Mit tegyünk?
Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? (Apostolok cselekedetei 2:37)
Ezt a kérdést a Jeruzsálemben összegyűlt zsidók és istenfélő férfiak tették fel Kr.u. 30-ban, miután hallották Péter Jézusról szóló beszédét. Mi is ugyanezt kérdeztük magunktól, minden olyan emberhez hasonlóan, aki komolyan gondolkodik az élet értelméről, függetlenül attól, hogy ateista, buddhista vagy éppen római katolikus.
Elég különböző háttérrel rendelkezünk. Vallásosként vagy nem vallásosként az életünk egy pontján mindannyian ráébredtünk arra, hogy a különböző utak nem ugyanoda vezetnek. Annyi lehetőség kínálkozik, ami közül választhatunk: protestánsok, katolikusok, Jehova Tanúi, adventisták, metodisták, pünkösdisták, buddhisták, muszlimok, ateisták…
A kérdés tehát az: Melyik a helyes út, mi az igazság?
1 Melyik a helyes út, mi az igazság?
Gyakran halljuk azt a választ, hogy „Mindenkinek megvan a maga igazsága” vagy, „Ezt senki sem tudhatja igazán”. Szerintünk az ilyen állítások ellentmondásban állnak azzal, hogy egyetlen valóság létezik. A Föld vagy gömbölyű vagy lapos. Nem lehet mindkettő. Az egyetlen valóság abszolút és változatlan marad, függetlenül attól, hogy honnan nézzük. Ugyanez a helyzet a vallási kérdésekkel is. Nem lehetséges, hogy két ellentétes és egymásnak ellentmondó lehetőség párhuzamosan létezzen, egyik neked, a másik nekem. Ha a valóság az, hogy a halál után egyszeri feltámadás következik, akkor nem lehet szó reinkarnációról[1]. Nem következhet a halál után örök élet és ugyanakkor a lélek megsemmisülése is. Ha az anyagot Isten teremtette, akkor nem létezhet öröktől fogva. Vagy nézzünk meg néhány további kérdést, amelyekre egymásnak ellentmondó válaszok nem lehetnek egyszerre helyesek: Jézus Isten‑e vagy sem? Van az embernek szabad döntése az örök sorsát illetően, vagy azt Isten már előre meghatározta, azaz Isten eleve elrendel‑e embereket a kárhozatra vagy sem? Elbukhat‑e egy ember Istentől vagy sem? Bűnös természete van‑e az embernek vagy nem? Létezik örök pokol vagy nem? És még sorolhatnánk…
Ezek a kérdések állásfoglalásra kell, hogy ösztönözzenek mindenkit, aki meg akarja ismerni Isten lényét. Maradhatunk‑e közömbösek ilyen kérdésekkel szemben, ha tudni akarjuk, hogyan élhetünk Isten akarata szerint?
A fenti kérdésekre adott válasz megtalálásához nincs szükség új kinyilatkoztatásra, sem valamiféle különleges Biblia-magyarázó módszerre. Inkább abban hiszünk, hogy az igazság megismerhető, mert Jézus kijelentette azt az emberiségnek.
Társadalmunkban uralkodó az a nézet, hogy az igazság relatív, nincs abszolút igazság. Sok ember alkalmazkodott ehhez a gondolkodásmódhoz, és azt gondolják, hogy minden felismerés viszonylagos és nem általános érvényű: „Az a helyes, ami nekem jónak tűnik!” De ha minden ugyanúgy érvényes volna, akkor végül semmi sem számítana és teljesen hiányoznának a normák, amik alapján jót és rosszat, helyeset és helytelent megkülönböztethetünk. Ki-ki saját mennyországot fest magának, vágyainak és elképzeléseinek a palettájáról keverve hozzá a színeket, megteremtve a maga vallását úgy, ahogy az számára az adott helyzetben a legmegfelelőbbnek tűnik… A vallást sokan úgy kezelik, mintha az valamiféle művészet volna; akár a divat világa, ahol az emberek alakítják a trendeket, a trendek pedig az embereket. De Isten útja más…
2 Hogyan akarja Isten megváltoztatni az életemet?
Isten szemében minden ember rabságban van, aki nem keresi az igazságot. De Jézus elhozta a szabadítást, amit elfogadhatunk.
Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” (János 8:31–32)
„Az igazság megszabadít minket” – meg kell látnunk az igazságot magunkról; fel kell ismernünk és meg kell vallanunk a bűnösségünket, és elfogadni azt, hogy szükségünk van Isten megbocsátására Jézus által. Isten így tud erőt adni, hogy győzedelmeskedjünk a bűn felett és szent életet éljünk, egész valónkat az Ő szolgálatára adva.
Péter ezt így fogalmazta meg:
Térjetek meg, keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. (Apostolok cselekedetei 2:38)
Jézus a megváltása által szabaddá akar tenni minket az önző vágyaktól és szexuális bűnöktől, hiúságtól és irigységtől, kisebbségi érzéstől és büszkeségtől, gőgtől és attól a vágytól, hogy megnyerjük magunknak az embereket.
Jézus szabaddá akar tenni minket minden olyan félrevezető tanítástól, amely az önmegváltás módszerei által arra vezeti az embereket, hogy még inkább önmagukra koncentráljanak.
Jézus szabaddá akar tenni attól a „keresztényinek” nevezett téves gondolkodástól is, amikor emberek a bűn ellen való szellemi harcról megfeledkezve rengeteg időt és energiát fektetnek a szociális igazságtalanságok elleni küzdelembe.
Jézus szabaddá akar tenni minket tanításoktól, amelyek Isten megbocsátásának biztonságát nyújtják, ám elfeledkeznek arról, hogy a tanítványság azt jelenti, követjük Jézust.
Jézus szabaddá akar tenni minket olyan tanításoktól is, amelyek Isten kegyelmét ígérik, de törvénykezőnek tartják az engedelmességet.
Isten akaratának keresése a következő kérdésre vezetett minket:
3 Hogyan éljek Isten akarata szerint? – a keresztény gyülekezet
Az első keresztények esetében Jeruzsálemben ez így valósult meg:
Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban […] Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben […] (Apostolok cselekedetei 2:42 és 46)
Abban az időben a keresztényeknek természetes volt, hogy naponta találkozzanak és foglalkozzanak a tanítással. Ez tanúskodott Isten és testvéreik iránti nagy érdeklődésükről és szeretetükről. Bennünk is nagy vágy van arra, hogy megosszuk az életünket azokkal, akik testvéreink a hitben; hogy együtt olvassuk a Bibliát, és részt vegyünk egymás örömében, bánatában és szellemi harcaiban. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy olyan korban élhetünk, amikor a jó közlekedés, a megfelelő munkarend lehetővé teszi a mindennapi közösséget. A napi közösség számunkra a szeretet kifejezése és annak a vágynak a következménye, hogy megéljük, amit hiszünk, hogy odaszánjuk időnket Istennek és hitbeli testvéreinknek. Arra használjuk az időnket, ami fontos számunkra.
Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. (1 János levél 4:20–21)
Az intenzív együttlét arra segít minket, hogy erősítsük egymást a harcban és a bibliai elvek gyakorlásában:
Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától. (Zsidó levél 3:13)
Nem akarunk felületes kapcsolatokat építeni, és így elkerülni azt, hogy a valóságot mutassuk önmagunkról. Ehelyett bevalljuk egymásnak a bűneinket és gyengeségeinket, hogy segítsük egymást a megszentelődésben Jézus példája szerint.
[…] ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. (János 13:34)
Ez az a szeretet, amit meg akarunk élni – nem csak vasárnap és ünnepnapokon, de mindennap ugyanúgy; nem csak néhány barátunkkal, hanem mindenkivel, aki az igazságban akar élni.
