Vá­lás és új­ra­há­za­so­dás a Bib­lia szem­szö­gé­ből

Eb­ben az írá­sunk­ban a Bib­lia vá­lás és új­ra­há­za­so­dás kér­dé­sé­re vo­nat­ko­zó ki­je­len­té­se­i­vel sze­ret­nénk fog­lal­koz­ni. Az Új­szö­vet­ség vi­lá­go­san el­uta­sít­ja a vá­lást. En­nek nem mond el­lent Jé­zus Máté evan­gé­li­u­má­ban le­írt ki­je­len­té­se sem, amit ál­ta­lá­ban „pa­ráz­na­ság ese­tét ki­vé­ve” for­dí­tás­sal ad­nak vissza. Még ha az ószö­vet­sé­gi tör­vény meg is en­ged­te a vá­lást az em­be­rek gyar­ló­sá­ga mi­att, az soha nem volt Is­ten aka­ra­ta. Azt, hogy mi Is­ten aka­ra­ta, Jé­zus vi­lá­go­san ki­nyi­lat­koz­tat­ta. Meg­vál­tá­sa ál­tal át­for­mál­ja szí­vün­ket, és ké­pes­sé tesz arra, hogy Is­ten aka­ra­ta sze­rint meg­őriz­zük a hű­sé­get ak­kor is, ha bi­zo­nyos okok­ból szük­sé­ges­sé vá­lik a hi­tet­len há­zas­társ­tól való el­kü­lö­nü­lés. Írá­sunk vé­gén nap­ja­ink­ban gya­ko­ri élet­hely­ze­tek meg­ol­dá­sá­hoz sze­ret­nénk né­hány gon­do­lat­tal se­gít­sé­get nyúj­ta­ni.

1 A vá­lás a meg­ol­dás?

Sze­ret­ni va­la­kit azt je­len­ti, hogy a leg­job­bat ke­res­sük szá­má­ra ak­kor is, ha az ne­héz­sé­gek­kel jár. A há­za­sok is gyak­ran ke­rül­nek olyan hely­zet­be, amely­ben meg kell ta­gad­ni­uk ma­gu­kat. Ép­pen ak­kor, ami­kor prob­lé­mák me­rül­nek fel, vá­lik könnyen kí­sért­he­tő­vé az em­ber, hogy az egy­sze­rűbb utat vá­lassza és el­vál­jon há­zas­tár­sá­tól, il­let­ve újra meg­há­za­sod­jon, mi­u­tán a há­zas­tár­sa el­hagy­ta. A há­zas­ság azon­ban olyan dön­tés, ame­lyet nem le­het ér­vény­te­le­ní­te­ni még ak­kor sem, ha azt va­la­ki nem a lel­ki­is­me­re­té­re hall­gat­va hoz­ta meg.

Ezért sze­ret­nénk min­den­kit, aki há­zas­ság­kö­té­sen vagy vá­lá­son gon­dol­ko­dik, arra buz­dí­ta­ni, hogy fé­le­lem nél­kül bíz­za rá ma­gát Jé­zus sza­va­i­ra. Ő nem­csak meg­mu­tat­ja ne­künk az utat, ha­nem se­gít is ab­ban, hogy az úton jár­junk ak­kor is, ha az el­kép­zel­he­tet­len­nek tű­nik. Az aláb­bi­ak­ban bib­li­ai igé­ket idé­zünk a vá­lás és új­ra­há­za­so­dás té­má­já­hoz. Ezek mu­tat­ják, hogy Jé­zus fel­té­tel nél­kü­li, a má­sik fél ha­lá­lá­ig tar­tó hű­sé­get vár el egyet­len há­zas­társ iránt. A bib­li­ai igék után pon­to­sabb ma­gya­rá­za­tok kö­vet­kez­nek.

2 Egy­ér­tel­mű bib­li­ai igék a vá­lás és új­ra­há­za­so­dás té­má­já­hoz

Né­hány új­szö­vet­sé­gi ige­hely mu­tat­ja, Is­ten aka­ra­ta az, hogy min­den­ki­nek csak egy há­zas­tár­sa le­gyen, vagy­is, hogy a férj és a fe­le­ség hűek ma­rad­ja­nak egy­más­hoz, amíg a má­sik há­zas­fél élet­ben van:

Aki el­bo­csát­ja fe­le­sé­gét, és mást vesz el, há­zas­ság­tö­rő, és aki fér­jé­től el­bo­csá­tott asszonyt vesz el, szin­tén há­zas­ság­tö­rő. (Lu­kács 16:18)

Fa­ri­ze­u­sok is men­tek hoz­zá, és meg­kér­dez­ték tőle, hogy szabad‑e a fér­fi­nak el­bo­csá­ta­nia a fe­le­sé­gét: ez­zel kí­sér­tet­ték Jé­zust. Ő azon­ban vissza­kér­de­zett: „Mit pa­ran­csolt nek­tek Mó­zes?” Azok ezt mond­ták: „Mó­zes meg­en­ged­te a vá­ló­le­vél írá­sát és az el­bo­csá­tást.” Jé­zus erre így szólt hoz­zá­juk: „Szí­ve­tek ke­mény­sé­ge mi­att írta nek­tek Mó­zes ezt a pa­ran­cso­la­tot, mert a te­rem­tés kez­de­te óta az em­bert fér­fi­vá és nővé te­rem­tet­te az Is­ten. Ezért el­hagy­ja az em­ber ap­ját és any­ját, és lesz­nek ket­ten egy test­té, úgy­hogy ők töb­bé már nem két test, ha­nem egy. Amit te­hát az Is­ten egy­be­kö­tött, em­ber el ne vá­lassza.” Ott­hon is­mét meg­kér­dez­ték őt er­ről a ta­nít­vá­nyai. Ő ezt mond­ta ne­kik: „Aki el­bo­csát­ja fe­le­sé­gét, és mást vesz el fe­le­sé­gül, há­zas­ság­tö­rést kö­vet el el­le­ne; és ha az asszony bo­csát­ja el fér­jét, és más­hoz megy férj­hez, szin­tén há­zas­ság­tö­rést kö­vet el.” (Márk 10:2–12)

A há­za­sok­nak pe­dig nem én pa­ran­cso­lom, ha­nem az Úr, hogy az asszony ne vál­jon el a fér­jé­től. Ha azon­ban el­vá­lik, ma­rad­jon há­zas­ság nél­kül, vagy bé­kül­jön ki a fér­jé­vel. A fér­fi se bo­csás­sa el a fe­le­sé­gét. (1 Ko­rin­thus le­vél 7:10–11)

Pél­dá­ul a fér­jes asszony is, amíg él a fér­je, hoz­zá van köt­ve a tör­vény sze­rint; de ha meg­hal a fér­fi, ak­kor fel van ment­ve a tör­vény ha­tá­lya alól, amely a fér­jé­hez kö­töt­te. Amíg te­hát él a fér­je, há­zas­ság­tö­rő­nek szá­mít, ha más fér­fié lesz, de ha meg­halt a fér­je, meg­sza­ba­dul a tör­vé­nyes kö­tött­ség­től, és már nem há­zas­ság­tö­rő, ha más fér­fié lesz. (Róma le­vél 7:2–3)

Is­ten már az Ószö­vet­ség­ben is vi­lá­go­san el­uta­sít­ja a vá­lást:

To­váb­bá ezt te­szi­tek: könnyel ön­tö­zi­tek az ÚR ol­tá­rát, sír­tok és só­haj­toz­tok, mert nem te­kint már az ál­do­zat­ra, és nem fo­gad­ja ke­gyel­me­sen tő­le­tek. Ezt kér­de­zi­tek: Mi­ért nem? – Azért, mert az ÚR a ta­nú­ja an­nak, hogy hűt­len let­tél if­jú­ko­rod­ban el­vett fe­le­sé­ged­hez, pe­dig ő a tár­sad, fe­le­sé­ged, aki­vel szö­vet­ség köt össze. Egy em­ber se tesz ilyent, aki­ben ma­radt még lé­lek. De mire is tö­rek­szik az em­ber? Arra, hogy utó­dot kap­jon Is­ten­től. Vi­gyáz­za­tok azért ma­ga­tok­ra, és ne le­gye­tek hűt­le­nek if­jú­ko­ro­tok­ban el­vett fe­le­sé­ge­tek­hez! Gyű­lö­löm azt, aki el­vá­lik fe­le­sé­gé­től – mond­ja az ÚR, Iz­rá­el Is­te­ne -, mert erő­szak ta­pad ru­há­já­ra – mond­ja a Se­re­gek URa. Vi­gyáz­za­tok ma­ga­tok­ra, ne le­gye­tek hűt­le­nek! (Ma­la­ki­ás 2:13–16)

3 Pa­ráz­na­ság ki­vé­te­lé­vel?

Máté evan­gé­li­u­má­ban van két ige­hely (Máté 5:31–32; 19:1–12), ame­lyek­ből úgy tűn­het, hogy a sze­xu­á­lis bű­nök (pa­ráz­na­ság) ki­vé­telt ké­pez­nek. Mi­ért nem ta­lál­juk meg ezt az annyi­ra fon­tos ki­vé­telt sem a töb­bi evan­gé­li­um­ban, sem az új­szö­vet­sé­gi le­ve­lek­ben? A Máté evan­gé­li­u­ma zsi­dó ol­va­sók szá­má­ra író­dott. Az aláb­bi­ak­ban arra sze­ret­nénk rá­mu­tat­ni, hogy a zsi­dók eze­ket a sza­va­kat más­képp ér­tet­ték, mint a leg­több mai em­ber. A mai ál­ta­lá­nos ér­tel­me­zés saj­nos a bib­lia­for­dí­tó­kat is be­fo­lyá­sol­ta, ezért for­dí­tá­si prob­lé­mák­kal is fog­lal­koz­nunk kell. Ezt azon­ban meg­pró­bál­juk a le­he­tő leg­rö­vi­debb­re fog­ni.

3.1 Máté 5:32

A Ma­gyar Bib­lia­tár­su­lat Új­for­dí­tá­sú Bib­li­á­ja a Máté 5:31–32‑t így adja vissza:

Meg­mon­da­tott ez is: Aki el­bo­csát­ja fe­le­sé­gét, ad­jon neki vá­ló­le­ve­let. Én pe­dig azt mon­dom nek­tek, hogy aki el­bo­csát­ja fe­le­sé­gét, pa­ráz­na­ság ese­tét ki­vé­ve, az há­zas­ság­tö­rő­vé te­szi őt, és aki el­bo­csá­tott asszonyt vesz fe­le­sé­gül, az há­zas­ság­tö­rést kö­vet el.

A gö­rög pa­rek­tos szó, amit itt a „ki­vé­ve” szó­val for­dí­tot­tak, szó sze­rint ezt je­len­ti: va­la­mi kí­vül esik, va­la­mi nincs meg­em­lít­ve, vagy ki van zár­va. Egy pél­da arra, ami­kor a pa­rek­tos szó nem ki­vé­tel ér­te­lem­ben sze­re­pel, a 2 Ko­rin­thus le­vél 11:26–28:

Gyak­ran vol­tam úton, ve­sze­de­lem­ben fo­lyó­kon, ve­sze­de­lem­ben rab­lók kö­zött, ve­sze­de­lem­ben né­pem kö­zött, ve­sze­de­lem­ben po­gá­nyok kö­zött, ve­sze­de­lem­ben vá­ros­ban, ve­sze­de­lem­ben a ten­ge­ren, ve­sze­de­lem­ben ál­test­vé­rek kö­zött, fá­ra­do­zás­ban és ve­sződ­ség­ben, gya­ko­ri vir­rasz­tás­ban, éhe­zés­ben és szom­ja­zás­ban, gya­ko­ri böj­tö­lés­ben, hi­deg­ben és me­zí­te­len­ség­ben. Eze­ken kí­vül még ott van na­pon­kén­ti zak­lat­ta­tá­som és az összes gyü­le­ke­zet gond­ja. [[/​footnote]]

A na­pon­kén­ti zak­lat­ta­tás és az összes gyü­le­ke­zet gond­ja a meg­elő­ző fel­so­ro­lást ki­egé­szí­ti, abba be­le­tar­to­zik. Így is le­het­ne for­dí­ta­ni: meg sem em­lít­ve a na­pon­kén­ti zak­lat­ta­tást és az összes gyü­le­ke­zet gond­ját. En­nek fé­nyé­ben a szó­ban for­gó ver­se­ket a Máté 5‑ből így ad­hat­nánk szö­veg­hű­en vissza:

Meg­mon­da­tott ez is: Aki el­bo­csát­ja fe­le­sé­gét, ad­jon neki vá­ló­le­ve­let. Én pe­dig azt mon­dom nek­tek, hogy aki el­bo­csát­ja fe­le­sé­gét – a pa­ráz­na­ság in­do­kát meg sem em­lít­ve –, az azt okoz­za, hogy az asszony­ra néz­ve há­zas­ság­tö­rés tör­té­nik^[1], és aki el­bo­csá­tott asszonyt vesz fe­le­sé­gül, az há­zas­ság­tö­rést kö­vet el.^[2]

Jé­zus ta­ní­tá­sa sze­rint te­hát a pa­ráz­na­ság sem le­het új­ra­há­za­so­dás­ra fel­jo­go­sí­tó vá­ló­ok.

3.1.1 A pa­ráz­na­ság ál­ta­lá­no­san el­fo­ga­dott vá­ló­ok volt

Jé­zus a Máté 5 össze­füg­gé­sé­ben a zsi­dó tör­vény­re és a zsi­dó ha­gyo­má­nyok­ra hi­vat­ko­zik. A 31–32. ver­sek­ben az 5 Mó­zes 24:1‑re utal:

Ha va­la­ki fe­le­sé­gül vesz egy lányt, és fér­je lesz an­nak, de ké­sőbb nem ta­lál­ja ked­vé­re va­ló­nak, mert va­la­mi el­len­szen­ve­set ta­lál ben­ne, ak­kor ír­jon vá­ló­le­ve­let, adja azt az asszony ke­zé­be, és úgy küld­je el a há­zá­ból.

A „va­la­mi el­len­szen­ves” ki­fe­je­zést a ko­ra­be­li rab­bi­ni­kus is­ko­lák sze­xu­á­lis bű­nök­re vo­nat­koz­tat­ták. Sok zsi­dó szá­má­ra ez volt az egyet­len meg­en­ge­dett vá­ló­ok.^[3]

3.1.2 Jé­zus va­la­mi újat ho­zott

Jé­zus ezt mond­ja: „Meg­mon­da­tott: …Én pe­dig azt mon­dom:…” Nyil­ván­va­ló, hogy Jé­zus va­la­mi újat ta­nít itt – olyas­va­la­mit, amit a zsi­dók még so­sem hal­lot­tak. A he­gyi be­széd össze­füg­gé­sé­ben (Máté 5–7) Jé­zus mé­lyebb ér­tel­me­zést ad Is­ten tisz­ta­ság­ra és sze­re­tet­re vo­nat­ko­zó pa­ran­cso­la­ta­i­nak. A Máté 5:21–48-ban az ószö­vet­sé­gi pa­ran­cso­la­tok­kal sa­ját „Én pe­dig azt mon­dom…” ma­gya­rá­za­tát ál­lít­ja szem­be, amellyel Is­ten ere­de­ti, vi­lá­gos aka­ra­tá­ra mu­ta­tott rá az adott pon­tok­ban. Pél­da erre a Máté 5:21–22: „Hal­lot­tá­tok, hogy meg­mon­da­tott a ré­gi­ek­nek: Ne ölj! Mert aki öl, mél­tó arra, hogy ítél­kez­ze­nek fe­let­te. Én pe­dig azt mon­dom nek­tek, hogy aki ha­rag­szik aty­ja­fi­á­ra, mél­tó arra, hogy ítél­kez­ze­nek fe­let­te…” Ha Jé­zus a Máté 5:32-ben csak arra gon­dolt vol­na, hogy egyet­ért az ál­ta­lá­no­san el­fo­ga­dott vá­lá­si ok­kal, ak­kor ki­je­len­té­sei nem il­le­né­nek ebbe az össze­füg­gés­be. Eb­ben az eset­ben nem ho­zott vol­na sem­mi újat. (A Jé­zus ál­tal ho­zott „új” azon­ban Is­ten „régi”, örök aka­ra­ta.)

Jé­zus egy­ér­tel­mű­en azt ta­ní­tot­ta, hogy a zsi­dók ál­tal ál­ta­lá­no­san el­fo­ga­dott vá­ló­ok nem ér­vé­nyes. „A pa­ráz­na­ság mint in­dok ki van zár­va” sza­vak­kal Jé­zus el­uta­sít­ja a vá­lás pa­ráz­na­ság­gal való meg­oko­lá­sát.

Ez azon­ban nem je­len­ti azt, hogy va­la­ki min­den eset­ben kö­te­les há­zas­tár­sá­val együtt ma­rad­ni, még ak­kor is, ha az na­gyon rosszul vi­sel­ke­dik. Ilyen eset­ben szük­sé­ges­sé vál­hat a kü­lön­élés, ami bi­zo­nyos kö­rül­mé­nyek kö­zött a vá­lás jogi for­má­ját is je­lent­he­ti. A há­zas­ság kö­te­lé­ke és ez­zel együtt a há­zas­sá­gi hű­ség kö­te­le­zett­sé­ge vi­szont ek­kor is meg­ma­rad, te­hát új há­zas­ság­kö­tés nem le­het­sé­ges. Az olyan vá­lást, amely­ben a há­zas­ság kö­te­lé­ke fel­bom­lik, és a fe­lek sza­ba­don újra há­za­sod­hat­nak, Jé­zus el­uta­sí­tot­ta.

3.2 Máté 19:9

A Máté 19:9 ese­té­ben ha­son­ló a hely­zet a Máté 5‑höz. A ma­gyar bib­lia­ki­adá­sok több­nyi­re egy­sé­ge­sen – de nem szö­veg­hű­en – így for­dí­ta­nak:

Ek­kor fa­ri­ze­u­sok men­tek oda hoz­zá, hogy kí­sért­sék, és meg­kér­dez­ték tőle: „Szabad‑e az em­ber­nek bár­mi­lyen ok­ból el­bo­csá­ta­nia a fe­le­sé­gét?” Ő így vá­la­szolt: „Nem olvastátok‑e, hogy a Te­rem­tő kez­det­től fog­va fér­fi­vá és nővé te­rem­tet­te őket?” Majd így foly­tat­ta: „Ezért hagy­ja el a fér­fi ap­ját és any­ját, ra­gasz­ko­dik fe­le­sé­gé­hez, és lesz­nek ket­ten egy test­té. Úgy­hogy már nem két test, ha­nem egy. Amit te­hát az Is­ten egy­be­kö­tött, em­ber azt el ne vá­lassza.” Erre azt mond­ták neki: „Ak­kor mi­ért ren­del­te el Mó­zes, hogy aki el­bo­csát­ja a fe­le­sé­gét, ad­jon vá­ló­le­ve­let neki?” Jé­zus így vá­la­szolt ne­kik: „Mó­zes szí­ve­tek ke­mény­sé­ge mi­att en­ged­te meg, hogy el­bo­csás­sá­tok fe­le­sé­ge­te­ket, de ez kez­det­től fog­va nem így volt. Mon­dom nek­tek, hogy aki el­bo­csát­ja fe­le­sé­gét – a pa­ráz­na­ság ese­tét ki­vé­ve –, és mást vesz fe­le­sé­gül, az há­zas­ság­tö­rő.” Erre így szól­tak hoz­zá ta­nít­vá­nyai: „Ha ilyen a fér­fi hely­ze­te az asszonnyal, ak­kor nem jó meg­há­za­sod­ni.” (Máté 19:3–10)

A gö­rög ere­de­ti sze­rint mó­do­sít­va a 9. vers így hang­zik:

Mon­dom nek­tek, hogy aki el­bo­csát­ja fe­le­sé­gét – nem pa­ráz­na­ság mi­att –, és mást vesz fe­le­sé­gül, az há­zas­ság­tö­rő.

A gö­rög­ben a „nem” szót két kü­lön­bö­ző szó­val le­het ki­fe­jez­ni. A me szó (gö­rög: μη), ami a „nem pa­ráz­na­ság mi­att” ki­fe­je­zés­ben sze­re­pel, til­tá­sok­kal kap­cso­lat­ban for­dul elő. Az Új­szö­vet­ség­ben ta­lá­lunk né­hány pél­dát arra, hogy a szö­veg­ben a me/​„nem” ma­gya­rá­zó ige nél­kül áll, és a szö­veg­össze­füg­gés­ből kell ki­kö­vet­kez­tet­ni, hogy mit nem sza­bad ten­ni.^[4] Jé­zus te­hát itt azt fe­je­zi ki, hogy sze­xu­á­lis bű­nök ese­tén egy bi­zo­nyos vi­szo­nyu­lás nem he­lyén­va­ló. A szö­veg­össze­füg­gés mu­tat­ja meg, hogy ez a nem he­lyén­va­ló vi­szo­nyu­lás a vá­lás. A vers ér­tel­me te­hát: „még pa­ráz­na­ság ese­tén sem” le­het a fe­le­sé­get el­bo­csá­ta­ni és mást el­ven­ni.

A Márk 10:12 azt mu­tat­ja, hogy ez az el­len­ke­ző eset­re is igaz, vagy­is, ami­kor a fe­le­ség hagy­ja el a fér­jét. A Márk 10:1–12 a Máté 19:1–12-vel pár­hu­za­mos, és ugyan­ar­ról a hely­zet­ről szól. A fa­ri­ze­u­sok kér­dé­sé­re, hogy szabad‑e az em­ber­nek el­bo­csá­ta­nia fe­le­sé­gét bár­mi­lyen ok­ból^[5], Jé­zus a te­rem­tés rend­jé­re utal, vagy­is, hogy a férj és a fe­le­ség egy test, és amit Is­ten egy­be­szer­kesz­tett, azt em­ber el ne vá­lassza. A vá­ló­le­ve­let csak a szí­vük ke­mény­sé­ge mi­att en­ged­te meg Mó­zes. Is­ten ere­de­ti aka­ra­ta más volt. Jé­zus itt kor­ri­gál­ja a tör­vényt. A há­zas­sá­gi kö­te­lék fel­bont­ha­tat­lan­sá­ga a te­rem­tés rend­jé­re ve­zet­he­tő vissza.

A ta­nít­vá­nyok re­ak­ci­ó­ja a Máté 19:10-ben^[6] is mu­tat­ja, hogy Jé­zus ta­ní­tá­sa eb­ben a pont­ban tel­je­sen új volt szá­muk­ra. A zsi­dó tör­vény meg­en­ged­te a vá­lást és az új­ra­há­za­so­dást, pél­dá­ul, ha az asszony sze­xu­á­lis té­ren vét­ke­zett (Sam­mai rab­bi sze­rint). A ta­nít­vá­nyok meg­ér­tet­ték Jé­zus sza­va­i­ból, hogy Is­ten előtt nem le­het­sé­ges a há­zas­ság fel­bon­tá­sa, még ak­kor sem, ha az asszony sze­xu­á­lis bűnt kö­ve­tett el. Emi­att me­rült fel a ta­nít­vá­nyok­ban, hogy ak­kor nem ta­ná­csos meg­há­za­sod­ni. Te­hát ez a re­ak­ció is azt mu­tat­ja, hogy Jé­zus va­la­mi tel­je­sen újat ho­zott. Ha Jé­zus azt ta­ní­tot­ta vol­na, hogy a férj a há­zas­ság­tö­rés mi­at­ti vá­lás után újra há­za­sod­hat, ak­kor ugyan­azt ta­ní­tot­ta vol­na, mint sok más zsi­dó, és nem vál­tott vol­na ki ilyen cso­dál­ko­zást a ta­nít­vá­nya­i­ból.

3.3 Ma­gya­rá­zat a két ige­sza­kasz­hoz

Mind a Máté 5:32-ben, mind a Máté 19:9‑ben lát­ha­tó, hogy a hát­tér­ben a vá­ló­le­vél mó­ze­si tör­vé­nye áll (5 Mó­zes 24:1). Jé­zus mind­két he­lyen azt fe­je­zi ki, hogy a vá­lás pa­ráz­na­ság­gal való meg­in­do­ko­lá­sa nem Is­ten aka­ra­ta. Mi­vel az 5 Mó­zes 24:1 ér­tel­me­zé­se fő­leg a zsi­dó­ság­ból meg­tért ke­resz­té­nyek szá­má­ra volt fon­tos, nem meg­le­pő, hogy ezt a két ver­set – ame­lyek­ben Jé­zus meg­ma­gya­ráz­za, hogy még a pa­ráz­na­ság sem ad­hat ala­pot a vá­lás­ra (az új­ra­há­za­so­dás le­he­tő­sé­gé­vel) – csak Má­té­nál ta­lál­juk meg^[7]. Márk és Lu­kács nem akar­ták a nagy­részt po­gány­ság­ból szár­ma­zó ol­va­só­ik fi­gyel­mét az 5 Mó­zes 24:1‑ben em­lí­tett vá­lá­si ok ér­tel­me­zé­sé­nek a kér­dé­sé­re irá­nyí­ta­ni, ezért ki­hagy­ták Jé­zus­nak eze­ket a zsi­dók szá­má­ra je­len­tő­ség­gel bíró sza­va­it. A Máté 5:32 és 19:9 te­hát egy­ség­ben van az Új­szö­vet­ség összes töb­bi igé­jé­vel, és nem egy le­het­sé­ges vá­ló­ok­ról be­szél, ha­nem épp el­len­ke­ző­leg ar­ról, hogy a zsi­dók ál­tal el­fo­ga­dott vá­ló­o­kok nem ér­vé­nye­sek.

4 Mi­ért en­ged­te meg a vá­lást az Ószö­vet­ség, és mi­ért nem en­ge­di meg Jé­zus?

A vá­lás so­ha­sem volt Is­ten aka­ra­ta. Mó­zes a nép en­ge­det­len­sé­ge mi­att en­ged­te meg a vá­lást, mi­vel a zsi­dók te­ok­ra­ti­kus ál­la­má­ban az volt a szo­mo­rú va­ló­ság, hogy min­dig csak igen ke­ve­sen akar­tak iga­zán Is­ten aka­ra­ta sze­rint élni; a több­ség en­ge­det­len volt. Azért en­ged­te meg Is­ten a vá­lást az Ószö­vet­ség­ben, mert kü­lön­ben az em­be­rek­nek na­gyon so­kat kel­lett vol­na szen­ved­ni­ük má­sok bű­nei mi­att. Egy el­bo­csá­tott asszony tár­sa­dal­mi hely­ze­te mi­att szin­te rá volt kény­sze­rít­ve, hogy újra meg­há­za­sod­jon, kü­lön­ben nem tud­ta vol­na fenn­tar­ta­ni ma­gát anya­gi­lag, és idős ko­rá­ban sem szá­mít­ha­tott vol­na gyer­me­kek tá­mo­ga­tá­sá­ra. Ezért pa­ran­csol­ta Mó­zes, hogy az a fér­fi, aki fe­le­sé­gét el­bo­csát­ja, ad­jon neki vá­ló­le­ve­let. Ez a vá­ló­le­vél fon­tos vé­de­lem volt az asszony szá­má­ra. Ez je­len­tet­te ugyan­is a bi­zo­nyí­té­kot, hogy az asszony nem pa­ráz­na, és nem volt há­zas­sá­gon kí­vü­li kap­cso­la­ta (ami­ért ha­lál­bün­te­tés járt), ha­nem el­bo­csá­tot­ták, és tör­vé­nye­sen újra há­za­sod­hat.

Ami Iz­ra­el né­pé­ben so­ha­sem volt le­het­sé­ges, tud­ni­il­lik hogy mind­annyi­an en­ge­del­mes­ség­ben, sze­re­tet­ben és mély egy­ség­ben él­je­nek, azt Jé­zus le­he­tő­vé tet­te az egy­ház­ban, ahol nin­cse­nek hi­tet­le­nek^[8], ha­nem min­den­ki egyen-egyen­ként dön­tést ho­zott, hogy Jé­zust komp­ro­misszu­mok nél­kül kö­vet­ni fog­ja. Így min­den­ki­nek van ere­je a Szent Szel­lem ál­tal arra, hogy szent­ség­ben, oda­adás­ban, sze­re­tet­ben és en­ge­del­mes­ség­ben él­jen. Csak ha va­la­ki va­ló­ban érti Jé­zus test­vér­sze­re­tet­re vo­nat­ko­zó pa­ran­csát és asze­rint akar élni, fog­ja meg­ér­te­ni Jé­zus gon­do­la­tát, hogy Is­ten előtt nin­csen vá­lás, és hogy ez ke­resz­té­nyek szá­má­ra meg is va­ló­sít­ha­tó. Is­ten előtt a há­zas­ság az egyik há­zas­társ ha­lá­lá­ig ér­vé­nyes. Ab­ban az eset­ben, ha az egyik fél nem hívő, és nem akar együtt élni ke­resz­tény há­zas­tár­sá­val, Pál meg­en­ge­di a kap­cso­lat meg­sza­kí­tá­sát. Ilyen­kor azon­ban Is­ten előtt nem vá­lás­ról van szó, ami fel­jo­go­sí­ta­na az új­ra­há­za­so­dás­ra. Is­ten előtt a két fél to­vább­ra is há­zas ma­rad, vi­szont kü­lön él­het­nek.

A há­zas­ság Is­ten előtt kö­tött szö­vet­ség, amely­hez hű­ség kö­te­lez ak­kor is, ha a há­zas­társ meg­tö­ri azt. Ha egy ke­resz­tény hi­tet­len há­zas­tár­sa – mind­egy, hogy mi­lyen ok­ból – meg­sza­kít­ja a kap­cso­la­tot vele, és a ke­resz­tény fél újra meg­há­za­sod­na, az­zal nem­csak maga vál­na há­zas­ság­tö­rő­vé, ha­nem „új” tár­sát is be­le­vin­né a pa­ráz­na­ság és há­zas­ság­tö­rés bű­né­be.

Mi­vel a ke­resz­té­nyek a test­vé­ri sze­re­tet je­gyé­ben va­gyon­kö­zös­ség­ben él­nek (Apos­to­lok Cse­le­ke­de­tei 2:44–47, 4:32–37), a fér­je ál­tal el­ha­gyott ke­resz­tény asszony szo­ci­á­lis el­lá­tá­sa sem je­lent prob­lé­mát. Ma­gá­nyos­sá sem fog vál­ni, hi­szen Is­ten a gyü­le­ke­zet­ben meg­élt test­vér­sze­re­te­ten és egy­sé­gen ke­resz­tül min­den ke­resz­tényt na­pon­ként mély öröm­mel tölt be.

5 Ho­gyan íté­len­dők meg a „régi élet­ben” (a ke­resz­ténnyé vá­lás előtt) kö­tött há­zas­sá­gok?

Ezért ha va­la­ki Krisz­tus­ban van, új te­rem­tés az: a régi el­múlt, és íme: új jött lét­re. (2 Ko­rin­thus le­vél 5:17)

Pál­nak ez a na­gyon fon­tos gon­do­la­ta mu­tat­ja, hogy mi­lyen alap­ve­tő vál­to­zást je­lent a ke­resz­ténnyé vá­lás. Azt azon­ban nem fe­je­zi ki, hogy a ke­resz­ténnyé vá­lás előt­ti kö­te­le­zett­sé­ge­ink mind ér­vé­nyü­ket vesz­tik.

El­len­ben a ti be­szé­de­tek­ben az igen le­gyen igen, a nem pe­dig nem. (Máté 5:37)

Kü­lö­nö­sen igaz ez a há­zas­sá­gi fo­ga­da­lom­ra. Jé­zus – aho­gyan azt a 3.2 fe­je­zet­ben ki­fej­tet­tük – a há­zas­ság fel­bont­ha­tat­lan­sá­gát a te­rem­tés rend­jé­vel in­do­kol­ta meg. Az a gon­do­lat, hogy a ke­resz­ténnyé vá­lás előtt kö­tött há­zas­sá­gok nem ér­vé­nye­sek és így fel­bont­ha­tók, hi­szen a ke­resz­ténnyé vá­lás­sal új élet vet­te kez­de­tét, tév­ta­ní­tás, és Jé­zus sza­va­i­nak a sem­mi­be vé­te­le.

Az 1 Ko­rin­thus le­vél 7:12–15-ben Pál olyan há­zas­sá­gok­ról be­szél, ame­lyek a meg­té­rés előtt köt­tet­tek.

A töb­bi­ek­nek pe­dig én mon­dom, nem az Úr: ha egy test­vér­nek hi­tet­len fe­le­sé­ge van, aki kész vele élni, ne bo­csás­sa el. És ha egy asszony­nak hi­tet­len fér­je van, és ez kész vele élni, ne hagy­ja el a fér­jét. Mert a hi­tet­len férj meg van szen­tel­ve hívő fe­le­sé­ge ál­tal, a hi­tet­len fe­le­ség pe­dig hívő fér­je ál­tal; kü­lön­ben gyer­me­ke­i­tek is tisz­tá­ta­la­nok vol­ná­nak, így azon­ban szen­tek. Ha pe­dig a hi­tet­len há­zas­társ vál­ni akar, vál­jék el, nincs szol­ga­ság alá vet­ve a hívő férj vagy a hívő fe­le­ség az ilyen ese­tek­ben. Mert arra hí­vott el min­ket az Is­ten, hogy bé­kes­ség­ben él­jünk.

Pál azt az el­vet kép­vi­se­li, hogy amíg a hi­tet­len fél el­fo­gad­ja ke­resz­tény há­zas­tár­sa új éle­tét, ad­dig ne sza­kít­sák meg a kap­cso­la­tot. Ha még­is sza­kí­tás­ra ke­rül sor (15. vers), Pál­nak nem szük­sé­ges meg­is­mé­tel­nie azt, amit a 11. vers­ben^[9] egy­szer már le­írt, tud­ni­il­lik hogy a ke­resz­tény fél ma­rad­jon egye­dül vagy bé­kül­jön ki a há­zas­tár­sá­val.

6 Né­hány gon­do­lat nap­ja­ink hely­ze­té­ről

Nap­ja­ink­ban saj­nos rit­ka­ság­szám­ba megy az Is­ten ál­tal ere­de­ti­leg el­ter­ve­zett há­zas­ság „nor­má­lis ese­te”, amely­ben egy fér­fi és egy nő köl­csö­nös hű­ség­ben ha­lá­lu­kig meg­oszt­ják egy­más­sal éle­tü­ket úgy, aho­gyan azt a há­zas­ság­kö­tés­kor meg­fo­gad­ták. Egy­re meg­szo­kot­tab­bá vá­lik a „patch­work-csa­lád”^[10]. Ez az­tán ki­hat a kü­lön­bö­ző „egy­há­zak” és val­lá­sos cso­por­tok ta­ní­tá­sá­ra és gya­kor­la­tá­ra is.

An­nak meg­ér­té­sé­hez, hogy mi­ért nem el­fo­gad­ha­tó az új­ra­há­za­so­dás­ra fel­jo­go­sí­tó vá­lás, jó szem előtt tar­ta­ni a há­zas­ság po­zi­tív ér­té­két Is­ten te­rem­tő ter­vé­ben. Az is fon­tos, hogy min­dig konk­ré­tan gon­dol­juk át, ho­gyan le­het egy alap­ve­tő bib­li­ai ta­ní­tást gya­kor­lat­ba ül­tet­ni ab­ban az adott hely­zet­ben, amely­ben ép­pen va­gyunk.

Jé­zus eb­ben a kér­dés­ben újra rá­vi­lá­gí­tott az igaz­ság­ra, úgy­hogy még ta­nít­vá­nyai is, akik is­mer­ték az ószö­vet­sé­gi vá­lás és új­ra­há­za­so­dás gya­kor­la­tát, meg­döb­ben­tek ezen.

Bi­zo­nyá­ra mind a zsi­dó­ság­ból, mind a po­gány­ság­ból szár­ma­zó első ke­resz­té­nyek kö­zött vol­tak olya­nok, akik ke­resz­ténnyé vá­lá­suk­kor már má­so­dik há­zas­sá­guk­ban él­tek. A Szent­írás­ból nem az lát­szik, hogy ezek­nek az em­be­rek­nek fel kel­lett bon­ta­ni­uk má­so­dik há­zas­sá­gu­kat – hi­szen nem ab­ban a tu­dat­ban kö­töt­ték meg azt, hogy Is­ten előtt va­la­mi tel­jes­ség­gel til­tott dol­got cse­lek­sze­nek -, még ak­kor sem, ha leg­alább­is a zsi­dó­ság­ból szár­ma­zó hí­vők szá­má­ra vi­lá­gos­nak kel­lett len­nie, hogy Is­ten nem lát­ja jó­nak a vá­lást.

Ami­kor Pál azt írja Ti­mó­te­us­nak, hogy csak egy­fe­le­sé­gű fér­fi le­het vén a gyü­le­ke­zet­ben (1 Ti­mó­te­us le­vél 3:2), ak­kor ez szá­munk­ra azt mu­tat­ja, hogy aki (meg­té­ré­se előtt) új­ra­há­za­so­dott, az nem le­he­tett vén, de a gyü­le­ke­zet tel­jes mér­ték­ben el­fo­gad­ta őt. Mi azon­ban ezt a gya­kor­la­tot (tud­ni­il­lik hogy azok, akik ko­ráb­ban új­ra­há­za­sod­tak, a gyü­le­ke­zet­ben foly­tat­hat­ják má­so­dik há­zas­sá­gu­kat) csak fel­té­te­le­sen ve­het­jük át, mi­vel ma az Új­szö­vet­ség, és így Jé­zus vi­lá­gos ál­lás­pont­ja is is­mert eb­ben a kér­dés­ben. Ez­ál­tal a má­so­dik há­zas­ság­kö­tés hely­te­len vol­ta sok em­ber szá­má­ra sok­kal tu­da­to­sabb, mint az első ke­resz­té­nyek ide­jé­ben. (So­kan is­me­rik a ka­to­li­kus „egy­ház­nak” a vá­lás és új­ra­há­za­so­dás kér­dé­sét il­le­tő­en – leg­alább­is el­mé­le­ti­leg – vi­szony­lag vi­lá­gos ál­lás­pont­ját is.) Biz­to­san sok mú­lik azon, hogy mi­lyen tu­dat­ban kö­töt­te meg va­la­ki a má­so­dik há­zas­sá­got. Ha va­la­ki úgy kö­töt­te meg, hogy tud­ta, az Is­ten aka­ra­tá­val el­len­ke­zik, ak­kor az nem te­kint­he­tő Is­ten aka­ra­ta sze­rin­ti há­zas­ság­nak. A prob­lé­ma gyak­ran sok­kal mé­lyeb­ben van, tud­ni­il­lik hogy a fe­lek már az első há­zas­ság­kö­tés­kor is fi­gyel­men kí­vül hagy­ták a szel­le­mi szem­pon­to­kat, el­ső­sor­ban is azt, hogy a jö­ven­dő há­zas­társ ho­gyan vi­szo­nyul Is­ten­hez.

Min­dig fon­tos azon­ban a konk­rét ese­tet ala­po­san meg­vizs­gál­ni, és így őszin­tén Is­ten aka­ra­tát ke­res­ni. Ab­ban az eset­ben is, ha en­nek a vizs­gá­lat­nak az ered­mé­nye az, hogy a má­so­dik há­zas­ság nem foly­tat­ha­tó, kü­lön­bö­ző egyéb szem­pon­to­kat is fi­gye­lem­be kell ven­ni. Elő­ször is, ha mind­két fél ke­resz­tény, ak­kor bi­zo­nyá­ra nem fog sor ke­rül­ni tel­jes sza­kí­tás­ra. Gyak­ran sok kö­zös fel­adat is van; min­de­nek­előtt a gyer­me­kek ne­ve­lé­se. A gyer­me­kek­nek biz­to­san nem se­gít, ha azt lát­ják, hogy szü­le­ik kü­lön él­nek. A nemi érint­ke­zés­nek azon­ban ez eset­ben (tud­ni­il­lik ha arra a kö­vet­kez­te­tés­re jut­nak, hogy a má­so­dik há­zas­ság nem foly­tat­ha­tó) nincs töb­bé he­lye eb­ben a kap­cso­lat­ban.

7 Össze­fog­la­lás és buz­dí­tás

Jé­zus hang­sú­lyoz­za, hogy Is­ten aka­ra­ta az egy­sze­ri há­zas­ság (ez lát­ha­tó ab­ból az ér­ve­lés­ből is, hogy a há­za­sok egy test­té lesz­nek), és hogy a fér­fi ne bo­csás­sa el fe­le­sé­gét. Ha a fér­fi va­la­mi­lyen ok­ból el­bo­csát­ja fe­le­sé­gét, vagy az asszony el­vá­lik a fér­jé­től, ak­kor egyi­kük sem lé­te­sít­het új kap­cso­la­tot ad­dig, amíg az el­vált part­ner él, hi­szen amed­dig mind­ket­ten él­nek, az első szö­vet­ség ér­vény­ben van. Jé­zus egyik ige­he­lyen sem tesz kü­lönb­sé­get akö­zött, hogy va­la­kit úgy bo­csá­tot­tak el, hogy vét­kes volt, vagy úgy, hogy ár­tat­lan.

Mi­vel Jé­zus Márk és Lu­kács evan­gé­li­u­má­ban nem en­ged meg sem­mi­lyen ki­vé­telt, a Máté evan­gé­li­um­ban sem gon­dol­ha­tott ilyes­mi­re. A ta­nít­vá­nyok re­ak­ci­ó­ja is mu­tat­ja, hogy vá­lás kér­dé­sé­ben nincs ki­vé­tel. Új­ra­há­za­so­dás nem le­het­sé­ges mind­ad­dig, amíg a há­zas­társ él.

Pál az 1 Ko­rin­thus 7‑ben még rész­le­te­seb­ben tár­gyal egyes ese­te­ket:

Ha va­la­ki már ke­resz­ténnyé vá­lá­sa előtt el­vált, ak­kor ma­rad­jon há­zas­ság nél­kül, vagy bé­kül­jön ki há­zas­tár­sá­val. Ha a hi­tet­len fél el akar vál­ni ke­resz­tény tár­sá­tól, a ke­resz­tény en­ged­je meg neki – „nincs (rab)szolgaság alá vet­ve a hívő férj vagy a hívő fe­le­ség az ilyen ese­tek­ben. Mert arra hí­vott el min­ket az Is­ten, hogy bé­kes­ség­ben él­jünk.”

Az, hogy a hívő férj vagy a hívő fe­le­ség nincs “rab­szol­ga­ság” alá vet­ve ilyen ese­tek­ben, azt je­len­ti, hogy nin­cse­nek arra ítél­ve, hogy bé­két­len­ség­ben és prob­lé­mák­kal ter­hel­ve egy hi­tet­len­nel együtt él­je­nek. El­vál­hat­nak és kü­lön él­het­nek – új­ra­há­za­so­dás nél­kül.

Ami so­kak szá­má­ra el­kép­zel­he­tet­len, az nem el­vi­sel­he­tet­len te­her. Egy ke­resz­tény­nek Jé­zus Krisz­tus ál­tal új kap­cso­la­ta van Is­ten­nel. Ez­ál­tal sok­kal erő­seb­ben szem­be­sü­lünk azok­kal az el­vá­rá­sok­kal, ami­ket Is­ten szent­sé­ge tá­maszt ve­lünk szem­ben. Ez az el­vá­rás na­gyobb, mint az, ami az ószö­vet­sé­gi hí­vek­re volt ér­vé­nyes. Ez­ál­tal tu­da­to­sab­bá vá­lik szá­munk­ra sa­ját gyen­ge­sé­günk és bű­nös­sé­günk is, és Is­ten meg­ta­nít arra, hogy a Vele való mély kap­cso­lat­ból me­rít­sünk erőt olyan dol­gok­hoz, ame­lyek erőn­ket meg­ha­lad­ják.

Vele és ál­ta­la a „le­he­tet­len” le­het­sé­ges­sé vá­lik. Is­ten a test­vé­ri kö­zös­ség ál­tal is se­gít. Min­den ke­resz­tény­nek szük­sé­ge van azok­nak a kö­zös­sé­gé­re, akik hall­gat­nak Is­ten sza­vá­ra és asze­rint él­nek; akik test­vé­re­ink Krisz­tus­ban – szel­le­mi csa­lá­dunk, amely örök­re meg­ma­rad. Így egy ke­resz­tény há­zas­társ nél­kül sincs soha egye­dül.