V. rész: Is­ten­ér­vek – Az em­be­ri szel­lem

Szá­mos ma­te­ri­a­lis­ta tu­dós meg­kí­sér­li a leg­ma­ga­sabb szin­tű szel­le­mi fo­lya­ma­to­kat, be­le­ért­ve az ön­tu­da­tot és tu­da­tos­sá­got is, mint bio­ké­mi­ai re­ak­ci­ók vég­ter­mé­két meg­ma­gya­ráz­ni. Lehet‑e az em­be­ri szel­lem pusz­tán az anyag evo­lú­ci­ó­já­nak ter­mé­ke?

1 Tu­dó­sok az em­be­ri szel­lem­ről

Lehet‑e az em­be­ri szel­lem pusz­tán az anyag evo­lú­ci­ó­já­nak ter­mé­ke?

Tho­mas Hen­ry Hux­ley, Dar­win ba­rát­ja 1863-ban a kö­vet­ke­zőt írta:

Sen­ki sincs ná­lam job­ban meg­győ­ződ­ve az em­ber és az ér­te­lem­mel nem ren­del­ke­ző élő­lé­nyek köz­ti óri­á­si sza­ka­dék­ról, […] mert egye­dül az em­ber ren­del­ke­zik az ért­he­tő és ra­ci­o­ná­lis be­széd cso­dá­la­tos ké­pes­sé­gé­vel (és) […] ki­emel­ked­ve áll azon, mint egy hegy­csú­cson, jó­val fe­let­te sze­rény tár­sa­i­nak, át­ala­kul­va nyers ter­mé­sze­té­ből, itt-ott vissza­tük­röz­ve az igaz­ság vég­te­len for­rá­sá­nak egy su­ga­rát.

Szá­mos ma­te­ri­a­lis­ta tu­dós meg­kí­sér­li a leg­ma­ga­sabb szin­tű szel­le­mi fo­lya­ma­to­kat, be­le­ért­ve az ön­tu­da­tot és tu­da­tos­sá­got is, mint bio­ké­mi­ai re­ak­ci­ók vég­ter­mé­két meg­ma­gya­ráz­ni. Őket re­duk­ci­o­nis­ták­nak hív­ják, mi­vel a tel­jes va­ló­sá­got az anya­gi fo­lya­ma­tok szint­jé­re egy­sze­rű­sí­tik. Van­nak azon­ban más tu­do­má­nyos szak­ér­tők, akik nem ebbe a cso­port­ba tar­toz­nak, akik a tu­do­mány kor­lá­ta­i­val tisz­tá­ban van­nak, va­la­mint „az em­be­ri én cso­dá­já­val, misz­té­ri­u­má­val, szel­le­mi ér­té­ke­i­vel, kre­a­ti­vi­tá­sá­val és egye­di­sé­gé­vel mind­annyi­unk­ban” ^[1], mint John C. Ecc­les^[2], a No­bel-dí­jas ne­u­ro­ló­gus tu­dós.  Ecc­les el­uta­sít­ja a ma­te­ri­a­lis­ta re­duk­ci­o­niz­must, és együtt­mű­köd­ve a fi­lo­zó­fus Sir Karl Pop­per­rel a du­a­lis­ta-in­ter­ak­ci­ós el­mé­le­tet vall­ja. E sze­rint az ész irá­nyít­ja az agyat, mi­köz­ben mind­ket­tő szo­ros köl­csön­ha­tás­ban áll egy­más­sal.

[…] az ant­ró­pi­kus elv új di­men­zi­ót ér el az­ál­tal, hogy mind­annyi­an egye­di, ön­tu­dat­tal ren­del­ke­ző lénnyé vá­lunk. Ez a ter­mé­szet­fe­let­ti­ség volt min­dig is élet­mű­vem haj­tó­ere­je, ami ab­ban a tö­rek­vés­ben csú­cso­so­dott ki, hogy meg­ért­sem az agy mű­kö­dé­sét, és az ér­te­lem-agy prob­lé­mát tu­do­má­nyo­san mu­tat­has­sam be. Azon az ál­lás­pon­ton va­gyok, hogy az em­be­ri misz­té­ri­u­mot hi­he­tet­le­nül le­ala­cso­nyít­ja a tu­do­má­nyos re­duk­ci­o­niz­mus, a ma­te­ri­a­liz­mus azon ál­lí­tá­sá­val, hogy a szel­le­mi vi­lág­ban min­den ne­u­ro­ná­lis ((ne­u­ro­ná­lis: ideg­sej­ti, ideg­rend­sze­ri)) te­vé­keny­ség­re ve­zet­he­tő vissza. Ezt a hi­tet ba­bo­ná­nak kell ne­vez­ni.^[3]

Ecc­les nem lát fe­szült­sé­get tu­do­má­nyos élet­mű­ve és a szel­le­mi va­ló­ság lé­te­zé­se kö­zött, ami meg­kö­ze­lít­he­tet­len a tu­do­mány szá­má­ra.

Mi­vel a ma­te­ri­a­lis­ta meg­ol­dá­sok nem ké­pe­sek meg­ma­gya­ráz­ni az ál­ta­lunk ta­pasz­talt egye­di­sé­get, kény­te­len va­gyok az Én, il­let­ve a Lé­lek egye­di­sé­gét egy ter­mé­szet­fe­let­ti szel­le­mi te­rem­tés­nek tu­laj­do­ní­ta­ni. Teo­ló­gi­ai fo­gal­mak­ban adva meg a ma­gya­rá­za­tot: min­den Lé­lek egy új is­te­ni te­rem­tés […]^[4]

Azt a kö­vet­kez­te­tést kell le­von­nunk, hogy a bio­ló­gi­ai evo­lú­ció túl­lép sa­ját ha­tá­ra­in, ami­kor biz­to­sít­ja az ala­pot, az em­be­ri agyat olyan ön­tu­da­tos lé­nyek szá­má­ra, akik ter­mé­sze­tük­nél fog­va ke­re­sik a re­ményt, és ku­tat­ják az ér­tel­met a sze­re­tet, igaz­ság és szép­ség kér­dé­se­i­ben.^[5]

Én itt sze­ret­ném ki­fe­je­zés­re jut­tat­ni azon tö­rek­vé­se­met, hogy sze­ret­nék mély alá­zat­tal meg­ér­te­ni egy ÉN‑t, sa­ját ÉN-emet mint meg­is­me­rő lényt. Ab­ban a re­mény­ben te­szem ezt, hogy az em­be­ri ÉN-ek fel­fe­dez­nek egy át­for­má­ló hi­tet en­nek a cso­dá­la­tos ka­land­nak az ér­tel­mé­ben és je­len­tő­sé­gé­ben, amely mind­nyá­junk­nak meg­ada­tott ezen a mi tö­ké­le­tes Föl­dün­kön; mind­annyi­unk­nak, akik cso­dá­la­tos aggyal ren­del­ke­zünk, ami a mi­énk, hogy irá­nyít­suk és hasz­nál­juk arra, hogy em­lé­kez­zünk, al­kos­sunk és sze­res­sünk más em­be­ri ÉN-eket.^[6]

John Ecc­les vé­le­mé­nye a ha­lál­ról:

A test és az agy ha­lá­lát tart­hat­juk ket­tős lé­te­zé­sünk meg­szű­né­sé­nek. Re­mél­he­tő­leg a meg­sza­ba­dult lé­lek olyan jö­vő­re ta­lál majd, ami­nek ér­tel­me mé­lyebb, él­mé­nyei el­bű­vö­lőb­bek, ta­lán egy meg­újult tes­ti lét­for­má­ban […] össz­hang­ban a ha­gyo­má­nyos ke­resz­tény ta­ní­tás­sal.^[7]

1.1 Mi a tu­dat?

Mi a tu­dat? Ha ez sem­mi más, csak ké­mia, né­hány mo­le­ku­lá­ris szer­ke­zet mű­kö­dé­se az agy­ban, ak­kor ki az az „én”, aki ér­zé­ke­li a va­ló­sá­got? John Se­ar­le^[8] mo­dern fi­lo­zó­fus a kö­vet­ke­zőt írja:

Tu­da­tá­ban va­gyok an­nak, hogy tu­da­tos lény va­gyok. Sok­fé­le meg­döb­ben­tő dol­got fe­dez­het­nénk fel ön­ma­gunk­ról és vi­sel­ke­dé­sünk­ről, de nem fe­dez­het­jük fel azt, hogy nincs ér­tel­münk, és hogy nin­cse­nek tu­da­tos, szub­jek­tív, cél­za­tos ér­tel­mi ál­la­po­tok; azt sem fe­dez­het­nénk fel, hogy leg­alább nem pró­bá­lunk meg ön­ként, sza­ba­don, szán­dé­ko­san cse­le­ked­ni.^[9]

Des­cartes, akit gyak­ran a mo­dern fi­lo­zó­fia aty­já­nak tar­ta­nak, úgy vél­te, köz­vet­len ta­pasz­ta­la­tunk­ból tud­juk, hogy lé­te­zik el­ménk, és meg­fi­gye­lés, okos­ko­dás ál­tal ér­zé­kel­jük, hogy az anyag is lé­te­zik. „Gon­dol­ko­dom, te­hát va­gyok.” –úgy gon­dol­ta, ál­lan­dó köl­csön­ha­tás van az elme és a test kö­zött.

Nem úgy va­gyok a tes­tem­ben, mint egy kor­má­nyos a ha­jó­ban, ha­nem annyi­ra ben­ső­sé­ge­sen egye­sü­lök vele, mint­ha össze­ke­ve­red­ne a ket­tő: az ér­tel­mem és a tes­tem egy­faj­ta egy­sé­get al­kot­nak. Ha nem így len­ne, ak­kor nem érez­het­nék fáj­dal­mat, mi­kor tes­tem meg­sé­rül, mi­vel­hogy nem va­gyok más, mint gon­dol­ko­dó do­log; a seb­ről ki­zá­ró­lag ér­te­lem ál­tal len­ne tu­do­má­som, mint ahogy egy kor­má­nyos a sze­mé­vel sze­rez tu­do­mást ha­jó­ja bár­mely ré­szé­nek ká­ro­so­dá­sá­ról.^[10]

A Des­cartes-tól szár­ma­zó kar­te­zi­á­nus^[11] du­a­lis­ta né­ze­tet szá­mos tu­dós és fi­lo­zó­fus tá­mo­gat­ta a XX. szá­zad­ban. C. S. Sher­r­ing­ton^[12] No­bel-dí­jas ideg­ku­ta­tó fek­tet­te le az agy­mű­kö­dés meg­ér­té­sé­nek alap­ja­it. Egyik leg­fi­gye­lem­re­mél­tóbb ta­nít­vá­nya a ka­na­dai ideg­se­bész Wil­der Pen­field^[13] ma­te­ri­a­lis­ta­ként kezd­te az aggyal kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sa­it, még­is arra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy:

Könnyebb az em­ber lé­nyét két elem­re ala­poz­va ma­gya­ráz­ni, mint egy­re ala­poz­va.^[14]

Nem aka­runk be­le­men­ni kü­lön­bö­ző el­mé­le­tek rész­le­te­i­be, csu­pán rá­mu­tat­ni, hogy a va­ló­di tu­do­mány nem ta­gad­hat­ja az em­ber szel­le­mi ér­té­ke­it, el­len­ben az em­be­ri ter­mé­szet ma­te­ri­a­lis­ta-re­duk­ci­o­nis­ta kon­cep­ci­ó­ja ve­szé­lye­sen csök­ken­ti an­nak ér­té­ket, amint Roger W. Sper­ry (No­bel-dí­jas agy­ku­ta­tó) meg­fi­gyel­te:

A tu­do­mány meg­je­le­né­se előtt az em­ber sza­ba­don cse­lek­vő, sza­bad aka­rat­tal ren­del­ke­ző lény­nek tar­tot­ta ma­gát. Ehe­lyett a tu­do­mány ka­u­zá­lis de­ter­mi­niz­must kí­nál ne­künk, amely­ben min­den cse­le­ke­de­tet úgy te­kin­te­nek, mint ami szük­ség­sze­rű­en kö­vet­ke­zik az agyi in­ger elő­ző min­tá­i­ból. Ahol az em­be­ri cse­lek­vés­ben az­előtt célt és ér­tel­met lát­tunk ott most a tu­do­mány egy komp­lex bio-fi­zi­kai gé­pe­ze­tet mu­tat ne­künk, amely ki­zá­ró­lag anya­gi össze­te­vők­ből áll, me­lyek­nek mind­egyi­ke fel­tar­tóz­ha­tat­la­nul kö­ve­ti a fi­zi­ka és ké­mia egye­te­mes tör­vé­nye­it… Úgy vé­lem, az én agy­ról al­ko­tott mű­kö­dé­si mo­del­lem olyan kö­vet­kez­te­té­se­ket von maga után, me­lyek köz­vet­len el­len­tét­ben áll­nak a fent el­mon­dot­tak nagy ré­szé­vel. Kü­lö­nö­sen az em­be­ri ter­mé­szet­ről és ér­te­lem­ről al­ko­tott ál­ta­lá­nos ma­te­ri­a­lis­ta-re­duk­ci­o­nis­ta fel­fo­gás­sal nem ér­tek egyet, amely úgy tű­nik, hogy az agyi vi­sel­ke­dés­sel fog­lal­ko­zó tu­do­mány­ágak ma ural­ko­dó ob­jek­tív-ana­li­ti­kus meg­kö­ze­lí­té­sé­ben gyö­ke­re­zik. Ha eb­ben és az ez­zel ro­kon kér­dé­sek­ben előny­ben ré­sze­sít­jük a mo­dern ma­te­ri­a­liz­mus kö­vet­kez­te­té­se­it a ré­geb­bi, ide­a­lisz­ti­ku­sabb ér­té­kek­kel szem­ben, ak­kor úgy vé­lem, hogy a tu­do­mány olyan árut adott el a tár­sa­da­lom­nak és ön­ma­gá­nak, amely ta­lán va­la­me­lyest meg­kér­dő­je­lez­he­tő.^[15]