A tév­ta­ní­tá­sok ve­szé­lyé­ről

A kö­vet­ke­ző írá­sunk­ból ki­de­rül, mi­ért hisszük, és ho­gyan ért­jük azt, hogy Jé­zus ta­ní­tá­sa Is­ten igaz­sá­ga. Aki tév­ta­ní­tást kép­vi­sel, nem tisz­te­li Is­tent. A té­ves ta­ní­tá­sok­nak „ko­­vász-ha­­tá­­suk” van és fél­re­ve­ze­tik az em­be­re­ket.

1 Be­ve­ze­tő gon­do­la­tok

Jé­zus Krisz­tus sze­mé­lye ha­tá­roz­za meg a ke­resz­tény­ség lé­nye­gét – amit a ke­resz­té­nyek hisz­nek, és re­mél­nek. Bár­ki, aki va­la­mi mást ta­nít, mint amit Jé­zus ta­ní­tott, fi­gyel­men kí­vül hagy­ja az ő te­kin­té­lyét, kö­vet­ke­zés­kép­pen Is­ten te­kin­té­lyét is. Ezt meg­gon­dol­va nyil­ván­va­ló­vá vá­lik a tév­ta­ní­tók ma­ga­biz­tos­sá­ga és ért­he­tő­vé vál­nak azok a szi­go­rú sza­vak, ame­lye­ket az Új­szö­vet­ség hasz­nál ve­lük szem­ben

Ma­nap­ság több teo­ló­gus azt a vé­le­ményt kép­vi­se­li, hogy a Jé­zus éle­té­ről szó­ló sok tu­dó­sí­tás csak le­gen­da, és hogy sza­va­i­nak nagy ré­sze nem is tőle szár­ma­zik. S mind­ez va­ló­já­ban hí­vei jám­bor fan­tá­zi­á­já­nak szü­le­mé­nye. Így „jó” okuk van arra, hogy az Új­szö­vet­sé­get ne ve­gyék ko­mo­lyan, és ne en­ge­del­mes­ked­je­nek a Szent­írás sza­va­i­nak. Ez­zel a lá­tás­mód­dal sa­ját val­lást ala­kí­ta­nak ki.

An­nak el­le­né­re, hogy az úgy­ne­ve­zett li­be­rá­lis teo­ló­gu­sok min­den to­váb­bi nél­kül el­ve­tik a pasz­to­rá­lis le­ve­le­ket^[1], mint ha­mi­sít­vá­nyo­kat, Pál sza­vai a tév­ta­ní­tók el­len ép­pen azok­ban a le­ve­lek­ben ugyan­úgy igaz­nak bi­zo­nyul­nak, mint ahogy a Gala­ta le­vél 1:8–9-ben írt so­rai:

Vi­szont ha még mi ma­gunk, vagy egy menny­ből való an­gyal hir­det­ne is nek­tek evan­gé­li­u­mot azon­kí­vül, amit mi hir­de­tünk, át­ko­zott le­gyen! Amint már ko­ráb­ban is meg­mond­tuk, most is­mét mon­dom: ha va­la­ki nek­tek más evan­gé­li­u­mot hir­det, azon­kí­vül, ame­lyet el­fo­gad­ta­tok, át­ko­zott le­gyen!

So­kan azt gon­dol­ják, hogy a ta­ní­tás nem olyan fon­tos. Gyak­ran azért van ez így, mert sem ma­gu­kat, sem má­so­kat nem akar­nak meg­vizs­gál­ni. Úgy ér­vel­nek, hogy to­le­rál­ni kell má­sok gon­dol­ko­dá­sát, és hogy az igaz­sá­got úgy­sem le­het fel­is­mer­ni. Jé­zus azon­ban Já­nos evan­gé­li­u­má­ban a kö­vet­ke­zőt mond­ja:

Így szólt ak­kor Jé­zus azok­hoz a zsi­dók­hoz, akik hit­tek ben­ne: „Ha ti meg­tart­já­tok az én igé­met, va­ló­ban ta­nít­vá­nya­im vagy­tok; meg­is­me­ri­tek az igaz­sá­got, és az igaz­ság meg­sza­ba­dít ti­te­ket.” (Já­nos 8:31–32)

Re­mél­he­tő­leg ért­he­tő­vé vá­lik a kö­vet­ke­ző gon­do­la­tok se­gít­sé­gé­vel, hogy mi­lyen fon­tos a he­lyes ta­ní­tás.

2 Jé­zus ta­ní­tá­sa Is­ten igaz­sá­ga

Jé­zus erre így vá­la­szolt ne­kik: „Az én ta­ní­tá­som nem az enyém, ha­nem azé, aki el­kül­dött en­gem. Ha va­la­ki kész cse­le­ked­ni az ő aka­ra­tát, fel­is­me­ri er­ről a ta­ní­tás­ról, hogy va­jon Is­ten­től való‑e, vagy én ma­gam­tól szó­lok.” (Já­nos 7:16–17)

Ezek­ben az igék­ben Jé­zus hang­sú­lyoz­za, hogy maga Is­ten az ő ta­ní­tá­sá­nak for­rá­sa. Ezért amit ő mon­dott, Is­ten­től van. Jé­zus sza­vai ál­tal meg­is­mer­het­jük Is­ten lé­nyét és aka­ra­tát. En­nek leg­fon­to­sabb fel­té­te­le a kész­ség Is­ten aka­ra­tá­nak cse­lek­vé­sé­re.

3 Aki tév­ta­ní­tást kép­vi­sel, nem tisz­te­li Is­tent

Jé­zus in­tet­te ta­nít­vá­nya­it, hogy óva­kod­ja­nak a fa­ri­ze­u­sok és szad­du­ce­u­sok ko­vá­szá­tól (Máté 16:6.12). Azt is mond­ta, hogy…

[…] hi­á­ba tisz­tel­nek en­gem, ha olyan ta­ní­tá­so­kat ta­ní­ta­nak, ame­lyek em­be­rek pa­ran­cso­la­tai. (Máté 15:9)

Nem­csak hi­á­ba­va­ló tisz­te­let­nek, ha­nem kép­mu­ta­tás­nak is ne­ve­zi, amit tesz­nek.

Kép­mu­ta­tók, ta­lá­ló­an pró­fé­tált ró­la­tok Ézsa­i­ás: „Ez a nép csak aj­ká­val tisz­tel en­gem, a szí­ve azon­ban tá­vol van tő­lem.” (Máté 15:7–8)

Min­den ta­ní­tás, ami el­tér a bib­li­ai ala­pok­tól, em­be­ri tan, ame­lyet olya­nok ta­lál­tak ki, akik in­kább más cé­lo­kat kö­vet­nek ahe­lyett, hogy Is­tent szol­gál­nák. Te­hát a tév­ta­ní­tás az en­ge­det­len­ség ered­mé­nye, és nem ve­zet­het Is­ten­nel való kap­cso­lat­ra. Ha va­la­ki an­nak el­le­né­re, hogy szem­be­sül az igaz­ság­gal, fenn­tart­ja a té­ves el­gon­do­lá­sa­it, bi­zo­nyo­san oda jut, hogy ha­jó­tö­rést szen­ved az Is­ten­nel való kap­cso­la­tá­ban.

4 A ta­ní­tás és az élet szo­ro­san össze­függ

Szám­ta­lan kü­lön­bö­ző pél­dát fi­gyel­he­tünk meg, ami il­luszt­rál­ja ezt a tényt.

Ami­kor pe­dig az Em­ber­fia el­jön az ő di­cső­sé­gé­ben, és vele az an­gya­lok mind, ak­kor oda­ül di­cső­sé­ge trón­já­ra. Össze­gyűj­te­nek elé­je min­den né­pet, ő pe­dig el­vá­laszt­ja őket egy­más­tól, aho­gyan a pász­tor el­vá­laszt­ja a ju­ho­kat a kecs­kék­től. A ju­ho­kat jobb keze fe­lől, a kecs­ké­ket pe­dig bal keze fe­lől ál­lít­ja. Ak­kor így szól a ki­rály a jobb keze fe­lől ál­lók­hoz: Jöj­je­tek, Atyám ál­dot­tai, örö­köl­jé­tek a vi­lág kez­de­te óta szá­mo­tok­ra el­ké­szí­tett or­szá­got. Mert éhez­tem, és en­nem ad­ta­tok, szom­jaz­tam, és in­nom ad­ta­tok, jö­ve­vény vol­tam, és be­fo­gad­ta­tok, me­zí­te­len vol­tam, és fel­ru­ház­ta­tok, be­teg vol­tam, és meg­lá­to­gat­ta­tok, bör­tön­ben vol­tam, és el­jöt­te­tek hoz­zám. Ak­kor így vá­la­szol­nak neki az iga­zak: Uram, mi­kor lát­tunk té­ged éhez­ni, hogy en­ned ad­tunk vol­na, vagy szom­jaz­ni, hogy in­nod ad­tunk vol­na? Mi­kor lát­tunk jö­ve­vény­nek, hogy be­fo­gad­tunk vol­na, vagy me­zí­te­len­nek, hogy fel­ru­ház­tunk vol­na? Mi­kor lát­tunk be­te­gen vagy bör­tön­ben, hogy el­men­tünk vol­na hoz­zád? A ki­rály így fe­lel majd ne­kik: Bi­zony, mon­dom nék­tek, ami­kor meg­tet­té­tek eze­ket akár­csak eggyel is a leg­ki­sebb atyám­fi­ai kö­zül, ve­lem tet­té­tek meg. Ak­kor szól a bal keze fe­lől ál­lók­hoz is: Men­je­tek elő­lem, át­ko­zot­tak, az ör­dög­nek és an­gya­la­i­nak el­ké­szí­tett örök tűz­re. Mert éhez­tem, és nem ad­ta­tok en­nem, szom­jaz­tam, és nem ad­ta­tok in­nom, jö­ve­vény vol­tam, és nem fo­gad­ta­tok be, me­zí­te­len vol­tam, és nem ru­ház­ta­tok fel, be­teg vol­tam, bör­tön­ben vol­tam, és nem lá­to­gat­ta­tok meg. Ak­kor ezek is így vá­la­szol­nak neki: Uram, mi­kor lát­tunk té­ged éhez­ni vagy szom­jaz­ni, jö­ve­vény­nek vagy me­zí­te­len­nek, be­te­gen vagy bör­tön­ben, ami­kor nem szol­gál­tunk ne­ked? Ak­kor így fe­lel ne­kik: Bi­zony, mon­dom nék­tek, ami­kor nem tet­té­tek meg eze­ket eggyel a leg­ki­seb­bek kö­zül, ve­lem nem tet­té­tek meg. És ezek el­men­nek az örök bün­te­tés­re, az iga­zak pe­dig az örök élet­re. (Máté 25:31–46)

Ha va­la­ki pél­dá­ul úgy érti a fen­ti pél­dá­za­tot, hogy az ke­resz­té­nyek­re vo­nat­ko­zik – mint ahogy ez ma­nap­ság nem rit­ka­ság –, a ke­resz­tény élet­ről al­ko­tott fo­gal­ma töb­bé-ke­vés­bé a szo­ci­á­lis igye­ke­zet­re és ka­ri­ta­tív mun­ká­ra kor­lá­to­zó­dik. Ez a pél­dá­zat azon­ban va­ló­já­ban azok íté­le­té­ről szól, akik nem is­mer­ték Jé­zust és cso­dál­koz­nak azon, mi­ként le­het­sé­ges, hogy a jót, amit tet­tek, Jé­zus­sal tet­ték meg. A ke­resz­té­nyek tud­ják, hogy min­den­nel, amit cse­lek­sze­nek, Jé­zust szol­gál­ják. Jé­zus itt rész­ben arra a kér­dés­re is vá­la­szol, hogy mi lesz az örök­ké­va­ló­ság­ban azok­kal, akik itt a föl­dön nem is­mer­ték meg őt. Erre utal a 32. vers­ben sze­rep­lő gö­rög eth­noi (nem­ze­tek) szó is. A zsi­dók ugyan­is kü­lönb­sé­get tet­tek akö­zött, ami­kor ma­guk­ról, a sa­ját né­pük­ről (gö­rög: laos) és ami­kor a nem­ze­tek­ről (gö­rög: eth­noi), azaz a nem zsi­dók­ról be­szél­tek. Ez jól lát­szik az Apos­to­lok cse­le­ke­de­tei 26:17-ből is.

Ke­resz­té­nyek­ként Is­ten kö­vet­sé­gé­ben já­runk (2 Ko­rin­thus le­vél 5:20) ak­tí­van mun­kál­kod­va azért, hogy Is­tent is­mert­té te­gyük Jé­zus ta­ní­tá­sá­nak hir­de­té­se és szent éle­tünk ál­tal.

A búza és a kon­koly pél­dá­za­ta to­váb­bi ér­de­kes pél­da:

Más pél­dá­za­tot is mon­dott ne­kik: „Ha­son­ló a mennyek or­szá­ga ah­hoz az em­ber­hez, aki jó ma­got ve­tett a szán­tó­föld­jé­be. De amíg az em­be­rek alud­tak, el­jött az el­len­sé­ge, kon­kolyt ve­tett a búza közé, és el­ment. Ami­kor a zöld ve­tés szár­ba szö­kött, és már ma­got ho­zott, meg­mu­tat­ko­zott a kon­koly is. A szol­gák ek­kor oda­men­tek a gaz­dá­hoz, és azt kér­dez­ték tőle: Uram, ugye jó ma­got ve­tet­tél a föl­ded­be? Hon­nan van ak­kor ben­ne a kon­koly? El­len­ség tet­te ezt! – fe­lel­te ne­kik. A szol­gák erre meg­kér­dez­ték: Akarod‑e, hogy ki­men­jünk, és össze­szed­jük a kon­kolyt? Ő azon­ban így vá­la­szolt: Nem, mert amíg a kon­kolyt szed­né­tek, ki­szag­gat­ná­tok vele együtt a bú­zát is. Hadd nő­jön együtt mind a ket­tő az ara­tá­sig, és az ara­tás ide­jén meg­mon­dom az ara­tók­nak: Szed­jé­tek össze elő­ször a kon­kolyt, kös­sé­tek ké­vé­be, és éges­sé­tek el, a bú­zát pe­dig ta­ka­rít­sá­tok be csű­röm­be.” (Máté 13:24–30)

Ma­nap­ság ezt a pél­dá­za­tot so­kan az egy­ház­ra vo­nat­koz­tat­ják. Érv­ként akar­ják hasz­nál­ni arra, hogy az egy­há­zon be­lül együtt le­het­nek a hí­vők és a hi­tet­le­nek, és csak a vi­lág vé­gén lesz vi­lá­gos, ki az, aki tény­leg Is­ten­hez tar­to­zik. Ez­zel tu­laj­don­kép­pen azt mond­ják, hogy nem kell tá­vol­sá­got tar­ta­ni a hi­tet­le­nek­től; nem is kell meg­vizs­gál­ni az em­be­re­ket, mert csak a vi­lág vé­gén és csak Is­ten fog­ja őket meg­ítél­ni. Azon­ban, ha ki­csit to­vább ol­va­sol, lát­ha­tod, hogy Jé­zus nem er­ről be­szélt.

Jé­zus azt ma­gya­ráz­za, hogy a szán­tó­föld a vi­lág, ahol a jók és go­no­szok együtt van­nak, ha­bár Is­ten min­den­kit jó­nak te­rem­tett. Is­ten nem akar­ja mind­azo­kat el­tö­röl­ni a föld szí­né­ről, akik nem en­ge­del­mes­ked­nek Neki. Meg­ad­ja min­den­ki­nek a sza­bad­sá­got, hogy élje az éle­tét egé­szen ad­dig, amíg meg nem hal, bár­ho­gyan is dönt. Ezen túl­me­nő­en az Új­szö­vet­ség más ré­sze­i­ből is lát­szik, hogy ne­künk ke­resz­té­nyek­ként nem le­het szel­le­mi kap­cso­la­tunk hi­tet­le­nek­kel:

Ne le­gye­tek hi­tet­le­nek­kel fe­le­más igá­ban, mert mi köze egy­más­hoz az igaz­ság­nak és a go­nosz­ság­nak, vagy mi köze van a vi­lá­gos­ság­nak a sö­tét­ség­hez? Vagy mi azo­nos­ság van Krisz­tus és Be­li­ál kö­zött? Vagy mi­lyen kö­zös­ség van hívő és hi­tet­len kö­zött? Ho­gyan fér össze Is­ten temp­lo­ma a bál­vá­nyok­kal? Mert mi az élő Is­ten temp­lo­ma va­gyunk, aho­gyan az Is­ten mond­ta: „Kö­zöt­tük fo­gok lak­ni és jár­ni, Is­te­nük le­szek, és ők az én né­pem lesz­nek. Ezért te­hát men­je­tek ki kö­zü­lük, és vál­ja­tok kü­lön tő­lük, így szól az Úr, tisz­tá­ta­lant ne érint­se­tek, és én ma­gam­hoz fo­gad­lak ti­te­ket, Atyá­tok­ká le­szek, ti pe­dig fi­a­im­má és le­á­nya­im­má lesz­tek, így szól a min­den­ha­tó Úr.” (2 Ko­rin­thus le­vél 6:14–18)

5 A té­ves ta­ní­tá­sok­nak „ko­vász-ha­tá­suk” van

Ezért fi­gyel­mez­tet min­ket az Írás:

Kér­lek ti­te­ket, test­vé­re­im, tart­sá­tok szem­mel azo­kat, akik sza­ka­dá­so­kat és bot­rán­ko­zá­so­kat okoz­nak az­zal, hogy az el­len­ke­ző­jét ta­nít­ják an­nak, amit ta­nul­ta­tok. Tér­je­tek ki elő­lük! (Róma le­vél 16:17)

A Ti­tusz­nak cím­zett le­ve­lé­ben Pál ek­kép­pen ír:

A sza­ka­dást oko­zó em­ber elől egy vagy két meg­in­tés után térj ki, tud­ván, hogy az ilyen em­ber ki­vet­kő­zött ön­ma­gá­ból, bűn­ben él és ma­gá­ban hord­ja íté­le­tét. (Ti­tusz le­vél 3:10–11)

6 A tév­ta­ní­tá­sok fél­re­ve­ze­tik az em­be­re­ket

A tév­ta­ní­tók meg­pró­bál­ják az igaz­sá­got olyan el­kép­ze­lé­sek­hez iga­zí­ta­ni, ame­lyek az em­be­rek szá­má­ra ke­gye­sebb­nek, von­zóbb­nak vagy ké­nyel­me­sebb­nek tűn­nek, ame­lyek szá­muk­ra na­gyobb „biz­ton­sá­got” nyúj­ta­nak, vagy ép­pen­ség­gel meg­en­ge­dik, hogy komp­ro­misszu­mo­kat kös­se­nek.

Mert lesz idő, ami­kor az egész­sé­ges ta­ní­tást nem vi­se­lik el, ha­nem sa­ját kí­ván­sá­ga­ik sze­rint gyűj­te­nek ma­guk­nak ta­ní­tó­kat, mert visz­ket a fü­lük. Az igaz­ság­tól el­for­dít­ják a fü­lü­ket, de a mon­dák­hoz oda­for­dul­nak. (2 Ti­mó­te­us le­vél 4:3–4)

A tév­ta­ní­tá­sok gyor­san ter­jed­nek. A szé­les útra könnyű rá­ta­lál­ni, de az pusz­tu­lás­hoz ve­zet. Az Új­szö­vet­ség na­gyon szi­go­rú­an el­uta­sít­ja a tév­ta­ní­tó­kat:

Aki túl­lép ezen, és nem ma­rad meg a Krisz­tus ta­ní­tá­sá­ban, ab­ban nincs ben­ne Is­ten; aki meg­ma­rad a ta­ní­tás­ban, ab­ban ben­ne van az Atya is, meg a Fiú is. Ha va­la­ki hoz­zá­tok ér­ke­zik, és nem ezt a ta­ní­tást vi­szi, ne fo­gad­já­tok be a há­za­tok­ba, és ne kö­szönt­sé­tek, mert aki kö­szön­ti, kö­zös­sé­get vál­lal an­nak go­nosz cse­le­ke­de­te­i­vel. (2 Já­nos le­vél 9–11)

Az Új­szö­vet­ség ide­jén „kö­szön­te­ni va­la­kit” azt je­len­tet­te, hogy az il­le­tő azt a sze­mélyt be­fo­gad­ta a há­zá­ba és kö­zös­sé­get vál­lalt vele, együtt ét­kez­tek és be­szél­get­tek. Já­nos azt akar­ja ki­fe­jez­ni, hogy egy tév­ta­ní­tó­val nem le­het kap­cso­la­tot fenn­tar­ta­ni, mert fon­tos, hogy vi­lá­gos el­ha­tá­ro­ló­dást mu­tas­sunk azok­tól a dol­gok­tól, ami­ket té­ve­sen hir­det. Mi­lyen kö­zös­sé­ge le­het az igaz­ság­nak és az igaz­ság el­fer­dí­té­sé­nek?

Te­hát min­den ke­resz­tény­nek buz­gó­nak kell len­nie ab­ban, hogy meg­is­mer­je a he­lyes ta­ní­tást. Eb­ben fe­je­zi ki az igaz­ság irán­ti sze­re­te­tét, és ez az, ami ala­pot ké­pez ah­hoz, hogy a kes­keny úton ma­rad­jon. Ezért inti Pál a ke­resz­té­nye­ket…

[…] hogy töb­bé ne le­gyünk kis­ko­rú­ak, akik min­den­fé­le ta­ní­tás sze­lé­ben ide-oda há­nyód­nak és sod­ród­nak az em­be­rek csa­lá­sá­tól, tév­út­ra csá­bí­tó ra­vasz­sá­gá­tól […] (Efe­zus le­vél 4:14)

Ha va­la­ki nem en­ge­di tu­da­to­san, hogy Is­ten igé­je ve­zes­se, ne cso­dál­koz­zon azon, hogy fél­re­ve­ze­tik. A gon­dol­ko­dás hi­á­nya már meg­nyit­ja a tév­ta­ní­tá­sok csap­dá­já­hoz ve­ze­tő utat.

Le­gyen gon­dod ön­ma­gad­ra és a ta­ní­tás­ra, ma­radj meg ezek mel­lett, mert ha így cse­lek­szel, meg­men­ted ma­ga­dat is, hall­ga­tó­i­dat is. (1 Ti­mó­te­us le­vél 4:16)