ság for­rá­sa és tud­ja, mi a leg­jobb szá­munk­ra.

4 Úgy tűn­het, hogy a ke­resz­té­nyek a tech­ni­kai fej­lő­dés el­len van­nak

Ez nem így van. Van­nak, akik a ke­resz­tény­sé­get ré­gi­mó­di­nak gon­dol­ják, és azt hi­szik, hogy a ke­resz­té­nyek nem tart­ják fon­tos­nak a tech­ni­ka fej­lő­dé­sét. Sze­ret­nénk tisz­táz­ni ezt a hely­te­len fel­té­te­le­zést egy tör­té­nel­mi pél­dá­val.

Ami­kor az em­be­rek a tech­ni­ka vív­má­nya­i­ról be­szél­nek, el­ső­sor­ban olyan mo­dern ta­lál­má­nyok­ra gon­dol­nak, mint pél­dá­ul az okos­te­le­fon, a drón vagy az ön­já­ró autó. Ne fe­led­kez­zünk meg azon­ban ar­ról, hogy ezek so­ha­sem jö­het­tek vol­na lét­re bi­zo­nyos múlt­be­li lé­pé­sek nél­kül, ame­lyek ak­ko­ri­ban – a szó tá­gabb ér­tel­mé­ben – a mo­dern tech­ni­ka ré­szé­nek szá­mí­tot­tak. A ke­resz­té­nyek is hasz­nál­ták a tech­ni­ka ta­lál­má­nya­it Is­ten or­szá­gá­nak a szol­gá­la­tá­ra. Mi­u­tán Jé­zus és az apos­to­lok sza­va­it írá­sos for­má­ba ön­töt­ték, pa­pi­rusz­ra és per­ga­men­re, majd ké­sőbb pa­pír­ra má­sol­ták. Hosszú ide­ig kü­lön­le­ges ki­vált­ság volt, ha va­la­ki­nek sa­ját Bib­li­á­ja le­he­tett – ez fő­leg csak a pa­pok­nak és a gaz­da­gok­nak állt mód­já­ban. A leg­utób­bi né­hány év­szá­zad­ban a könyv­nyom­ta­tás le­he­tő­vé tet­te, hogy a Bib­li­át ke­vés­bé költ­sé­ges mó­don sok­szo­ro­sít­sák, és el­ér­he­tőb­bé, meg­fi­zet­he­tőb­bé te­gyék a köz­em­ber szá­má­ra. Ál­val­lá­sos te­kin­té­lyek jó ide­ig meg­pró­bál­ták meg­til­ta­ni a kö­zön­sé­ges em­be­rek­nek, hogy sa­ját Bib­li­á­juk le­gyen. Ezek a pró­bál­ko­zá­sok vé­gül – sze­ren­csé­re – ku­darc­ba ful­lad­tak, és az­óta so­kak­nak meg­van a le­he­tő­sé­gük, hogy ott­hon ol­vas­sák és ta­nul­má­nyoz­zák a Bib­li­át.

Lát­hat­juk te­hát, hogy a tech­ni­ka fej­lő­dé­se a ke­resz­té­nyek szá­má­ra is hasz­nos volt. Mi sem kés­le­ke­dünk, hogy he­lyes cél­ra hasz­nál­juk. Vi­szont ala­po­san meg kell fon­tol­nunk – kü­lö­nö­sen szel­le­mi és er­köl­csi szem­pont­ból – hogy ho­gyan hasz­nál­juk. Ah­hoz, hogy job­ban meg­ért­sük ezt a kér­dést, néz­zük meg, mit mond a Bib­lia Is­ten ter­vé­ről az em­be­ri­ség szá­má­ra a Te­rem­tés köny­vé­ben, a kez­de­tek­ről szó­ló be­szá­mo­ló­ban.

5 Is­ten ere­de­ti ter­ve

Is­ten min­dent jó­nak te­rem­tett, és az em­bert arra ren­del­te, hogy ural­kod­jon a te­rem­tett vi­lá­gon, mű­vel­je azt és gon­dos­kod­jon róla az Ő cél­ja sze­rint.

Az­után meg­ál­dot­ta őket Is­ten, és ezt mond­ta ne­kik Is­ten: Sza­po­rod­ja­tok, so­ka­sod­ja­tok, tölt­sé­tek be a föl­det, és hajt­sá­tok ural­ma­tok alá! Ural­kod­ja­tok a ten­ger ha­la­in, az ég ma­da­ra­in és a szá­raz­föl­dön moz­gó min­den élő­lé­nyen! Majd ezt mond­ta Is­ten: Nek­tek adok min­den mag­ho­zó nö­vényt az egész föld szí­nén, és min­den fát, amely­nek mag­ho­zó gyü­möl­cse van: le­gyen mind­ez a ti ele­de­le­tek! Min­den föl­di ál­lat­nak, az ég min­den ma­da­rá­nak és min­den föl­di csú­szó­má­szó­nak pe­dig, amely­ben élet van, ele­de­lül adok min­den zöld nö­vényt. És úgy tör­tént. És lát­ta Is­ten, hogy min­den, amit al­ko­tott, igen jó. Így lett este, és lett reg­gel: ha­to­dik nap. (1 Mó­zes 1:28–31)

Fog­ta te­hát az ÚR­is­ten az em­bert, és el­he­lyez­te az Éden kert­jé­ben, hogy mű­vel­je és őriz­ze azt. (1 Mó­zes 2:15)

Is­ten az em­ber irán­ti sze­re­te­tét mu­tat­ta meg ab­ban, hogy rá­bíz­ta a fe­le­lős­sé­get: hasz­nál­ja, amit ka­pott és szol­gál­jon az­zal. Nem azért, hogy önző cél­ja­it, ha­nem hogy az egész em­be­ri­ség ja­vát mun­kál­ja. Ezért Is­ten ké­pes­sé­ge­ket adott az em­ber­nek a szer­ve­zés­re, irá­nyí­tás­ra, meg­ér­tés­re, meg­íté­lés­re és fej­lesz­tés­re. Nem az volt a cél­ja, hogy az em­ber Tőle füg­get­le­nül cse­le­ked­jen, ha­nem hogy együtt­mű­köd­jön Vele. A he­lyes vá­lasz Is­ten sze­re­te­té­re az, hogy az em­ber őszin­te szív­vel azt te­szi, ami jó, tisz­tel­ve Is­tent és az Ő te­rem­té­sét. Ezért az is Is­ten ter­vé­hez tar­to­zik, hogy az em­ber jó dol­gok­ra hasz­nál­ja al­ko­tó­ké­pes­sé­gét.

Ami­kor azon­ban az em­ber úgy dön­tött, hogy Is­ten nél­kül akar élni és vét­ke­zett El­le­ne, a vi­lág el­bu­kott ál­la­pot­ba ke­rült, ahol Is­ten már nem tud­ta az Őt meg­il­le­tő he­lyet el­fog­lal­ni. Az ön­zés és a go­nosz­ság, ami az­előtt nem volt je­len Is­ten te­rem­té­sé­ben, a vi­lág ré­szé­vé vált. Az­óta az em­ber in­kább az ön­zést vá­laszt­ja, mint­sem hogy az igaz­sá­gos Is­ten aka­ra­tát ke­res­se. Ez nem azt je­len­ti, hogy kép­te­len­né vált arra, hogy bár­mi jót te­gyen. Lel­ki­is­me­re­te sze­rint sza­ba­don dönt­het amel­lett, hogy a jót te­gye, még eb­ben az is­ten­te­len­ség ál­tal for­mált vi­lág­ban is.

Emi­att néha meg­le­he­tő­sen össze­tett do­log azt meg­ítél­ni, hogy egy tech­ni­kai ta­lál­mány jó‑e vagy rossz. Nem min­dig könnyű lát­ni az egy­ér­tel­mű ha­tár­vo­na­lat, ha csak ön­ma­gá­ban a ta­lál­mányt néz­zük. Ve­gyük a kés pél­dá­ját: le­het jó cél­ra hasz­nál­ni, pél­dá­ul ételt ké­szí­te­ni vele az éhe­zők szá­má­ra; ha azon­ban va­la­ki­nek gyű­lö­let van a szí­vé­ben, arra is hasz­nál­hat­ja, hogy meg­se­be­sít­sen vele má­so­kat. Lát­hat­juk, hogy az em­ber szán­dé­kai és lel­kü­le­te nagy sze­re­pet ját­sza­nak eb­ben a do­log­ban. Ezek azok a dol­gok, amik iga­zán szá­mí­ta­nak, füg­get­le­nül at­tól, hogy me­lyik kor­ban élünk. És ép­pen ez az, ami­ről a Bib­lia is be­szél.

Mert Is­ten igé­je élő és ható, éle­sebb min­den két­élű kard­nál, mély­re ha­tol, az elme és a lé­lek, az ízü­le­tek és a ve­lők szét­vá­lá­sá­ig, és meg­íté­li a szív gon­do­la­ta­it és szán­dé­ka­it. (Zsi­dó le­vél 4:12)

Ha Is­tent he­lyez­zük éle­tünk kö­zép­pont­já­ba, Ő se­gí­te­ni tud az adott hely­ze­tek­ben meg­kü­lön­böz­tet­ni a jót a rossz­tól és meg­ítél­ni, ho­gyan hasz­nál­hat­juk Is­ten előtt he­lyes mó­don, vagy használjuk‑e egy­ál­ta­lán azt, amit a vi­lág kí­nál. Is­ten mu­tat­ja az iga­zi, örök­ké­va­ló ér­té­ke­ket, amik­hez ra­gasz­kod­ha­tunk, se­gít el­len­áll­ni a go­nosz­nak és meg­áll­ni az evi­lá­gi kí­ván­sá­gok­kal szem­ben. Iga­zi sza­bad­ság­ra ve­zet el ben­nün­ket. Ha en­ge­del­mes­ke­dünk Neki, meg­sza­ba­dít min­ket az ön­zés­től uralt vi­lág rab­sá­gá­ból és nyo­má­sá­ból. Meg akar bo­csá­ta­ni és messzi­re veti a bű­ne­in­ket, ha őszin­tén Hoz­zá for­du­lunk. Is­ten ké­pes arra, ami­re a tech­ni­ka nem: meg­tisz­tít­ja szí­vün­ket és újra ké­pes­sé tesz ben­nün­ket a sze­re­tet­ben és bé­kes­ség­ben való élet­re és mély és tar­tós kap­cso­la­tok­ra. Így gon­do­la­ta­ink már nem fog­nak a mu­lan­dó dol­gok­ra irá­nyul­ni.

[…] de min­dent vizs­gál­ja­tok meg: a jót tart­sá­tok meg, a go­nosz min­den faj­tá­já­tól tar­tóz­kod­ja­tok! (1 Thessza­lo­ni­ka le­vél 5:21–22)

6 Né­hány egyéb ha­tás

A fent em­lí­tett gon­do­la­tok a kom­mu­ni­ká­ci­ós és mul­ti­mé­di­ás esz­kö­zök­re irá­nyul­tak. Fi­gye­lem­be kell azon­ban ven­nünk, hogy a tech­ni­kai fej­lő­dés­nek szá­mos más ter­mé­ke is van, ame­lyek éle­tünk ré­szé­vé vál­tak, és ame­lyek­nél ha­son­ló­an ér­vé­nye­sül­nek ezek a ne­ga­tív ha­tá­sok. Van­nak más szem­pon­tok is, ame­lyek­re nem tér­tünk ki, mint pél­dá­ul a kör­nye­ze­ti vagy az em­be­ri egész­ség­re és jo­gok­ra gya­ko­rolt ha­tá­sok. Mind­ezek rész­le­te­zé­se azon­ban túl­men­ne en­nek az írás­nak a ke­re­tén.
A kö­vet­ke­ző pon­to­kat még­is ér­de­mes meg­em­lí­te­ni: Né­hány ideg­ku­ta­tó, mint Man­fred Spi­tzer^[2] és Adam Gaz­za­ley^[3] úgy gon­dol­ja, hogy ezek­nek a mo­dern esz­kö­zök­nek a hasz­ná­la­ta hát­rá­nyo­san be­fo­lyá­sol­ja a gye­re­kek és a fi­a­tal fel­nőt­tek ta­nul­má­nyi elő­me­ne­te­lét, mi­vel az esz­kö­zök arra ösz­tön­zik hasz­ná­ló­i­kat, hogy sok­fé­le te­vé­keny­ség­gel fog­lal­koz­za­nak egy­szer­re (mult­itas­king), és ez­ál­tal aka­dá­lyoz­zák a mély gon­dol­ko­dást és kon­cent­rá­ci­ót. A fi­a­ta­labb ge­ne­rá­ció egy­re ke­vés­bé tisz­te­li ta­ná­rai és szü­lei te­kin­té­lyét, mi­vel könnyű­szer­rel vál­hat ná­luk „böl­cseb­bé” és „job­ban in­for­mált­tá” az in­ter­ne­tes ke­re­sők se­gít­sé­gé­vel.

Ami az em­be­ri jo­go­kat il­le­ti, eze­ket az elekt­ro­ni­kus esz­kö­zö­ket, ame­lye­ket vi­szony­lag ala­csony áron meg­vá­sá­rol­ha­tunk, sok eset­ben ke­mény és em­ber­te­len mun­ka­kö­rül­mé­nyek kö­zött gyárt­ják. Pro­fit­ér­dek­től hajt­va a gyár­tók lel­ki­is­me­ret-fur­da­lás nél­kül ki­hasz­nál­ják a fej­lő­dő or­szá­gok­ban élő sze­gény em­be­re­ket. Ők pe­dig – min­den­re el­szán­tan azért, hogy meg­ke­res­sék a napi be­te­vő fa­la­tot – alá­ve­tik ma­gu­kat igaz­ság­ta­lan mun­ka­adó­ik kö­ve­tel­mé­nye­i­nek, akik nyo­mást gya­ko­rol­nak rá­juk, hogy még töb­bet tel­je­sít­se­nek, cse­kély fi­ze­té­sért és meg­alá­zó bá­nás­mó­dért cse­ré­be.^[4]

7 Meg­hí­vás

Mi is vol­tunk né­há­nyan ilyen hely­zet­ben a múlt­ban, és ezek­nek a dol­gok­nak a füg­gé­sé­ből Jé­zus ál­tal ta­lál­tuk meg a ki­utat. Sze­ret­nénk ve­led is meg­osz­ta­ni ta­pasz­ta­la­ta­in­kat és gon­do­la­ta­in­kat, ezért örül­nénk, ha meg­is­mer­het­nénk té­ged.

Jöj­je­tek én­hoz­zám mind­nyá­jan, akik meg­fá­rad­ta­tok és meg vagy­tok ter­hel­ve, és én meg­nyug­vást adok nek­tek. Ve­gyé­tek ma­ga­tok­ra az én igá­mat, és ta­nul­já­tok meg tő­lem, hogy sze­líd va­gyok és alá­za­tos szí­vű, és meg­nyug­vást ta­lál­tok lel­ke­tek­nek. Mert az én igám jó, és az én ter­hem könnyű. (Máté 11:28–30)